A kislányom lassan három éves. A nyáron hatalmasat nőtt, gyakorlatilag minden ruhát tehetek el. Jövő héten kezdi a miniovit - ez a keresztféléveseknek van, akik legalább 2,5 évesek, hogy ne kelljen együtt lenniük a nagyon kicsi bölcsisekkel. Gyakorlatilag egy külön csoport, akik négy évig lesznek óvodások. Már készítettünk ovi-táblát és oviváró cetlit, már csak 3 alvás. Nem is fog ártani neki most már egy kis nyugalom és megszokás, mert ez a nyári rapszodikusság nem tett jót neki. Nappal általában jól van, bár sokkal nyafogósabb / durcásabb (mikor melyik stratégiát gondolja alkalmazni), mint mondjuk tavasszal, de este / éjszaka nagyon látszik rajta, hogy szétesett a rutin.
Persze ennek ellenére továbbra is nagyon cuki, és a fejében ezernyi mese lakik már. Azt továbbra is csinálja, hogy teljesen váratlan pillanatban felidéz egy történetet, amit hónapokkal ezelőtt meséltem.
A legutóbb éppen reggelizés közben mondja nekem, hogy "amikor én nem mentem a boltba, akkor elveszett egy kisegér". Ezt kb. tavasszal meséltem neki, hogy a tesója másfél évesen elveszített a boltban egy kis plüss egérkét, ez volt az egyetlen játék, amit elvesztettünk. Azzal kapcsolatban mondtam neki, hogy ő hagyja inkább az autóban a saját állatkáját. És most eszébe jutott.
De múltkor mentünk hazafelé hat óra körül, és mutattam, milyen szép, hogy a nap lement a hegy mögé. Mire ő:
- Elment a nap aludni, és az anyukája olvas neki mesét.
A legmeglepőbb szintén autóban történt, biztos unatkozott, úgyhogy kitalálta, hogy neki egyszer régen volt egy Szilvi nevű babája (nem volt ilyenje), aki elveszett (sose vesztettünk el vele semmit), és a Liza babája azóta szomorú. Ez a történet annyira tetszett neki, hogy húsz percen keresztül mesélte.
Meg egyszer megmondta, hogy ő is szeretne lepkeszárnyat, hogy repülhessen. Látszik, hogy az én lányom, én évekig tudtam repülni álmomban... Úgyhogy Nagyiéknál varrtak neki egy csudaszép lepkeszárnyat, így mindenki jól járt. Neki van miben illegetnie magát, nekem pedig félig megvan a farsangi jelmez.
De ennek a hónapnak a számomra legaranyosabb pillanata az volt, amikor egyszer csak közölte, hogy valamit a fülembe akar súgni. Odahajoltam, és ezt mondta:
- Aki bemegy a függöny alá, az kaphat az örömömből.
Hát kaptam belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése