Lehetne még egy picit jobban?

Megnéztem az Ad Astrát. Nem volt rossz, de tipikus példája annak, amikor azon bosszankodom, hogy ennyi erővel (pénzzel, energiával) lehetett volna sokkal jobb. Az ember azt gondolja, hogy beülhet végre egy jó kis scifire, erre fizikai tévesztések, aránytévesztések várják, de még ez is elnézhető. Az a baj, hogy semmi újat nem tudott mutatni. Fogták a Gravityt és a First Man-t, összegyúrták, tettek bele egy csipet Űrodüsszeiát, és kész. SPOILER.

Dear Reader

I'm alive!
Az utóbbi időben mindent csak toltam magam előtt, mert a tegnapi szakmai rendezvényre készültem, amelynek szervezője voltam, ezenkívül az egyik előadó a kettőből. Az esemény a cégen belül a munkánk, szakmánk (aka. technical writer / user assistance developer) láthatóbbá tételére, megismerésére irányult Budapest UA Open Day 2019 fedőnéven. Úgy gondoltuk, hogy ha csak előadások vannak, akkor mindenki halálra unja magát, úgyhogy a két prezentációt egy játékkal és több interaktív lehetőséggel tarkítottuk - és ez be is jött. A visszajelzések alapján az embereknek tetszett a rendezvény, és már azt is tudjuk, mit csinálunk másképp jövőre.
Ami az én előadásomat illeti, Dear Reader, Who Are You? volt a címe, és arról szólt, hogy nagyon nem mindegy, kinek írunk, és hogy már a technical writing sem arról szól, hogy csak simán írj le mindent, aztán majd a felhasználó kiválogatja a neki kellő infót.
Soha ez előtt nem mondtam 7 percnél hosszabb beszédet, ez pedig a klasszikus 18 percre volt belőve, tehát több mint kétszer hosszabb volt, mint amihez - valamennyire - hozzászoktam. Az embereknek tetszett, én viszont - nyilván - nem voltam tökéletesen elégedett. Kétszer annyira megzavarodtam, hogy rá kellett nézni a monitorra segítségért. Mondjuk legalább nem "őőő"-ztem sokat (ez a Toastmasters klub áldásos hatása), illetve aznap reggel jutott eszembe még pár adalék mondat, amelyekkel még érthetőbb a beszéd, azt beletettem, és jó is lett.
Szóval összességében persze jócskán pozitív a mérleg, elég sok munkám volt benne, hogy minden flottul menjen, és ami a legjobb, hogy nem one (wo)man show volt, hanem tényleg mindenki beletette a magáét a rendezők közül.
Azért most egy ideig nem szervezek semmit.

Oviról és hajókról

Már csak két hónap, és Pindúrtündér is négy éves lesz. Nyilván neki is az oviváltás volt a legnagyobb izgalom ebben a hónapban. Azt gondoltam, hogy a legnagyobb sokk az lesz, hogy nyolc helyett huszonkét társa lesz az óvodában, de igyekeztem a lehető legjobban felkészíteni erre. Mondjuk ő elég szociális, tehát nem attól féltettem, hogy nem akar majd ismerkedni, hanem inkább attól, hogy nem tudnak annyira odafigyelni rá. De ezt elég hamar megtanulta kezelni. Ez alatt a három hét alatt lett barátnője, megtanultuk majdnem minden ovistársnak a nevét és a jelét, és voltak nálunk az óvónénik családlátogatáson. Ja, és meghívtak minket egy szülinapi zsúrba.

A Vörös-kő meghódítása

Ami pozitív az eddigiekhez képest, hogy ebben a csoportban kb. mindenki idősebb nála, ezért a minták, amiket lát, sokkal "nagyosabbak", és van is mit tanulni még. Korábban majdnem mindenki kisebb volt nála. Persze nem nagyon lehet összehasonlítani egy magánóvodát és egy állami óvodát, de ami megtehető, azt itt is megteszik a gyerekekért.
Az elevenségét, belevalóságát mindenki kedveli (nemcsak az óvodában). A bátorsága néha vakmerőségbe csap át, de ha valami nem sikerül neki, akkor nekifut ezredszer is. Gyönyörűen pakol vasalható gyöngyöket, ami szerintem elég menő ennyi idősen, főleg az, hogy leköti ennyi ideig, és képes kirakni egy egész szívecskét az ikeás készletből. Továbbra is nagyon szeret babázni, főzni és rajzolgatni, egészen megdöbbentő néha, mennyire részletgazdag, amit csinál.

Egyszer, mikor nem nálunk voltak a gyerekek, valahogy a Youtube-on eltévedtek valami legós titanic-adaptációhoz, utána Pindúrtündér napokig nem tudott rendesen aludni, és este suttogva mesélte nekem újra és újra, hogy a Titanic nekiment a jéghegynek, és elsüllyedt. Aztán sikerült feldolgoznia a dolgot, meg beszéltünk a hajókról általában, próbáltam elterelni a szót a vitorlásokra, és hogy azok milyen menőek voltak, és a Santa Maria, amellyel felfedezték Amerikát, és az nem süllyedt el, hanem szépen átment az óceánon, meg vissza is, satöbbi. Aztán pár héttel később a kislányom a szöveg melletti képet rajzolta az oviban.
Ennyit a tudatalattiról.
Amúgy még mindig a hisztivel küdzünk kicsit, mindig jobb a helyzet, de szerintem most az oviban is tanul új módszereket, úgyhogy szembeszélben hajózunk - de azért nem lehetetlen. Szerencsére vele nagyon könnyű beszélgetni, mert szívesen és sokat mesél.

DLSB 20

A betonasztal, amibe mindenki belerejtette a maga üzenetét
(ott voltam, amikor készült)

Egyszerre ijesztő és elgondolkodtató, hogy a húsz éves osztálytalálkozóm volt most szombaton. Az ember szerintem mindig úgy van vele, hogy kicsit nincs is kedve elmenni, embereknek beszámolni az élete történetéről, akik nem is ismerik igazán, de közben meg kicsit van is kedve feltöltekezni történetekkel, vidám, szomorú, érdekes, elgondolkodtató vagy csak egyszerűen új beszélgetésekkel. Aztán kinek hova billen a mérleg.
Én örültem az ismerősöknek, akiket csak így, ötévente látok, szerettem volna tudni, mi van velük, hogyan gondolkodnak most a világról. Sok ember nem érik meg még 18-19 évesen (többek között én se), tehát lehet, hogy a felnőtt ember egészen más, mint ahogyan a középiskolában viszonyultunk egymáshoz. Így utólag visszagondolva én elég mulya, elvarázsolt tinédzser lehettem, nehéz lehetett velem barátkozni.
Most viszont több olyan emberrel is beszélgettem, akivel az iskolában kb. két mondatot, az azóta eltelt 20 évben meg semennyit. Az egyik beszélgetés úgy kezdődött, hogy "figyelj, te írtad a Mass Effect játék magyar kiadásában azt az izét?". Hű, egyrészt jó rég volt, másrészt még álnéven, harmadrészt soha nem jelzett vissza senki azzal kapcsolatban, hogy tetszett-e neki. Na, most kaptam véleményt, és utána vagy egy óráig beszélgettünk játékokról, gyerekekről, munkáról, meg a Zélet nagy kérdéseiről. A legpoénabb az volt, mikor kedves évfolyamtárs-barátommal elkezdtük megvitatni a Cyberpunk 2077-et, és többen körülültek minket, és a végén egészen filozófiai magasságokba emelkedünk nyelvekről, Wikipediáról és a kíváncsiság hasznosságáról.
Az ofőm fiatalosabb volt, mint tíz éve, jó volt látni, mennyire élvezi, amit most csinál. Mindig adtam a véleményére, de persze ő eddig még nem fogadta el, hogy nem szépirodalmat írok, így még egy darabig futnom kell a szekér után.
Az iskolámba visszamenni mindig szívet melengető, kedves érzés. Szerettem ott lenni. A környezet fiatalos, modern, inspiráló, szabadságot hangsúlyozó, gondolkodást segítő. Ha ezerszer kéne iskolát választanom, ezerszer azt választanám - de az akkori állapotban, amikor oda jártunk.
Öt év múlva ugyanitt.

Szolmizál és kirándul

Kistücsök életének valószínűleg eddigi legnagyobb változása volt ebben a hónapban: az iskolakezdés. Azt gondolom, jól felkészítettük rá, és remekül vette az akadályt. Érti a koncepciót, szereti a pirospont-gyűjtögetést, kedvence nyilván a matekóra, de mindegyikről van mesélnivalója. Végignézte, ahogy bekötöttem az összes füzetét, az éneket utólag vettük, és még azt is, és szerintem tetszik is neki, hogy ilyen rendezettek a cuccai. A tolltartóját szereti a legjobban, és mivel kapott tíz pirospontért "kisötöst" tegnap, vettünk bele még színes ceruzákat, hogy értse, hogy nekünk ez nagyon tetszik.
A tanítónénikről eddig csak jót tudok mondani, kedvesek, de követelnek is, jól működnek együtt, és jól kommunikálnak a szülőkkel. Az én kisfiamról azt mondták, hogy "egy kis baba", nagyon fiatal (ugye épphogy 6), és sokszor a fellegekben jár, ábrándozik, de ha felszólítják, akkor majdnem mindig tudja a választ. Csak jelentkeznie kellene többet. Na, azt én nem erőltetem most itt az elején. Egyrészt nem olyan típus, másrészt eleget követel tőle a rendszer így is, nem kell hirtelen arra is figyelnie, hogy nyomakodóbb legyen, mint eddig. Majd ha már beilleszkedett, és minden rendben. Neki még az idegen csoportot is meg kell szoknia. Ami teszem hozzá egész jól megy neki.

Közben elkezdett mozogni az elülső fölső metszőfoga is, úgyhogy lassan nekünk is eljön majd a foghíjas mosoly korszak, de azért még legalább egy hónap. Addig nem annyira erőltettem az interdentális sziszegők kijavítását, most már marad utána.
Múltkor elkezdtük játszani a szólánc-játékot, hogy mond egy szót, annak az utolsó betűjével mondok én, annak az utolsó betűjével ő, satöbbi. Ezt nagyon szeretjük, akár uzsonna közben is mehet, szerintem nagyon jó gyakorlat szabad asszociációkra, szókincsbővítésre. Nyilván A betűs szóból kell a legtöbb, és ideális esetben olyat kell keresni, ami nem A-ra végződik. Egyik alkalommal azt mondtam neki, hogy "busz", mire neki a SZ kezdőbetűre az jutott eszébe, hogy "szolmizál".
Újabban megtetszettek neki a különféle szalvéták (az iskolába nyilván mindenki különböző mintásat hozott), úgyhogy azt vettem észre, hogy az iskolából hazahozza az uzsonnás szalvétáját - néha maszatosan, de néha egészen megkímélve, és azt elteszi magának a szekrénybe. Úgyhogy adtam neki egy dobozt, amibe teheti a szalvétagyűjteményét.
Beadtuk a derekunkat, és mi is megvettük a Zeusz és bandája c. könyvet, mert már a könyvfesztiválon nagyon megtetszett, és a görög mitológiát nem lehet elég korán kezdeni... Kistücsöknek nagyon tetszik, legalábbis ez az első könyv, amit nem csak esti meseként lapozgat, hanem nap közben is bele-belenéz. Egyszer olvasta Apa el nekik Akhilleusz történetét, de mikor kérdezgettem, elmondta az egészet. Ez pedig nagy szó nála, mert általában nem szereti a meséket felidézni (holott tudja őket).
A könyv elején van egy üres oldal, ahová az olvasó berajzolhatja magát, és kipipálhatja, hogy "halandó" vagy "halhatatlan". Mondtam, hogy ő halandó, mert nem isten, de aztán hozzátettem, de kitalálhatunk játékból valamit. Mire rögtön rávágta, hogy akkor ő játékból a számok istene. Hehe.
Pedig többek között kirándulni is nagyon menőn tud: a Vörös-kőre most már kérdés nélkül simán felmegy és vissza, lassan lehet hosszabb távokon is gondolkodni. Most van erre a legjobb idő.

Meséljünk együtt

Illusztráció-terv by Hugi

Azt nem értem, hogy miért nem gondoltam én arra, hogy gyerekeknek írjak lapozgatós könyvet?
https://www.naphegykiado.hu/2019/09/12/haho-kiralyfi-merre-vagy-igy-hasznaljatok-uj-interaktiv-mesekonyvunket/
Ja de, gondoltam. Pár évvel ezelőtt pont ugyanilyet akartam csinálni, csak nem találtam rá kiadót (mondjuk nem kerestem olyan intenzíven, csak elküldtem 4-5 kiadónak az ötletemet). Az lett volna a fedőnév, hogy "meséljünk együtt", és kb. ugyanez lett volna: kisgyerekeknek lapozgatós. Persze ha külföldi az ötlet, akkor az biztos jobb, mint ha magyar.
Jó, azt elismerem, az oldalt látszó kis jelek nagy ötlet. Hogy ő is oda tudjon lapozni.
Na mindegy. Legalább ilyen is van.

Mirell

Amúgy írtam egy balladát a húgom kérésére.

Ez volt a definíció:

Népdal hangulatú ballada. Egy szerelmes párról szól, akik életeken át együtt vannak, halál után megkeresik egymást, és mindig összejönnek és meghalnak. De idövel a nö elkezd megörünli és azt hiszi, hogy az egész életét csak álmodja, és nem igaz amit lát, csak álom. A férfi csitítja, hogy minden rendben lesz, de végül a lány annyira megbolondul, hogy már csak dfekszik és nyáladzik

A férfi egy kellemes kis eldugott faházban örök álomba altatja egy teával. Aztán persze kiderül, hogy a lány soseü volt, csak ő álmodja az egészet, és belebolondul.

Ez lett:

Borzas hajjal hever némán

Mirell gyűrött vászonpárnán

Tekintete üres, kopott,

Csillogása rég elfogyott.

Háromlábú székén ülve

Zakariás szól mellette:

„Jer, galambom, hadd ölellek,

Míg eltelnek mind a percek.

Minket halál el nem választ,

Odaát is megtalállak.

Száz életet már leéltünk,

Egymást újra megszerettük.

Ne törődj a folytatással,

Most szeress és ölelj által.”

Mirell könnyes szemmel nyögve

Nyáladzik a lepedőre.

Nem ölel már, nem is mozog

Csak a szíve, csak az zokog.

„Volt idő, hogy boldog voltam,

Öleltem és csókot dobtam,

Megszülettem, éltem, haltam,

Hamvas réten átfutottam.

Álom volt csak, álom minden,

Nagyon fájt így felébrednem,

Kihunyt minden hamis lámpás:

Álmodtalak, Zakariás.”

Forró tea az ágy mellett,

Nadragulya, bürökfőzet.

Borzas hajjal hever némán

Mirell gyűrött vászonpárnán

Zakariás nézi, nézi,

Arcát lassan kézbe veszi,

Ősz fürtjeit elsimítja,

Könnyes szemét megcsókolja.

Tudja ő is, űr a végzet:

Nem lesz már több közös élet.

Azt kívánja, bárcsak lenne

Téboly nélkül, szerelemmel

Egy utolsó, drága percük,

Összefonva mindkét kezük.

Forró teát fölemeli,

Mirell szájába betölti,

Nem néz tovább a párnára,

Haláltusáját ne lássa.

Arcát kézbe betemetve

Várja, végre legyen vége.

„Volt idő, hogy boldog voltam,

Öleltem és csókot dobtam,

Megszülettem, éltem, haltam,

Hamvas réten átfutottam.”

Zakariás nagy sokára

Ránéz ismét a párnára

Döbbent arcán értetlenség,

Ez nem lehet, képtelenség.

Álmodta tán az egészet?

Mirell ágya üres díszlet.

„Álom volt csak, álom minden,

Nagyon fáj így felébrednem,

Kihunyt minden remény bennem

Álmodtalak, én Mirellem.”

Borzas hajjal hever némán

Zakariás vászonpárnán

Tekintete üres, kopott,

Szíve lassan jéggé fagyott.

Interdependency sorozat

Kiolvastam a Collapsing Empire-t és a Consuming Fire-t gyors egymásutánban. A világ nagyon tetszik, eszméletlen érdekesek az összefüggések, és ezzel a benne élő karakterek is nagyon jól sikerültek. De hát ugye Scalzi. SPOILER.

3:2 ide

Tegnap elmentünk életünk első élő focimeccsére (igazából a játszótérre, ravaszul abban az időpontban, amikor is a helyi rangadó ment Göd és köztünk).

Keresd a 6 éves kisfiút a képen

Jó volt, főleg, hogy nyertünk. Pindúrtündért hidegen hagyta a dolog, csak amikor nagy kiabálás volt, néha megjegyezte, hogy "Ajaj, bajban vagyunk", vagy "most örülünk". Meg persze páran túl sok sört ittak, és csúnyákat mondtak, de hát ez már csak így van egy meccsen, talán nem tántorította el a nagyfiút attól, hogy érezze: a foci jó dolog.

Monk

(barátnőm rajza a karakteremről)

Közben egy nagyon kedves és mókás élmény ért a munkahelyemen: a Toastmasters officer-csapatból kilép valaki, és a helyét betöltendő írt egy motiváló e-mailt a klubtagoknak, amelyben felsorolja a többi officert, és mindenkihez rendelt egy AD&D character class-t is.
Én a monkot kaptam.
"Protector of club membership and growth activist"
Ami azért különösen kedves a lelkemnek azon kívül, hogy poén, hogy AD&D-s karakterek vagyunk, mert életem egyik legfontosabb életút-karaktere még ezer évvel ezelőtt éppen egy félelf nisen-nid-to stílusú harcművész volt (nyilván M.A.G.U.S-ban). És még ma is úgy érzem, hogy illettünk egymáshoz, ő meg én. Állhatatos volt, kötelességtudó, szigorú, de következetes, jó megfigyelő, élet- és természetszerető, és csak nagyon ritkán vágyott valami egészen másra.

A másik egy Morgena-papnő, de azt most hagyjuk. :)

Itt van az ősz...

Naszóval bocsánat: iskolakezdés, oviváltás.

Iskolakezdés: nagyon bátor volt a fiú, ugye a csoport ismeri egymást óvodából, és ő "külsősként" érkezett, és mégis ügyesen csinálta, amit kell, megfigyelőként részt véve, nem tiltakozva. Mondjuk jó hosszan adagoltuk neki, mennyire jó lesz az iskola, együtt kötöttük a füzeteket, ő választotta a csomagolópapírt, satöbbi. Eddig szerintem a tolltartó tetszik neki a legjobban az egészből, azt motyorgatja, otthon is előveszi, rendezgeti.
Tegnap már megvoltak az első órák, és magához képest egészen sokat mesélt róla. A tanítónénik aranyosak, az egyik nyugdíjból jött vissza, az osztályfőnök a tanítónénik mintapéldája, ráadásul matekos, úgyhogy boldogság. A könyvek tök jók, ahogy megnéztem, mondjuk bekötni mind a 16-ot nem volt kis feladat.

Oviváltás: nagyon bátor volt a lányzó, ugye a csoport ismeri egymást az előző évből, kicsit idősebbek, mint ő, mert ő keresztféléves, de ez szerintem egyáltalán nem baj, mert az előző helyen ő volt a legnagyobb, és nem volt kitől tanulni, itt pedig azért van mit, a játéknál meg mindegy. Nagyon ügyesen megfigyelte a többieket, persze biztos sokkolta, hogy most már 8 helyett 21 ovistársa van, de mondtam neki, hogy válasszon ki párat csak. Rajzoltunk táblát is, mint régen a tesójának, minden nap próbálunk felrajzolni egy jelet rá. Második nap már el tudtam menni home office-ba délelőtt, harmadik nap pedig (ma) már jöttem rendesen dolgozni. Persze egyelőre csak ebédel ott, majd ottalvás jövő héten. Az lesz még majd nehéz.

Én eléggé elfáradtam, de nem bánom. Még egy kicsit bűntudatom is van így utólag, hogy mi a fenéért nem vettem ki az egész hetet szabinak, és akkor több időm lett volna rájuk. De persze mindenki szerint nagyok már, kell nekik az önállóság. Csak nekem picikék még mindig.