Guppik

Időközben meg guppi-nagytenyésztők lettünk.
Az úgy volt, hogy Kistücsök tőlünk többek között halakat kapott szülinapjára: 9 neonhalat, 2 guppit és egy páncélosharcsát. A guppik jól érezték magukat, úgyhogy született kishal, de csak egyet sikerült átmenteni egy befőttesüvegbe. Ő Kitti.
Kittinek vettünk babahaltápot, és felneveltük szépen külön, majd visszatettük az akváriumba. Időközben azonban megszületett a második eresztés, itt szemfülesebbek voltunk, úgyhogy 7 kicsi guppi úszkál most a befőttes üvegben, és később észrevettünk még három kicsikét Kitti mellett az akváriumban, de őket már nem tettük külön, gondoltuk, hét elég lesz. De úgy tűnik, ez a három is túlélte az első napokat, úgyhogy hamarosan tíz guppigyerek cseperedik fel.
Kell valakinek pár guppi?

Egy hete elektronyos

Közkívánatra: az ótó. Becenevén Tyrael. Vagy Tyr.

Kicsit több mint egy hete van nálam, és megy, mint egy angyal. Piros lámpánál szeretek elöl állni, az biztos, mert mire a többiek felgyorsulnak, én már száz méterre járok. Persze nem a fullgáz-fullfék vezetési stílus illik hozzá, és nem is ezt nyomom, de becsszó, ezt tanácsolta a Nissanos, hogy a lehető leggyorsabban vegyem fel a menetsebességet. Én csak követem az ajánlást.
Három fokozat van: D, amikor csak simán úgy viselkedik, mint egy automata sebességváltós autó. B, amikor elkezd visszafékezni, és ha ügyes az ember, és időben leveszi a lábát a gázról, akkor szépen lelassul az autó, és közben tölt is vissza. Illetve az e-pedal, amikor pedig teljesen befékez az autó, és csak a gázpedált kell lebegtetni, hogy mennyire menjen gyorsan. Mindhármat próbáltam már, többnyire B-ben megyek, de e-pedálra váltok akkor, amikor dugóban araszolok. Kezdem megérezni a hatékony vezetési stílust, jelenleg ott tartok, hogy egy haza és vissza cégbe az kb. 16-17%, és ebben benne van az is, hogy egy százalékot nyerek, amíg reggel legurulok a lejtőn. Na meg a klíma is.
Imádom, hogy hangtalan. Egyrészt végre hallom, mit bugyognak a gyerekek hátul. Másrészt sokkal jobban lehet audiobookot hallgatni, amikor nem zúg a háttérzaj. Harmadrészt a környezetemet is előbb érzékelem.
Imádom a holttérfigyelőt (egy kicsi narancssárga LED a visszapillantókban). Nagyon tetszik a tolatókamera, és az azon bejelölt ív, hogy hova fogok kifutni, ha tartom az ívet. Elég nagy előrelépés az eddigiekhez képest. Persze a sok csipogás még nagyon új, és azt gondolom, hogy anélkül is tudok parkolni vagy sávot váltani, hogy valami állandóan csipogjon, de azért nyilván a menőhöz nagyon gyorsan hozzászokik az ember.
Nem épp arra való, hogy elmenjek Gyulára, de az én use case-emre (reggel bevinni csemetéket intézménybe, aztán bemenni dolgozni, aztán haza) tökéletes. A cég évente két hétre ad benzines autót helyette, ha kérek, ha véletlenül mindenképp autóval akarok menni nyaralni, ami elég jó biztosíték lenne akkor is, ha a családban nem a második autó lenne ő.
Az elején fura volt, hogy olyan magasan ülök, és a felső lámpákat nem látom, csak előredőlve, de azóta állítottam kicsit, és megszoktam. Ma, hogy eső volt, végre rendesen beállítottam a törlőket is, úgyhogy már csak arra kell időt szánnom, hogy visszahozzam az áramfogyasztás ábrát a képernyőre, amit elkutyultam pár napja, és sehogy se találom, és akkor teljes zen.
Ja, meg egy sípoló gumikacsa kell még a járókelők riogatására.

Menekülés Gileadból

Végre megnéztem a The Handmaid's Tale második szezont, igen, még csak a másodikat, úristen, mikor lesz időm a harmadikra, pedig nagyon izgi, spoiler.

Sárkány a vonaton

A névnapjára kapott matricás-feladatos füzet

Tudom, hogy mindig ezzel jövök, de még mindig meglep, hogy mennyire változatos és széles Pindúrtündér szókincse. Az elmúlt hónapban is többször felkaptam a fejem, de csak egyet sikerült leírnom gyorsan. A névnapjára kapott egy matricás feladatos füzetet, nagyon tetszett neki, úgyhogy szerette volna, ha levisszük a strandra is, hogy ott is csinálhassa. Kételkedve kérdeztem, "Hogy fogjuk ott fejteni?", mire ő: "Majd pompásan."

Most már a meséi is egyre szofisztikáltabbak. Szeret játszani a pónikkal, legófigurákkal, plüssökkel, de legutóbb elmondom, mivel játszott vagy fél órát: a tóparton szedett kavicsokat, és letépett fűből csinált nekik házat, majd az anyukakavics (!) elvitte a kisgyerek kavicsot (!) az oviba (ezt is megcsinálta fűből), és utána elment dolgozni a munkahelyére (ezt is), aztán felvette a kisgyereket és hazament. Mindezt többször.

Egy orrszarvú bogarat simogat éppen

Máskor pedig az autóban ültünk, és kapott egy régi, lejárt határidőnaplót, amelybe rajzolgathat, és ez ottmaradt az autóban, úgyhogy kinyitotta, és közölte, hogy most olvas belőle egy mesét. Így szólt: volt egyszer egy sárkány, aki nagyon szomorú volt, mert eltévedt, úgyhogy felült a vonatra, és a vonaton megismerkedett egy kislánnyal, aki aztán megmutatta neki a hazafelé vezető utat, és végül haza is ért a sárkány, és lett egy barátja is.

Imádja az állatokat, kicsit az én tesómra emlékeztet: lovagol, bogarakat gyűjt, az ablakunknak nekirepülő szédült madarakat itatja vízzel, satöbbi. Bátor is, nemcsak az állatokkal, de úgy suhant fék nélkül az apjával a bobpályán, hogy csak na. A vízben továbbra is elemében van, és már karúszó nélkül csapkod, alig látszik ki az orra hegye.

A minap megint kérte a Bogyó és Babóca világot lát mesét, amit már ezer éve meséltünk, de még ott van a polcon, és a mese után magától felsorolta a bolygókat sorban. Ami azért különösen kedves a szívemnek, mert míg a tesójával ugye 100%-ban tudtunk foglalkozni, ezért tömtük a fejét efféle marhaságokkal, vele már koránt sem tudok annyit mondókázni, beszélgetni, tanítgatni, és ezt egy kicsit el is engedtem (pl. hogy a betűket megtanulja), számolni már tud ötvenig elég üzembiztosan, de mondjuk nem vártam tőle, hogy tudja a bolygókat sorban (főleg az előtt, hogy a hónapokat tudja sorban). Úgyhogy ragad rá a tudás, mint a kosz. Mert okos kislány nagyon.

Meg hisztis.
Nem tudom, mennyi jön az oviból, ahol a kisebbektől tanulja a viselkedést, de én ugyan sose jutalmazom hisztiért, és mégis mindig kipróbálja, hátha most mégis. Nem tudom, mikor fog leszokni róla, de remélem, hamar. És néha meg tök nagylányos, és szépen kér, és utána még el is mondja, hogy "Látod, anya, most nem hisztiztem, hanem szépen kértem". Úgyhogy érti, csak még ott van a minta. Talán az egy hónap vakáció meghozza a kívánt hatást. Utána pedig másik óvodába fog járni, nála legalább fél évvel nagyobb gyerekek csoportjába. Talán kevesebb lesz a rossz példa.

Egy óra munka

Tegnap végre sikerült felszámolnunk a két kupac sittel tarkított földtúrást a kertünkben, ami még az építkezésről maradt. Köveket és ottmaradt szemetet sitteszsákba, kupacot felkapálni, göröngyöket elgereblyézni, több mint egy óra fizikai munka kettőnknek. Kértünk rá árajánlatot több helyről is, mindenhol a szájukat húzták, meg azt mondták, ezt csak gépi földmunkával lehet, a legolcsóbb (!) ajánlatunk 100.000 Ft volt plusz a sitt elszállítása. Úgyhogy nagyon büszke voltam magunkra, hogy ilyen sokat végeztünk tegnap. Most már csak rendelnem kell egy csomó termőföldet, amit ki tudja, hova fognak leszórni, azt szépen betalicskázni, elegyengetni, aztán végre jöhetnek a levendulatövek és mulcs az egyik földdarabba, és málna, ribizli, füge, egres a másik földdarabba. Remélem, szeptember végére kész lesz.
A műveletről nincs kép, viszont közben meglátogatta a kertünket egy kis mókus, hogy tartsa bennünk a lelket.

Rejtvényfejtés, ovi-tábor

Ez a hónap az "ovi-tábor". Úgy sikerült megoldanunk a nyarat, hogy Kistücsök júliusban (amikor amúgy egy olyan óvodában lenne ügyelet, ahol sose jártunk, úgyhogy oda nem akartam vinni) a tesójának a magánovijába jár. Egyrészt ismeri valamennyire, oda járt bölcsibe, és azóta is megfordult többször délutáni családos programokon, az óvónéniket is valamennyire ismeri, másrészt pedig ott van a tesója, és azt tudjuk, hogy neki biztonságot ad. Nem olcsó, de még így is jobban jövünk ki, mint táborozással, ahol is ugyanúgy tök ismeretlen lenne mindenki.
Be is jött amúgy, a körülményekhez képest szerintem jól érzi magát, talált magának óvónénit, akire ráöntheti az elméleteit, gyakorlatilag folyamatosan a tesójával játszik, és mi is tudjuk, hogy biztonságos környezetben van, és reggelente most végre nem két külön helyre kell mennünk, csak egyre.

A jó idő miatt rengeteget vagyunk kinn mi is, biciklizés (egyelőre pótkerékkel, de egyre ügyesebben), tollasozás, vízipisztolyozás, stb. És persze strandolás / tavazás. Bent többnyire legózunk, rajzolgatunk, autós-lámpásat játszunk, nincsenek most újdonságok. Ja de, egy: szülinapjára kapott éves előfizetést a Kis Fülesre, úgyhogy most a tóparton is, otthon is rejtvényeket fejtünk (szókereső, sima skandi, most már szókirakó is, stb.)

Amit még az iskoláig meg kéne csinálni:

• Szépen ejteni az interdentálisan ejtett sz, c, z-t
• Leszokni a csámcsogásról
• Leszokni az idétlen hangok kibocsátásáról (oviban felvett rossz szokás)
• Diákigazolványhoz papírt megcsináltatni
• Kisméretű textilzsepiket varrni

Meg persze bevásárolni iskolaszereket, de arra egy különleges napot tartogatok, ez év legélvezetesebb eseménye lesz... (I <3 papírbolt).

Humor azóta is töretlen, múltkor beszélgettünk a diafilmekről, és hogy nyáron nem tudunk nézni, mert este nincs elég sötét (ez persze csak kifogás, hogy meglegyen a változatosság), utána fél óráig azon nevetett, hogy: "Ősszel fogunk majd diákfilmet nézni." 

A másik vicces dolog meg az volt, hogy felírtuk egy papírra az összes Mása és a medve epizódot, ami nekünk megvan, és kiderült, hogy a második szezon 13-as nincs meg. Erre ő kis naiv lelkével: "Nem vettük meg a Mása 13-at!" Megígértem neki, hogy majd "megveszem".

A hónap legnagyobb meglepetése számomra épp a mai nap történt: elmentünk Visegrádra bobozni, és kicsit tartottam tőle, hogy Kistücsöknek nem fog tetszeni, mert ő nem annyira szereti az ismeretlen dolgokat, amik ráadásul gyorsak vagy ki lehet belőlük esni (látszólag), de semmi ilyesmi izgalom nem volt: az első lecsúszásnál is már tetszett neki, az utolsónál pedig kérte, hogy ne fékezzek...

Idén se

Viszont cserébe nem nyertem idén sem a pályázaton. Mondjuk fejlődés, most legalább kaptam vállveregetést - úgyhogy ha így folytatom, még egy pár év, és sikerülhet írni olyat, ami tetszik más embereknek is.
A Jóban, rosszban volt az enyém. Majd valamikor, ha úgy értékelem, felteszem ide. De nem most.

The beginning of a beautiful friendship

I am the master of keys!

A minap pont beszéltem egy kollégával a környezetszennyezésről, és közölte, hogy a sok álszent környezetszennyező mind pattanjon ki az autójából, és menjen tömegközlekedéssel, mert az mégis jobb, és ne menjen repülővel nyaralni, hanem maradjon otthon.

Tömegközlekedésre nem váltok, de hiszem, hogy tettem egy lépést a jövő felé. Nem azért, mert egy tisztán elektromos autó teljes életciklusa során kevésbé szennyezi a környezetet (tudom, hogy egyelőre nem, rengeteg tanulmányt elolvastam, többet nem kérek, köszönöm), hanem azért, mert szerintem ez tényleg egy lépés. Nem maga a jövő, hanem a múlt rossz beidegződésének (=kőolajkitermelés és -elégetés a levegőbe) elhagyása, és bizakodás, hogy a technológiai fejlettség el fog érni egy következő szintre, amelynek a tisztán elektromos autó a köztes lépése.

Céges autó persze, házépítés után nem kedvező az árfekvése az ilyennek, de az biztos, hogy én mostantól kevesebbet büdösítem majd a Dunakanyart.

Hello, Nissan Leaf. We'll be friends I know.

Dzsini

Annyira kipihentem magam a hétvégén, hogy rájöttem, mit kívánnék, ha lenne három kívánságom. Nekem elég lenne egy is, úgyhogy fel tudnám szabadítani a dzsinnt is, és még mindig maradna a világbékére.
"Azt kívánom, hogy amikor hosszú és teljesen egészséges életem századik évében a születésnapomat ünnepelem a saját házamban az összes szerettemmel, akiket szintén nem ért semmilyen betegség, akkor csorbítatlan szellemi képességeim és intelligenciám segítségével képes legyek megérteni és követni, hogy miről beszélnek a dédunokáim, akik mind kíváncsiak a véleményemre."

Eredetileg a gazdagságot is belefűztem, de aztán sokat gondolkodtam rajta, és rájöttem, hogy az nem fontos.

Taksony

Nyaralás.
Tollasozás, sétálás, rajzolgatás, végre hozzájutás a varrnivalókhoz és pár megvarrása, focizás, nem aggódás az ennivalón, üldögélés csak azért, mert lehet, gyönyörködés a természetben, bolondozás, magvas beszélgetések, állatsimogatás, a Handmaid's Tale második szezon majdnem befejezése, kanasztázás és römizés, pihenés.
Némi morgás: az időjárás lehetett volna jobb is, és még jobb lett volna, ha teljes a femili.

