2011. augusztus 1., hétfő

Fizetett szabadság

Múlt szerdán elfelejtettem megemlíteni, mint ahogy megünnepelni is elfelejtettem, hogy egy éve dolgozom a cégemnél. Úgyhogy hip-hip-hurrá!

Másrészt hivatalos petíciót kívánok beadni a 2011 nyári időjárás ellen. Kérem vissza a nyaramat!

Harmadrészt a hétvégén beszélgettünk egy keveset az amerikai helyzetről, meg közben előkerült az USA-ban való munkavállalás kérdésköre is, és teljesen véletlenül megtudtam, hogy az Államokban a fizetett szabadság 10 (tíz!) nap. Megnéztem wikipedián, mert nem hittem el, de tényleg. Én ezt nem tudtam. Így már nem is annyira akarok ott dolgozni mégsem. És így már le lehet vezetni néhány gazdasági miértet. Mi itt nyígunk, hogy mennyire szar nekünk, mert hogy Nyugat-Európában ígymegúgy, és nekem csak sz@ros 23 nap szabim van, mennyire rettenetes... De a tíz az kevesebb mint a fele. Szóval ott tényleg hajtás van.
Járulékos elem, hogy olvastam egy cikket múlt pénteken a magyar vállakozások helyzetéről, nem értettem mindenben egyet, de sok igazság volt benne, például az, amibe én eddig nem gondoltam bele (hiszen kicsiny cégemben egyetlen alkalmazott van), hogy ha tizenkét embernyi munkát akarok végezni a cégemmel, akkor arra 13 embert kell felvennem, mivel mindegyik embernek (több mint) egy hónap fizetett szabadsága van egy évben, azaz pont egy 13-ik ember kell ezek elvégzésére (aki - ideális esetben ugye - nem megy szabira).

Hétvégén egy kedves barátom azt találta kijelenteni, hogy ha neki lenne százmillió forintja, akkor abból élete végéig ellenne dolgozás nélkül. Aztán kiszámoltuk a dolgot. Az inflációt kilőttük a banki vagy értékpapíros kamatokkal (tudom, nem stimmel, de így könnyebb volt). Tegyük fel, hogy úgy akar élni, mint most, tehát mondjuk számoljunk 150.000 Ft-os fizetéssel, azaz 1,8 M forinttal egy évre. Akkor ötvenöt évig élhet még emellett az életszínvonal mellett. Elég?
Inkább durva. Annyira soknak hangzik az a százmillió. Most nyilván nem beszéltünk arról, hogy befektetni, vállalkozást indítani, annak sikeresnek kell lennie, stressz, stb., mert akkor mégis kell dolgozni, és az volt a kiindulási alap, hogy nem kell soha többé.
Szóval százmillió forint rettenetesen soknak hangzik, de ha idősíkra tesszük, mégsem annyira sok. Durva belegondolni, mennyi pénzt keres és mennyit költ egy ember egy élet alatt. Mint a homok, ami kifolyik az ember kezéből.
Az is elég durva, mikor összeadjuk a tankolásokat egy évre levetítve, hogy mennyi pénzt költöttünk benzinre. Meg másra. Az ilyenbe az ember általában nem szeret belegondolni. Úgyhogy inkább én se.

5 megjegyzés:

  1. Igazságtalan dolog az amerikai 10 fizetett napot összevetni a magyar 20-30-al. Az egész ott kezdődik, hogy az (entelektüel) amerikai fizu 4-5-6-7-...ezer USD. Beköltözöl egy uszodás/teniszpályás angol gyepes lakóparkba 1000-1500$-ért, veszel egy böhöm nagy full extrás autót amire elmegy havi 500$ (hitel benzin stb). Minden nap étteremben kajálsz (600$) elversz ruhára pár százast, és még sehol sincs a pénzed vége. És ez nem évente egy hónap hanem 12. Szóval nem kell sajnálni a szegény amerikaiakat. Élnek mint marci hevesen. :)

    Andor cikke meg olyan mintha nem hallott volna arról, hogy a gyest gyedet nem a vállalkozó fizeti hanem az állam és 16%-os egykulcsos adó van már egy ideje.

    VálaszTörlés
  2. Persze, most csak a szabikat hasonlítottam össze, nem sajnálom én őket, csak értem, miért nő évente annyi %-kal a GDP-jük.
    Amúgy meg igen, egy kicsit fel is bosszantottam magam azon a cikken, mert ha már az ember ilyet ír, akkor legyen minden betűje hiteles. Na mindegy.

    VálaszTörlés
  3. furcsa ország ez. Egyszerre iszonyatosan hatékonyak és borzasztóan pazarlóak. A lakóházakban vékonyak a falak és szimpla üveg van az ablakban. Télen villannyal fűtenek, nyáron állandóan klímáznak és 8 hengeres 3 személyes platós autóval járnak mindenhová..
    Viszont tényleg nincs 13. havi fizu, meg 30 nap szabi és egy csomó minden más. Viszont.. Nagyon sokan laknak kint a természetben, hatalmas fák között. Rengeteg a vadállat mindenütt. Nem tudsz úgy kinézni az ablakon, hogy ne láss kergetőző mókusokat. Mindenki borzasztóan ügyel a környezetére. Az egész vidék egy hatalmas golfpálya. Az emberek nyitottak segítőkészek és barátságosak. Ilyen lenne magyarország is 3 generációnyi béke és prosperitás után..

    VálaszTörlés
  4. Igaz, hogy csak 10 nap a fizetett szabi, a többit meg kiveszik fizetetlennek. És különben is, mit ér az a 41 nap, ha nincs rá mód, hogy az ember elmenjen szabadságra.

    (nálunk már nincs 13. havi fizu :S lehet, hogy a versenyszférában még divat)

    VálaszTörlés
  5. A versenyszférában sosem volt 13. havi fizu.

    VálaszTörlés