Vers, dalok, bicikli

Egy hónap múlva nyolc éves lesz Kistücsök, én pedig nyolc éves anyuka. Nagyon fura ez, mert ezer évnyi dolog történt, és mégis mintha tegnap lett volna. Mostanában sokat néztem régebbi fényképeket, és azt gondolom, sok mindenben hasonlítunk mi ketten a kisfiammal. Ugyanakkor megvan a saját, szerethető és eszméletlenül érdekes egyénisége, megvannak a preferenciái, a hangulatai, a sikerélményei. Jót tett neki, hogy visszamehetett az iskolába, mert gyűjtheti a jó jegyeket, pirospontokat, focizhat a többiekkel, és tovább tanulhatja, ami még nem annyira megy neki: hogy vigyázzon a saját holmijára, legyen felelősséggel értük.

A suli nyilván megy. A legnagyobb probléma azzal van, hogy ami kevésbé érdekli, ott is megtalálni a motivációt, mert ha sikerül megtalálni, akkor viszont gyakorlatilag azonnal magába szívja a tudást. Legutóbb a környezetismerettel volt ilyen, a tápanyagokról elég száraz és unalmas volt a tananyag, úgyhogy otthon böngésztünk cimkéket, olvastunk cukor- meg fehérjetartalmakat, és onnantól már nem volt olyan kérdés, amivel meg tudtam volna fogni. De nem is a rövidtávú memóriába ír ám, meg kellett tanulnunk a Darázs garázs c. verset, lefelelt belőle április végén, és a minap egy hónap kihagyás után előkerült. Rákérdeztem, van-e kedve felidézni, és felmondta hiba nélkül. 

A számomra legmegdöbbentőbb teljesítmény az volt, amikor visszament a suliba két héttel a többiek után (még kicsit visszatartottuk a gyerekeket, amíg dolgozott az oltás), és kiderült, hogy énekből felelni kell, de nem ám abból, amit otthon gyakoroltunk, hanem egy általa teljesen ismeretlen dalból. A szöveget nyilván nem tudta, a tanító néni megengedte, hogy azt nézze a könyvből, de a dalt magát a könyvből a kotta alapján elénekelte hibátlanul. Azt eddig is tudtam, hogy amióta elkezdtünk zongorázni, érti a kottát valamennyire, de sose használtuk ismeretlen dal leéneklésére.

A legújabb szokása illetve napi izgalma az, hogy minden reggel és este megméri, hány kiló, és ezt utána hangosan be is jelenti. Sőt, néha vacsi előtt és vacsi után is megméri, és így adatot nyer arról, mennyi vacsorát evett meg. Ez valamiért nagyon izgalmas neki, de kétlem, hogy amiatt, mert konkrétan a súlya érdekli, inkább a számok misztikus változása.

A hónap legnagyobb vívmánya a biciklizés. Az előző bicaj már nagyon kicsi volt neki, és eredetileg abban egyeztünk meg, hogy akkor kap újat, mikor 8 éves lesz, de találtam egy elég kedvező ajánlatot, úgyhogy vettem neki egyet használtan, és csak a hátsó féket kellett kicserélni. Eddig mindig bizonytalankodott a pótkerék nélküli bicajozással kapcsolatban, de azt hiszem, megtört a jég, és most már átcsaphat élvezetbe majd. Nyilván gyakorolni kéne, és ahhoz nyilván jó lenne, ha nem esne egész héten az eső.

Voltak nálunk kétszer is vendégek kisebb csemetével, és Kistücsök nagyon cuki volt mindkétszer, igazi minta-nagytesó, aki a kicsikkel türelmes, megmutatja, mivel hogy kell játszani, és hajlandó odadobni a tollaslabdát próbálgatni... Mint egy kis tanárbácsi, nagyon érdekes volt látni.

Persze készülünk a szülinapjára, és megkérdeztem, mit szeretne ajándékba. De nem mondott rá semmit, csak azt, hogy majd gondolkodik. Néha újra rákérdezek, kitalált-e valamit, de csak annyit mond mindig, hogy nem. Vajon lehetséges az, hogy egy majdnem nyolc éves kisgyerek úgy érzi, megvan mindene, vagy aggódjak?