2011. augusztus 19., péntek

Mandzsitown

No de ha már korábban itt és itt említettem a kis vonatjaimat, akkor itt az ideje, hogy beszámoljak róluk.
Premissza: a FarmVille óta utálom a FB-s játékokat, és nem is játszom velük, sőt, blokkolom őket, ha valaki más invitál.
Itt is annyi volt az eredeti terv, hogy szomszéd leszek, csak azért, hogy J meg tudjon venni valamit, amihez megfelelő mennyiségű szomszéd kell. De aztán ott ragadtam.

A játék neve TrainStation, a jobban sikerült FB-s játékok közül való (már van saját portálja is, tehát FB-mentesen is lehet játszani), azaz nem rinyál folyton, hogy vegyek kristályt, invitáljam meg a barátaimat, küldjek ajándékot, miegymás. Ez ugyanis annyira szokott bosszantani, hogy azonnal hagyom a francba.
A lényeg az, hogy van egy kis állomásod, és azt kell fejleszteni, csinosítani épületekkel. Ehhez különböző anyagok kellenek (eleinte fa, szög, majd üveg, acél és így tovább), amelyeket természetesen vonattal tudod magadhoz szállítani. Viszont az se mindegy, hogy milyen mozdony milyen vontatmányt húz, tehát ezeket is kell fejleszteni, ez utóbbiakat viszont tipikusan pénzért. Pénzt pedig utasok és levelek szállításából kapsz.

A vonatszerelmesek legnagyobb örömére a dolog eléggé autentikus, tehát szépen végig lehet venni a vonattörténelmet az első gőzmozdonyoktól a mai szupervonatokig, technológiát is lehet váltani (dieselisation, electrification), és van a játékban egy beépített múzeum, ahol az összes vonatról van pár mondatos leírás. Például így tudhatja meg az ember lánya, hogy volt egy úgynevezett "Big Boy" gőzmozdony, amely kb. 1960-ig volt forgalomban, és amely annyira nagy és durva, meg annyi szén és víz fért bele, és annyira sok tonna cuccot bírt szállítani, hogy csak na.

Ha valaki ráunt a közép-amerikai sivatagos tematikára, akkor vehet új theme-eket, plusz új utcát az állomásához, új vágányokat, stb.
Szóval a játék ugyanolyan tamagocsi, mint a többi, viszont azt a napi 10 percet megéri. Nekem legalábbis. Mandzsitown igen forgalmas várossá cseperedett:

Most a cél a 110-es szint és egy 18 vontatmányos dízelmozdony, ő:


2 megjegyzés:

  1. Ne sajnáld, én is utálom az FB játékokat, de a TrainStation nagyon megragadott a maga kellemes, üdítő hangulatával. (Mellesleg: nem 160 a nagy dízel szintkövetelménye? Mert ha tévedek és neked van igazad, akkor hamarosan meglesz... :D )

    VálaszTörlés
  2. Pénzért 160, kristályért 110... és én eddig semmire sem költöttem kristályt.

    VálaszTörlés