Állhatatosság

Amúgy meg mostanában többször tapasztaltam (kicsi dolgokban persze), hogy az állhatatosság meghozza gyümölcsét. Legutóbb például akkor, amikor Pindúrtündérnek mindenképp katicás matricát kellett vásárolnom, hogy legyen jutalom azért, ha ügyesen elaludt. Bementem a papírboltba, néztem a matricás állványt, körbeforgattam, nem találtam. Elkezdtem alaposabban megvizsgálni, alánéztem a legfelső matricáknak, végigpörgettem az összeset, és amikor már kb. kétszer azt gondoltam, hogy jó, akkor most már itt tuti nincs katicás matrica, valahogy belém villant, hogy de megnézem még egy kicsit alaposabban. És kb. 10 perc lapozgatás után találtam egy tökéleteset:

És éreztem közben, hogy korábban már kétszer feladtam volna.
Lehet, hogy ezt az új tudást lehetne hasznosítani más, nagyszabásúbb területeken is?

Kamilleon és Kati

Jobb kézben a katica

Pindúrtündér az egyik kindertojásban talált egy színváltós kaméleont, azóta szinte csak azzal játszik. Úgy hívja, "kamilleon", lehet, hogy részben azért, mert ismerünk egy Kamilla nevű kislányt. Szerintem soha senki nem játszott még ennyit kinderes játékkal. Szerencse, hogy vízálló, így még fürdéskor is jó, mondjuk jobb lenne, ha nem 10 foknál lenne a színváltás határa.
Na mindegy. Szóval ezzel azt akartam mondani, hogy mostanra gyakorlatilag akármivel tud(nak) szerepjátszani, még két egyszerű rongyival is (mint írtam). Meg a nyuszitól kapott egy egyszerű, fából készült katicát, akkora, mint egy gyufás doboz, az a másik sláger most. Meglepő módon Kati a neve.
Őt még nem írattam be a közeli óvodába, de már tud róla, hogy át fog jönni, sőt, jártunk is a nyílt napon (amikor is megállapítottuk a lényeget, hogy a célpont csoportban még nem foglalt a cseresznye jel). Azóta mindenkinek mondja a mostani ovijában, hogy már csak pár napig fog odajárni... Az időérzéke még nem fejlődött ki teljes mélységében.

A szófogadása viszont sokat javult, többször csinálja meg, amit kérek, és ebben kifejezetten látom a Plukkido áldásos hatását. Sokszor mikor mondom, hogy menjen fogat mosni, elindul, és a fürdőszobából visszakiált, hogy "Szót fogadtam, Anya!" Amiben pedig mindig is elég jó volt, az az empátia. Nagyon jól megérti, hogy mit érez a másik, és annak megfelelően reagál. Odabújik, bocsánatot kér, megsimiz, stb. És van morál is. Mikor elolvastam neki a klasszikus Hamupipőkét, és látta a könyvben a képet a szurkos lépcsőn ragadt cipőről, kb. öt percig nem tudtunk továbblépni, mert folyamatosan azt magyarázta, hogy milyen csúnya dolog, hogy a királyfi szurkot tett a lépcsőre.
Eszméletlen ügyesen színez, bátran belevág ismeretlen szituációkba, legyen az mászás valahova, vagy találkozás ismeretlenekkel, és gyönyörűen énekel. Kb. mindig.
Egy hónap híján három és fél.

Túravezető

Az elmúlt hónap legnagyobb történése Kistücsök számára, mint írtam, hogy beiratkoztunk iskolába. A második legnagyobb történés éppen tegnapi: a saját lábán felkirándult a Vörös-kőre meg vissza. Ami 521 m magasan van, tehát kb. 400 méter szintemelkedés, és összesen nagyságrendileg 6 km út. Elfáradt, igen, de nem nyafogott. Sőt, ő vezette a túrát. Nagyon menő volt.
Ahogy egyre jobb az idő, egyre szívesebben tölti kint az időt: focizás, trambulinozás, vagy csak simán a kertben futkosás, szerencsére van kedve kimenni. De vannak új benti játékok is. Az egyik egy nagyon kedves szerepjáték, amelyet a húgával ketten játszanak, két még pici korából megmaradt rongyival. A szundipajtását, egy kis szundikendő-majmot elneveztek Kaszas Mártonnak, aki az apja a két rongyinak, név szerint Kaszas Miának és Kaszas Szonjának. Ennek a kis családnak az életéről szól ez a játék, akik mindenfélét csinálnak körhintázástól (a kezében fogja a rongyikat, és pörög) a strandolásig. Ez most már odáig fajult, hogy az esti elalvás rovására is ment, mert akkor is ezt akarják játszani, de remélem, sikerül elválasztani a játszásidőt az alvásidőtől.

A sakk egyelőre háttérbe szorult, viszont most többet legózik, mint korábban, ami jó. Lassan kéne venni még egy ömlesztett készletet. Persze ez is mutatója annak, hogy az elmúlt egy hónapban, mióta beköltöztünk, kevesebbet tudtunk vele foglalkozni, mert mindig van valami csinálnivaló a házban. Nem tudom, hogy ez mikor fog normalizálódni, mert már az otthoni logopédiát is feladtam, és szégyenszemre felhívtam a logopédust, hogy mégis foglalkozzon már vele, mert én nem jutok eredményre (nyilván, mivel nem tudom csinálni). Ő meg megmondta, hogy ezzel az esettel (kis interdentális sziszegés) nem szoktak bevenni gyereket, mert ez csak esztétikai gond, de azért majd ránéz.
Ha majd közelbe fog járni iskolába, hiányozni fognak a jó kis reggeli autós beszélgetéseink. Mivel mindketten (mindhárman) ülünk a dugóban, és nincs jobb dolgunk, akkor szoktunk megbeszélni fontos dolgokat. Húsvét közeledtével Jézusról beszélgettünk, meg arról, hogy aki a Mennyországba megy, az előtte meghal, meg ilyesmiről. Egyrészt mikor mondtam neki, hogy Jézus 33 éves volt, mikor meghalt, akkor szerintem egy kicsit meglepődött, és talán meg is ijedt, mert tök halkan azt suttogta rá, hogy:

- De Anya, te már 38 éves vagy.
Egy másik alkalommal meg ugyanerről beszélgettünk, és megkérdezte, hogy mi is majd elmegyünk-e a Mennyországba. Én azt feleltem, hogy igen. Mire ő megkérdezte:
- És aztán újra fogunk születni?
Nem tudom, hogy valahonnan hallotta-e ezt a kifejezést, gyanítom, hogy igen, de ha magától tette össze ezt a kérdést, akkor sokat gondolkodhatott rajta.
Ja, meg valahogy elfelejtettem észrevenni, mikor váltott nagyobb önállóságra, mint korábban. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már maga választja ki a ruháit reggel, maga öltözik induláskor, maga akarja kivágni a húsvéti díszhez a sablont a kartonból, maga akar szedni tejfölt a rakott krumplira, meg ilyenek. És még ügyes is benne, úgyhogy úgy kell megerőltetnem magam, hogy hagyjam kibontakozni, és ne akarjam babusgatni, amikor épp önálló és ügyes.

Iskolaválasztás

Közben beiratkoztunk az iskolába (az is egy vicces kaland volt, mert fél órával a nyitás előtt értem oda, elnéztem egy órával a dolgot, de az igazgatónő eszméletlen jó fej volt, és fogadott így is - mikor is kiderült, hogy én voltam az egyetlen, aki már elektronikusan beírattam a gyerekemet, úgyhogy 5 perc volt mindennel együtt, és jól megjegyeztek szerintem), úgyhogy már péntek óta tervezem, hogy írok egy kis összefoglalót arról, hogyan jutottunk döntésre.
Így utólag persze lehet, hogy nem kellett volna megszívatni szerencsétlen Kistücsök lelkét ezzel a sok érdeklődéssel, de a koncepció az volt, hogy szerettem volna olyan iskolát neki, amelyikben lehetőleg (aka. kritériumok):
- lehet angolul tanulni
- kevesebben vannak egy osztályban
- tudnak foglalkozni az ő különleges tehetségével / érdeklődésével a számok felé
- jó eséllyel felvételizhet majd gimnáziumba
Körbenéztem a környéki (=Leányfalu, Szentendre, Óbuda) iskolák terén, Óbudát végül kizártam, mert akkor nagyon sokat utazott volna minden nap. Leányfalun egy állami iskola van, amelyről korábban annyit hallottam, hogy az alsó tagozat jó, a felső nem annyira. Szentendrén van pár magániskola, amelyek közül kettő volt szimpatikus a honlap alapján (csak olyan jöhet szóba, amelynek a pedagógiai programja illeszkedik az állami oktatásba, tehát pl. Walldorf nuku):

• Agy-Tanoda
• Dunakanyar Alternatív Magániskola

A DAM-ban már szeptember óta hétfőnként volt sulicsalogató, ismerkedő program, amelyhez mi kb. novemberben csatlakoztunk. Az iskola ipari területen van, tehát a környezete eléggé szomorú, maga az épület viszont tágas, fényes, vidám (állítólag nemsokára elköltöznek innen). A foglalkozás tetszett mind nekünk, mind a nagyfiúnak, a leendő tanítónéni tartotta, aki határozottnak és kedvesnek tűnt. Az igazgatóval beszéltünk több soron, hogy mi várható, mi a rendszer az iskolában. Ami szimpatikus volt:

• nem várják el az elsősöktől, hogy tudjanak egy helyben ülni 45 percet -> ezt második osztály első félévéig kell elsajátítani
• nagyon erős a zenei képzés
• viszonylag kis létszám (15-18 fő)
• alternatív órák, pl. környezetismeret az erdőben

Ami viszont nem tetszett, az, hogy pár kérdésre nem kaptunk egyértelmű választ. Pl. amikor a továbbtanulással kapcsolatban érdeklődtünk, mindig azt kaptuk, hogy "ráérünk arra még", és az anyagi rész is el volt kenve, "attól függ, mit kérünk". Végül a döntő tényező, amely miatt ez az iskola kiesett, az összehasonlító honlap eredménye volt:

Nem értettük ezt a gyenge eredményt, de elriasztott. 

Az Agy-Tanoda már első megtekintéskor, egy szülői értekezleten is szimpatikus volt. Itt elmondták, hogy egy komplett, két hétvégés (!) foglalkozás keretében külső, objektív szakértők segítségével felmérik a gyerekeket, és csak az jelentkezhet az iskolába, aki ezen vélemény szerint alkalmas rá, hogy a két tannyelvű iskolába járjon. Ez persze pénzes felmérés volt, de ez valahol érthető, kifizettük, elvittük rá a nagyfiút. 

Az iskola maga gyönyörű helyen van (Dunakorzó), a parkolás eléggé agyrém, nem lehet parkolási díj nélkül megállni az iskola előtt, de a környezet eléggé inspiráló. Az épület maga olyan, mint Roxfort: zegzugos, hangulatos, régi. Mindenhol izgalmas lépcsők, félemeletek. Minden zsúfolt, kicsik a folyosók, kicsik a termek, de mindenhol a gyerekek művei, kedves hangulatot árasztva. A tanítónénik itt is szimpatikusak voltak, főleg Erika néni, aki egyszerre matematika szakos és néptáncos. A foglalkozás maga élménydús volt: játékos angolóra, tornaóra, rajzolgatás vetésforgóban, csoportokban. Közben vitték el a gyerekeket egy iskolaérettségi vizsgálatra, csoportosan illetve egyéniben is.

Ami szimpatikus volt:

• erős mezőny (bármelyik gyerekkel beszéltem ott, értelmes, intelligens volt)
• magas szintű angol
• matekos tanítónéni
• jó felvételi mutatók (ld. fenti táblázat)

Ami nem annyira tetszett:

• magániskolához képest sokan vannak egy osztályban (19)
• nincs tornaterem (!), illetve az iskola udvara is kicsi
• az ide jelentkező gyerekek nagyon nagy többségben 7 évesek

Végül emiatt nem tudtunk ide jelentkezni. A szakértő vélemény lényege az volt, hogy "jó gyerekanyag", és várják jövőre - csak most még a mezőnyhöz képest nagyon fiatal.

Így végül azon tanakodtunk egy keveset, hogy mi is visszatartsuk-e még egy évig óvodában, hogy járhasson az Agy-Tanodába. De nem tettük. Azért, mert:

• pont most költöztünk, tehát vagy maradna Pomázon óvodában (elég megterhelő oda visszavinni), vagy pont váltania kellene egy utolsó évre óvodai csoportot, új gyerekekkel, aztán meg az iskolában ismét, ami tök szívás lenne neki
• már most is unatkozik az óvodában, és csak butaságokat / rosszalkodást tanul
• most vegyes csoportba jár, és egyre kisebbekkel jár együtt, jövőre már nagyon kicsik lennének neki a 3 éves ovistársak, nem fejlesztenék semennyire egy év alatt

Úgyhogy végül a Leányfalui Móricz Zsigmond Általános Iskola maradt (ami körzetileg egyébként is az az iskola, ahová tartozunk). Jártunk itt megnézni még ősz végén, akkor úgy láttuk, hogy sok a gyerek (de hatalmas az épület, és itt is elkülönülnek az alsósok és felsősök, jól eloszlanak), hatalmas a tornaterem (és most lett felújítva, menő is), naposak, tágasak a folyosók és a termek, és kedves a gondnok, aki szívesen körbevezetett minket. 

Aztán még megtudtuk, hogy nem lehet tudni, hány első osztály indul, mert a jelentkezési létszámtól függ (tehát vagy mákunk lesz, és két osztály indul, kevés-kevés fővel, vagy egy osztály, dugig gyerekkel). Azt is megtudtuk, hogy idén kísérleti jelleggel már első osztálytól indul játékos angoltanulás, osztályzás nélkül - ami szimpatikus kezdeményezés. Végül megismerkedtünk a leendő tanítónénivel, aki egy határozott, szigorú, de a gyerekek által igen kedvelt matekos tanítónéni. Volt is vele egy rövid ismerkedős óra már, amíg mi szülőin ültünk, addig ők csináltak húsvéti díszt.

A végső érvek a suli mellett:

• nem kell utaztatni a gyereket napi egy órát
• hatalmas tornaterem
• a dunabogdányi zeneiskola kihelyezi a tanárait ide, helyben van a zeneiskolai oktatás
• matekos tanítónéni

És a plusz pont, hogy mindenki eszméletlen kedves, mondom, maga az igazgató szánt ránk az idejéből, amikor látta, hogy kétségbe estem, hogy még fél órát kell várnom a beiratkozásra.

Mikor Kistücsöktől kérdeztük, hogy a Judit néni tetszik-e neki, azt válaszolta:

- Igen. De nekem már minden tanítónéni tetszik.

Úgyhogy ebből is látszik, neki is elege lett a végére, de legalább a mi lelkünk nyugodt, hogy az adott határokon belül megalapozott döntést hoztunk. Aztán meglátjuk tíz év múlva.

A magyar költészet napjára

Kolozsvári Zsófia: Van még költői feladat

Nem tudhatom, hány gondolatod halt meg veled, Miklós.
Hány tucat ecloga, mennyi elégia! Gyűlölnének
Érte az ostoba mostani kölykök. Azt teszik így is.
Értenek bármit hányatott, túl rövid életedből? Nem.
Csak rázzák fejüket, ha a Tétova óda a téma.
Háború, nélkülözés, nincs semmi fogalmuk ezekről.
Jobb ma vajon? Nincs félelem mételye emberi szívben?
Már eltűnt-e a csalfa idő, és kell-e nyomába
Képzelet szárnyán újra eredni? Kell-e a jólét
Hétköznapjain Terror Házát látogatnunk, vagy
Hűtlenül elfeledhetjük múltunk árnyait? Éljünk
Boldog, néma, tudatlan tölgyként, levelet hajtva,
Büszke mosollyal hordva a holnapi irtás keresztjét?
Tudja-e mindegyik új fiatal, hogy nagypapa hol volt,
S hogy bántak vele fogságának rettenetében?
S akkor is híres lennél, Miklós, hogyha a végzet
Nem vet a gyilkosaidnak? Szép, szomorú soraid vajh
Akkor is intő példát állítanának-e lángtól
Már nem ölelt kis országunk fiataljainak? Vagy
Inkább Fannid hűs tenyerét a tiédbe temetve
Névtelenül, őszen, unokákkal tölteni vágynád
Hátralevő szép napjaidat? Kétlem. Hiszen hős vagy.
Általad tudjuk, mit soha többé nem szabad hagyni
Zsarnoki géniuszoknak. Kell, hogy sorsodat fáradt
Iskolatársak félve a dolgozatoktól értsék.
S itt az idő, hogy újraszüless, most más a világ már.
Tetszene, bár még jócskán lenne mit újradalolnod.
Költeni verset a hitről, szívről és becsületről.
Mert feledésbe merültek ezek már. Hidd el, lehet még
Hexameterben írni a négerről, aki végül
Visszajutott falujához, s eltakarítja a szennyet.

(2009)

Ágak-bogak

Legközelebb zöldhulladék-elszállító vállalkozást indítok. De most komolyan. Öreg gyümölcsfáink megmetszéséből és már korábbi hulladékból felhalmozódott kb. 15 köbméter zöldhulladék a kertünkben, amit már elég szomorúan kerülgettünk, mert tudtuk, hogy legalább három péntek este, mire elégetjük.
Gondolkodtunk a konténer-rendelésben, utánanéztem, egy 10 köbméteres konténer ára gyakorlatilag a fizetésem harmada, és akkor ugye nekünk kell beletenni, tehát nem ússzuk meg a cipelést.
Felhívtam először három sima zöldhulladék-elszállító céget, akik azzal fárasztottak, hogy kiállási díj, meg óradíj, meg ha nem tudnak közvetlenül mellé állni a teherautóval (hol tudnak?!), akkor még cipelési óradíj, és a végére többre jött ki, mint a konténer.
Aztán kaptam tippet, hogy daráltassam le, mert az milyen környezetbarát, és még olcsóbb is. Úgyhogy kértem két ágdarálós ajánlatot, akik szintén azon szenvedtek, hogy nem tudnak melléállni, és ők meg a másik véglet voltak: hasraütésre mondtak egy árat (alig kevesebbet, mint a konténer), de az csak a darálás, és legyünk szívesek mi kivinni az utcára a járdára, vagy ha nem, akkor még huszonötezer, ja, és ha még el is akarjuk szállíttatni, az még tizenötezer.
Már épp kezdtem lemondani az egészről, és megszervezni, hogy nekünk legyen három péntekünk, amikor metszegetjük az ágakat és égetjük a fát ahelyett, hogy végre pihennénk is valamit, amikor is jött megmentőnk, a kivitelező, akinek mindenre van megoldása. És ráadásul az a jó benne, hogy nem gyanús meg sanda megoldása, hanem ismeri a jó és becsületes embereket, akik képesek és hajlandóak jól dolgozni. Ajánlott valakit, akit tegnap felhívtam, ma reggel meg már jött is elvinni, olcsóbban, mint az összes banda, akiket megkérdeztem.
\o/

Ködszülöttek

Kiolvastam Brandon Sanderson Mistborn-ciklusának első könyvét (amúgy angolul, és nekem nem tetszik a magyar "Ködszerzet" cím).
Scalzi után elég magasan volt a léc, és az elején majdnem abbahagytam, annyira fájt, ahogy összeállt a kalandozócsapat, de aztán végül mégis berántott. SPOILER.

A jó kihívás

Tegnap megtartottam az első Toastmasters beszédemet, amely az Icebreaker címre hallgat. Lényege, hogy mindenki saját magáról tud a legjobban beszélni, úgyhogy bármit mondhatsz magadról.
Ez egy előkészített beszéd, amilyet még sosem csináltam. Nyilván álltam már több ember előtt, beszéltem is, de úgy, hogy valamit olyat kellett előadnom, ami előre meg volt írva, legutóbb versmondó versenyen csináltam, és az ugye kicsit más.
Úgyhogy gondoltam egyet, és arról beszéltem, miért is játszom én egy MMORPG-t már jó rég óta. Szerintem jól sikerült a beszéd, volt eleje, közepe vége, a visszajelzések alapján jól lehetett érteni, és ami a legjobb, hogy tényleg értékes feedbacket kaptam azzal kapcsolatban, mit érdemes fejlesztenem.
A legmeglepőbb viszont az volt, hogy egy csomó olyan feedback jött, hogy milyen jó téma, és milyen bátor vagyok, hogy ezt választottam...
Nem tudom, ehhez mennyi bátorság kell, és abban is biztos vagyok, hogy nem ez határoz meg engem a leginkább, de témának bejött.

A vicces az egészben az, hogy miután kifejtettem, milyen jók a kihívások a játékban, hogy nehezek, de megcsinálhatóak, és ezért a lehető legjobb elégedettséget érhetjük el, este persze játszottunk, nagyot álmodtunk, és bementünk Tol Dagor börtönjébe (M8+), ahol is potom ~120 halál árán végül két óra alatt végigmentünk hősiesen.
És igen, jó érzés volt, hogy végül sok kudarc és wipe után mégis megcsináltuk.

I'm a social, adventurous, and challenge-loving tank.
But this is only one of my personas.