Homályrév

Már vasárnap akartam írni, hogy szombaton, öt év késéssel, de végül mi is megkezdtük kalandjainkat Gloomhaven világán. 

A csapat jelenleg Brute és Cragheart.

Az első kalandon túlvagyunk, az elején picit megijedtünk, hogy ez a Jaws of the Lion után a hardcore játékverzió lesz, de aztán elég simán átgyalogoltunk a pályán. Pénzt nem sokat fogunk szerezni, de sebaj.

Nemsokára elsős

Már vágjuk a centit a sulihoz. Pindúrtündér minden nap jön, hogy kössünk füzetet, de már elfogytak a füzetek, minden be van kötve, tolltartóban minden ceruza monogramozva, matekdoboz, technikadoboz kész, úgyhogy kínunkban kidíszítettünk egy kis vászon tolltartót, ő az egyik oldalát, én a másikat, amelyben majd a zsírkréták lesznek a technika dobozban... 

A nyáron elolvasott öt könyvet, a Betűzgető könyvek sorozatból, amely csupa nagybetűs, és pont neki lett kitalálva. Az utolsót már egy ültő helyében, addig nem állt fel, míg a végére nem ért. Persze a sorozat hatodik részét is megvettem, de nem vittük a Nagy Útra, azóta meg még nem vette kézbe.

Nagyon okosan és rendesen viselkedett végig, amíg külföldön voltunk. Folyamatosan megfigyelte a környezetet, és amit tudott, igyekezett megtanulni - az utolsó pár nap már elpityeredett néha, hogy honvágya van, de én így is elképesztőnek tartom, hogy 15-16 napig kibírta. És akkor is csak abból volt elege, hogy nem ért semmit, mert mindenki angolul beszél. Ja, meg kábé két nappal az indulás előtt a tengerparton érte egy sokkos élmény, hogy belemarkolt a homokba, és felemelt egy kis rákot is a homokkal, és ezen annyira meglepődött, hogy utána nem akart többet homokozni. Valószínűleg nem ez az élmény számított ennyit önmagában, hanem akkor telt be a pohár újdonságokkal.

Amióta visszajöttünk, és elő vagyunk fizetve Simply Piano-ra, ő is elkezdett játszogatni vele, az alapokon túlvan, nyilván gyakorolni többet kéne, de egyre ügyesebben irányítja egyszerre a két kezét. Ennek nemcsak zene és ritmus szempontjából veszi hasznát, hanem a kétoldalas finommotorikában is, úgyhogy majd igyekszem, hogy ne hagyja abba.

Hihetetlen sokat nőtt a nyáron, de úgy tűnik, most befejezte ezt a szakaszt, mert egy pár hete annyit eszik csak, mint egy madár. Nem féltem egyáltalán, mindig ilyen hullámokkal működünk, de azért remélem, megjön majd újra az étvágya. Mondjuk a desszertes pocakjával semmi gond nincsen... egyszer megevett kábé négy gombócnyi fagyit Kaliforniában (ami ott persze két gombócnak számított), nem értettük, hova fért.

A napokban elég sokat vannak úgy együtt a tesójával, hogy mi dolgozunk, és nekik el kell lenniük egész délelőtt vagy egész nap, és remekül el is szórakoztatják magukat. Újra elővettük a vasalós gyöngyöket, illetve az aktuális sláger a képregényrajzolás, de erről már írtam. Asszem a hatodik képregényt rajzolgatja éppen, döbbenetes részletgazdagsággal.

Mostanában a társasok valahogy nem annyira vonzzák, mindig próbálunk valami közös családi játékot, és mindig ő a kerékkötője - nem tudom, miért. Az mondjuk tény, hogy mindig az ő korosztályánál egy kicsit nagyobbaknak való játékokkal játszunk, de most olyanok ellen is tiltakozik, amelyekkel korábban szeretett játszani (Carcassonne, Dragomino). Remélem, csak a nyári sokat együtt levés miatt, és majd amikor kevesebbet leszünk együtt, ő is többre értékeli ezeket a játékokat újra.

Nemsokára negyedikes

Kistücsök nagyon fegyelmezetten viselkedett végig az utazás alatt. Értette, hogy valahol máshol vagyunk, és igyekezett odafigyelni a környezetre, nem nehezítette a dolgunkat, és rengeteg minden ragadt rá, angol nyelvből és a kultúrából is. A repülőúton se szenvedett, hanem elfogadta a körülményeket, és abból építkezett. Egyébként nem is féltem attól, hogy nehéz lenne a repülőút, ilyen tekintetben szerencsére jók vagyunk (mármint hogyan kell elfoglalnia magát az embernek 11 órán keresztül).

Autóban is rengeteget ültünk, ezért többször játszottunk barchobát. Régebben csak zöldségre és gyümölcsre játszottunk, de az már kicsit unalmas lett, és bepróbálkoztunk azzal, hogy tárgyakra is lehet gondolni. Először picit nehezen ment, de aztán meglepően jól belejöttünk. Kistücsök első két barchoba gondolása a villanyvezeték és a fura amerikai közlekedési lámpa volt, amelyiken egy piros van, és aztán egymás mellett két sárga és két zöld. Hát igen, az ottani lámpák nagyon tetszettek neki.

Fura, de mostanában valahogy nem találjuk meg a közös játékot a családdal, mert ha az egyik ezzel szeretne játszani, akkor a másik azzal biztos nem, és fordítva... De Kistücsök mindig kapható kanasztázásra, esetleg más, hosszabb társasjátékokra, így néha szoktunk kettesben is játszani.

A kötelező olvasmány feldolgozása (elolvasás, olvasónapló) kicsit nyögvenyelősen megy, reményeim szerint legalább felerészben azért, mert nem érdekli a Négyszögletű Kerek Erdő, és talán jobban menne valami olyannal, amit ő maga választhat - de azt is látom, hogy a szövegalkotás sem az erőssége, bármikor elmondja szóban, miről szólt a fejezet, de ha le kell írni, az más, az nagyon vontatottan megy. Sokan azt mondták nekem, hogy hagyjam, hadd csinálja egyedül, megtanulja legalább, hogy nem számíthat másra, hanem magának kell, de én inkább ott ülök mellette és támogatom benne, mert nem szeretném, hogy örökre megutálja az irodalmat még azelőtt, hogy rájöhetne, mennyire jó olvasni.

