Aztán odamentünk a nem túl messze lévő Aquarium of the Pacific-be, ahol is kiderült, hogy előzetes regisztráció kell ahhoz, hogy jegyet vehessünk, és csak két órával későbbre kaptunk időpontot (nem akarnak egyszerre túl sok embert beengedni, ami alapvetően dicséretes, de igy ennek a napnak a tanulsága az lett, hogy mindig el kell olvasni az adott múzeum honlapját, nem elég csak simán odamenni). Sebaj, eltöltöttük az időt Long Beachen a kikötőben: megnéztünk egy világitótornyot, a gyerekek legurultak a zöld lejtőn, megtaláltuk a kikötőben az HMS Queen Mary hajót, ami talán egy másik alkalommal érdekes lehet megnézésre, mert mint kiderült, abban is van múzeum (nem tudtuk), aztán ettünk egy fagyit, és már mehettünk is.
Az aquarium non-profit szervezet, akik a kutatásnak és az óceán élővilágának szentelték az életüket, az akváriumok területek szerint voltak csoportositva, és rengeteg féle halat lehetett látni a korallvidékektől a mesterségesen csapkodó haragos hullámok lakóiig. Láttunk fókát többfélét, pingvint, cápát, vidrát (ezek voltak a legcukibbak), és rengetegféle ráját is. A legnagyobb legalább másfél méter átmérőjű volt.
Nekem nagyon tetszett az oktató jelleg, mindenhol felhivták a gyerekek figyelmét arra, hogy az óceán élővilága a globális felmelegedés miatt veszélyben forog, és rengeteg interaktiv asztallal, táblával, kipróbálható eszközzel láttatták, mi a gond, és mit tehet az egyes ember. Volt egy 9 perces film is egy 180 fokos kivetitőn, gyönyörű felvételekkel, értelmesen megfogalmazott problémafelvetéssel és célokkal.
A gyerekeknek a legjobban egy szinezőprogram tetszett, amellyel ki lehetett szinezni halacskákat, amelyek aztán beúsztak egy óriási képernyőre.
Hazafelé még megálltunk az egyik beachen, amelyikről úgy hirlik, nagy hullámokat lehet látni, és ugyan kifújta a szél a lelkünket, közben megismerkedhettünk az óceán viztömegének igazi erejével, lenyűgöző "könyörtelenségével".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése