Mirell

Amúgy írtam egy balladát a húgom kérésére.

Ez volt a definíció:

Népdal hangulatú ballada. Egy szerelmes párról szól, akik életeken át együtt vannak, halál után megkeresik egymást, és mindig összejönnek és meghalnak. De idövel a nö elkezd megörünli és azt hiszi, hogy az egész életét csak álmodja, és nem igaz amit lát, csak álom. A férfi csitítja, hogy minden rendben lesz, de végül a lány annyira megbolondul, hogy már csak dfekszik és nyáladzik

A férfi egy kellemes kis eldugott faházban örök álomba altatja egy teával. Aztán persze kiderül, hogy a lány soseü volt, csak ő álmodja az egészet, és belebolondul.

Ez lett:

Borzas hajjal hever némán

Mirell gyűrött vászonpárnán

Tekintete üres, kopott,

Csillogása rég elfogyott.

Háromlábú székén ülve

Zakariás szól mellette:

„Jer, galambom, hadd ölellek,

Míg eltelnek mind a percek.

Minket halál el nem választ,

Odaát is megtalállak.

Száz életet már leéltünk,

Egymást újra megszerettük.

Ne törődj a folytatással,

Most szeress és ölelj által.”

Mirell könnyes szemmel nyögve

Nyáladzik a lepedőre.

Nem ölel már, nem is mozog

Csak a szíve, csak az zokog.

„Volt idő, hogy boldog voltam,

Öleltem és csókot dobtam,

Megszülettem, éltem, haltam,

Hamvas réten átfutottam.

Álom volt csak, álom minden,

Nagyon fájt így felébrednem,

Kihunyt minden hamis lámpás:

Álmodtalak, Zakariás.”

Forró tea az ágy mellett,

Nadragulya, bürökfőzet.

Borzas hajjal hever némán

Mirell gyűrött vászonpárnán

Zakariás nézi, nézi,

Arcát lassan kézbe veszi,

Ősz fürtjeit elsimítja,

Könnyes szemét megcsókolja.

Tudja ő is, űr a végzet:

Nem lesz már több közös élet.

Azt kívánja, bárcsak lenne

Téboly nélkül, szerelemmel

Egy utolsó, drága percük,

Összefonva mindkét kezük.

Forró teát fölemeli,

Mirell szájába betölti,

Nem néz tovább a párnára,

Haláltusáját ne lássa.

Arcát kézbe betemetve

Várja, végre legyen vége.

„Volt idő, hogy boldog voltam,

Öleltem és csókot dobtam,

Megszülettem, éltem, haltam,

Hamvas réten átfutottam.”

Zakariás nagy sokára

Ránéz ismét a párnára

Döbbent arcán értetlenség,

Ez nem lehet, képtelenség.

Álmodta tán az egészet?

Mirell ágya üres díszlet.

„Álom volt csak, álom minden,

Nagyon fáj így felébrednem,

Kihunyt minden remény bennem

Álmodtalak, én Mirellem.”

Borzas hajjal hever némán

Zakariás vászonpárnán

Tekintete üres, kopott,

Szíve lassan jéggé fagyott.