Nem vagyok javíthatatlan függő - legalábbis most nem derült ki. Egyelőre egész jól megy a napközbeni internetnélküliség, cserébe elárulom a titkot: a szabim alatti elsődleges tervem (pár szervezési dolog és egyéb ide-odamennivaló mellett) az írás volt.
Egész jól haladok amúgy.
Tegnap azon gondolkodtam, hogy mennyivel könnyebb fantasyt vagy scifit írni, mint a saját világunkban játszódó szöveget. Nyilván mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya, viszont az itt és most játszódó könyvben nem lehet elkenni a dolgokat, ha valamit nem akarok kitalálni. Az rendben van, hogy a könyv eleve fikció, de a ma olvasója elvárja, hogy ha én pl. Koppenhágáról írok, akkor az legyen hiteles, és ha ő elmegy a dán fővárosba, akkor pontosan olyannak lássa, amilyennek leírtam, illetve továbbmenve: azok az olvasók se háborodjanak fel, akik már eleve jártak ott. (Nem Koppenhágáról írok amúgy.)
Fantasyben is kellett kutatómunkát végezni, de inkább csak történelmi, hadtörténeti, legfeljebb földrajzi irányban, és az is többnyire csak iránymutató. A maradékot betöltheti a képzelet, vagy szépen el lehet mismásolni.
No, én hétfőn leírtam egy partraszállást három mondatban. Aztán gyanakodni kezdtem, fogtam magam, este youtube-ot, wikipediát, google képeket böngésztem vagy egy órán keresztül. És lett belőle tegnap egy hatezer karakteres betét erről a partraszállásról. Nagyon oda kell figyelni, nem lehet lazán venni a dolgokat. Persze más részről az sem jó, ha az ember lánya átesik a másik oldalra, és túlzásba viszi a kutatómunkát, már-már a szöveg rovására zsúfolva a tényeket. Lavírozni kell.
Jaj, és még egy tök érdekes dolog történt: ha hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek, pontosabban a véletlenek a meg nem értett ok-okozati összefüggések, akkor tegnap komoly igazolást kaptam a készülő könyvemhez. Egy kisebb kutatómunka közepén ugyanis találtam egy számomra éppen alkalmas kisvárost egy éppen alkalmas tóval, amelyről eddig sosem hallottam, de annyira beleillik a képbe, mintha én találtam volna ki. Döbbenetes élmény volt.
Nemrég elolvastam Frei Tamás könyvét. Kicsit romantikus robert ludlumos akciósztori. Végig azon töprengtem, látszik, hogy mennyi munkát ölt abba, hogy megismerje azt amit ír, mégis, amit személyesen is megtapasztalt (londoni teaház, Nizza és úgy általában a helyszín leírások) az valahogy felismerhetően életszagúbb mint mondjuk az akciójelenetek.
VálaszTörlésSzóval nem akarlak elküldeni partra szállni a navy seals-el (bár ha magadra kapnál valami WoW-os páncélt menekülne ki merre lát), csak azt gondolom, hogy ha képeket és filmeket nézel akkor a látványról írhatsz életszagúan, ha pedig megtörténik veled, akkor a félelemről is. Nem kell lelőnöd senkik, elég ha berakod a Medal of Honor Allied Assault részét. Olyan mintha te lennél Ryan közlegény. Hihetetlen mennyire bele tudja magát élni az ember.
http://photohe.com/photos/Medal-of-Honor--Allied-Assault57280.jpg