Becéző szavak

Szombaton színházi előadáson jártam. A gyerekek óta először.
A Szentendrei Teátrum rendezvényen belül a Becéző szavak c. előadásra kaptam jegyet a születésnapomra. Ez eredetileg egy Larry McMurtry regény: a Terms of Endearment alapján lett filmre adaptálva, Jack Nicholsonnal, úgyhogy lehet, hogy ezt még meg is nézem utólag (nem ismertem). A filmből adaptálták a forgatókönyvet színpadra.
Szerintem egy jó darab. Az egyetlen fontos dolog, hogy az ember NE úgy üljön be rá, hogy ez egy komédia. Mert én valamiért azt hittem, és így egy kicsit megfeküdte a gyomromat. De ha tudom, mit fogok nézni, akkor egy jól megszerkesztett, íves történet, visszatérő motívumokkal, mondanivalóval, szerethető főszereplővel. SPOILER.

Hero of Ages

Kiolvastam a Mistborn-trilógiát. Az első részről már korábban írtam, de aztán rájöttem, hogy az egészet egyben van értelme felfogni, befogadni. Eszméletlen bravúros, hogy ennyire kicsiből indul a nagyszabású világmegváltás felé a szerző, és már az első kötet is működik, de a másodikban és főleg a harmadikban remekel igazán. Mindig mondom, hogy ahogy a Harry Potter-sorozatban előre ki vannak találva és el vannak hintelve dolgok, az etalon. Na itt ez hatványozottan így van, még jobban is. Már az elején el van hintelve minden, de csak a végén áll össze a teljes kép. Zseniális.
SPOILER.

Ősidők szele szisszen elő

Megnéztem az új Aladdint.
Egy kicsit féltem, mert anno mikor 12 évesen az eredetit először megnéztem, azonnal nagy kedvenc lett, olyannyira, hogy magnókazettán rongyosra hallgattam a soundtracket, sőt, még elő is adtuk afféle performance-ban húgommal mérsékelten érdeklődő közönségünknek egy nyáron. A dalokat még mindig majdnem kívülről tudom, és a képkockák örökre beleégtek az agyamba.
Ehhez képest a film? Jó.
SPOILER.

Intermezzo

Napi kis színes: multifunkciós családi bútorszerelés

Révfülöp-Balatonboglár

Eddigre már elment a hajósor, de itt úsztunk.

Szóval átúsztuk a Balatont Révfülöptől Balatonboglárig (reméltem, mostanra megkapom az érkezési fotót, de nem - majd update).
Miért?
Ezt én is megkérdeztem magamtól közvetlenül előtte, meg a felkészülés közben csütörtökön. Nyilván azért, hogy menőnek érezzem magam. Hogy fogadhassam a kollégák, barátok gratulációját, és hogy büszke legyek arra, hogy megcsináltam egy ilyen nem egyértelmű dolgot. De másrészt azért is, mert kíváncsi voltam, mit tudok. Azt tudtam, hogy jól úszom, a Balaton nekem kedves ismerős, a vízben otthon érzem magam, és most vagyok a fittség egy olyan szintjén, ahol korábban nem jártam, és valószínűtlennek tartom, hogy tovább tudom emelni (aztán persze ki tudja).
De legfőképp azért indultunk neki, mert együtt csináltuk. Néha szükség van arra, hogy valami igazán komoly próbatételt végigküzdjünk együtt, és ezáltal még jobban megeddzük közös életünk acélját (One day baby we'll be old, oh, baby we'll be old).
Volt nekünk egy elég komoly túránk jó tíz éve, csak még a másik blogomba írtam, úgyhogy az már nem public... Ausztriában, Hallstattban szálltunk meg, és felkirándultunk 1300 m szintemelkedéssel a Wiesberghaus-hoz, majd vissza még ugyanaznap. Na, ez az átúszás kicsit ahhoz hasonlított kihívásban. Ez valamivel könnyebb volt - nekem.
A parkolást okosan oldottuk meg, némi helyismerettel, a posta mögötti kis utcában. A helyszínen már kicsit elvesztünk a tömegben, de hamarost sikerült nevezni, kb. az első ötezer végén. A szervezés flottul ment, semmi fennakadásunk nem volt, minden tisztelet egy ilyen volumenű rendezvény szervezőinek. A csomagokkal kicsit szerencsétlenkedtünk, mert egy csomagot leadtunk, mire rájöttünk, hogy még a másik kelleni fog, de még a dupla sorbanállás se vett sok időt igénybe. Az arcvédő krémünket az autóban hagytuk, és mire realizáltuk, már inkább azt mondtuk, "á, hagyjuk, nem lesz semmi baj"... Aztán egész nyáron küzdhetek majd a csíkkal a homlokomon, franc essen bele. Sebaj.
Viszont én eléggé tartottam attól, hogy kis testem kihűl a 3 óra 25 fokos vízben (mivel én a 26 fokos vízben is fázom a V8-ban), úgyhogy némi tippek és trükkök elolvasása után arra jutottunk, hogy bekentünk engem sima sertészsírral. Na, ez volt a legjobb döntés az egész úszás alatt, mert még így is éreztem, hogy hűl ki a testem, de legalább nem olyan mértékben, mint máskor.
Maga az indulás vicces volt, a Lemmings c. játék jutott eszembe, ahogy sorban mentünk a "végzetünk" felé, és a stég végén mindannyian engedelmesen beleborultunk a vízbe... de aztán már csak a munka volt, úgyhogy nem kellett tovább gondolkodni, hogy hülyeség volt-e.
Fél kilométerenként volt hatalmas, messziről is jól látható bója - ami tök jó, de mondjuk én elviseltem volna száz méterenként egy kisebbet, csak úgy jelzés értékkel, mert így a fél kilométerre lévő bóják elég demoralizálóan messze voltak. Persze ott voltak a hajók 30-50 méterenként, de az nem ugyanaz.
Az viszont fantasztikus élmény volt, ahogy a hegy, amelyet gyerekkorom óta állandóan bámultam Révfülöpről, egyre közelebb jött. És az sem volt ijesztő, amire pedig számítottam, hogy az lesz, amikor a Balaton közepén mindkét part egyformán messze volt. Nem volt ijesztő, mert rengetegen voltak körülöttünk, és mert akkor már egészen biztosan éreztem, hogy nem lesz semmi baj, simán menni fog a dolog.
Persze lassan úsztunk. Az elején takarékoskodtunk az erőnkkel, a végére meg nem maradt. Állandóan azt láttam és éreztem, hogy kb. mindenki megelőz, még egy tízéves forma kissrác is elhúzott mellettem gyorsúszásban 4,5 km-nél. De nem versenyezni akartam, hanem maga az út a cél! :)
Egyszer álltunk csak meg, a Vagabundus nevű hajón kapaszkodtunk meg kicsit (ezúton is köszi még egyszer!), némi szőlőcukor és víz után viszont úsztunk tovább. Még egyszer meg akartunk állni, de aztán már inkább hajtottuk az utolsó kilométert - lehet, hogy azt másképp kellett volna.
Az utolsó ötven méteren ért csak le az ember lába, onnan meg valami rossz zombifilm jutott eszembe, ahogy botladoztunk a célkapu felé az iszapban, három óra úszás után némileg csüggedten, csak a "Brains" mormogás hiányzott.
A fogadóoldalon szintén kitettek magukért a szervezők, nekem személy szerint a meleg tea esett a legjobban. El tudtam volna viselni kevesebb marketinganyagot, tudom, ébredjek fel. A komp visszafelé mókás volt, a hajó személyzete is táncolt a Pharrell Williams: Happy c. számra, mi békésen felfaltuk a fogadócsomagunkban fellelt összes ételt, és Révfülöpre visszaérve lefojtottuk egy lángossal.

Maanji vs Hörgőtágulás+reflux combo 1:0
Endurance, baby!