2011. augusztus 8., hétfő

Furcsa angyalok

Mivel a hétvégét a Mátrában töltöttem (kiváló idő volt, majd lesznek képek), csak ma pótoltam a pénteki Google Reader-ben felhalmozódott olvasnivalókat. Úgyhogy ma láttam meg a feliratot az új FreakAngels epizód végén: The End.

Én magam nem vagyok nagy képregényfogyasztó, sőt, valahogy nem sikerül lekötnöm magam az ilyesféle olvasmányokkal, viszont ez valahol 2010 elején megfogott, de nagyon.

A projekt 2008-ban kezdődött, én kicsit később csatlakoztam a rajongók népes táborához, viszont így az első két Volume-ot legalább egyszerre olvashattam el, egyetlen hétvége alatt. Ez egy webre készült képregény-sorozat, minden pénteken volt új epizód, aztán amikor összegyűlt a megfelelő mennyiség, akkor kiadták papírformátumban is. Az a Warren Ellis írta, aki a képregényolvasók táborában nemhogy nem ismeretlen, de mindenféle díjakat is kapott, és többek közt a Transmetropolitan szerzője.

A FreakAngels a posztapokaliptikus Angliában játszódik, és nemcsak a szöveg zseniális, de a Paul Duffield által készített rajzok is. A stílus nekem nagyon bejött: a manga korában valami ennyire kidolgozott, igényesen megrajzolt, ráadásul eszméletlenül megkapó dolog csak jó lehet. Valahol két epizód között Paul még el is meséli, mit végez el hétről hétre rajzolás címén (azaz az egész rajzolás-színezés folyamatát).

A sztori szintén tetszett: soha nem gondoltam volna, hogy lehetséges több mint öt karaktert jól kidolgozni és megfogni, értelmesen bemutatni a történéseiket, konfliktusaikat anélkül, hogy akár egy is elsikkadna, de itt sikerült. A karakterek jól felismerhetőek, elkülöníthetőek, néha, mikor mindannyian egy képre kerülnek, az ember sokáig gyönyörködik abban, mennyire jó is ismerni őket...
Kedvenc karakterem KK, akiről a Kindle-m a nevét kapta, de persze a második nagy kedvenc Arkady - gondolom, mindenkinek.

Szóval most, hogy vége, már mindenki számára belátható, elolvasható, és mivel én túl vagyok rajta, csak ajánlani tudom. Olvasnék még, ha lenne, az tuti.

A történet első pár sora, kedvcsinálónak:

"23 years ago, twelve strange children were born in England at exactly the same moment.
6 years ago, the world ended.
This is the story of what happened next."


Link annak, aki el akarja kezdeni olvasni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése