Vének háborúja

Kiolvastam a Vének háborúját. A konklúzió az, hogy nem értem, miért nem olvastam eddig Scalzit. Azonnal felkerült a megjelenéskori vásárlási listára, és be kell pótolnom a többi könyvet is. SPOILER.

Ezernyi mese

A kislányom lassan három éves. A nyáron hatalmasat nőtt, gyakorlatilag minden ruhát tehetek el. Jövő héten kezdi a miniovit - ez a keresztféléveseknek van, akik legalább 2,5 évesek, hogy ne kelljen együtt lenniük a nagyon kicsi bölcsisekkel. Gyakorlatilag egy külön csoport, akik négy évig lesznek óvodások. Már készítettünk ovi-táblát és oviváró cetlit, már csak 3 alvás. Nem is fog ártani neki most már egy kis nyugalom és megszokás, mert ez a nyári rapszodikusság nem tett jót neki. Nappal általában jól van, bár sokkal nyafogósabb / durcásabb (mikor melyik stratégiát gondolja alkalmazni), mint mondjuk tavasszal, de este / éjszaka nagyon látszik rajta, hogy szétesett a rutin.
Persze ennek ellenére továbbra is nagyon cuki, és a fejében ezernyi mese lakik már. Azt továbbra is csinálja, hogy teljesen váratlan pillanatban felidéz egy történetet, amit hónapokkal ezelőtt meséltem.

A legutóbb éppen reggelizés közben mondja nekem, hogy "amikor én nem mentem a boltba, akkor elveszett egy kisegér". Ezt kb. tavasszal meséltem neki, hogy a tesója másfél évesen elveszített a boltban egy kis plüss egérkét, ez volt az egyetlen játék, amit elvesztettünk. Azzal kapcsolatban mondtam neki, hogy ő hagyja inkább az autóban a saját állatkáját. És most eszébe jutott.
De múltkor mentünk hazafelé hat óra körül, és mutattam, milyen szép, hogy a nap lement a hegy mögé. Mire ő:
- Elment a nap aludni, és az anyukája olvas neki mesét.

A legmeglepőbb szintén autóban történt, biztos unatkozott, úgyhogy kitalálta, hogy neki egyszer régen volt egy Szilvi nevű babája (nem volt ilyenje), aki elveszett (sose vesztettünk el vele semmit), és a Liza babája azóta szomorú. Ez a történet annyira tetszett neki, hogy húsz percen keresztül mesélte.
Meg egyszer megmondta, hogy ő is szeretne lepkeszárnyat, hogy repülhessen. Látszik, hogy az én lányom, én évekig tudtam repülni álmomban... Úgyhogy Nagyiéknál varrtak neki egy csudaszép lepkeszárnyat, így mindenki jól járt. Neki van miben illegetnie magát, nekem pedig félig megvan a farsangi jelmez.
De ennek a hónapnak a számomra legaranyosabb pillanata az volt, amikor egyszer csak közölte, hogy valamit a fülembe akar súgni. Odahajoltam, és ezt mondta:
- Aki bemegy a függöny alá, az kaphat az örömömből.
Hát kaptam belőle.

Sakk, építés, bicikli

Kistücsök leszokott a délutáni alvásról. Ami amúgy nem lenne baj, végül is már öt éves elmúlt, kiegyensúlyozott kisgyerek, satöbbi. Csak pont ez romlott el az elmúlt hónapban, amióta nem alszik: sokkal labilisabb, random megmakacsolja magát vagy ordítva sír, ha valami nem úgy történik, ahogy szeretné, és sokkal undokabb: piszkálja a tesóját, nem fogad szót, stb. Ő nem ilyen volt, és úgy érzem, van benne egy kialvatlanság (mert ha véletlenül mégis elalszik délután, utána sokkal kedvesebb és kiegyensúlyozottabb). Sajnos csak most jutottam el odáig, hogy akkor külön kell fektetni őket, és neki előbb el kell mennie aludni, ezt ma fogom kipróbálni először.

De amúgy azért továbbra is fundamentálisan jó kisfiú. Nagy a mozgásigénye, de azt szerencsére ki is tudjuk elégíteni így nyáron (úszás, trambulin, játszóterezés, sőt, elkezdtünk pedálos biciklizni is). Emellett a vakáció alatt megtanult sakkozni, úgyhogy azóta az egyik kedvenc elfoglaltsága (és sokszor nyer, és nem mindig hagyjuk magunkat nagyon, csak felhívjuk a figyelmét rá, amikor rossz helyre tesz egy tisztet). Okosan játszik; előre még nem gondolja ki a lépéseket, de a helyzeteket jól meglátja, és mindig jól cserél.
A zenélést mostanában mellőzi, de az építkezés még mindig megmaradt nagy kedvencnek.

Otthon a rendes méretű legóból építünk egész utcát együtt, és kitalálja, hogy a gyalogoslámpába hogy mehet az áram, Nagyapáéknál pedig a duplóból készít házat a nyuszinak fürdőszobával, hálóval, étkezővel és "melegítővel" együtt. Egyre kreatívabb, és ez nagyon tetszik nekem.
A vakáció rapszodikusságát ő egész jól viselte, bár persze lehet, hogy ez is hozzájárul a jelenlegi labilis lelkiállapotához. Ezt nem tudom. Jövő héten kezdődik újra az ovi, és most már nagycsoportos lesz, úgyhogy igyekszem felkészíteni erre. Nem tudom, ő mennyire várja, hogy visszatérjenek a dolgok a rendes kerékvágásba, de én nagyon.

90 perc

Már egy csomó ideje meg akartam írni, hogy mostanában Magyar Tej-et veszünk, és eddig mosolygó fiatalok néztek vissza róla, akik eltűntek, és már azon is elég ijesztőnek és valószerűtlennek tűnt az az adat, hogy percenként jelentenek be egy eltűnést vagy valami ilyesmi. Az Ezer Lámpás Éjszakája teszi rá az infót.

Az új dobozon viszont ez van:

Amivel azt állítják, hogy Magyarországon a szülők _átlagosan_ 7 percet foglalkoznak a gyerekeikkel naponta. 

Ezt viszont nem tudom elhinni. Ránézek az egyébként elég hatásvadász képre, és picit megsértve is érzem magam, mert ezt az állítólagos statisztikát a napi másfél órámmal (90 perc, de mondjuk osszuk el kettővel a két gyerekre, úgy is 45 - bár tudjuk, hogy nem így működik) eléggé feljavítom, és kétlem, hogy egyedül lennék. Ilyen kérdések keringenek bennem, hogy:

- Ki mérte fel?

- Kik voltak az alanyok? Mennyi alanyból szűrték ezt le?

- Saját bevallás alapján ment a dolog? Vagy megfigyeltek családokat?

- Mindkét szülőről szó van itt, ha van ilyen? 

- Pontosan mit jelent "foglalkozni vele"? A vacsora közbeni beszélgetés számít?

stb.

Próbáltam utánakeresni ennek a felmérésnek, de még az alapítvány honlapján sincs link a felmérésre, amit mondjuk elvárnék. Máshol megtaláltam, hogy pszichológus beszél szintén nem bemutatott felmérésekről, de magát a felmérést sehol se látni - pedig engem ez érdekelne igazán.

A szándékot értem, és igen, foglalkozzunk többet a gyerekeinkkel, de nem tetszik ez az arcomba tolt 7 perc. Olyan csúsztatásnak érzem, amelyik elveszi a problémának a fókuszát.

Boomsday

Közben pedig megjelent az új Hearthstone kiegészítő, a The Boomsday Project. Anno egyáltalán nem villanyozott fel a Goblins vs Gnomes, és azóta sem kedveltem meg a meches-bombás, vicceskedő tematikát, úgyhogy fenntartásokkal vártam a megjelenést. Annyi előnye már biztos van, hogy Gul'dan eggyel közelebb került ahhoz, hogy végre kimenjen a játékból.
De amúgy eddig kellemesen csalódtam. Egyelőre nincs Dr. Boom-kategóriájú lap, amely minden deckben benne van, jók a kombólehetőségek, és több mechanizmusra is rámentek, nem egysíkú a történet.
Eddig két paklit próbáltam:
1. Deathrattle rogue - persze nem bontottam hozzá egy darab Necrum Vial-t se, és egyelőre nem költök drága dustot, de így is működni látszik a koncepció.

2. Mecha'thun priest - eddig kétszer nyertem vele, egyszer se Mecha'thunnal, úgyhogy nincs reprezentatív adat.

A bontással elégedett vagyok. Ugyan csak két legendary lap (Mecha'thun, Whizbang) + amit kaptam (Myra), de a szokásosnál most sokkal több lilát bontottam, ami sokszor fájóbb, mint egy-egy legendary hiánya.

A Brief Message

Oh, and a brief message to Lady Sylvanas:
YOU'VE BURNED MY HOMETOWN YOU BITCH. NO EXCUSE THIS TIME.

Kezdődik a hét

Igen, ma kezdtem két hét vakáció után újra dolgozni. Igen, 5-kor keltem, mert a gyerekeket felverte a kukorékolás (vagy az, hogy két hete nem aludtak otthon). Igen, rosszul indult a reggel, mert le volt zárva a rakpart. De ezen körülmények között simán meg szoktam őrizni a hidegvérem.
Aztán mivel nem tudtam ott találkozni a Nagyival, ahol szoktam, hogy odaadjam a gyerekeket napközbenre, elmentem egy olyan környékre, ahol mint kiderült, nem nagyon lehetett megállni. De sebaj, találtam egy szimpatikus padkát, felálltam, szépen felhúzódtam, mindenki elfért mellettem, semmi balhé, várakozni tilos nem volt kint, senkit se zavartam a járdán se, bódottá.
Kivettem a gyerekeket, Nagyinak meséltem éppen, hogy mi van a hátizsákban és mire érdemes figyelni, mikor egyszer csak látom, hogy egy nő megpróbál közép és egy oszlop közé állni, ahová napnál világosabban látszik, hogy nem fér be az autója. De ő csakazértis, csakoda. Úgyhogy orral úgy ráállt a járdára, hogy majdnem ráhajtott a lábamra, és mikor arrébb mentünk, és kezdtem búcsúzni a gyerekektől, akkor még egyszer majdnem megérintett az autó orrával. Ekkor rosszallóan néztem rá. Ő biztosan mondott valamit a felhúzott ablak mögött, amit nem hallottam, de intettem neki, hogy ne idegeskedjen, mindjárt megyek el úgyis.
Folytattam a búcsúzkodást, majd mire felnéztem, már láttam a manővert, ahogy kormányozza az autót rükvercben, hogy az nem lesz jó, kalimpáltam a kezemmel mint állat, de azért csak folytatta, és szépen akkurátusan belement az autóm hátuljába. Nem nagyon, csak épp annyira, hogy mindkettőnk autóján látsszon a másik színe.
Eddig sose húzták meg az autómat, mindig figyeltem, hogy senkinek ne legyek útban. És eddig ezzel az autóval sosem okoztam én se balesetet, vezetéskor maga vagyok az irgalmas szamaritánus, tökre figyelek másokra, még csak bosszantani se akarok senkit. Azt képzeltem, hogy most se vagyok útban, és elég rosszul érintett, hogy valakinek mégis útban voltam.
De nem ezért lettem ideges. Hanem azért, mert miközben kalimpáltam, és húzta meg az autómat, mosolygott. Utána pedig, miközben próbáltam felháborodva magyarázni neki, hogy ha már mindenáron erre a szent helyre akarta bepréselni magát, várhatott volna 10 másodpercet, amíg elbúcsúzom a gyerekeimtől, és elmegyek az autóval, aközben ki se szállt, meg se nézte, mit csinált, és a megbánás legkisebb jele nélkül ült a kormány mögött, azt hajtogatva, hogy ő kérte, hogy álljak arrébb, és mindegy, hogy mit csinálok, csak hagyjam békén végre, mert neki "mennie kell dolgozni". Olyan fölényesen közölte mindezt, mintha nekem nem kellene dolgozni mennem, és mintha a feljebbvalóm lenne azért, mert nekem egy kicsi Suzukim van, neki meg egy nagy nyugati autója.
Azt sajnálom, hogy olyan mérges voltam, hogy végül nem fotóztam le a hülye autójával együtt, hogy legalább ide betegyem a postba.