Első nap az iskolában

Amikor az ember külföldre utazik, akkor mindig rengeteg élmény éri, amelyekről oldalakat képes írni... aztán otthon meg mindenféle sorozatokkal meg filmekkel meg játékokkal kell untatnia szerencsétlen olvasóit...
Szerencsére most az élménydús rész van, úgyhogy egyáltalán nem kell gondolkodnom azon, miről írjak.

Walldorf nagyon rendezett, nagyon szép kis település. Fene se tudja, hogy város-e vagy falu, mert méretileg talán elég lenne egy kisvárosnak, de ugye a neve falut jelent, úgyhogy inkább annál maradok. Ma sajnos este 6-kor ért véget az oktatásom, úgyhogy gyakorlatilag besötétedett, mire elindultunk DG-vel a központba felfedezni, de holnap igyekszem majd jobb képeket készíteni.
Valószínűleg annak köszönhető, hogy október van, de a falu eléggé kihalt, este senki nem kószál az utcán, és az objektumokban is kevés embert láttunk. Viszont találtunk egy templomot, amelyről azt gyanítjuk, hogy konkrétan most építhették, annyira újnak néz ki. Vagy nagyon ügyesen újították fel. Bent még nem jártam, talán holnap.

A zentrumban találtunk mindenféle kajáldát is, de német pénztárcákhoz szabták, úgyhogy egyelőre maradtunk a saját hotelünknél. Viszont láttunk néhány annyira szép és rendezett házat, hogy az már túlzás volt: a kert minden négyzetcentimétere rendben volt tartva, sövény és fű frissen vágva, virágok, satöbbi... Az egyik épület jobban tetszett, az a reneszánsz skanzenre emlékeztetett egy kicsit (jobbra). Ami nyilván sokkal későbbi, csak talán a rendezettség meg a gerendák...

A reggel kicsit korán volt, de ezt gyorsan feledtette a reggeli. Szokásos német terülj-terülj-asztalkám, ami ugye szuper, ami említésre méltó, az a környezet. Simán beillene étteremnek is a hotel kajáldája, falifestmény (balra), vastag szalvéta, terítő, minden, ami dukál. Jó, azt én értem, hogy a vendégek 90%-a az Életerőhöz megy, azt meg konkrétan tudom, hogy meglehetősen durva ára van itt egy szobának, de attól még tetszhet, nem?
Két fickó például, akikkel összehaverkodtunk, Vancouverből és Montrealból jött át kb. másfél nap alatt, meetingekre és trainingekre. Voltak olyan kedvesek, és bevittek minket a campusba autóval, mert ugyan a hoteltől megy különjárat minden reggel oda, de nekünk az most túl későn lett volna.

És akkor az Életerő.
Sosem dolgoztam még multinál, úgyhogy egyelőre még le vagyok nyűgözve. Tudom-tudom, ez meg fog változni, nem baj. Most azért élvezem a professzionalizmust, amellyel körülvesznek. Nem olyasmire gondolok,  hogy nem tudtam belépőkártyát kapni, mert senki nem mondta meg, hogy kell hozzá valakinek az aláírása, mert ez szerintem belefér, főleg mikor ennyi ember jön ide. De az a hatalmas mappa, amit kaptam benne a teljes oktatási anyaggal (nem tudom, hogy fogom hazavinni a repülőn), az egész előadás, maguk a termek, az egész Schulungszentrum, a Braille-írás a wc kilincse fölött, a tisztaság és rendezettség, az menő. Szegény megfáradt diákok ingyen vehetnek vizet, kávét és teát minden emeleten az automatából, és még a cukorzacsi is céglogós. Ebédre tormaszószos marhaszeletet ettem, szintén tök ingyen, kaptam ebédjegyet. Sokba kerül a fejembe ültetni a tudást, de igyekszem megfelelni az elvárásoknak - a mai előadás szerencsére nem volt túl nehéz.
Amúgy tisztára úgy érzem magam, mint húszévesen az egyetemen, csak ott nem magyaráztak ennyire szájbarágósan és érhetően, és nem kaptam ingyen ebédet.

Asszem mára ennyi. Holnap majd próbálok készíteni pár fényképet a campusról, mert fun. Főleg kicsit messzebbről, amit visszafelé sétálás közben jól megfigyeltünk. Csak ne essen az eső.