2015. október 2., péntek

Fun with Flags

Most, hogy már egy ideje abba akartam hagyni a játékot az Angry Birds: Fight-tal, de valahogy mindig visszatalálok hozzá, mert néha jól esik öt percig semmit nem csinálni, csak kikapcsolni az agyamat, és ehhez ráadásul speciális skill vagy tudás sem szükséges, illetve az se, hogy meglegyenek az új lapjaim (mint Hearthstone-ban), találtam egy új érdekességet benne. Eddig nem nagyon figyeltem, milyen ellenfeleket kapok, de mivel a játékban a profil része a nemzetiség is (egy kis zászló jelenik meg az ellenfél neve mellett), elkezdtem játszani azzal, hogy felismerem-e.
Az európai zászlókat hellyel-közzel felismerem (Lettországot mondjuk tévesztettem), a nagyobb országokat tipikusan igen (főleg kínaiak, japánok, amerikaiak, kanadaiak és dél-koreaiak játszanak még), de nem egyszer fordult elő, hogy valami teljesen ismeretlen zászlóval találkoztam. Köztük ezek voltak az érdekesebbek:
Sri Lanka
Ecuador
Costa Rica
Persze lehet, hogy valaki csak poénból állít kisebb országot be a profiljába, de attól még segített megtanulni ezeket a különlegesebb zászlókat, ezúton is köszönöm.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése