Naszóval bocsánat: iskolakezdés, oviváltás.
Iskolakezdés: nagyon bátor volt a fiú, ugye a csoport ismeri egymást óvodából, és ő "külsősként" érkezett, és mégis ügyesen csinálta, amit kell, megfigyelőként részt véve, nem tiltakozva. Mondjuk jó hosszan adagoltuk neki, mennyire jó lesz az iskola, együtt kötöttük a füzeteket, ő választotta a csomagolópapírt, satöbbi. Eddig szerintem a tolltartó tetszik neki a legjobban az egészből, azt motyorgatja, otthon is előveszi, rendezgeti.
Tegnap már megvoltak az első órák, és magához képest egészen sokat mesélt róla. A tanítónénik aranyosak, az egyik nyugdíjból jött vissza, az osztályfőnök a tanítónénik mintapéldája, ráadásul matekos, úgyhogy boldogság. A könyvek tök jók, ahogy megnéztem, mondjuk bekötni mind a 16-ot nem volt kis feladat.
Oviváltás: nagyon bátor volt a lányzó, ugye a csoport ismeri egymást az előző évből, kicsit idősebbek, mint ő, mert ő keresztféléves, de ez szerintem egyáltalán nem baj, mert az előző helyen ő volt a legnagyobb, és nem volt kitől tanulni, itt pedig azért van mit, a játéknál meg mindegy. Nagyon ügyesen megfigyelte a többieket, persze biztos sokkolta, hogy most már 8 helyett 21 ovistársa van, de mondtam neki, hogy válasszon ki párat csak. Rajzoltunk táblát is, mint régen a tesójának, minden nap próbálunk felrajzolni egy jelet rá. Második nap már el tudtam menni home office-ba délelőtt, harmadik nap pedig (ma) már jöttem rendesen dolgozni. Persze egyelőre csak ebédel ott, majd ottalvás jövő héten. Az lesz még majd nehéz.
Én eléggé elfáradtam, de nem bánom. Még egy kicsit bűntudatom is van így utólag, hogy mi a fenéért nem vettem ki az egész hetet szabinak, és akkor több időm lett volna rájuk. De persze mindenki szerint nagyok már, kell nekik az önállóság. Csak nekem picikék még mindig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése