Pontosan egy évvel ezelőtt vezettem éppen hazafelé a cégtől, mikor felhívott a főnököm, és azt kérdezte: "Jól emlékszem, hogy neked valamiféle tüdőbetegséged van, ugye?". Mondtam, igen. Arra kért, hogy az a biztos, maradjak otthon, nem lehet tudni, mi lesz ezzel a vírussal, de szerinte veszélyeztetett vagyok. Úgyhogy még szerencse, hogy nálam volt a laptop, mindenem az irodában maradt, és egy nappal előbb már home office-ban toltam, mint hogy megérkezett a hivatalos lezárás.
Ez az egy év sok mindenről lesz emlékezetes (gondolom, nemcsak nekem). A helyzetnek még nincs vége, de gondoltam, reflektálok egy kicsit.
Többet kirándultunk a környéken. Kevesebbet utaztunk. Több időt tölthettünk a gyerekekkel, végignézhettem, ahogy egyre jobban fejlődik az iskolás gyerekem. Több volt a háztartási feladat, hiszen rengetegszer volt, hogy mindannyian otthon maradtunk. Sokkal többet rendeltem házhoz cuccokat, még élelmiszert is, amit korábban inkább mindig személyesen megvettük (a felesleges csomagolóanyagok és tömőanyagok környezetszennyezéséről külön postot tudnék írni). Össze kellett csiszolni, ki mit csinál, hogy segít a másiknak. A mindennapi főzést a férjem vállalta magára, ami a csodálatosság csúcsa, mert nemcsak nem kell foglalkoznom a dologgal, de még éttermi színvonalú étel is kerül minden nap az asztalra.
A Decathlonos mackónadrágom felbecsülhetetlen értékűre emelkedett. Szegény szoknyáimhoz hozzá se nyúltam egy éve. Mondjuk nem is biztos, hogy beleférnék némelyikbe. Igen, kevesebbet mozogtunk, bár a kirándulás és a kertben molyolás sok volt, de azért számít az a sok gyaloglás, amíg az ember bemegy és hazajön az irodából, meg persze a benti konditerem is hiányzik. Azóta vettünk otthonra is pár cuccot, ehhez is ki kellett alakítani a rutint.
Amióta home office-ban dolgozom, a stressz-szintem sokkal alacsonyabb. A refluxom gyakorlatilag teljesen elmúlt, elhagytam az összes gyógyszert, a diétámba visszakerült a tej és a paradicsom, és csak akkor van baj, ha túl sokat vagy túl édeset eszem, illetve ha közvetlenül evés után kerülök vízszintesbe. De az esti köhögés-szenvedés, a reggeli kötelező köhécselés elmúlt, és még edzés közben sem jön rám a köhögés, ami külön nyereség. Nyilván nem könnyű napi nyolc órát dolgozni úgy, hogy a gyerekeink is otthon vannak, de nekem még mindig ez a kisebb stressz ahhoz képest, hogy egy felelőtlen szülőtárs jóvoltából esetleg mit hoz haza a gyerekem az intézményből (in control vs. not in control).
A kert egy áldás. Ezt eddig is tudtuk, de így, hogy a gyerekeink ebéd utántól fél négyig gyakorlatilag input nélkül elvannak minden nap, felbecsülhetetlen. És persze magunknak is. Egy hosszú nap után a fákat metszeni, gazokat huzgálni vagy csak simán focizni/pelotázni egyet, kisimítja az idegeket.
Híreket egy ideje nem olvasok, csak nagyon megszűrt formában. Ez azért van, mert fizikailag fáj, ahogy emberek egymással kommunikálnak. Tisztelet a kivételnek, de fröcsög a szar egymásra, pedig nem tudjuk, nem látunk bele, hogy a túloldalon mi van. Isolde is megmondta, hogy az ún. hasítás lesz uralkodó a pandémia idején, de nem gondoltam, hogy ez ennyira durva lesz (itthon legalábbis, más országokra nem látok rá). Szerintem megbuktunk a főpróbán, mert ha ez a vírus csak egy kicsit halálosabb lenne, akkor ugyanezzel az egyéni felelősségvállalással b..szhatjuk.
Anno márciusban azt írtam, ez most egy co-op, kicsit olyan, mint a harmadik világháború, csak nem egymás ellen toljuk, hanem a "tábla ellen". Ezt azóta is tartom. Szar-szar, persze, hogy szar, nekem is az, de aztán mindig arra gondolok, hogy nekünk valójában nem szar, a nagyszüleinknek volt szar a második világháborúban, és mégis tették a dolgukat, túléltek. Tűrtek.
És nekünk most rengeteg lehetőségünk van, hogy ne csak túléljünk, hanem hozzuk ki a maximumot a helyzetünkből. Nem arra várok, hogy mikor lesz végre megint "normális" az életem, hanem minden napra kitűzök egy picike célt, egy apróságot, amely miatt annak a napnak éppen úgy kellett történnie, amely miatt az a nap önmagában értékes lesz.
Ma fonálpolipot fogunk csinálni délután.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése