Túravezető

Az elmúlt hónap legnagyobb történése Kistücsök számára, mint írtam, hogy beiratkoztunk iskolába. A második legnagyobb történés éppen tegnapi: a saját lábán felkirándult a Vörös-kőre meg vissza. Ami 521 m magasan van, tehát kb. 400 méter szintemelkedés, és összesen nagyságrendileg 6 km út. Elfáradt, igen, de nem nyafogott. Sőt, ő vezette a túrát. Nagyon menő volt.
Ahogy egyre jobb az idő, egyre szívesebben tölti kint az időt: focizás, trambulinozás, vagy csak simán a kertben futkosás, szerencsére van kedve kimenni. De vannak új benti játékok is. Az egyik egy nagyon kedves szerepjáték, amelyet a húgával ketten játszanak, két még pici korából megmaradt rongyival. A szundipajtását, egy kis szundikendő-majmot elneveztek Kaszas Mártonnak, aki az apja a két rongyinak, név szerint Kaszas Miának és Kaszas Szonjának. Ennek a kis családnak az életéről szól ez a játék, akik mindenfélét csinálnak körhintázástól (a kezében fogja a rongyikat, és pörög) a strandolásig. Ez most már odáig fajult, hogy az esti elalvás rovására is ment, mert akkor is ezt akarják játszani, de remélem, sikerül elválasztani a játszásidőt az alvásidőtől.

A sakk egyelőre háttérbe szorult, viszont most többet legózik, mint korábban, ami jó. Lassan kéne venni még egy ömlesztett készletet. Persze ez is mutatója annak, hogy az elmúlt egy hónapban, mióta beköltöztünk, kevesebbet tudtunk vele foglalkozni, mert mindig van valami csinálnivaló a házban. Nem tudom, hogy ez mikor fog normalizálódni, mert már az otthoni logopédiát is feladtam, és szégyenszemre felhívtam a logopédust, hogy mégis foglalkozzon már vele, mert én nem jutok eredményre (nyilván, mivel nem tudom csinálni). Ő meg megmondta, hogy ezzel az esettel (kis interdentális sziszegés) nem szoktak bevenni gyereket, mert ez csak esztétikai gond, de azért majd ránéz.
Ha majd közelbe fog járni iskolába, hiányozni fognak a jó kis reggeli autós beszélgetéseink. Mivel mindketten (mindhárman) ülünk a dugóban, és nincs jobb dolgunk, akkor szoktunk megbeszélni fontos dolgokat. Húsvét közeledtével Jézusról beszélgettünk, meg arról, hogy aki a Mennyországba megy, az előtte meghal, meg ilyesmiről. Egyrészt mikor mondtam neki, hogy Jézus 33 éves volt, mikor meghalt, akkor szerintem egy kicsit meglepődött, és talán meg is ijedt, mert tök halkan azt suttogta rá, hogy:

- De Anya, te már 38 éves vagy.
Egy másik alkalommal meg ugyanerről beszélgettünk, és megkérdezte, hogy mi is majd elmegyünk-e a Mennyországba. Én azt feleltem, hogy igen. Mire ő megkérdezte:
- És aztán újra fogunk születni?
Nem tudom, hogy valahonnan hallotta-e ezt a kifejezést, gyanítom, hogy igen, de ha magától tette össze ezt a kérdést, akkor sokat gondolkodhatott rajta.
Ja, meg valahogy elfelejtettem észrevenni, mikor váltott nagyobb önállóságra, mint korábban. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már maga választja ki a ruháit reggel, maga öltözik induláskor, maga akarja kivágni a húsvéti díszhez a sablont a kartonból, maga akar szedni tejfölt a rakott krumplira, meg ilyenek. És még ügyes is benne, úgyhogy úgy kell megerőltetnem magam, hogy hagyjam kibontakozni, és ne akarjam babusgatni, amikor épp önálló és ügyes.