Relax helyett

Tegnap új élménnyel gazdagodtam: AC/DC-t hallgattam masszázs közben. :)

Új helyet próbáltam ki (home office-ban már messze van az előző jól bevált), és a masszőz hölgy az első kerülgetős szóvirágok és nagy hallgatások után mondta, hogy ha nem baj, akkor kicsit felhangosítaná a zenét. Valami kellemes retrózene ment nagyon halkan, mondtam, hogy persze, semmi gond. Szabadkozva hozzátette, hogy húsz évig bírta a relax zenéket, de most már kicsit elege van belőle, úgyhogy csinált magának egy válogatást, és azt véletlenszerűen játssza le, így egy kicsit nagyobb a változatosság.

Aztán beszélgetni kezdtünk, én néha csak tőszavakban válaszoltam, amikor recsegtem-ropogtam, ő viszont gyakorlatilag egy komplett regényt elmesélt közben. És úgy az idő felénél egyszer csak megszólalt a Highway to Hell. Szerintem legalább fél percen át várta, mit fogok reagálni, én ugye semmit nem reagáltam, max elmosolyodtam, aztán mondta, hogy hoppá, ez a biciklis válogatása. Biztosítottam róla, hogy semmi gond, magam is jobbára rockzenét hallgatok, bár nem pont AC/DC-t.

Aztán a Balaton körüli biciklizésről beszélt, meg a barátnőjéről, meg arról, milyen nehéz volt a járvány ideje alatt dolgozni, és hogy rászokott a podcastok hallgatására autóvezetés közben, még hallgattunk egy kis további AC/DC-t, én tovább recsegtem-ropogtam, aztán kész is voltunk.

Nem mondom, hogy nagyot relaxáltam közben, de felejthetetlen élmény volt - és még a hátamból is eltűnt a fájás.

A két fős kalandozócsapat

Tegnap befejeztük a Jaws of the Lion-t (mármint a fő küldetést - maradt nyitva két mellékküldi, illetve nem találtunk meg további négyet). Nagyon jól szórakoztunk, és éppen annyira volt kihívás a játék, hogy még ne vegye el a fun factort, és mégis kelljen gondolkodni. Kicsit spoileres leírás következik.

Én a voidwardent választottam, J a demolitionist-et. Összességében úgy gondolom, ez egy jó csapat, végül is a demolitionist volt a tank/dps, én meg a healer/support. Pénzünk nem volt sok, mert semmit nem tudtunk lootolni, viszont elég robusztus felállásban haladtunk, és egyszer sem buktunk küldetést. Nálam bent volt mindig a három heal, a maradék lapjaimból meg jobbára curse-öket osztogattam, esetleg poisont. Az utolsó négy-öt scenarióban már nem tettem be a Master of Influence-et, mert egyszerűen nem érte meg azért plusz egy lap, hogy eldobhatós lapokat tápoljak vele.

Igazából ezt tartom a voidwarden egyetlen gyengeségének. Amúgy nagyon élvezetes volt vele játszani, és sokszor közvetve derült ki, milyen hasznos (nem ölt meg olyan sok ellenséget, de mikor már 6-8 curse volt az ellenfél dekkben, az tényleg számított). A lapok viszont úgy vannak kitalálva, hogy több játékossal jött volna ki igazán a szépsége, páros játékban pár lap egészen gyenge - és ehhez képest pedig az átlag 50 fölötti initiative-et kicsit erősnek érzem. Rengetegszer kellett újragondolnom, mit is fogok csinálni, mert én jöttem utoljára. A végére már meg is elégeltem, és inkább a gyorsabb, direkt lapokat választottam a lassú kombók helyett.

Az 5-ös szinten megkapott Ward viszont csudálatos. Onnantól kezdve jön ki a voidwarden igazi szépsége. Nagyon erős cucc, nyilván nem a játék elején kell kitolni, hanem a taktikailag legmegfelelőbb helyre - tipikusan legalább egy long rest után. Az, hogy mindenkit poisonol, aki mellette áll, az utolsó bossnál is eszméletlen jól jött, és a három hexes disadvantage aura meg számtalanszor mentette meg a popinkat.

A scenariók érdekesek, változatosak voltak, egyáltalán nem az utolsó csata volt a legnehezebb - bár amikor megláttuk a két sima és egy elit blood monstrosity-t, amelyek még csak az első pakk, egy kicsit elkerekedett a szemünk... Nekünk a Tainted Blood volt a legnehezebb, mert rengeteg objective, nincs obstacle, amit a demo szétverhet, nagyon sokat kell mozogni a szobákhoz, és kétszer is előfordult, hogy megütöttem egy asztalt, és nem sikerült lecsapnom, mert szar módosítót húztam. Ezt úgy tudtuk a végén megverni, hogy én már exhausted voltam, és a demolitionisnek az utolsó támadása volt az utolsó mob.

Az ez utáni scenario is elég nehéz, a Mixed results, de arra már sokkal jobban válogattam lapokat, és fel tudtam tartani az egyik oldalt, amíg a demo végzett a másik oldalon - és persze itt ideális volt a ward középen.

Mindent egybevetve kiválóan elköltött pénz volt ez a játék, és most már talán nekigyürkőzhetnénk a nagynak is...

Deja vu

 Amúgy meg kicsit deja vu érzés, de ismét lvl70 lettem.

Ezt a projektet még nyár elején kezdtem, és ha tudom, hogy ennyi idő és energiabefektetés, valószínűleg kihagyom. Mert ugye nem akartam boostolni, mert boostolt karaktere mindenkinek van, pontosabban mindenképp sámán akartam lenni, mert talán az az egyetlen, amiből nincs még mindenkinek, és sámánt nem lehetett boostolni TBC Classic-ban. 

Szóval az 58 meglett egy durva hajrával, mehettem Outlandra, és ott szembesültem vele, hogy már egyáltalán nem emlékeztem rá, micsoda brutálsok xp kellett a 70-hez, és milyen lassan ment anno. Minden szint nyögvenyelős volt, és miután áttalenteltem restóra, a szólózás is vállalhatatlanul lassú lett. Szerencsére végül egy-két insta megoldotta a dolgot, és egy jó kis Sethekk Halls közepén healelve megléptem újra a 70-et.

Persze furi, mert végül is ezt a kieget csak egyszer csináltam végig korábban, hiszen egyetlen karakterem volt ekkor, Madleine, aki tank volt, úgyhogy tulajdonképpen van ebben most szépség healer szemszögből, de azért örülök, hogy túlvagyok rajta.

What's next? Nemtom. Raidelni nem tudok, mert túl korán van, meg annyira nem is vagyok még jó healer, hogy magabiztosan menjek ilyesmire, más meg nem nagyon van, maximum a mining/jewelcrafting felhúzása, ami viszont annyira unalmas, hogy még nem vettem rá magam.

Öt és háromnegyed éves

Ebben a hónapban az volt a legnagyobb achievementje Pindúrtündérnek, hogy július 30-án először kiúszott a "szigetről" a partra a Pázsit-tóban. Az olyan kicsit több mint 50 méter. Apa persze végig ott volt mellette, és többször "megállt" (hátára fordult és úgy úszott tovább), de végül megcsinálta, és azóta többször is. Öt és háromnegyed éves.

A másik természetesen az volt, hogy a tesójával ketten végigjátszották a Super Mario 64-et. Pindúrtündér is menő volt ám. Ugyan nem ő győzte le a főbosst, de Bowser első verzióját igen, és a 70 db szükséges csillagból a negyedét legalább ő szerezte meg. A repülés a szárnyas sapkával neki ment jobban, és a végére talán az úszás is. Volt egy pálya, a Shifting Sand Land, amelyben csak ő tudott csillagot szerezni, és egyik-másikat legalább negyvenszer próbálta meg. Már könyörögtem neki, hogy ez túl nehéz, menjen máshova, de ő csakazértis csakazt. És megcsinálta.

Mostanában nincs kedve társasozni, szerintem mióta visszaértünk a nyaralásból. Se nem kártyázni, se nem társasozni, lehet, hogy túl sok olyat játszottunk, amihez ő még igazából kicsi. Remélem, nem tart sokáig ez a korszak, mert rengeteg jó kis társas van.

Az ovit persze nem várja, mert a csoport nagyrésze elment iskolába, a kicsik meg újak és nem pályák... De azért remélem, megtalálja majd a magának való elfoglaltságot. A délutáni alvással lesznek gondok mondjuk, mert azt nem csinálja már tavaly év eleje óta, de majd megkérdezzük, hogy lehet-e könyvet lapozgatni.

A rajzai egyre szebbek és részletgazdagabbak, amikor elmentünk egy hétre Orfűre, akkor rajzoltunk naplót, és számomra bámulatos volt, mennyire meg tud ragadni apró részleteket (pl. a Csontváry-múzeumban tett látogatáshoz konkrétan lerajzolta a kedvenc képét úgy, hogy egyszer látta ott, a múzeumban, és tökre felismerhető, hogy melyik képről van szó).

Az állatok továbbra is nagyon érdeklik, már megbeszéltük, hogy ha hat éves lesz, akkor neki is lehet saját háziállata, és azt is, hogy első választásnak olyan kell, amelyikről nem olyan nehéz gondoskodni. Majd szépen megnézzük, mik a lehetőségek, de valószínűleg tengerimalac lesz.

A bátorsága sem csökkent, a kalandparkban kétszer végigment a gyerekpályán, illetve simán lecsúszik a nagy csúszdákon a Rukkel-tónál, sőt, az Aquaglide-ra is bejött a sok tizenéves nagyfiú meg felnőtt közé, és azon egyáltalán nem esett kétségbe, hogy néha beesik a vízbe, sőt, a king of the hillnél is addig küzdött, míg egyszer csak felért. Egyetlen gúláról esett le, ahol nem volt háló, de szerencsére nem történt nagy baj. Én folyamatosan attól tartottam, hogy valaki rácsúszik és kilapítja, de azért szerencsére vigyáztak (és vigyáztunk) rá.

Ja, és még valami: direkt nem tanítottam meg neki a nyomtatott kisbetűket, hogy legyen valami, amit majd a suliban... erre legutóbb mikor jöttünk hazafelé, elolvasta a zöld táblát a mozgó autóban, és közölte, hogy arra van a Lajos-forrás... halálra fogja unni magát ebben az egy évben.

Egy újabb győzelem

Az utóbbi időben rengeteget bátorodott Kistücsök, és ezt nemcsak mi vesszük észre, hanem mások is. Kábé fél éve kezdődött talán, és mostanra már mindenben tetten érhető az úszástól az állatokhoz való közeledésen keresztül a dolgokra felmászásig. De akár beszédben is: korábban úgy kellett harapófogóval kihúzni belőle pár szót vendégségben, most legfeljebb az első öt percben van megilletődve. Ez végleg akkor derült ki, mikor voltunk a Mecsextrém kalandparkban, és miután végigment a lecsúszós pályán, és mondtam neki, hogy menjen a tesójával végig egyszer a gyerekpályán, közölte, hogy ez túl könnyű volt, és ő mindenképp végig akar menni a junior pályán is (4 cm-rel nagyobb, mint amennyit egyáltalán fölengednek oda). És végig is ment rajta.

A nyár pihenéssel és szórakozással telik, tavazunk, társasozunk, miegymás. Egy könyvet választottunk a nyárra, hogy azt majd ő egyedül végigolvassa (Ifjabb Tom kapitány 1.), aztán végül egyedül olvassa, de ott vagyok mellette, mert magától nem olvasná. Nem tudom, hogy csak simán nem akar olvasni, vagy csak még nem találtuk meg azt, ami igazán érdekli... majd kiderül. Most már harmadikos lesz, úgyhogy a készség biztosan nem lesz akadály.

A suliba az alapcuccokat már beszereztük, amikről kaptunk infót, füzetek, vinyetta, ilyesmi. Még pár dolog kell, illetve persze az első héten mindig derülnek ki dolgok. De örülök neki, hogy ő is annyira kedveli a papírárut, mint én, és hosszasan válogattunk a füzetek között, azóta már be is kötöttünk kettőt.

Újra fellángolt benne a vasalós gyöngyözés, mindig Super Mario-val kapcsolatos dolgokat készít, de már nem mindig csak olyat, amit letöltöttem a netről, hanem magától is kitalál dolgokat, pl. a fagyasztógombát vagy a láva elleni gombát.

Apropó, Mario: a Super Mario 64-et február óta gyúrták, és most sikerült végigjátszani. A legutolsó Bowser-harcnak kb. 25-ször veselkedett neki, és egyszer meg is csinálta, csak örömében leugrott a pálya szélén, így vesztett - és még ez után is csak annyit csinált, hogy újra bement a csőbe, és újra végigcsinálta az egész harcot. Nagyon büszke voltam rá, a kitartására, a koncentrációjára, az ügyességére. Ezt a játékot csak ketten gyerekek játszották végig, az elején még alig bírták irányítani a 3D figurákat, nem értették, merre kell vele menni, és most meg így legyőzték a főbosst is.

Egyetlen mozdulattal sem segítettem nekik, persze néztünk sok youtube-videót arról, hogy melyik pályát hogy kell megcsinálni, meg nyomtattunk térképet, meg minden. De én nem irányítottam a figurát egyszer sem.

Emellett egyre többször fordul elő, hogy Kistücsök saját játékot gyárt. Egyik reggel, mikor ő már fenn volt fél hétkor, mi meg csak nyolckor, a másfél óra alatt készített egy olyan játékot, amelyikhez rajzolt vagy nyolc táblát, különböző színű számokkal, és minden sorban csak az egyik színből növekszik eggyel a szám (mindig másikból). És az volt a játék, hogy ketten fogunk a kezünkben egy-egy táblát, a játékmester pedig színeket mond, és ha eltalálja, melyikkel halad tovább a számsor, akkor eggyel lejjebb teszed az ujjad - és ki ér le előbb. Hihetetlen sokat dolgozott vele - és csak azt rontotta el, hogy nem minden tábla ugyanannyi sorból állt. De elképesztő, hogy néha mennyi energiát tesz bele egy-egy ötletébe. És ez később nagyon jól fog neki jönni.

A falu rossza

Tegnap nagyon hosszú idő után ismét voltam színházi előadáson. A Szentendrei Teátrum szervezésében A falu rossza c. előadást néztük meg. Korábban semmit nem tudtam sem a Déryné Programról, sem a Déryné Társulatról, de teljesen belopták magukat a szívembe. Kedves, szerethető darab egy láthatóan élvezettel játszó, tehetséges csapattól, és még a hangszereket is ők vonták be a darabba, ami külön piros pont.

A díszlet is jól volt kialakítva, hogy minden jelenetnek megfeleljen, de engem teljesen levett a lábamról, az a jelmezek. Gyönyörű minta mindegyik  fehér ingen, szoknyán, nem tiritarka az egész, mégis mindenkin másmilyen a nadrág, a felöltő, zseniális. 

Még egy megoldás nagyon tetszett: amikor Sándor részeg, és képzelődik. Azt nagyon jól sikerült színre vinni. 

Nagyon jól szórakoztam, kiváló volt, csak ajánlani tudom.

Project Hail Mary

 A Project Hail Mary az utóbbi idők legjobb könyve nálam. Gyakorlatilag tökéletes. SPOILER.

Kultúra, természet, pihenés

Még sosem voltam a Dél-Dunántúlon - mostanáig. A múlt hetet Orfűn töltöttük, egy kiválóan felszerelt apartmanban, és nagyon megtetszett a Mecsek hangulata, világa. Nem sík, de nem is vészjóslóan magasodó hegyek, hanem barátságos lankák, erdőn átsejlő napfény, kellemes szellő. 

Az első nap a helyi látványosságokat néztük meg, az Orfűi Malmokat, ami meglepő módon sokkal érdekesebb volt, mint vártam: az egyszerű körbesétálás helyett láthattunk konkrét papírmerítést, törhettünk búzát, és mindent meg lehetett fogdosni, az idegenvezetőnk pedig érthetően és még a gyerekek számára sem unalmasan mesélte el a malmok történetét és haszálatát.
Délután pedig felkirándultunk a sárga háromszög jelzésen a Balázs-hegyi kilátóhoz, amely egy nagyon kellemes kis séta volt, és odafent a kilátó tetején gyerekeim megjegyezték, hogy a Pécsi-tó olyan alakú, mint egy denevér.

Kedden ellátogattunk a Pécsi Állatkertbe, amely szintén nagyon tetszett: pont bejárható méretű park, amely az erdőből lett lecsípve, és ezért mindenhol árnyas, kellemes, nem tűzött a nap sem ránk, sem az állatokra. Jó kis válogatás volt állatokból, és fehér tigrist még nem is láttam élőben. A fókák is nagyon cukik voltak a kis műsorukkal (meg anélkül is), de az abszolút favorit a vörös panda volt.

Szerdán bementünk Pécs belvárosába, sétáltunk a gyönyörű épületek között és a Széchenyi téren, közben meglátogattuk a Csontváry-múzeumot, mert azért mégiscsak alap, és még egy nyolc és egy öt éves gyerek is képes felfogni a festmények grandiózusságát. Onnan kijőve gyorsan drukkoltunk a magyar vízilabdásoknak, és telefonról megnéztük egy padon a negyeddöntős magyar-horvát meccset, és örültünk nagyon a sikernek. Aztán átcsattogtunk a Zsolnay Kulturális Negyedbe, ahol kimaxoltuk az ennyi idős gyerekekkel élvezhető programokat egy kis planetáriummal, az érdekes jelenségek termével és a látványmanufaktúrával. Egyetlen bosszantó apróság volt csak, hogy a szuvenírbolt egy órával korábban zár, mint maguk a programok, így mikor mindennel végeztünk öt után valamivel, és lelkesen mentünk volna ajándékot vásárolni, szomorúan konstatáltuk, hogy már ötkor bezártak. Miért, rejtély.

Csütörtök volt az egyetlen esős nap, és gondoltam nagy ravaszul, hogy elmegyünk a közeli Abaligeti cseppkőbarlangba, oda úgyse akar majd senki menni, mert ki kíváncsi rajtunk kívül egy barlangba, de persze nyilván rengetegen voltak, nem is fértünk be eléggé, így az idegenvezető a barlang előtt elmesélte, mit fogunk látni, aztán csak végigrohantunk vagy ötvenen libasorban. Persze ez a szép képződményeken nem csorbított, és érdekes volt az utolsó terem is, ahová 81 lépcsőfok vezetett fel, de szerintem lehetne kicsit kevesebb látogatót fogadni egyszerre.
A denevérmúzeum, amely ugyanitt volt, szintén aranyos volt, persze jó lett volna pár élő denevért is látni, de nyilván értem, hogy ez nem annyira opció.

A pénteket a Mecsextrém Kalandparkban töltöttük, szintén sok más látogatóval együtt - az erdei bobra fél órás volt a sor, így összesen hármat mentünk, de a kalandtúrák nagyon tetszettek nekünk. Főleg, hogy mindannyiunknak volt megfelelő nehézségű kihívás. Én a magam részéről úgy értékeltem az itteni kezdő pályát, hogy ez volt az eddigi legmenőbb teljesítményem, voltam már pár kalandpályán, de ez szerintem egyáltalán nem kezdő. Mögöttem egy nő a harmadik fánál mondta azt, hogy valaki szedje le, mert ő aztán innen nem megy tovább.

A köztes időket a vízben töltöttük, megmártóztunk a Pécsi-tóban és az Orfűi-tóban (Kistó) is, az utóbbi homokos strandja lett a nyerő a továbbiakban, kiválóan kialakították kisgyerekes családok számára, és nem is volt nagyon zsúfolt.

Úgy éreztem, elég jól körbejártuk, amit akartunk, egy fájdalmam volt, hogy a Bikali Élménybirtok csak csütörtökön és szombaton van nyitva, csütörtökön nem volt jó idő, szombaton pedig már indulnunk kellett, úgyhogy az kimaradt. No, majd legközelebb (remélhetőleg).

Az estéket többnyire Gloomhavenben töltöttük, a délelőttöket Tokióban az olimpián, és megismerkedtünk az Ügyes postás c. társasjátékkal az apartman jóvoltából, amely azonnali és elsöprő sikert aratott a gyerekek körében.

Jó volt pihenni kicsit, now back to work.