A Star Wars-os falu és a ride-ok nagyon tetszettek neki is Disneyland-ben, és hogy mindezeket értse is, gyorsan még az út előtt megnézettük vele a 4-5-6-ot. Levideóztuk, miközben az "én vagyok az apád" mondat elhangzik, priceless.

Amióta visszajöttünk, kicsit lusti, mindig nyíg, ha sétálni kell, úgyhogy kell majd a sportolás szeptembertől. A sulit már nagyon várjuk, minden nap bekötünk egy-két füzetet, a tolltartóban már rendet raktunk, szóval izgi.

Rendes kerékvágás

Közben sikerült visszaszereznünk a tengerimalacokat is az ideiglenes gondozóktól, sikerült lejelenteni a mérőállásokat, sikerült feldolgoznom a céges leveleimet, és visszarázódni, sikerült legyőznünk a keletfeléutazós jetlaget, nekem tartott a legtovább, első három nap hajnali 1-f5-ig fenn voltam, aztán még felriadtam, csütörtökre normalizálódott, meg sikerült tíz kiló lisztet molytalanítani, meg sikerült végigérni az iskolai tanszerlistán, és megvenni mindent, meg sikerült kimosni a négy mosásnyi lemaradást, meg részben sikerült elővenni és átszortírozni az őszi ruhákat (az egyik csemete még visszavan), meg sikerült beszkennelni egy csomó gyerekalkotást, meg sikerült megcsinálnom az utazásról a videót, szóval úgy nagy általánosságban visszarázódtunk a rendes kerékvágásba. 

Most a következő lépés a nyár utolsó napjainak élvezése, a hajnalban fennlevés miatti korszakalkotó ötleteim megvalósítása, a hátsó házban a konyha projekt megkezdése, a biciklitároló kigondolása, a sulikezdés lehető legjobbá tétele, edzés és diéta megkezdése, tányéralátét készítése az utazás képeiből, meg ilyenek. 

Valahogy emellett bele kéne férnie az elkövetkező pár hétbe a restanciák kialvásának, egy mozinak (Minionos új film, mert a régi 2015-öset a gyerekek megnézték kb. 5-ször fejenként a repülőkön), egy névnapra beígért bobozásnak, a lehető legtöbb baráttal és ismerőssel való találkozásnak, ruhaválogatás befejezésének, és aztán meg kemény világ lesz, mert novemberig biztosan durva hajrá lesz melóban, és pisilni se lesz időm, pedig most nyílt egy rövidáru-méteráru bolt a környékünkön, és van egy nagyon cuki rókás vászonjuk, és tök jó lenne varrogatni, meg hegyekben állnak a válogatnivaló rajzok is, meg el kell kezdeni körülnézni gimnáziumok terén is, meg beíratni a csemetékes is valami sportra, meg rendesen kihasználni a Simply Piano előfizetésünket, meg aludni... ja, azt írtam.

Középszerűség

És akkor üröm az örömben: a szokásos évi nyavalygás. Megint nem kerültem be, és megint ott vagyok a vállveregetés listán (Sziloszán és Vitriya). Jó volt, de mégse.

Szokás szerint le vagyok sújtva.

Talán most kicsit jobban, mint tavaly, mert tavaly tudtam, hogy vaj van a fülem mögött, és nekem ugyan tetszett, amit beküldtem, de azt is értettem, hogy másoknak miért nem, most viszont a lelkemet is beletettem ebbe, mindent beleadtam, semmit nem tartottam vissza, ez lett az eddigi legjobb. Sőt. Nem tudok ennél jobbat írni. Ez a max. 

Lehet, hogy ha több időm lenne tanulni, akkor tudnék még rajta fejleszteni, de nincs. Úgyhogy most úgy érzem, el kell búcsúzzak a novella műfajtól, mert ha nem tudom immár tendenciózusan elég jól csinálni ahhoz, hogy kiadható legyen, akkor inkább nem csinálom. Középszerűségre kár az időt fecsérelnem.

California Dreamin'

Naszóval megérkeztünk a nagy útból. Mindenki jól van, csak egy órát késett a gépünk hazafelé, és négyből ketten már a jetlagen is túl vagyunk, szóval teljes siker. Kaliforniába utaztunk sógornőméket meglátogatni és persze felfedezni a környéket, sosem voltam még Európán kívül és sosem utaztam transatlantic repülőn, és a gyerekek se, úgyhogy az elvárás összesen annyi volt, hogy mindenki megérkezzen oda épségben, illetve mindenki megérkezzen haza épségben, minden más csak bónusz. Ezt végül csak határesetesen teljesítettük, mert J sajnos összeszedett valamit a repülőn, és egy hétig fájt a torka, de aztán szerencsére meggyógyult. 

Az utazás számokban:

• repüléssel töltött nettó órák száma: kb. 24 h
• átlépett időzónák összesen: 18 (9 oda, 9 vissza)
• felszedett kilók száma: 3,1 kg
• autóval megtett kilométerek száma: kb. 2500 km
• óceánban fürdések száma: 4 (+1 lábáztatás)
• vásárolt plüssállatok száma: 1 db (nagyon nehéz volt, hogy csak ennyi legyen)
• esti sétálás közben meglátott vadnyulak száma: 68 (+1 db, amelyik napközben is előmerészkedett)

Amiket mindenképp meg akartunk nézni:

1. Sequoia National Park: csodálatos és lehengerlő volt, időtlen és méltóságteljes fákkal, mellettünk reggeliző állatokkal, mindenképp az út egyik fénypontja.
2. Channel Islands: ezek a szigetek sosem voltak a szárazföld részei, ezért egészen egyedi flórája és faunája alakult ki, ráadásul a norvég hegyeket is megszégyenítő falként kiemelkedő sziklák tetejéről döbbenetes kilátás nyílik az óceánra... ja, és van saját rókájuk, ami sehol máshol nem él. 
3. Disneyland Park: ráfogtuk a gyerekekre, hogy ugye ők most pont megfelelő korban vannak ehhez, de valójában mi akartuk megnézni az összes Star Wars-os ride-ot. Ez volt az utazásunk legdrágább állomása, de utólag se bánom, szuper volt. Kb. 1992 óta vártam, hogy elmehessek egy ilyenbe, jobb később, mint soha.
4. Universal Studios Hollywood: ezt csak mi felnőttek néztük meg, már csak a Harry Potter falu miatt megérte volna, de volt Jurassic World is, ami nekem régről kedvencem, és persze maga a studio tour, amikor végigvezettek a díszleteken, helyszíneken, zseniális élmény volt.

Ezenkívül sikerült sort keríteni ezekre is:

1. California Science Center: azért ezt írom előre, mert ide én akartam elmenni. Itt találtak végső helyet a Space Shuttle Endeavour-nek, és amikor belépsz a hangárba, azért egy kicsit elakad a szavad. Volt más apróbb érdekesség is, de ezért mentünk oda.
2. Aquarium of the Pacific: alapos és oktató szándékkal épült nonprofit látványosság, ahol az óceánnal kapcsolatos kutatásokat a látogatók elé tárják, nyilván van sok állat is, de igyekeznek felhívni a figyelmet az ember okozta károkra. Nagyon tanulságos volt amellett, hogy sok szép különleges tengeri állatot láttunk. Pro tipp: csak regisztrálva lehet bejutni, nekünk várni kellett.
3. La Brea Tar Pits: Hát ez egészen egyedi, ahogy a szurokba beleragadt jégkorszaki állatok teljes csontozatát meg lehet nézni. Ez tetszett az egyik legjobban a gyerekeknek szerintem.
4. USS Iowa: Az egyik utolsó hadihajó. Szinte teljes egészében be lehet járni, megismerkedni a legénység mindennapi életével, egyedi élmény. A méret mindenképp számít.
5. Griffith Observatory: Innen nagyon szép kilátás nyílt LA-re, és persze bent is érdekes és interaktív bemutatók voltak csillagászati jelenségekről, amelyeknek sajnos csak a felét tudtuk élvezni, mivel a gyerekek még nem tudnak angolul, és besokalltak. Nekem tetszett, de talán ezt ki lehetett volna hagyni.

És még belefért egy igazi amcsi "fair" (talán szintén kihagyható lett volna, csak mérhetetlen zabálás és ordenáré drága vidámparki ride-ok, de azért feelinges volt), illetve egy naplementenézés (az utazás másik fénypontja) is. 

Láttunk állatokat természetes élőhelyükön: vadnyulat, baglyot, fókát, csak a Channel Island-eken élő kisrókát és hollót, aztán a hegyek közt szarvast, legalább négy mókusfélét (chipmunkokat, squirreleket), és láttunk élőben egy fekete medvét is, tisztes távolból, de azért ennek csak utólag örülök. Tapiztunk tengeri sünt és tengeri csillagot, és a hajóút alatt láttunk delfineket egészen közelről.

Ettem a legeslegfinomabb burgert (guacamole jack burger), tri-tip szendvicset, ami csodálatosan finom volt, és sose hallottam róla, tacót, autentikus quesadillast, banana splitet, házi készítésű s'mores-t, zellerszárra kent mazsolás házi peanut buttert, avokádós banánpudingot, kringle-t, funnel cake-et, és persze igazzy amerikai fánkot, no meg rengeteg hot dogot, amelyek közül egy, csak egy emelkedett ki, éppen az Iowán található büfében. Plusz ettem thimbleberry-t, ami a legfinomabb gyümölcs a világon. 

Az az érdekes, hogy amellett, hogy nagyon jól éreztem magam, és rengeteg élménnyel lettem gazdagabb, szinte végig olyan érzésem volt, mintha nem is külföldi nyaraláson lennék - hiszen ismerem a nyelvet, amin beszélnek, ismerem a helyet rengeteg filmből, képből, beszámolóból, a közeg egyáltalán nem volt idegen (persze volt pár furcsaság, amin túl kellett jutni, még úgy is, hogy előre tudtam a felét). A gyerekek is jól vették az akadályt, a végére kicsit megfáradtak abba, hogy senkinek a beszédét nem értik, de maga az ott levés és az újdonságok befogadása nagyon jól ment. Remélem, emlékezni is fognak rá, csakigen.

A Csendes-óceán kegyetlen, és mégis lenyűgöző, minden pillanatban emlékeztet rá, hogy ő nagyon jól ellenne nélkülünk emberek nélkül, és ha nem vigyázunk, simán odacsap egy sziklához. Persze lenyűgöző, és így augusztusban szerencsére 20 fok körül volt, úgyhogy egészen kevés kínszenvedéssel be tudtam menni. Azt mondjuk nem tudtam, hogy Kaliforniában annyira sok az olaj, és a tenger alatt is jön, hogy a tengerpartokon olajpacnikba lehet ülni, és utána lábról, fürdőgatyából az olajfoltot dörzsölni.

Nem égtünk le, nem veszett el senki, nem sérült meg senki súlyosan (pár lila foltot szereztek a gyerekek, meg egy-két mini sebet, a legviccesebb egy carpet burn volt Kistücsök homlokán), nem veszett el semmink, nem kaptunk napszúrást, meg ilyenek, de négy felnőtt volt két gyerekre, úgy könnyű. 

Összefoglalásként ennyit tudok mondani; a sok kis apróságtól, amelyek most kimaradtak, elnézést kérek. Felejthetetlen volt.

Csütörtök

Még egy dolgot akartam mindenképp megnézni, és ezt én erőltettem picit: az Endeavourt. Úgyhogy elmentünk még egyszer a városba, megint több mint másfél óra volt balesetek, dugó miatt, úgyhogy a parton mentünk végig, legalább szép volt.

A kiállitás nagyon érdekes volt, de nyilván a legnagyobb élmény az volt, amikor megpillantottuk magát az űrsiklót. Óriási, gyönyörű épitmény, szivet melengető videóban mutatták meg, ahogy végső helyére került, és az utcákon keresztül két napig szállitották erre a méltó helyre. A boltot itt is felvásároltam volna szivesen, de megelégedtünk egy pénzlenyomattal. Nagyon örülök, hogy még ez is belefért.

Az épületben még több kicsi interaktiv kiállitás is volt, azokat is megnéztük: egy a tűzbiztonságról gyerekeknek, egy az élet kialakulásáról (itt volt egy kicsit disturbing szoborsorozat, amely teljes nagyságban mutatja az emberi embriót), és egy elég komoly rész Ecosystems néven, ahol tematikusan bemutattak élő állatokat, műszereket, játékokat, satöbbi. Ez utóbbiban akadt pár érdekes dolog, bár sajnos az interaktiv részek fele nem működött, szétbarmolták. Legjobb egy infrakamera volt, amelyben lehetett látni magunkat (a sivatagi ökoszisztéma témában), de a folyó is érdekes volt.

Este elmentünk még egy nyuszisétára, és közben szedtünk igazi érett citromot egy citromfáról. Ja, és ettünk banános avokádót, ami nagyon fini volt.

Szerda

Ezt a napot is pihenősre vettük, kellett egy kis chill a sok élmény után. Délelőtt kb. nem csináltunk semmit, délután pedig elbúcsúztunk az óceántól. Már korábban el akartunk menni arra a partra, ahol van egy épitett fa hajó amolyan játszótérként, és most kinálkozott az alkalom. A part szép tiszta volt, bár elég sokan voltak, találtunk helyet a homokban. A hullámok elég nagyok voltak, de az pont jó volt ugrálni. Megint épitettünk homokból egy jó kis alagútrendszert, annak pedig egy szuper védelmi vonalat, és aztán végignéztük, a hogy a dagály elmosta (ezúttal elég sokáig tartott, mert kicsit feljebb épitkeztünk, mivel a vizes résznél minden homokmeritésben kb három kis rák bukkant elő).

Itt jegyzem meg, amit már rég kellett volna, hogy nekem fogalmam sem volt, hogy ezen a partszakaszon annyi olaj van, hogy rengeteg amúgy az olajkitermelő a tengeren is, de a tenger mélyén is csak simán bugyog fel, és aztán a parton kicsi, kb. körömnyi (de néha durván nagy) foltokban hever a homokban. Aztán persze a talpunkon meg a gatyánkon. Ami persze csak kis kényelmetlenség, de mégis egy jelenség, amivel többször találkoztunk. Viszont ezen a parton nem.

A hajó-játszótér tök jó volt, bár egy picit le volt harcolva, azért Ruminiztünk rajta egy kicsit, és legalább tiz percig csak mi voltunk ott, utána jöttek oda mások is. A sirályok kisajátitották az árbocokat, úgyhogy picit féltem, mikor tojnak le minket, de nem tették.

Este vettünk burritót és quesadillast a föld legjobb burritós food truck-jában. Nyamm.

Hétfő-kedd

Ezt egybe irom, mert csak úgy van értelme. Elautóztunk a Kings Canyon National Parkba, kb. öt óra volt. Közben ettünk egy sajtburgert az In and Out-ban, egész értékelhető volt, és Kistücsök is megette élete első sajtburgerét. Az út végső szakasza kanyargósan vezetett felfelé a Sierrákba, gyönyörű fenyőerdők fogadtak minket. Kora délután értünk oda, úgyhogy rögtön megnéztük a Föld bolygó legvastagabb törzsű fáját, General Grant-et. Utána a látogatóközpontban megnéztünk egy filmet, bemutatót a helyi állatokról, illetve volt egy információs tábla arról, hogy 2021-ben mennyire óriási terület leégett itt a két nemzeti parkban. Döbbenetes és szomorú, de erre még később visszatérek.

Négykor foglalhattuk el a szállásunkat, "tent cabin" volt, sátortetejű de fából készült oldalú, rendes ajtóval zárható, négyszemélyes kis házikók voltak ezek. Azt mondta a gondnok, hogy a medvék az autóba be tudnak menni, de olyan még nem fordult elő, hogy a házba is be tudtak volna, úgyhogy minden kaját vegyünk ki az autóból, és vigyük be a házba. Ez némileg nyugtalanitott, de aztán napirendre tértem felette.

Az uzsonnánkat legalább háromféle kismókus társaságában költöttük el, az egyik szürke alapon fehér galléros volt, a másik nagyon kicsi és csikos, a harmadiknak pedig vörös volt az egész feje. Utána kisebb sétára indultunk a tábor körül, és a közeli meadow-ban egy szarvas legelészett, kicsit messzebb egy anyuka a két kisborjával. Annyira közel voltak hozzánk az állatok, amennyire csak lehetett. A kis séta során még vizet vettünk, aztán már csak esti dolgok. A csillagokat nagyon jól lehetett látni a fényszennyezés nélkül.

Medve nem jött éjjel, de amikor felriadtam egyszer, akkor hallottam, ahogy a mókusok csipogtak körülöttünk, tök cukik voltak. A reggeli nagyon menő volt, forraltunk vizet, és zabkását ettünk forró teával. Utána elindultunk autóval a Sequoia National Parkba, kb. egy órát utaztunk. Három állomáson álltunk meg. Az első General Sherman volt, aki a legnagyobb tömegű és legsúlyosabb fa a világon, sőt, ő vigan éldegél, minden évben elég komolyan növekedve. Ezek a sequoiák 80 méter magasak, 2000 évesek, és ez konkrétan több mint negyven méter vastag volt. Komolyan, kedvem lett volna letérdelni a történelem egy ilyen mementója előtt. Gyönyörű. 

Az odafelé úton persze láttuk a kiégett erdőket is, a sima fenyőfák csak élettelen, fekete csonkként meredtek az égbe, a sequoiákból is sok elpusztult (a fiatalabbak, tipikusan), de az öregebbek, megégett törzzsel ott álltak a pusztitás közepén, tovább éldegélve. Azt olvastuk, hogy a sequoiáknak konkrétan szükségesek az ilyen erdőtüzek, mert a tobozjaik ekkor nyilnak ki, és a magok ekkor találnak megfelelő talajra (és persze kell a hely nekik), és egy idősebb sequoia akár 8-10-szer is megégett élete során, ugyanakkor nem mindegy, hogy hány évente vannak erdőtüzek, és itt van a gond. Ha mi nem vagyunk, akkor mondjuk 20 évente jön egy, addigra pont befoltozza a kérgével az égett lyukat. Csakhogy a globális felmelegedés miatt egyre gyakrabban jön erdőtűz, és akkor még nincs eléggé megvédve a fa. Lépten-nyomon belebotlok abba itt, hogy mennyire nagy a gond, az Aquarium of the Pacificben is folyamatosan arra hivták fel a figyelmet, hogy a korallzátonyok pusztulnak a meleg miatt, és ott él az állatok nagyon nagy százaléka. Nagyon foglalkoztat ez a téma, majd irok külön is.

Második állomásunk a Big Trees Trail volt, ahol egy viszonylag sik területen kb. másfél kilométert sétáltunk körbe, és láttunk további gyönyörű sequoiákat... és egy medvét. Nem volt túl messze tőlünk, de szerencsére mások álltak köztünk és a medve között, igy nem volt annyira félelmetes, mintha csak a mi csapatunk találkozik vele. Persze már messziről figyelmeztetett a többi járókelő, hogy "beware of the bear". Nyugis volt, a szemetest próbálta meg szétszedni, aztán odébbállt. Annyira meg voltam illetődve, hogy fényképet is elfelejtettem csinálni róla. Az út további része eseménytelenebbül telt, de nem bántam. Csodálatosan szép volt az erdő, és találtunk thimbleberry-t is, ami pedig elképzelhetetlenül finom édes.

Harmadik állomásunk Moro Rock volt. Ez egy szikla 2050 méter magasan, ami kiáll a hegyből, és kb. 200 fokban körbe lehet nézni az alattad elterülő 1000 méteres minihegyekre és a 3000 méteres havas csúcsokra. Lélegzetelállitó  volt, átvitt és konkrét értelemben is. Felmászni kb 300 lépcsőfokon kellett elég meredeken, a korlát pedig az ember térdénél volt sokszor, úgyhogy kellett akarni nem lenézni közben. De a látvány abszolút megérte.

Innen indultunk haza vissza az 5 órás úton, csak egy másikon mentünk lefelé, kábé egy órát kanyarogtunk szalagkorlát nélküli, hajtűkanyarokkal szabdalt kis egysávos úton, ahol a fékkel is spórolni kellett, mert figyelmeztettek, hogy ha egy óráig folyamatosan fékezünk, abból baj lehet. Én mondjuk nagyon nem szerettem volna ott levezetni. De azért leértünk, és még egy tavat is láttunk út közben, ami tök szép volt, csak már nem álltunk meg azt is befogadni.

Lazulás

A mai napot lazára vettük, mert holnap hosszú utazás áll előttünk. Délelőtt bevásároltunk az útra, aztán délben elmentünk egy nagyon menő kajáldába, ahol az 50-es 60-as éveket idézték meg elég autentikusan: piros csikos fotelek, csillogó párnájú fémszékek, neonlámpák, régi poszterek, jukebox, minden. Mintha egy filmbe ültünk volna be. Ennek tetejébe a kaja zseniálisan finom volt (én guacamole jack burgert ettem, és egyedi kulináris élmény volt), a személyzet pedig szupercuki, nem tudták kicserélni Kistücsök sült krumpliját már almaszószra, mert hozzáértünk, viszont hoztak mégis. És még gyerekfoglalkoztató papirka is volt, amig vártunk az ételre.

Ezután úgy döntöttünk, hogy medence-napot tartunk, és egész délután labdáztunk meg ugráltunk a medencében, és melegedtünk a spa-ban. Ugyan ilyet otthon is tehetünk, viszont jól esett a pihenés, és azért a környezet igy is különleges volt. 

A napot megkoronázandó kitaláltuk, hogy mivel ilyen szép kitisztult idő van, menjünk el naplementét nézni egy közeli tengerpartra, ahol nem a hegyekbe zuhan a nap, hanem tényleg a tengerbe. Csomagoltunk piknikkaját, és pont időben odaértünk, nem is volt nagy szél, tiszta is volt az idő, közben közepes hullámok csapdostak, és szupermenő volt a naplemente - azt mondanám, hogy az utazásunk egyik fénypontja. Minden klappolt, nagyon tetszett.

Tri-tip sandwich

A szombati nap fő attrakciója az volt, hogy ettünk tri-tip szendvicset, amelyről korábban azt se tudtam, mi az, viszont zseniális volt. A közeli hegyekben erdei patak mellett, kellemes fák hűvösében volt a hely, amely teljesen elbűvölt minket. Több mint száz éve van ezen a helyen megálló, lóitató és étel, és a faházak elég réginek tűntek, fa cserepekkel. Eszméletlen hangulatos volt az egész, és mikor már kikértük a szendvicseinket (brutál adag marhahús egy kiflifélében, részemről almás tormával), akkor odajött egy aranyosnak tűnő bácsi, és közölte, hogy ő a tulajdonos, és köszöni szépen, hogy nála eszünk. 

A délutánt megint az óceánparton töltöttük, egy másikat választottunk most. A szél erősebb volt, ennek ellenére a hullámok kisebbek. A szelet sajnos azóta se birtam megszokni, pedig igyekszem, úgyhogy kicsit fáztam a 25 fokban, maradtam a lábáztatásnál. A gyerekek nagyon kiterjedt alagúthálózatot épitettek, és utána kiválóan megfigyelhettük a dagály jelenséget, ahogy a hullámok egyre feljebb értek, és egyre inkább fenyegették a szép épitményt, úgy egyre nagyobb védvonalakkal, hullámtörőkkel láttuk el a művüket, és vidáman együtt dolgozott az egész család - fun volt.

Jártunk a búcsúban

A pénteki napot választottuk arra, hogy a helyi megyei (county) fair-t megnézzük magunknak - mint kiderült, elég jó választás volt, mert szerdán és csütörtökön állitólag rengetegen voltak, pénteken pedig épp gyereknap volt, és a gyerekeknek ingyenesen lehetett bemenni.

Ez kábé olyan, mint a mi búcsúink, csak nagyban. Egy óriási lebetonozott terület dugig tele kajáldákkal, szuvenirshopokkal és persze ride-okkal. Egészen nosztalgikus érzésem támadt, mert a ride-ok fele mintha a régi budapesti Vidámparkból jött volna ilyen messzire, de tényleg kábé pont ugyanaz volt a dodzsem, a centrifuga, a kidobós autók,  kis óriáskerék, satöbbi.

Azért mondjuk egy kicsit mérgelődtem, hogy stratégiailag tökéletes helyen, közvetlenül a bejáratnál elhelyeztek egy csúszdát, amelyen egy csúszás négy dollár volt (!), és mivel minden gyerek azt látja meg először, ezért azon mindenképp le kell csúszni... De mindegy, végül is összességében szerintem jót szórakoztunk, volt dodzsemezés, hullámvasút, és szerencsésen elkerültük az összes célbadobó, kacsavadászó és egyéb pénzlenyúlást. 

Ettünk funnel cake-et, amely nem a kürtős kalács, amit gondoltam, hanem egyfajta csurgatott fánk, de nem éreztük annyira magunkénak, úgyhogy kértünk rá jégkását illetve fagyit, na, az meg annyi volt egy scoop, mint nálunk négy gombóc. Alig birtuk megenni.

A hangulat mindenesetre jó volt, egyszer ilyet is kell próbálni.

Csütörtök

Két látványosságot terveztünk erre a napra: elsőként a USS Iowa nevű hadihajót, amelyet végig lehet járni, és eredeti eleganciájában helyreállitva áll a kikötőben. Óriási, lenyűgöző szerkezet, elképzelhetetlen mennyiségű acél, és elképzelhetetlen tűzerő. Benézhettünk mindenhova: az irányitóközpontba, a hidra, a különböző ágyúkhoz és jelzőreflektorokhoz, a legénységi szállásra, a kajáldába, mosodába, borbélyszobába, varrodába, fogdába, minden. A gyerekeknek még volt egy kis scavenger hunt is, mindig kellett figyeljék a helyszineket, hogy hol bukkan fel a Vicky nevű kutyus képe, aki az első kapitány kutyája volt. 

Aztán odamentünk a nem túl messze lévő Aquarium of the Pacific-be, ahol is kiderült, hogy előzetes regisztráció kell ahhoz, hogy jegyet vehessünk, és csak két órával későbbre kaptunk időpontot (nem akarnak egyszerre túl sok embert beengedni, ami alapvetően dicséretes, de igy ennek a napnak a tanulsága az lett, hogy mindig el kell olvasni az adott múzeum honlapját, nem elég csak simán odamenni). Sebaj, eltöltöttük az időt Long Beachen a kikötőben: megnéztünk egy világitótornyot, a gyerekek legurultak a zöld lejtőn, megtaláltuk a kikötőben az HMS Queen Mary hajót, ami talán egy másik alkalommal érdekes lehet megnézésre, mert mint kiderült, abban is van múzeum (nem tudtuk), aztán ettünk egy fagyit, és már mehettünk is.

Az aquarium non-profit szervezet, akik a kutatásnak és az óceán élővilágának szentelték az életüket, az akváriumok területek szerint voltak csoportositva, és rengeteg féle halat lehetett látni a korallvidékektől a mesterségesen csapkodó haragos hullámok lakóiig. Láttunk fókát többfélét, pingvint, cápát, vidrát (ezek voltak a legcukibbak), és rengetegféle ráját is. A legnagyobb legalább másfél méter átmérőjű volt. 

Nekem nagyon tetszett az oktató jelleg, mindenhol felhivták a gyerekek figyelmét arra, hogy az óceán élővilága a globális felmelegedés miatt veszélyben forog, és rengeteg interaktiv asztallal, táblával, kipróbálható eszközzel láttatták, mi a gond, és mit tehet az egyes ember. Volt egy 9 perces film is egy 180 fokos kivetitőn, gyönyörű felvételekkel, értelmesen megfogalmazott problémafelvetéssel és célokkal.

A gyerekeknek a legjobban egy szinezőprogram tetszett, amellyel ki lehetett szinezni halacskákat, amelyek aztán beúsztak egy óriási képernyőre. 

Hazafelé még megálltunk az egyik beachen, amelyikről úgy hirlik, nagy hullámokat lehet látni, és ugyan kifújta a szél a lelkünket, közben megismerkedhettünk az óceán viztömegének igazi erejével, lenyűgöző "könyörtelenségével". 

Szerda

Ez volt az egyetlen nap, amikor a gyerekek nélkül mentünk valahova - úgy éreztük, hogy a Universal Studios még nem érthető nekik, hiszen gyakorlatilag egy filmet se láttak, amelyek ott meg vannak idézve (de, a Gru-t és a Kung-fu pandát, de mindegy). Majd legközelebb.

Úgyhogy kettesben indultunk neki, jó korán, hogy időben odaérjünk, tehát már egy órával hamarabb ott voltunk a parkolóban. Vicces volt, hogy kis hurrázás és hajrázás árán végül beengedtek minket már fél kilenckor, holott elvileg kilenckor nyit a park. Berongyoltunk, és azonnal a lehető leggyorsabb maratoni sétálással elvágtattunk az új Harry Potteres ride-ra, le kellett tenni szekrényekbe a csomagjainkat, de még azt az akadályt is vettük, aztán végigrohantunk a várakozós termeken, a debriefinget se igazán hallgattuk meg, csak rohantunk tovább, és kb. 30-40-edikként kerülhettünk be a székekbe, elég menő volt. A ride pedig eszméletlen jó volt, gyönyörű belső épitményekkel, remek virtuális részekkel. A sztori mondjuk szerintem nem annyira áll össze, volt kviddics, dementorok, sárkány, minden, de nagyon fun volt.

Aztán ugyanilyen gyorsan levágtattunk a studio tour-ra, amelynek során egy kis buszban végigvisznek a konkrét diszleteken, városi settingeken, és hozzá bevágnak videókat, hogy melyik filmben lehetett látni, némi vicces izgalommal kiegészitve, mint a cápás tóban a cápa, meg a hirtelen minden elöntő árviz... Zseniális volt látni, hogyan készül a "movie magic", milyen szintereken lehet forgatni. 

A többi ride is nagyon tetszett, a Jurassic World-ös nyilván nagyon kedves a szivemnek, és remek volt, hogy a sorban állás közben is szórakoztattak minket a szinészekkel felvett videókkal és információs táblákkal. A Transformerses meglepően érdekes volt, jópofa sztorival, izgalmas akcióval. A Kung-Fu Pandás és a Minionos gyerekeknek készült, cuki volt, meg minden, de azért nem kápráztattak el annyira (de azért tetszett persze, nagy gonddal voltak megcsinálva). 

Volt két show, amelyek fix időben voltak, mind a kettőt igyekeztünk úgy megcsipni, hogy még jó helyünk is legyen: a Waterworld stunt show, ahol vizbe ugrálás, robbanás, verekedés, lövöldözés meg mindenféle volt, a Waterworld szerintem ráadásul egy jó film és nekem tetszett, úgyhogy remek előadás volt, minden percét élveztem. A másik pedig a "special effects show" volt, ahol elmagyarázták, hogyan készülnek az egyes trükkök (makettek, üvegfestés, fake véres kés, lángoló ember, satöbbi). Ez is nagyon élvezetes volt, a legnagyobb érdekesség pedig a Foley Stage volt, mikor azt mutatták be, hogyan teszik hozzá a hangeffekteket a filmhez.

Ebédelni a Three Broomsticks-be mentünk, mert mégiscsak ha már ott vagyunk a Harry Potteres faluban, akkor az lesz nekünk igazán jó, sajnos mások is kitalálták ugyanezt, és brutális sor volt, de kibirtuk. A helyiség gyönyörűen megvalósitott, részletgazdag és látványos volt, szegény NPC-k be voltak öltözve melegen a 30 fokban, de jól hozzáadott az élményhez.

Jaj, egyet elfelejtettem: be lehetett menni Ollivander boltjába is, ahol végignéztünk egy show-t, ahogy egy "ifjú varázslónőnek" megtalálják a megfelelő pálcát. Nagyon aranyos volt, élő szinészekkel, látványos effektekkel, elbájoló és kedves. El tudom képzelni, hogy egy tizenéves gyereknek élete nagy élménye lehet. (vissza kell jönni majd öt év múlva)

A végén még egyszer rádupláztunk a Harry Potteres ride-ra, mert nagyon jó volt és mert csak 40 perc volt a sor, igy végül meghallgathattuk végre a debriefinget is, és jobban megfigyelhettük a várószobákat is. 

Szuper volt, tudtam, hogy az lesz, de még igy is felülmúlta a várakozásaimat.

A gyerekek addig fókákat néztek, fürödtek az óceánban, ebédeltek, fürödtek a medencében, sétáltak, vacsiztak, és addigra hazaértünk, nekik is szuper napjuk lehetett. Láttak egy élő kagylót is, ahogy éppen beássa magát a homokba. 

Pihinap

Kicsit kipihenni a Disneyland okozta fáradalmakat, kedden nem csináltunk semmit. A legizgalmasabb dolog, ami történt, hogy Pindúrtündér talált egy quarter dollart a játszótéren a homokban. Ja, meg 19 nyuszit láttunk este.

Amúgy fura ismét műanyag dolgokkal találkozni. Műanyag belű fülpiszka, műanyag kanál a fagyiban, műanyag szívószál, satöbbi. Kíváncsi vagyok, mikor tiltják ki innen is őket.

Disneyland

Ezt a jegyet már majdnem két hónapja megvettük, mert tudtuk, hogy ide el akarunk majd menni. Nyolckor nyit, oda akartunk érni nyitásra, de egyrészt később indultunk, másrészt mindenki nyolckor akar munkába bejutni, és majdnem két óra volt az út - de elég jó időben értünk oda, 45 (!) dollárért vettünk preferred parkingot, hogy ne kelljen húsz percet gyalogolni a bejárathoz (a sima parking is 30, micsoda biznisz), aztán kezdődött a végeláthatatlan sorbaállás először az átvilágitáshoz, aztán a bejárathoz - és persze aztán az összes látványossághoz. A legkisebb sorbanállásunk kb. fél óra, a leghosszabb kb. 80 perc volt, összesen 9 dolgot tudtunk megnézni, és azt mondom, kihoztuk a maximumot a napból. A gyerekek mindenképp akartak hullámvasutazni, mi mindenképp meg akartuk nézni a három Star Wars-os témájú ride-ot, és minden sikerült. 

Én sose voltam Disneylandben. Amikor anyukám hazajött Floridából és mesélt az ottani Disneyworld-ről, szerintem kb 92-ben, akkortól kezdve szerettem volna elmenni egy ilyenbe egyszer. A legelején, amikor még csak a kis busszal zötyögtünk a bejárathoz, és megszólalt egy régi kedvenc kis dal (asszem a Hófehérkéből), még el is pityeredtem kicsit.

Elképesztő gondossággal vannak megalkotva a látványosságok. Rengeteg diszlet, általában már kivülről is, ahogy várakozol a sorban, a korlát is hangulatában illik, de még a wc is az adott ride hangulatát idézi. És a belső terek döbbenetesen részletgazdagok, szépek, voltunk pár igen régi, klasszikus ride-on is (Hófehérke, Pirates of the Caribbean, Haunted Mansion), és hát tényleg le a kalappal. Az i-re a pont pedig a Rise of the Resistance volt, igazi élő szinészekkel, térváltásokkal, na meg az életnagyságú AT-AT-kkel, szupermenő volt, még a gyerekek is azt mondták a 80 perces sor és a ride után, hogy menjünk még egyszer...

Ami brutális volt, az az embertömeg. El se tudom képzelni, hányan fizetik ki naponta a nem olcsó belépőt, milyen összegekkel operál ez a park, de a legolcsóbb limonádé is 6 dollár volt, és mi ugyan vittünk kaját és vizet, ezért csak kb. 70 dollárt hagytunk ott az ebédre és a rocket soda-kra (plusz a szuvenirek, de azt most hagyjuk), de szerintem mi eléggé spórolósan nyomtuk másokhoz képest. Még egy érdekesség, hogy miközben már mentünk a parkolóház felé a kisbusszal, két család beszélgetett, hogy az egyik csak egy napra vett jegyet, a másik család viszont három nap Disneyland, két nap Legoland. Na az a kemény.

Nagy tanulság, hogy este 6 körül kezdtek kevesebben lenni, úgyhogy legközelebb inkább estébe nyúlóan kell maradni, úgyis akkor van a parádé meg a tűzijáték. De most ugye ez nem volt opció, este 7ig maradtunk, és a gyerekek már igy is majdnem összeestek, az autóban pedig azonnal elaludtak, amint a motor beindult.

Szuper nap volt, és a kis vállon ülő Grogu-m mindig emlékeztetni fog rá.

Vasárnap

Gyönyörű helyen jártunk ma, a Santa Cruz szigeten, amely a Channel Islands egyike, és kiemelten természetvédelmi terület. Az a csodálatos benne, hogy sosem tartozott a szárazföldhöz, és ezért egészen különleges flórája és faunája alakult ki. Van egy kis rókaféle, amely csak itt él, és csak ezen a szigeten találtak törpemammut-csontokat is. Hajóval egy óra volt az út, közben láttunk delfineket, fókákat, pelikánokat, kormoránokat.... és olajfúró tornyokat. A viz elég csendes volt, nem dobált a hajó, senki nem lett rosszul. 

Odaérve azt javasolta az idegenvezető, hogy ha szeretnénk a vizbe menni és halacskákat nézegetni a hinárban (amit szerettünk volna, plusz snorkeling a felnőtteknek), akkor azt mielőbb tegyük meg, mert a kajakozók felkavarják a vizet. Úgyhogy ezzel kezdtünk, a viz 18 fokos volt, úgyhogy nekem kicsit akarni kellett bemenni, de az élmény abszolút megérte. A kajakozók tényleg felkavarták a vizet sajnos, de amint átúsztunk egy komolyabb hinárerdőn, ott már tiszta egészen a tengerfenékig el lehetett látni, és megfigyeltünk narancssárga meg barna halakat, tengeri csillagot, és persze az oda-vissza ingó-ringó hinárerdőt, amely amúgy elég impressziv. A gyerekek csak a part közelében nézelődtek sima úszószemüveggel, de ők is láttak pár halat, sőt, a legmenőbb az volt, hogy egy fóka is felbukkant a közelünkben, és nézte, hogy mit csinálunk. 

Miután a nap megszáritott minket, plusz megebédeltünk (mert azt ugye már tudjuk, hogy az ebéd milyen fontos), elindultunk a sziget belseje felé kirándulni. Óriási eukaliptuszfák árnyékában mentünk egy darabig, és találkoztunk a szigeti rókával, amely úgy nézett ki, mint egy rókakölyök, nagyon picike volt (és cuki). Összesen 7-et láttunk az utunk során. 

A kanyonban már nem adott semmi árnyékot, és jól meg lehetett figyelni a mészkőrétegeket, amelyek kiemelkedtek a tengerből az amúgy vulkáni szigeten. A kanyonból visszafordultunk, mert arra nagyon nehéz túra vitt fel a hegy tetejére, és visszamentünk a barátságos túrára, amely szintén elég komoly emelkedő volt, de viszonylag rövid, és a végén fenséges látvány tárult elénk: az óceán végeláthatatlansága és kéksége, és döbbenetesen meredek, magas sziklák. 

A túránk végén visszaértünk az eredeti kikötőbe, ott még molyoltunk egy kicsit a kövek között, aztán hajóút visszafelé.

Ezt a tökéletes napot egy zseniálisan finom kézműves fagyival zártuk (a tölcsért is ők csinálták). Vicces volt, hogy mikor bementünk rendelni, még sütött a nap és megsültünk a melegtől, és mire kiadták a rendelésünket, addigra bekúszott a köd az öbölbe, és tiz fokkal hidegebb lett és fújt a szél, és majdnem megfagytunk a fagyi után. De ez semmit sem vont le az értékéből természetesen.

Szombat

A mai napnak is volt tanulsága: ne válaszd el a kislányod haját, amikor a tengerparton tervezitek tölteni az egész délutánt.

Fantasztikus időnk volt ma. Délelőtt ellátogattunk az Arroyo Verde parkba, amelyben a pálmafák, a gyönyörű kilátás és a poison oak-ok (és ezzel a veszélyes növények megtanulása) mellett volt egy vadiúj játszótér is, amelyet nemrég adhattak át egy komolyabb erdőtűz után, mert tényleg minden modern, frissen festett és inkluziv volt. A gyerekeknek a legjobban egy görgős csúszda tetszett. Az egyetlen dolog, ami picit megakasztott, az volt, hogy miközben oldalra néztem, és láttam egy eldobott aludobozt, és elkezdtem ecsetelni, hogy nem értem, ki az, aki 2022-ben képes, és egy játszótéren eldob egy szemetet úgy, hogy nem volt két méter a szemét és a kuka között, aközben egy apuka épp rálépett egy üditős dobozra, és berúgta a bokorba.

Ebédre bundás kenyeret ettünk sajttal és tejföllel, de J kipróbálta juharsziruppal is, mert kábé stimmel a pancake-kel is. Ja igen, kaják. Ez is egy kissé kultúrsokkolt, hogy még a sonka is mézes (honey ham), és az elején megtévesztett a serving (adag) szerinti tápérték-kiirás, hiszen az tipikusan nem 100 gramm, de aztán rájöttem, hogy kell olvasni, és onnantól már értettem, miért ennyire édes az a müzli (kb 36 gramm cukor van benne 100 grammonként). Nyilván mi azért mindannyian igyekszünk odafigyelni arra, hogy mit eszünk, és sok a zöldség, gyümölcs is, de hizni fogok, az biztos.

Délután eljött a várva-várt fürdés az óceánban. Kb 20 fokos volt, nem mondom, hogy belefutottam, mint a Baywatchben, de azért egész kevés szenvedéssel sikerült átlendülnöm a hidegen. Gyönyörű időnk volt, napsütés, kis szellő, érkezésünkkor kedves hullámok, később kicsit feltámadt a szél. Mikor meguntuk a pancsolást és a boogie boardozást, akkor homokba épitettünk, aztán meg felfedeztük a környék élővilágát egy kavicsosabb részen. A parton rengeteg rák- homár- és egyéb állatholttest volt, kagylók, csigák kevesebb, de azért szedtünk pár szépet. Kivánni se lehetett volna jobban eltöltött szombat délutánt. Kissé lesültem, de nem vészesen, és megérte.