Mindennap cardio

Január 10-én akartam írni arról, hogy milyen Leányfalun lakni, mivel akkor telt le az egy hónap... de mivel ez elmaradt, legyen január végi összegzés.
Szóval másfél hónapja költöztem (nem végleges helyre, de ez most a beszámoló szempontjából mindegy). Ezalatt az alábbi benyomások értek:
1. A levegő még sokkal jobb. Eddig se laktunk xar helyen légszennyezettség szempontjából, de ennél nehéz lenne jobbat találni.
2. Az erdő ilyen közelsége (a szembeszomszéd mögött kezdődik) elképesztő szabadságot ad a kirándulásoknak, szabadidős programoknak. Ja, és a csend.
3. A hóeltakarítás / szórás elég gyatra. Többet várnék a hegyi utak takarításával kapcsolatban, főleg egy gazdagabb településen. Pozitívum: mindennap cardio, amikor hó van (le a hegyről, fel a hegyre gyalog).
4. Az emberek hozzáállása kedves. Egyszer egy tök ismeretlen fickó kedvesen letakarította az autómról a havat, mikor látta, hogy nekem csak kaparóm van, neki meg seprűje is.
5. Magyarország teljes poloskaállományának a fele ide koncentrálódott. Már-már immunis vagyok rájuk, mert másfél hónapja minden este kiteszek 6-8-at (nem túlzok), és mindig marad még egy-kettő, amelyik az esti játék közben a kezemre / monitoromra / nyakamba száll. Elég idegesítő.
6. Többet utazom, mint korábban. Ha pont elkapom a dugót, akkor fél órával is, ami némileg elkeserítő, mert amúgy csak 10 perccel több az út. Persze másrészről legalább többet olvasok is.
7. Még nem minden utcát bejárnom, de nem találtam meg minden nekem kellő boltot, ami korábban sétatávolságra volt. Ez persze valamit valamiért, hiszen például van a közelünkben strand, ami egy kicsit jobb. Jó lesz majd ki is használni.
8. Van szelektív üveggyűjtés!!! Ez nem volt korábban, úgyhogy nagyon örülök.

Az ideiglenességet megszoktuk nagyjából, most már csak az okoz folyamatos gyomorgörcsöt, hogy nem tudjuk, hol fog megállni az építkezés költsége (mert mi ugye nyilván úgy gondoltuk, hogy mi mások vagyunk, mint mások, és nekünk nem lesz több, mint amennyit ajánlatban kaptunk...) - és így már lassan fél éve spórolunk, mert addig, míg ez ki nem derül, mozijegyet venni is bűntudatom van, nemhogy esetleg új ruhát vagy bútorokat vegyek a leendő házba. És persze anno kategorikusan megmondtam, hogy nem költözöm be, amíg nincs teljesen kész a ház kívül-belül, mert ezer olyat láttam, hogy már bent laktak, és még kilátszott a szigetelés meg minden. És persze be fogunk költözni mi is úgy, hogy kívül még semmi nincs kész, és majd ott fognak dolgozni tavasszal a bácsik, miközben mi odabent éldegélünk.

Táborok, kockák, kalandozás

Ma nosztalgiáztam kicsit. Egy kedves kollégával beszélgettem a szerepjátékokról, táborokról, verseny- és egyéb modulokról, felidéztem kellemes emlékeket a nyíregyházi Rúna-táborokból, meséltem a sikerélményeimről, elmeséltem a live epizódokat a Vadasparkban, a saját szervezéseimet (úristen, ez a link még műxik!, sőt, ez is, haha, ezt meg én írtam), hogy én hogyan írtam versenymodulokat... és magamat is megleptem vele, mennyire könnyen jöttek vissza ezek az emlékek.
Amikor tizenév végén, huszonévesen rengeteget játszottam, és el sem tudtam képzelni a világot szerepjáték nélkül, nem értettem, hogy emberek miért hagyják abba, és mérges voltam rájuk. Aztán én is abbahagytam tíz évvel később.
Klisé, és nem teljesen igaz, hogy a gyerekek miatt hagyja abba az ember. Tény, hogy sokkal kevesebb ideje lesz, vagy ha nem is lesz kevesebb ideje, a gyerekek első 6 évében jelen lenni talán a legfontosabb a teljes gyereknevelésben, és ebből én biztosan nem fogok leadni.
Másrészt valójában nem is miattuk hagytam abba. Sőt, még abban sem vagyok biztos, hogy örökre.
Amikor költöztünk, akkor persze megtaláltam a hatalmas dobozt, amelybe belezsúfoltam minden felszerelésemet szabálykönyvestül-kockástul-karakterlapostul, és nagyon erősen akartam, hogy NE nyissam ki, mert akkor kijön a szellem a palackból, de persze kinyitottam. Pont ott volt a kisfiam, úgyhogy gondoltam, megmutatom neki az én dobókockáimat (imádja a dobókockákat), és elővettem a szent fekete szütyőmet, amit 1996 magasságában kaptam, és tele volt olyan ereklyékkel, mint a cinkelt k6-om, a KM (kis mészáros) törpém, és a M* legelső alapkönyvhöz hozzácsomagolt k10-eim. Furcsa volt, ahogy elkezdett játszani velük, és ahogy matatta őket, úgy éreztem, inkább vissza kell vennem. Ezek az én kockáim. Az én történeteim.
Aztán majd ha 6-7-8 éves lesz, akkor elkezdünk kalandozni valami kényelmes kis fantasy világban, aztán ki tudja? Lehet, hogy kinyitom a dobozt megint.

Vörösingesek

Közben egyszer kifagyott az autórádióm (tényleg, még kikapcsolni se lehetett, csak akkor adta fel, amikor kihúztam a tápot), de hősiesen megjavítottam, és kiolvastam a Redshirts-öt.
Az eleje nekem egy kicsit túl volt húzva, de onnantól, hogy az olvasónak leesik, miért, már tökéletes. SPOILER.

Naptulipán, esernyő, korcsolya

Pindúrtündér még mindig nem dolgozta fel a családunk fennforgását - amikor épp már kezdeném azt hinni, hogy, akkor megint kijön éjszaka, vagy csak nem tud elaludni fél 11-ig (a normál elalvási idő f9-9). Még mindig nagyon anyás, pedig nem volt ennyire az, amit persze részben nem annyira bánok, részben viszont sok hiszti jár vele, amiről már egyszer leneveltük, és most visszajött.
Az elmúlt hónapban kiderült, hogy még bátrabb a vízben, mint gondoltuk: elmentünk a V8 tanmedencébe, hogy megnézzük, leér-e már a lába, és amúgy leér, épphogy kilóg a feje, de olyan simán megy a víz alá a fejével, mintha egy kis sellő lenne. Sőt, kikéri magának, hogy neki nem kell segíteni. Ez majd nyáron lesz kritikus, amikor természetes vízben csinálja ugyanezt, ahol nem látunk a víz fenekére, és mélyül az alja... Majd oda kell figyelni nagyon.
A karácsonyt nagyon várta, élvezte, készítette az ajándékokat rettentően (gipszből öntöttünk kis karácsonyfadíszeket, ő pedig kifestette őket lelkesen, temperával). Festeni amúgy azóta is nagyon szeret, és már nemcsak pacát, vonalat, hanem pl. tulipánt is.

A kedvenc alkotásom tőle mondjuk pont nem festés, hanem egy "naptulipán", egy olyan tulipán, amelyiknek sugarai vannak.
Visszatérve a karácsonyra, eddig is szívesen és sokat énekelt, de most karácsony környékén rengeteget. Egyik kedvence a Fehér karácsony volt, autóban gyakorlatilag megállás nélkül ez ment, mígnem egyszer kitalálták a tesójával, hogy viccesen éneklik, azazhogy "Fehér karácsony, sáros a lábad...", és attól kezdve mindig elnevették. És ugye ennek a második fele, amikor a fekete karácsony hóban mosdik. Erre Pindúrtündér kimondta az alapvető igazságot:
- Ha a fekete karácsony hóban mosdik, akkor fehér lesz!

A minap egyszer kijött elalvás helyett a szobából, de vártam pár percet, hátha visszamegy magától - persze elaludt a folyosón a földön (ilyen amúgy összesen egyszer fordult vele eddig elő ezen kívül), úgyhogy bevittem, betettem az ágyába. És ekkor félálomban nyammogva felém nyújtotta a lábát, hogy azért már mit képzelek, hogy papucsban aludjon az ágyában?!

A türelem egyelőre még nem az erénye, de azért fejlődik. Általában bepróbálkozik a lehető legjobban működő taktikákkal (kinél mi válik be: szépen kérés, nyafogás, sírás, stb.), hogy az legyen, amit ő akar, de ha látja rajtam, hogy nem sikerült a taktikázás, akkor most már képes elfogadni, hogy majd később lesz az, amit ő szeretne. Erre legjobb példa, amikor a játékboltba mentünk (a tesója költötte el a zsebpénzét), és már a bejáratnál mondtam, hogy nem veszünk neki semmit. Persze próbálkozott ezzel-azzal, hogy pl. esernyőre feltétlen szüksége van, még toppantott is, már-már azt hittem, hogy ebből rettentő nyavalygás lesz, de aztán megbékélt azzal, hogy felírtuk egy listára, hogy milyen ajándék fog kelleni neki, ha legközelebb őt ünnepeljük. És ettől megnyugodott.
Azt a kifejezést is elszokta tőlem, hogy "Kössünk üzletet". Csak míg én általában ilyesmit mondok, hogy:
- Kössünk üzletet. Ha te felveszed a zoknidat, akkor én játszom veled Jengát.
Ő meg:
- Kössünk üzletet. Te most játszol velem Jengát, aztán megyünk festeni, jó?

Amúgy nagyon ügyes Jengából. Meg kétélű korcsolyázásból. Meg gyöngyfűzésből.

Én egy nitrogénatom vagyok

Ebben a hónapban a legfontosabb fejlemény az volt, hogy Kistücsöknek beadtuk az iskolaérettségi vizsgálatra vonatkozó kérelmet. Megvolt a féléves fogadóóra az óvónénikkel, ahol is egyrészt közölték, hogy legyünk kicsit rugalmasabbak, és hogy nem kell mindent beszabályozni (igen, ezt talán hallottam már valahol), másrészt pedig hogy rengeteget fejlődött szociális készségekben, és ami fél évvel ezelőtt még gondot okozott, azokban mind teljesen beilleszkedett mostanra. Az értelmi képességeivel, beszédével, szociális készségeivel tehát nincsen gond, az egyetlen, amitől félnek az óvónénik, hogy ne jelentsen túl nagy terhelést az idegrendszerére az iskola. Úgyhogy ők saját hatáskörben inkább nem akarták eldönteni, hogy érett-e az iskolára, és elküldtek minket. A vizsgálat maga februárban lesz. Holnap megyünk egy szülői értekezletre egy magániskolában, de ez nem a fix választás, hanem egy lehetőség, amit meghallgatunk.

Ebben a hónapban egyébként megismerkedett a kémia alapjaival. Ez úgy történt, hogy már eddig is néztünk rakétakilövéseket (talán a lego kapcsán került elő), például a Falcon Heavy-t, ami nagyon tetszik neki, de már kicsit sok volt a rakétanézegetésből, ezért Nagyapa arra terelte a szót, hogyan is megy fel a rakéta az űrbe, mi hajtja, és milyen atomok találkoznak közben. Úgyhogy azóta tudja, hogy a hidrogén, oxigén, nitrogén trióból kinek mennyi "keze" van és mennyire szeret "kezet fogni", és egyik kedvenc szórakozása az, hogy az éppen nem használt kesztyűivel szaladgál a szobák között, és nekünk meg kell mondani, hogy ő most éppen milyen atom.
Költött egy dalt is, teljesen saját magától. Még nem lesz híres popénekes, de a tudatosság már ott van, mert mindig közli, hogy ez az ő dala, nem engedi, hogy következő versszakot találjak ki hozzá (mert az övé), és mindig ugyanúgy énekli, tehát megvan az állandósult dallam és szöveg. Így szól: "Kis hó, kis hó, gyere a kezembe". (szó-mi-szó-mi-szó-fá-mi-ré-dó-dó)

Azt, hogy egyéniség, karácsony és szilveszter közötti baráti gyerekes partin is bemutatta, mert egyik kedves barátunk, aki tud lufit hajtogatni, lelkesen kérdezte a gyerekeket, mit szeretnének: kutyát, cicát, virágot vagy kardot. Mire Kistücsök közölte, hogy ő szőlőt szeretne.
Nem tudom, honnan jött. Amúgy kapott, majdnem úgy nézett ki, mint egy szőlő, és ő elégedett volt vele. De az látszott, hogy feladta a feladatot...
Rengeteget kirándulunk-sétálunk, talán idén eddig a legtöbbet télen. Közben elkezdtünk korcsolyázni is, és még benne van ugyan a távolságtartás bármivel kapcsolatban, ahol el tud esni, azért egész jól megy neki (egyik kezét fogom, közben megyünk körbe, és néha felemeli egyik vagy másik lábát).
Egyre ügyesebben rajzol, festeni nem szeret annyira, és most éppen kevesebbet gyurmázik, viszont ami nekem nagyon tetszik, az az egyre jobban kialakuló precizitása és harmóniára törekvése. Van egy aktuális kedvenc játékunk, amit karácsonyra kaptunk, a "szörnyecskés" (TrioMonsters), és amikor épp nem játszunk vele, akkor szimmetrikus mintákat rak ki belőle (ld fent). Majdnem mint egy mandala.
Ja, és amúgy kiesett az első tejfoga. Ezt a levelet írta a fogtündérnek.

Valaki mondhatta volna, hogy ne nézzem meg

Őszinte leszek: gyerekkorom óta van egyfajta mély és talán megmagyarázhatatlan vonzalmam a vízalatti (elsősorban tengeri) világ felé. Szerintem valahol a Balatonparton kezdődött, mikor Révfülöpön laktunk (ami nyilván nem tenger, de nekem a minden volt egy időben), és szerintem A kis hableánnyal rögzült véglegesen, amelynek kb. minden képkockáját kívülről tudtam, és dalokat órákon át énekeltük a barátnőmmel, nem is beszélve a vízben sellőúszás gyakorlásáról.
Ezt aztán később még rengeteg másik élmény követte, ezek között is kiemelkedő Cameronnak A mélység titka c. filmje, ami gyakorlatilag tökéletes, és az egyik kedvencem. Nyilván a Titanicban is azok a részek tetszettek a legjobban, amikor tényleg lementek a víz alá, és ott filmezték az elsüllyedt hajót.
Szóval van ez a tengervonzalom dolog. Úgyhogy ha nem óriáscápás trash movie van épp, hanem valami, ahol van tenger, akkor azt igyekszem megnézni. És akkor itt van ez az Aquaman, sikerült kiválasztani rá egy kiváló főszereplőt, a bemutató alapján van bőven víz alatti rész, akkor mi baj érhet? - gondoltam.
Tévedtem. És azért vagyok NAGYON mérges, mert ez a film is lehetett volna jó, csak nagyon nem sikerült. SPOILER.

Piro(gráf)mánia

Ezt nézzétek, milyen gyönyörű lett a telefontokom! Karácsonyra kaptam hugimtól igazi fára pirográffal rajzolt egyedi, kézzel készített csudálatos kis táblácskát lótuszmintával, és megtaláltam a tökéletes helyét.

Késés

Nem tudom, mondtam-e már, hogy utálok késni.
Éppen ezért ma reggel nagyon korán elindultam direkt, mivel Kistücsöknek tornaórája kezdődött 8:00-kor (jelenlegi tartózkodási helyünk és az óvoda távolsága 14 km, normál esetben 20 perc). 7:05-kor már cipőben voltunk (és egész meglepő módon a csemeték is közreműködtek). Még be kellett ugranom az épülő házunkba beszélni a festővel, és felmarkolni egy csempét mintának, aztán letotyogtunk a hegyről (mivel előrelátó módon tegnap a hegy alján álltam meg az autóval, és jól is tettem, mert elég durván csúszott az út). Ekkor már messziről láttam, hogy egy nyomi autós az én autóm előtt áll a csúszós úton, úgyhogy kicsit mérges lettem. Odaérve azt is láttam, hogy nem önszántából, hanem jó eséllyel odacsúszott a hegyről (még inkább örültem, hogy én lent álltam meg). Kiszállt a fickó, mondta, hogy már kért hamut otthonról, de nem mer továbbmenni, mert megcsúszott, pörög a kereke, és nekicsúszik a korlátnak (a BMW-jével).
Én bepakoltam a csemetéket az autóba, elindítottam a motort, hogy melegedjen, lekapartam az ablakokat, aztán közöltem vele, hogy nincs időm megvárni, amíg neki megjön a hamu, hanem ki fogom kerülni. Erre arrébb állt 10 centivel még, és simán kikerültem, úgyhogy elhárult ez az akadály is a tornaóra elől.
Persze nyilván rengetegen voltak az úton, és mindenki lassan totyogott, úgyhogy még baleset se volt, de már akkor is azt írta ki a maps, hogy csak 7:59-re érünk majd oda. Sebaj, énekelgettünk, beszélgettünk, elütöttük az időt, olyannyira, hogy ezek után elfelejtettem Pomázra kanyarodni, és mentem tovább Budapest felé! Ilyen se volt még.
Értékes perceket vesztettem, mire sikerült visszakanyarodni a helyes útra, de végre sikerült odaérni az óvodába - négy perc késéssel. Demoralizáló, hogy tényleg nagyon igyekszem sosem késni, és a feltételek adottak voltak, és valahogy mégsem sikerült.
Nade ezzel a reggelnek nem volt vége: mentünk a másik oviba a másik gyerkőccel, aztán ott még gyorsan be is fizettem a havi költséget, aztán pedig beugrottam az ovival szemben lévő csempeboltba (erről majd később bővebben), ahol is sikerült elintéznem, amit akartam. Onnan kikanyarodva már mentem is dolgozni - ahonnan szintén késtem.
De bent legalább már nem kellett mást csinálni, csak dolgozni. Így is elég kemény lesz a hazajutás (ismét késve), mert a 11-es út állítólag így néz ki most:

Fénykép a 11-es út FB csoportból

Tavaszi fáradtság, nyári punnyadás, őszi levertség, téli álom

Ma se mentem le edzeni.
Nincs kedvem semmihez.
Ami egyrészt meglepő, mert nem szokott ilyen lenni, másrészt ijesztő, mert nem tudom, meddig fog tartani. Általában azt a módszert szoktam alkalmazni az ilyen helyzetekből való kimászásra, hogy 1. sokkal jobban figyelek a környezetemre, hogy észrevegyem azt, amitől megjön a motiváció, 2. kényszerítem magam, hogy amikor "á, inkább nem", "leszarom", "nem érdekel" gondolat jön elsőre, akkor második gondolat is legyen, és végül nekiveselkedjek. A motiváció mindig a cselekvésből jön, mint a puding próbája.
De most tényleg nincs kedvem semmihez. Csinálom, amit kell, munka, háztartás, gyerekek, bevezetés, hazavezetés, közben diétázás és magam fegyelmezése, hogy ne egyek / igyak dolgokat, vigyázás, hogy ne betegedjek meg, odafigyelés a házra és a fejleményekre, tankolás este, de nem bírom magam rávenni többre. Elfolyt az energia decemberben, és még nem bírtam pótolni. De lehet, hogy a szilveszteri kevés alvás gyűrűz még mindig, mert azt sem sikerült bepótolni.
Na mindegy. Majd jövő héten lemegyek. És hallgatok közben Quimbyt.

Csinálom

Akartam írni még egy pár dologról tavaly, de nem sikerült. Cserébe úgy mentem bele az új évbe, hogy a tőlem telhető legjobban lezártam a régit: minden függőben lévő apróságot (fontos varrások, megíratlan levelek, lemondatlan biztosítás stb.) sikerült elintézni karácsony és szilveszter között, és ez megelégedettséggel töltött el szilveszterkor. Kellett is, mert ha nagyon akarnék, tudnék bánkódni is ezen az éven.
2018 nyilván nagyrészt az építkezésről szólt - amit nem sikerült befejezni.
Emellett egyetlen novellát írtam meg egy pályázatra - amin nem kerültem be a válogatásba.
Ezt az évet már végigdolgoztam, és egyre több felelősséget/feladatot húztam magamra - és mondjuk elégedett is vagyok az eredménnyel, de azért bőven van még fejlődési lehetőség.
Végre többet olvastam, mint az elmúlt három évben összesen - munkába menet-jövet befejeztem a Codex Alerát, aztán megismerkedtem Scalzival, akit azóta is új kedvencként tartok számon.
Összességében többet találkoztam barátokkal is - ezen a téren is van még mit fejlődni.

Az év filmje nálam a Mission: Impossible - Fallout. Ami engem lep meg a legjobban. Nem különösebben rajongok a sorozatért, de itt sikerült valami olyan elegyet összetenni, ami épp jó arányban tartalmazott mindenből, amitől működik egy film nálam. És még csavar is volt benne, amire nem számítottam.

Az év sorozata nekem egyértelműen a Daredevil 3. szezon. Ez ugye azért nem jelent semmit, mert amúgy nem nézek valami sok sorozatot. Viszont ez még jobban tetszett, mint az előző kettő, és azok is eléggé bejöttek. Levettek egy kicsit a csihi-puhiból, és építettek karaktert (még jobban, mint eddig), az eredmény nálam 9/10.

Az év könyvje - ugye még mindig a pótlásban vagyok, tehát itt visszamenőleg elmaradt rengeteg olvasnivalóból is kellett válogatni - a Xeno volt. Írtam róla bővebben is, ide csak annyit, hogy most azért emeltem ki ide, mert olvastam én rengeteg szuper könyvet idén, amelyek összességében talán több pontot kaptak, de ez annyira egyedi, érdekes és kiforrottan átgondolt volt, hogy csak fejet hajtani tudok előtte.

Mit várok 2019-től?

• Befejezettnek tekintett házat. 
• Legalább minimálisan rendezett kertet.
• Kicsit több alkotást.
• Több baráti beszélgetést.
• További jó könyveket / filmeket / sorozatokat.
• Elismerést a munkámban.
• Külföldi utazást.
• Belföldi utazást.
• Balatonátúszást.
• Jó iskolaválasztást.
• Egészséget.

Azt a párat, amire nincs ráhatásom, igyekszem megbeszélni a föntiekkel, a többit majd csinálom.