Még sosem voltam a Dél-Dunántúlon - mostanáig. A múlt hetet Orfűn töltöttük, egy kiválóan felszerelt apartmanban, és nagyon megtetszett a Mecsek hangulata, világa. Nem sík, de nem is vészjóslóan magasodó hegyek, hanem barátságos lankák, erdőn átsejlő napfény, kellemes szellő.
Az első nap a helyi látványosságokat néztük meg, az Orfűi Malmokat, ami meglepő módon sokkal érdekesebb volt, mint vártam: az egyszerű körbesétálás helyett láthattunk konkrét papírmerítést, törhettünk búzát, és mindent meg lehetett fogdosni, az idegenvezetőnk pedig érthetően és még a gyerekek számára sem unalmasan mesélte el a malmok történetét és haszálatát.
Délután pedig felkirándultunk a sárga háromszög jelzésen a Balázs-hegyi kilátóhoz, amely egy nagyon kellemes kis séta volt, és odafent a kilátó tetején gyerekeim megjegyezték, hogy a Pécsi-tó olyan alakú, mint egy denevér.
Kedden ellátogattunk a Pécsi Állatkertbe, amely szintén nagyon tetszett: pont bejárható méretű park, amely az erdőből lett lecsípve, és ezért mindenhol árnyas, kellemes, nem tűzött a nap sem ránk, sem az állatokra. Jó kis válogatás volt állatokból, és fehér tigrist még nem is láttam élőben. A fókák is nagyon cukik voltak a kis műsorukkal (meg anélkül is), de az abszolút favorit a vörös panda volt.
Szerdán bementünk Pécs belvárosába, sétáltunk a gyönyörű épületek között és a Széchenyi téren, közben meglátogattuk a Csontváry-múzeumot, mert azért mégiscsak alap, és még egy nyolc és egy öt éves gyerek is képes felfogni a festmények grandiózusságát. Onnan kijőve gyorsan drukkoltunk a magyar vízilabdásoknak, és telefonról megnéztük egy padon a negyeddöntős magyar-horvát meccset, és örültünk nagyon a sikernek. Aztán átcsattogtunk a Zsolnay Kulturális Negyedbe, ahol kimaxoltuk az ennyi idős gyerekekkel élvezhető programokat egy kis planetáriummal, az érdekes jelenségek termével és a látványmanufaktúrával. Egyetlen bosszantó apróság volt csak, hogy a szuvenírbolt egy órával korábban zár, mint maguk a programok, így mikor mindennel végeztünk öt után valamivel, és lelkesen mentünk volna ajándékot vásárolni, szomorúan konstatáltuk, hogy már ötkor bezártak. Miért, rejtély.
Csütörtök volt az egyetlen esős nap, és gondoltam nagy ravaszul, hogy elmegyünk a közeli Abaligeti cseppkőbarlangba, oda úgyse akar majd senki menni, mert ki kíváncsi rajtunk kívül egy barlangba, de persze nyilván rengetegen voltak, nem is fértünk be eléggé, így az idegenvezető a barlang előtt elmesélte, mit fogunk látni, aztán csak végigrohantunk vagy ötvenen libasorban. Persze ez a szép képződményeken nem csorbított, és érdekes volt az utolsó terem is, ahová 81 lépcsőfok vezetett fel, de szerintem lehetne kicsit kevesebb látogatót fogadni egyszerre.
A denevérmúzeum, amely ugyanitt volt, szintén aranyos volt, persze jó lett volna pár élő denevért is látni, de nyilván értem, hogy ez nem annyira opció.
A pénteket a Mecsextrém Kalandparkban töltöttük, szintén sok más látogatóval együtt - az erdei bobra fél órás volt a sor, így összesen hármat mentünk, de a kalandtúrák nagyon tetszettek nekünk. Főleg, hogy mindannyiunknak volt megfelelő nehézségű kihívás. Én a magam részéről úgy értékeltem az itteni kezdő pályát, hogy ez volt az eddigi legmenőbb teljesítményem, voltam már pár kalandpályán, de ez szerintem egyáltalán nem kezdő. Mögöttem egy nő a harmadik fánál mondta azt, hogy valaki szedje le, mert ő aztán innen nem megy tovább.
Úgy éreztem, elég jól körbejártuk, amit akartunk, egy fájdalmam volt, hogy a Bikali Élménybirtok csak csütörtökön és szombaton van nyitva, csütörtökön nem volt jó idő, szombaton pedig már indulnunk kellett, úgyhogy az kimaradt. No, majd legközelebb (remélhetőleg).
Az estéket többnyire Gloomhavenben töltöttük, a délelőttöket Tokióban az olimpián, és megismerkedtünk az Ügyes postás c. társasjátékkal az apartman jóvoltából, amely azonnali és elsöprő sikert aratott a gyerekek körében.
Jó volt pihenni kicsit, now back to work.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése