Love, Death + Robots

Közben újabb néznivalónak értünk a végére (mostanában kicsit sok volt a párhuzamos sztorik száma, majdnem bele is zavarodtam, majd lehet, hogy írok az ongoing projektekről is), sikerült végigmenni az összes Love, Death + Robots epizódon. Három elképesztő előnye miatt minden sci-fi rajongónak kötelező:

1. Mivel kurrens sci-fi szerzők novelláiból készültek az epizódok, végre tényleg VAN sztori.
2. Mivel mindegyik más stílusú (trash actiontől elégikusig, romantikustól elgondolkodtatóig), még vizuálisan is (mangásabbtól vagy karikaturisztikusabbtól a nagyon komoly 3D-ig minden van), mindenki megtalálja benne azt, ami tetszik.
3. Mivel elég rövidek az egyes epizódok, még a legkevesebb idővel rendelkező nézők is találhatnak rá egy-egy negyed órát.

Van pár, ami az én ízlésemnek kicsit véres (néhol a neten úgy nevezik a sorozatot, hogy Boobs, Gore and Robots), de azért van bőven ennek ellenkezője is. 

Ja, és zseniálisak a minden epizód elején kiforduló másmilyen piktogramok.

Innentől SPOILER.

Személyes kedvencem a Zima Blue. Az eredeti novellát Alastair Reynolds írta, ami már eleve garantálja a minőséget (nem olvastam előtte). A grafika jól illeszkedik az elgondolkodtató, elégikus történethez, jól zárja keretbe a történetet a kis robot, és ez a megfogalmazhatatlan mondanivaló a végső művészetről és az élet értelméről nekem nagyon bejött.

Kedvenc szerzőm, John Scalzi három novellájával is hozzájárult a sorozathoz, nyilván a Three Robots a legaranyosabb és az Alternate Histories a legviccesebb, szerettem mindkettőt. 

Kiemelném még a Lucky 13-t, mert szerintem nagyon jó kis sztori, és kifejezetten jó grafikát sikerült ráhúzni, élvezetes, akár olvasni is az lenne.

A legmeglepőbb számomra éppen a legelső volt, a Sonnie's Edge, tetszett benne a csavar nagyon.

Összességében talán kettő volt, ami nem annyira jött be (Sucker of Souls és Helping Hand), úgyhogy elég jó arány. 8/10