2020. február 6., csütörtök

Farkas Zoltán: Kárpótlásul akarat

Naszóval, lassan nyomdába megy a könyv, amelyen tavaly november elejétől január közepéig dolgoztam. Kicsit több mint 1,7 millió leütést kellett könyvméretűre szerkeszteni, ami elég nagy és kihívásokkal teli meló volt, de azt gondolom, megérte.
A könyv, amely hamarosan megvásárolható lesz, önéletrajz és egyben a kis magyar valóság egy olyan szeletébe való betekintés, amiről nekem fogalmam sem lehet.
Nemrég a HIP tréningen (majd mesélek) tanultam arról, hogy kinek milyen előjogok "járnak", és mi minden dőlhet el már születéskor és később bizonyos döntések meghozatala után.
Nos, ez a könyv ennek egyszerre megerősítése és cáfolata. Szerintem a végső verzió mindenkinek tanulságos.

Fülszöveg:

Mit jelent az akaraterő? 
Felállni minden pofon után. Kitartani akkor is, ha mindenki egyetért, hogy a cél esélytelen. Dolgozni, amikor más henyél. Sosem választani a könnyebbik utat. Elszántság és önfegyelem, amivel a nehézségek ellenére is elérjük, amit akartunk.
Farkas Zoltán már születésekor halmozottan hátrányos helyzetből indult cigány származásával, öröklött alacsonyságával, és ez csak rosszabbodott, mikor egy évesen árvaságra jutott. Mégsem volt hajlandó elfogadni, hogy számára nincs kitörési lehetőség, és ugyanabba az életmódba kell süppednie, mint amit a környezete akart ráerőltetni. Elhatározta, hogy tanulni fog, és úgy is tett. Hideg pincékben, buszon, focimeccs előtt, diákmunka közben. 
Ez a történet nem fantáziaregény az akaraterőről, hanem egy olyan ember vallomása, aki nagyon mélyről indult, mégis igyekezett mindent megtenni, hogy a története másmilyen legyen, mint sorstársaié.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése