Scalzi után elég magasan volt a léc, és az elején majdnem abbahagytam, annyira fájt, ahogy összeállt a kalandozócsapat, de aztán végül mégis berántott. SPOILER.
Elég hosszú könyv. Hosszasan ki van fejtve benne minden apró részlet, ami előny és hátrány is. Előny, mert a karakterábrázolás és a karakterfejlődés kiváló benne, hátrány, mert tapasztaltabb fantasy olvasók néha kicsit unhatják.
Kelsier karaktere már sokkal komolyabb, érettebb, de nekem kicsit kétdimenziósnak tűnt. Mondjuk a determinált karakterek talán majdnem mindig azok. Sokkal érdekesebb volt a testvére, Marsh, az ő karaktere nekem átérezhetőbb és hitelesebb is volt. És szerintem ő hozta a legnagyobb áldozatot ezért az egész hercehurcáért.
Az egész hercehurca amúgy jól kitalált, szépen kidolgozott alapokon nyugszik. A világalkotás kiváló, az elnyomó uralkodó némileg elcsépelt szituációjából végül érdekes háttérsztori kerekedik, és az is tetszik, hogy jó sokszor elpofozzák a főszereplőket, mielőtt végül (majdnem véletlenül) nyernek.
Ami a legjobb a könyvben, az a mágia. Számomra friss, érdekes ötlet a fémek gyomorban elégetéséből nyert képességek, illetve a fémben dolgok tárolása is. A maga világában koherens, nincsenek nagy kiugrások, persze nyilván még a következő könyvekben megtudok további titkokat. De ez a rész kifejezetetten tetszett.
A csavar, amire az egészet kihegyezi a szerző (hogy az uralkodó nem is az, aki), kiszámítható (nyilván, el van hintelve, ő maga is így szándékozta, tehát ez önmagában nem baj), viszont el is vész egy kicsit a tinilány szemszöge miatt. Ha valamit változtatnék rajta, akkor a végét Marsh szemszögéből írtam volna meg, hogy jobban üssön. De miért hintelte el ennyire (még a borítón is ott van, hogy What if the Dark Lord won?)? Sokkal jobb lett volna, ha kicsit homályban hagyja.
Mindent összevetve sem a szerző nem must buy, sem a könyvsorozat nem must read, de nem bánom a vele töltött időt, jól éreztem magam közben. 6/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése