Inkább második félév

Ha az évnek csak a második felét nézném, azt mondanám, szuper volt ez a 2017. Külföldi nyaralás, munkába visszatérés, kisebbik csemete is két évesnek levés és így már sokkal több dolgot együtt csinálni tudás, némi kreatívkodás (sajnos nem írás, de mégis), szépülés, meg minden.
Csak azt az első félévet, csak azt tudnám feledni... Nagyjából el is telt a január-februári és április-májusi két egymástól teljesen független, viszont antibiotikumra rezisztens tüdőgyulladásommal. És a család többi tagja is volt beteg bőven idén. Úgyhogy inkább hagyjuk is.
Összességében bejött, amit kértem, hogy jobb legyen 2016-nál (az nem volt annyira nehéz), de azért örülnék, ha 2018 még ennél is jobb lenne. Azt már biztosan tudom, hogy különleges lesz, de remélhetőleg pozitív értelemben.

Receptek és zsebek

Idén a legtöbb időt egy olyan karácsonyi ajándékkal töltöttem, amelyről egyszer már írtam, XIX. századi és századfordulós receptek digitalizálása. Több mint kétszáz recept volt összesen, a legnagyobb munkát az jelentette, hogy kisilabizáljam a gyönyörű kézírásokat, és az egyes lapoknak megtaláljam a folytatását (néha nem is sikerült). Miután kész voltam a beírással, kiválogattam azokat, amelyek mai konyhában, mai környezetben, mai alapanyagokkal is elkészíthetőek, és nem ismertek annyira (nyilván volt püspökkenyér és mézeskalács recept, ezeket kihagytam). Ebből lett egy jó kis válogatás, amelyből mindegyiket meg akartam főzni/sütni, de persze erre már nem volt elég időm a munka és az egyéb készülődés közben, úgyhogy végül egy elég vékonyka kivonatot készítettem. Minden kipróbált receptet lefotóztam, és még InDesign alapképzésben is részesítettem magam, hogy szép legyen a kiadvány, amely végül készült belőle. Öt példányt nyomtattattam ki, és meg vagyok elégedve.

Fél év munkája (de nagyon élvezetes volt)

Az egyik étel: babtorta

Ha már ott voltam, akkor a saját recepteskönyvünket is összerendeztem és kicsinosítottam, persze erről elfelejtettem fotót csinálni... 

Aztán csináltam pár zsebes tárolót:

Meg a kisfiamnak készítettem a vonatkészletéhez egy fát (ebből majd talán készítek többet is, egyre volt időm):

És ipari mennyiségben gyártottam felakasztható cuki hóembereket:

Éééés még csináltam valamit, amit szintén elfelejtettem lefotózni, úgyhogy inkább le se írom, mert egyeseknek lelövi a meglepit...

Kacsa-macsa

Pindúrtündérnek nagyon tetszett ez az advent. Nem pontosan értette, hogy mit várunk ennyire, de minden reggel lelkesen mondta, hogy "aludtunk", azaz ki lehet nyitni egy fiókot az adventi naptárban, néha ajándékba hozott nekem egy karácsonyt (=hozott egy dobozt), és a Mikulás nagyon tetszett neki. Azóta is folyamatosan énekli a Hull a pelyhest, jó hangosan, egész szépen eltalálva a hangokat, és kívülről tudva a szöveg 90%-át (a többit kihagyja).

A két beszédbeli hiányosságot egy hónap alatt pótolta. Vannak névelők és van felszólító mód is (jöjjél, maradjál, várjál). Egyeztetési gondok vannak még néha (kéjekszépen a parit), és talán a legtöbb gondja azzal van, hogy még nem tudja elég jól kimondani a gondolatait, látszik, hogy néha frusztrálja, hogy szeretne valamit mondani, és nem sikerül... De amúgy gyönyörűen beszél.

Sőt, most már ő is elkezdett viccelődni a szavakkal. A tesója hatására az ikerszavak neki is nagy slágerek. A saját kreálmánya a "kacsa-macsa" és az "állat-mállat". De a viccelődésből a legjobb ebben a hónapban az volt, amikor Zsuzsi baba leesett, és Mili közölte: "Zsuzsi bamba".

Egy ideig tetszett neki a "miért" kérdés is, de aztán megunta, azóta inkább azt mondogatja, hogy "tudod...", így: "Ez az enyém, Anya, tudod", "Nagykislány vagyok, Anya, tudod", "Kati maci kell, Anya, tudod"...

Nagyon ügyesen ugrál páros lábbal, szívesen segít a konyhában, teljesen jól érti, hogy lehet a macikkal szerepjátszani, és a karácsonyi ajándékok közül a kedvence a zenélő-fütyülő-öntéshangot hallató teáskanna.

Számok és pénzek

Kistücsök egy meglepő fordulattal egyszer csak szociális lett. Másról se szólt a hónap, mint hogy mindenki azt mondta nekem, hogy milyen kedves, válaszol a kérdésekre, köszön, vicceket mesél, vagy csak simán beszélget, barátnőmmel, az ovistársa anyukájával, mindenkivel. Valami egyszer csak elindult benne, és én ennek nagyon örülök.
Az oviban talált magának egy kis barátot, aki képes és hajlandó lemásolni a számokat, amiket ő ír (számolni nem tud jól, viszont szorgalmasan másolja, amit Kistücsök rajzol). Néha ilyen feladatokat mond neki: "Itt egy könnyű zöld szám" -> ez mondjuk a 12-es, illetve "Itt egy nehéz piros szám" -> ez például a 67. Máskor pedig kivágják a számokat kis négyzetekre, tegnap hoztam haza a fakkjából az összes cetlit, egy teli zacskó, állítólag megvan 300-ig.

Számok tekintetében egyébként az új sláger a kivonás. Eddig nem szeretett kivonni, nem tetszett neki, de most valahogy erre irányult a figyelme. Olyannyira, hogy a zsebpénzét is elköltötte, és vett 450 forintért (ez 6 heti zsebpénze) egy kivonásos kártyacsomagot.
A zsebpénzét amúgy nem szereti elkölteni, mert azt szereti, ha minden érméből (200, 100, 50, 20, 10, 5) van legalább egy. Amikor ki kellett fizetni a kártyát, akkor mindenáron úgy akarta, hogy a kétszázas megmaradhasson - és szerintem most értette meg ezt az érték-ellenérték dolgot, mikor kiderült, hogy a kétszázast is oda kell adni érte.

Ebben a hónapban a második izgalom az volt, hogy én visszamentem dolgozni. Ő elég jól vette ezt a tényt, igazából az ő szempontjából annyi változás történt, hogy nem én megyek érte az oviba, hanem az apukája, fél órával később, illetve nem vagyok otthon még egy órát, mikor hazaér. De jól viseli, most már tényleg elég önjáró. Már olyan is előfordult, hogy ő maga választotta ki reggel a ruháit, és fel is vette őket.
Az első héten egyik nap, mikor mentünk befelé az oviba, én teljes harci díszben a munkához, hirtelen azt kérdezte az autóban:
- Anya, te miért vagy ilyen szép?

A harmadik nagyon izgalmas dolog az volt, hogy egyik reggel 6 körül (még sötét, de a gyerekek már félálomban) áramszünet volt. Gábi falfehéren jött ki a szobából, és kérdezte, hogy ez mi volt. Elmagyaráztam, hogy áramszünet, és hogy azt senki nem csinálja, csak a vihar, és mindjárt visszajön az áram. De látszott rajta, hogy fél, és aznap este nem akarta, hogy kimenjek a szobából, és kérdezte, hogy ugye nem lesz megint áramszünet? Úgyhogy beszéltünk sokat a félelemről és a sötétről - amit eddig gyanítottunk nála, de sosem mondta el, most átszakadt - és azóta van áramszüneti elemes lámpa az ágya mellett.

Volt beteg is ebben a hónapban, le is fogyott kicsit, azóta mindenből repetázik, hogy pótolja... Nyilván sokkal kevesebbet tudok foglalkozni vele, mint eddig, és ezt mind a ketten érezzük, de azért nagyon igyekszem odafigyelni rá. Ma négy és fél éves.

Kedves manók!

Na, ezt soron kívül elmesélem.
A plukkidós családi manóink (Pepi manó, a szeretetmanó; Lili manó, a mesélésmanó; és Mona manó, a rendmanó) általában mágneses számokkal ajándékozzák meg a kisfiamat, ha sikerül teljesítenie, amit kérnek. Már minden számból adtak egyet, csak néha a nagy játékban elvész egy-egy szám. Például most a kettes elveszett, már legalább két hete keresem a lakásban.
Tegnap épp elmentünk a céges karácsonyi partyra, úgyhogy nem voltunk a gyerekekkel este - de előtte, még készülődéskor oda jött hozzám Kistücsök:
- Mondd meg a manóknak, hogy küldjenek nekem kettest.
Nem értem rá, éppen sminkeltem, próbáltam lerázni:
- Mondd meg nekik te. Vagy ha szerinted arra nem figyelnek, akkor írj nekik levelet.
Ennyiben maradtunk. Aztán 11 körül hazaértünk, gyerekek rég alszanak, és a manófán ott egy kis két oldalán teleírt cetli:

/olvadoz
Most kereshetem egész nap azt a kettest, hogy meglegyen, mire hazajön... <3

Kincses-koboldos

Szokás szerint le vagyok maradva, de múlt héten megjelent a Kobolds and Catacombs kieg, amit - bevallom őszintén - nem vártam annyira, mert sok olyan lapot láttam a reveal közben, ami egyáltalán nem tetszett (vagy csak simán béna, vagy annyira random, ami már sok az én ízlésemnek).
A lapokról és a kiegről egészében még nem is tudok rendesen nyilatkozni, mert még nem tudtam olyan sokat játszani (szokásos kifogások: nappal tréningen vagyok, éjjel karácsonyi ajándékokat gyártok, a kettő között a gyerekekkel foglalkozom, illetve alszom). Viszont van egy újdonság, ami miatt ez a kieg csudálatos: a "dungeon run".
Előnyei:

• nem kell hozzá gyűjtemény, tehát kezdők is játszhatják
• nagy változatosság a sok boss-szal és deckbuilding opcióval (tápok, random lapok)
• gyors
• azok, akiknek nagy a gyűjteménye vagy több az ideje, alapvetően nincsenek előnyben, és nem is szerezhetnek előnyt abból, ha megcsinálják a dungeon runt minden kaszttal -> tehát ez csak fun, ami jó

Eddig nem sikerült főbosst ölnöm, szokás szerint kevés a mák, de hát valamire kell fogni...

My Silver Lining

Tök másról akartam írni, de közben beérkezett a céges inboxomba a pénteki lélekemelő videó, amelynek a zenéje egyszerűen tökéletes.
First Aid Kit az együttes, korábban még nem hallottam róluk (nyilván svédek, mi más?), de azonnal úgy megfogott, hogy negyedszer hallgatom. Ezt:

Pónik és sapik

Azt meg amúgy egy csomó ideje felejtettem el megírni, mit csináltam a kislányom szülinapjára.
Előszedtem a saját pónijaimat ezeréves dobozukból, először is kidobtam azokat (általában az utángyártottakat), amelyeknek a műanyaga tönkrement, és ilyen undi ragacsos mállott lett. Maradt pár eredeti Hasbro póni (összesen 5 db - ebből egy unikornis!, egyelőre 3-at adtam oda neki, kettő talonban), egy készlet patkó, egy korona, három elég ramaty állapotban lévő udvarhölgyi sapi, két sima műanyag sapi (rajta füllyukkal, hogy szépen fel lehessen tenni a fejükre), egy fésű a sörénynek, és ami fontos: az öltöztetőházikó (szintén eredeti, 1983-as My Little Pony Grooming Parlour).
Kábé nettó nyolc óra munkám van a felújításban: minden megtisztítása a dzsuvától, hajak és farkak kifésülése, megtrimmelése, sapik felújítása szalagokkal, gumival, és a házikó teljesen újrafestése, újraragasztása, még OBIban is voltam, hogy új tükröt ragaszthassak rá.
Az eredmény kielégítő lett nekem és a Törpindúrnak is.

Összegezve

Felkelt a hold

Most, hogy már egy munkahét majdnem eltelt, gondoltam, megosztom az első benyomásokat.
Először is be kellett vezetni néhány axiómát, hogy a napok egyértelműen teljenek, és ne legyenek felesleges gondolatfutamok, amikor más hasznos dolgokkal is tölthetem az időt.

1. Munkába járni jó.
2. Az időjárást nem tudom befolyásolni.
3. A forgalmat sem.
4. A beérésen idegeskedni, sietni csak addig érdemes, amíg elindulok, utána már rajtam kívül áll.
5. Ugyanez hazaéréssel.
6. Mostantól hardcore fokozatban játszom a Zélet c. játékot.

Így, hogy ezeket leszögeztem, könnyedén lendültem át a héten elém vetődött minden akadályon. Jó volt kibújni a remetelukból visszatérni, kicsit pörögni, és még hasznos munkát is végeztem!

A munkába járás elképesztő előnyei:

• Emberek!!!
• Nem kell senkit fegyelmezni
• Nem (csak) gyerekekkel kapcsolatos témák -> kütyük, sport, öltözködés, karácsonyi ötletek, stb., tényleg, igazi kincsesbánya
• Tanulás -> mindig is szerettem tanulni, és most van is mit, motiváció, lehetőség és idő is van rá
• Office 365 -> nekem otthon nincs, és amit eddig láttam belőle, az csupa jóság (erről talán később bővebben)
• Étel -> nemcsak hogy nem nekem kell főzni, de változatos, ízletes kaját kapok, akármikor vehetek levest, salátát, és nem én mosogatok utána
• Ital -> de most komolyan, micsoda luxus már: kávé, tea, kakaó, kakaós kávé, szénsavas víz, tej, citromlé van, mi kell még?

Néhány hátrány is van persze.

• Napi 50%-kal kevesebb gyerekekkel levés -> ez egyelőre borzasztó - nyilván mindenki megszokja majd idővel
• Napi kb. egy óra plusz autózás -> ez kevésbé hátrány, amióta végre felmásoltam a hangoskönyvemet a pendrive-omra (csak a papírkönyvemmel nem haladok)
• Egész nap ülés -> ezzel nem fogok tudni mit csinálni, hiába állok fel óránként, sokkal de sokkal kevesebbet mozgok, mint korábban (és tornázni sincs időm azóta)
• Kifolyik a szemem -> utoljára tényleg négy és fél éve néztem ennyit monitort, azóta max 2 óra naponta (erre majd vigyázni kell picit)
• Túrórudi-automata -> hát ez szerintem azért van itt, hogy a dolgozók akaraterejét próbára tegye... egyelőre ellenállok
• Étel -> sajnos van süti is minden nap a kantinban, újabb akaraterőpróba
• Ital -> az elmúlt héten több kávét ittam, mint tavaly összesen

Nagyjából így. Összegezve: jól érzem magam.

Meeting requestek különös esete

Amúgy még mindig értek egy kicsit IT-ül, és ez megnyugtató.
Az elmúlt három napban egy közepesen kellemetlen, általam eddig nem ismert jelenséggel szenvedtem, miszerint a meeting requestek nem jelentek meg az inboxomban, csak automatikusan megjelentek a Calendaromban, anélkül, hogy én bármit is visszajeleztem volna rá, tehát ott voltak tentative-ban. Ami azért idegesítő, mert nem is tudtam, hogy meghívtak valamire.
A dolgot az is nehezítette, hogy a cégnél általam nem ismert új Office verzió van, ami nagyon shiny és egyelőre nagyon tetszik (erről majd később), viszont nem tudom az összes beállítás létét és hollétét.

Úgyhogy először próbáltam az IT kollégáknak jelezni a problémámat, de elhajtottak azzal, hogy biztos csak mások forwardoltak nekem, és azért nem látom.
Aztán próbáltam saját szememmel átnézni a beállításokat.
Aztán próbáltam kiolvasni ez ügyben a Google-t, de nem találtam az én esetemre vonatkozó megoldást.
Aztán elmeséltem embereknek, hátha találkozott valaki hasonlóval.
Aztán kínomban megnéztem, hátha az van, hogy még mindig be van állítva az out of office, és azért csinálja.
De nem.
Úgyhogy végül kínomban végignéztem az összes menüpontot szisztematikusan, és akkor (dobpergés, hatásszünet) megláttam, hogy van egy olyan rule a vadiúj laptopom frissen húzott Outlookján, hogy "if a message arrives with a meeting request, delete it".

Amióta kitöröltem ezt a rule-t, öröm és bódottá.
Hogy ki tette ezt a rule-t a gépemre, az már egy másik téma. De fedje balladai homály.

Valami szép

Most, hogy hirtelen sokkal többet kell autóznom, és még botor módon nem másoltam fel a pendrive-omra az aktuálisan olvasott könyv hangoskönyv verzióját, hatványozottan rájöttem az eddigi tudásra, hogy a Rádió Rock hiánypótló és minőségi, mondhatni tökéletes. Nem is értem, hogy nem létezett korábban.
Nyilván vannak számok, amelyek nem tetszenek, de ez minden rádióval így lenne. Az alaphangulat, a műsorvezetők hozzáértése és vidámsága, a Rock Reggel, meg az egész, teljesen jó. Az egyetlen gondom, hogy valamiért nem lehet jól fogni nálunk, úgyhogy csak akkor tudom bekapcsolni a rádiót, amikor már beértem Budapestre.

Az is tök jó, hogy játszanak fülbemászó, régi, ismerős slágereket, de bőven játszanak feltörekvő bandáktól is, és már többször volt olyan, hogy tetszett, és utánanéztem az együttesnek. Pl. Itt van a Fangler's és a Valami szép (meg a többi számuk), de volt már is,  csak nem mindig tudom megjegyezni vezetés közben. De ha sikerül megjegyeznem többet, akkor írok majd még.

1655 nap

Utoljára 2013. május 17-én ültem utoljára irodában. Nem mondom, hogy mintha csak egy pillanat lett volna. Azt sem mondom, hogy minden kiment a fejemből/ujjamból. Sőt, azt sem mondom, hogy rengeteget változtam volna. A régi kollégák legalábbis mind felismertek, hehe. És aranyosak is voltak, úgyhogy ma eddig csak jó dolog történt velem.

Azért persze történt némi változás, megpróbálom összeszedni a balanszot:
+2 gyerek <3 (egy fiú, egy lány, hogy minden meglegyen)
+1 kicsi piros Ferrari
+1 kifizetett lakáshitel
+ sok türelem
+ sok homlokránc
- rengeteg hajszál
- sok elfelejtett szó és beszédkészség
- némi izomtónus

Amit nem csináltam a négy év alatt:
- nem lett plusz diplomám
- nem írtam regényt
- nem lettem versenyszerű Hearthstone-játékos
- nem tanultam semmi újat
- nem olvastam túl sokat (a négy év alatt talán 8-10 könyvet, ami elég szánalom)
- nem kerültem formába (és ez a veszély most se fenyeget egyelőre)

Amit csináltam:
- gyerekeket neveltem
- játszótérre mentem
- megtanultam rendesen vezetni
- írtam egy novellát a 2035 c. antológiába
- fordítottam (pl. Vaják képregények)
- korrektorkodtam (Vaják sorozat)
- jártam külföldön (Horvátország)

Ha még valami eszembe jut, majd updatelek.

Nagykislány

Két éve nagyjából éppen ekkor, a XI. kerületben született meg egy pici lány, akivel teljes lett a családunk. Elég gyorsan jött, mert biztos kíváncsi volt rá, mi van idekint - azóta is mindenhová bemászik és mindenhonnan kimászik. Az első perctől kezdve jóízűen és jókedvűen evett, ez azóta sem változott. Persze rengeteg mindent megtanult azóta, és mindent tud, amit egy kétévesnek kell: futni, ugrálni, mászni és dumálni. Ezeket végtelen mennyiségben.
Beszéde teljesen érthető, ragozás is rendben van, néha vét csak ilyeneket, hogy "itt majadol". Csak pár hang hiányzik a készletből (r, cs, ilyenek), a zászló nála még "lászló", névelőt nem használ, és felszólító módot se, helyette kijelenti a tényt. A nagyanyám volt ilyen, Erdélyből hozta talán. Ő nem azt mondta, hogy "Segíts" vagy "Hozd ide azt", hanem simán "Segítesz", "Idehozod". Csak ő hetven körül volt ekkor.
A bölcsiben remekül megvan, már egyáltalán nincs sírás még beérkezéskor se, pedig már öt napot jár. Mindenkinek kiosztja a feladatokat, és örül, mert végre van egy hely, ahol végre is hajtják, amit szeretne - nem úgy, mint itthon.
Meg okos is ám. Azt már fél éve tudja, hogy neki is lesz szülinapja, és akkor lesz lufi meg torta, két gyertyával. Most végre "nagykislány". Teljesen érti, mi történik körülötte, tudja a színeket (a kéket és a zöldet néha keveri, de amúgy megvan minden), simán betesz minden formát mindenhova, sőt, kilences kirakós egyedül, de a sláger a harmincas inkább (azt persze velem). És van vagy 10 diafilmünk, de simán hozza a megfelelőt úgy, hogy nem tud olvasni, csak felismeri, melyik színű és formájú melyik mesét takarja.

De nemcsak okos, hanem eszes is, mint a mesében. Múltkor hazaérkezéskor éppen két dolog volt a kezében, ezért nem tudott kiszállni az autóból. Apa egy ideig várt, aztán inkább azt mondta neki:
- Csak egy dolgot hozhatsz fel a pincéből!
Mire Pindúrtündér azonnal eldobta a két dolgot a kezéből, egyenesen odament a motorjához, és közölte:
- Azt!
Azóta fenn van a motor a lakásban.

Az is vicces, mikor az ember visszahallja a saját szavait, mondatait két éves szájból (és még kérdi valaki, honnan tanulta a kisgyerek ezt vagy azt mondani... sokszor észre se vesszük, mit tanulnak tőlünk). Azt már többször mondta, hogy "furmányos vagyok", mikor nagyon okosnak gondolta magát. De egyik hétvégén kapott egy kissé forró levest, felkiáltott, hogy "meleeeeg", erre a Mama sajnálkozva mondta, hogy:
- Ne haragudj, azt hittem, már meghűlt.
Mire ő:
- Van ilyen.

Kapott új, nagy ágyat, amiből ki tud mászni. Azóta egy kicsit nehéz este az elalvás, mert mindig kimászik. Sőt, fel tud mászni hálózsákban (!) a tesója galériás ágyára is, bár ez utóbbit már megtiltottam neki, és azt hiszem, megértette.

Kedvenc színe a piros; kedvenc étele a husi (bármilyen), de azért mandarin is jöhet minden mennyiségben; kedvenc meséje a Mancs őrjárat ("mancöjá"); kedvenc dala a Megy a gőzös (a palacsinta miatt), de miatta átköltöttem a Füles mackót is (Plútó kutyus mond most nektek szép meséket gyerekek...); imádja a lufikat, gyurmát, kirakósokat, és mindenkinek szívesen főz teát meg sütit.

Két hét otthon

Most, hogy egy nap híján két hete vagyok otthon egyes-egyedül, mindkét csemete intézményben, kipihent és üde vagyok nem érzem úgy, hogy mindent sikerült megcsinálnom, amit elterveztem. Persze ebben jelentős szerepe van annak, hogy elvállaltam egy munkát (említettem már), ami véletlenül 8 ezer szóval több lett, így még három napot szüttyögtem vele.
Végül is a lényeggel megvagyok, mert Pindúrtündér szülinapjára már csak a torta kell, amit ma fogok elkészíteni. De a két hetes tervből azért kiesett pár dolog - részben azért, mert mindig a fontossági sorrend végére sorolódik, mint pl. a padlás rendrakás, részben azért, mert túl nagy falat, és inkább bele se kezdek, mint pl. a novellaírás.
Azért jó volt ez a két hét egyedül otthonlevés. Hogy csinálnám-e még?
Anno valahol 1997 körül egy szerepjáték-táborban hajnali 2 táján egy Vampire: The Masquerade történet közepén az egyik játékostárs feltette a Nagy Kérdést nekem és lánytársamnak:
- Ha elég sokat keresne a férjetek, otthon maradnátok-e családanyának?
Akkor azonnal igent mondtam. Hát persze. Írogatnék, dolgozgatnék, mindig kitalálnék játékokat a gyerekeknek, kipihent lennék a férjemnek, ragyogna a lakás, és magamra is lenne időm. Mindenki boldog lenne.
Most, életemnek ebben a szakaszában azért örülök, hogy vár a munka és a kollégák. Nem fog ragyogni a lakás, meg jó eséllyel én se, és kipihent se leszek, az írás pedig lehet, hogy nagyon hosszú ideig parkolópályára kerül, viszont cserébe élmények fognak érni, és beszélgethetek felnőttekkel, akik nem feltétlenül kisgyerekes anyukák (akikkel amúgy semmi baj nincs!).
Aztán meglátjuk, ki lesz boldog így és ki nem.

Kirakós, teák, kártyák

Kistücsök legnagyobb vívmánya ebben a hónapban, hogy a köszönés terén átütőnek mondható sikert értünk el. Eddig az volt a felállás, hogy én nyaggattam, hogy köszönjön szépen, és jó példával jártam elöl, mindenkinek jó hangosan köszönve, és már mindenkinek kicsit szenvedés volt pl. az oviból elmenetel, mikor az óvónéni hangosan köszönt, ő meg nem. De a családon belül se köszönt, szóval ezt nemcsak az "idegeneknek" tartogatta.
Aztán egyik nap kitaláltam, hogy elég csak egyvalakinek köszönnie. Ki kell választania valakit, és annak. A szemembe nézett, elmosolyodott, és azt mondta: "Ez tetszik.". És azóta megy. Köszön egyvalakinek az oviban érkezéskor és elmenéskor, már volt, hogy az óvónéniket választotta, akik nagyon örültek ennek, és azóta a családon belül is köszön (többnyire), ami szintén megörvendeztette a résztvevőket.
Nyilván nem ez a végső cél, viszont a nulláról egyre lépni mindig nehezebb, mint egyről a kettőre.
A másik nagy tudománya, hogy most már képes kirakni teljesen egyedül 30 darabos kirakóst. A kirakóssal úgy voltunk, hogy raktuk a 9 darabosokat bőszen, és amikor 9-ről 12-esre akartunk váltani, akkor felhagyott vele, mert "az már túl nehéz". Egy év pauza, és most úgy kezdte, hogy kaptunk Verdás 20 darabosokat, azokat kirakta egyedül, és most kaptunk egy Verdás 30-asat, és azt is. Kétféle puzzle-rakási képesség van szerintem: aki formára megy, és aki mintára. Aki formára, az látja az apró vonal- és bucikülönbségeket, sarkok, szélek, ilyen-olyan formák alapján dolgozik elsősorban. Aki mintára, az pedig a kétszáz darab között is észreveszi pont azt, amelyik oda való a színe, árnyalata, stb. alapján. Kistücsök az első kategória, a húga a második. Mindketten nagyon ügyesen kirakóznak, teljesen különböző módszerrel.
Elkezdtünk diafilmeket nézni, mivel sötét lett. Sajnos elég limitált a választék, de azért így is élvezzük, majdnem minden este megnézünk egyet. Egyik nap egyszer csak ilyet szól Kistücsök:
- Az oviban is van diavetítés. Csak ott trapéz alakú a kép...

Mostanában sokat játszunk normális LEGO-val, építettünk már háztól autóig, trónszéktől Csipkerózsika tornyáig, számháztól számfáig mindent, sima számokat is. Azt már írtam, hogy az emberkéknek mindnek van neve, és néha játszunk simán vendégségeset, fagyiárusosat, stb. Minap Kistücsök gondolt egyet, levette az egyik emberke haját, tett a fejére egy fehér lapos kört, és közölte:
- Pék Jancsi!
Úgyhogy gyorsan csináltunk neki péksütiboltot, és azzal játszottunk egész délután. Milyen jó ötlet volt! Aztán meguntuk, másnap csináltunk repülő autót, és Ottó felrepült az égbe. Kistücsök egyszer csak fogta az egyik lego-ajtót, vízszintesen feltartotta a levegőbe, és Ottó az autóval együtt átszáguldott rajta. Mi az, kérdeztem.
- Az űr ajtaja!
Mert azt ugye nyilván tudja, hogy az ég fölött az űr van.

Mostanában szeret szétpakolni, és szereti megnézni, mit reagálok, ha rosszul vannak a dolgok. Ez az ő alapvetően rend- és rendszerszerető kis lelkének is izgalmas dolog. Például adtam a gyerekeknek játékteákat, azaz minden otthon lévő teából egy filtert a zacskójával együtt, hogy főzhessenek játékteát, szagolgassák, stb. Természetesen mindegyikre rajzoltunk számokat, hogy tudjuk, melyik filter melyik zacskóba való, illetve ezáltal tudjuk, melyik milyen illatú (kéne legyen, csak már rég elment az aromája).
Kistücsök negyed órát is elmolyol azzal, hogy kiveszi és beteszi a filtereket a zacskókba - mostanában direkt helytelenül: egyesbe a hármas, hármasba az ötös stb. És amikor kérdezem, hogy szép rendbe rakta-e őket, akkor vigyorog, és közli:
- Rendetlenkednek a teák.

Ja, és végezetül az új sláger: az itt-a-pirosozás. Van nekünk egy régi-régi kártyánk, hangszerekkel, négyet kell összeszedni (kicsit Fekete Péter jellegű játék), azoknak a háttere szép egyszínű, úgyhogy múltkor megtanítottam itt-a-pirosozni, mert azt a két éves húga is tudja játszani (nagyjából). Az, hogy valami nem az eszén múlik, hanem tényleg tiszta szerencse, szintén van olyan izgalmas, mint a rendetlenkedő dolgok, úgyhogy azóta állandóan azt akar játszani. Persze csalni is próbál, alulról veszi ki a pirosat, meg ilyenek, néha "nem veszem észre". Mert én is pont ugyanezt csináltam négy évesen.

Bakhát

Amúgy azért nagy a csönd megint, mert mikor leadtam az előző munkámat, elhatároztam, hogy most mindenféle mást csinálok. És amikor én elhatározok valamit, akkor az úgy is van mindig közbejön valami. Most például egy közepesen jól fizető, ormótlanul nagy, cserébe rövid határidős fordítási munka, amelynek keretein belül megtanultam mezőgazdálkodni (mert történetesen egy farmmenedzselős játék).
Úgyhogy napjaim jelenleg a traktorok, kombájnok, bakhátkészítő gépek és szőlőskertek világában telnek, de akaratom acélos, és most már tényleg nem vállalok ez után több munkát. Punktum.

Abszolút akaraterő

Elmondom, mi az abszolút akaraterő.
Ma mondtam a két éves kislányomnak, hogy venni kell egy ismerős babának egy játékmacit, mert most született. Mondta, hogy majd ő segít (imád vásárolni). Gondoltam, hogy ebből baj lesz, de azért elvittem egy játékboltba, ahol is rögtön nekiesett valami zombis pattogós játéknak, szerencsére csak a zacskóját láttam, visszatetettem vele a polcra.
Aztán elérkeztünk a plüssökhöz, ahol nagyszemű, rettenetesen cuki kis állatok voltak viszonylag drágán. Mondom nem neki veszünk, hanem egy babának, és ki kell választani egyet.
Persze lepakolta az egész polcot, és választott nagy nehezen négyet (egy kutyust, egy cicát, egy zebrát és egy pandamacit). Hagytam, hogy fogdossa őket, de mindig mondtam neki, hogy ezek nem a miénk, és csak egyet fogunk elvinni, és azt se neki.
Aztán eljött az idő, amikor választani kellett, előbb visszapakolta a cicát, majd a zebrát, és szorongatta a pandamacit meg a kutyust. Nagyon cukin nézett rám. Végül elszánta magát, és visszatette a pandamacit is. Mondtam, hogy nagyon kedves, és megyünk haza tízóraizni, és pápá állatkák.
És eljött. Nem volt sírás, hiszti, még azt az egy kutyust is szépen betette a kosárba, amíg a pénztárhoz értünk. Nem kérte el akkor sem, amikor kifizettem.
És nem tudom, melyikünk dobott nagyobb mínusszal akaraterő-próbát, mert majdnem megvettem neki a pandamacit...

Mint a madár

Jippi, leadtam az utolsó(nak tűnő) határidős munkámat, amely - dobpergés, titokelárulás - a második Vaják képregény lesz... Mellesleg ez is legalább olyan jó, mint az előző (amely mellesleg éppen a jövő héten fog megjelenni).
Úgyhogy most szabad vagyok, mint a madár, még összesen 20 napig.

Soulpress Magazin

Eddig is eléggé hittem a dolgok sorsszerűségében (=bizonyos általunk nem látható ok-okozati összefüggések, amelyek befolyásolják az életünket, és esetleg később kiderül, mi miért történt, de nem biztos), de most kaptam egy IPM-et, amely mintegy véletlenül a születésem évének és hónapjának kiadványa.
Amúgy azt sem tudtam, hogy a folyóirat még létezik, sőt. De arra nagyon is jól emlékszem, hogy amikor kicsi voltam, akkor ez az újság volt a menőség csúcsa (komolyan, akkor 32 forint volt, kinek volt rá pénze?), és a szüleim is bőszen olvasták. Szóval a múltba utaztam, és egy olyan kiadványba, amely én vagyok. De tényleg.
Van benne cikk a science fictionről (nem kevesebb mint maga Kuczka Péter tollából):

Meg a D&D-ről (tömlöcök és sárkányok, haha):

Meg a gyereknevelésről, méghozzá hogy vége van, vége kell legyen a szülői engedékenységnek, és most már talán meg kell mondani a gyereknek, ha valami olyat csinál, ami másokat zavar:

Aztán van benne cikk a Balatonról, a csillagászat akkori egyik csúcsgépéről, a svéd oktatási rendszer csődjéről, polipokról (ez mondjuk nem tudom, mennyire érint engem), szóval nagyon furcsa olyan havilapot olvasni, amely a születésemkor jelent meg, és engem érdeklő témákkal van tele... Kétlem, hogy Kuczka minden IPM-be írt volna, vagy minden lap foglalkozott volna a scifivel...

Egy kis érdekesség a végére, két reklám:

Táskarádió, átszámítva valami iszonyú pénz

Ez meg még több

Majority rule

Kicsit későn írom ezt a postot, de a csütörtöki The Orville epizód óta mégis örülök, hogy nézem a sorozatot. Eddig nem bírtam eldönteni, hogy ők el bírták-e dönteni, humorosnak vagy komolynak szánják-e a sorozatot, de a 7. epizódnál rájöttem, hogy ez ilyen hagyma-sorozat: vannak különböző rétegek, ki mit akar belőle hazavinni. A magam részéről az első három rész után nem gondoltam volna, hogy valaha lesz olyan rész, amelyiken akár egy percig is gondolkodni fogok (bár a reality tv-s második epizód már gyanút keltett), de most aztán többször eszembe jutott a hétvégén - és még valószínűleg fog is.
Vicces lehetne amúgy ez a "majority rule" dolog, a nevetséges igazságszolgáltatási rendszerrel meg a csaj hülye válaszaival, de nem az. Mert nagyon csúnya görbe tükör.
Ahogy Isaac summázza: "I believe you are confusing opinion with knowledge."

Egy hónap

Mához egy hónap múlva megyek először újra dolgozni. Egy hónapom van a világmegváltásra... és még a lányom szülinapi ajándékainak elkészítésére, ruhák rendezésére, karácsonyi ajándékok előkészítésére/kigondolására, mindenféle orvoshoz menésre (fog, stb.), esetleg netántán egy novella megírására... Szóval megint sok a terv, kevés a fóka.

Igazi csajszi

23 hónap telt el már azóta is, hogy négy fős lett a család... és mennyire egyértelmű most ez, mintha sose lett volna másképp. Pindúrtündér mindjárt két éves, és elég határozott elképzelése van arról, hogy a világnak hogyan kéne működnie. Ha valami nem úgy történik, akkor ribilliót csap. De ha igen, akkor ő a legkedvesebb és a legcukibb a földön.

Beszédben most már teljesen érthető kívülállóknak is. Annyi van még, hogy nem használ névelőket ("Leveszem nadrágomat"), és nem intonál kérdést ("Látod?" helyett "Látod!"), de amúgy teljes egész mondatokban beszél (pl. "Vigyázz! Futok előre!"), és ráadásul választékosan. Múltkor pl. ez volt a párbeszéd közöttünk:

- Mit csinál a tigris?

- Mindenfélét mond!

Énekel is, megismerhetően. A gyurmacsigának énekli, hogy "csigabiga, gyeje ki", lefekvéskor a János bácsit, de a tesója nyomán megy az "incivinci szpájder" és a "seventy-seventy" is. Személyes kedvencem, amióta az Egy kismalac-ot elénekeltem neki, hogy abból csak egyetlen sort emleget: "Most már megélnek". Amúgy táncolni is szeret, a kezeit emelgeti, mint egy kis balett-táncos, miközben láboszlopait döngeti hozzá, nagyon cuki.

Ami a kedvességet illeti, a bölcsiben egész nap főz a többieknek, általában teát és sütit és/vagy pudingot, itthon ehhez tevődött hozzá, amikor közli, hogy "vásárolok", fog egy szatyrot, és belepakolja a plüss zöldségeket. De az is nagyon cuki, mikor az esti mese közben olvasom, hogy "Jancsinak nincs pénze, úgyhogy el kell adni a tehenet", feláll, és mondja, hogy "hozok pénzt". Meg ha olvasom, hogy a nyuszi fázik, akkor hoz egy ruhazsepit, és betakargatja a könyvet.

Agykapacitása is fejlődött most. Mivel nem mindig érek rá kirakni vele a 30 darabos Micimackós kirakóst, elkezdte egyedül kirakni a 9 darabosakat, eddig legtovább egy repülőssel jutott, azt literally 45 próbálkozás után egyszer tényleg kirakta egyedül.

A színek már nagyjából mind mennek, a rajzolás most kicsit háttérbe szorult, viszont a matricaragasztás az új kedvenc. A motorját felhoztuk, hogy a szobában is motorozhasson, mert egyre kevésbé megyünk ki csak úgy motorozni a hideg őszi estébe... De neki ez így teljesen megfelel. 

Még egy számunkra teljesen meglepő történt a hónapban. Egyik reggel csak úgy megszólalt a szobánkban, hogy "elment". Mondom mi? "Lufi." De milyen lufi? "Thomasos." Ez három hónapja volt, a tesója szülinapja után, amikor a szobánkból elengedtük a Thomasos lufit, mikor már kezdett leereszteni a hélium. Azóta szót sem ejtettünk róla, és egyszer csak emlékezett rá. Teljesen lehidaltunk.

Imád enni (főleg édességet, de minden mást is), jól alszik, érdeklik az állatok, és szeret vásárolni. Igazi csajszi.

Lényecskék és gyógykettes

Szegény Kistücsöknek hétfő óta kötőhártya-gyulladása van. A szemcseppentést nem kifejezetten kedveli, gyakorlatilag ökölbe szorítja a szemét közben. Mellé köhög is, csúnyán. Úgyhogy a héten otthon volt, így ismét alkalmunk nyílt sok kettesben-játékra. Ami mindkettőnknek jól esett.
Sokszor vettük elő a Guess who?-t, gyakorlatilag tévedhetetlenül játszik vele, és már jól is kérdez, jól is válaszol az arc-karakterisztikákra. És nemcsak hajszín, szemszín, hanem mindenféle jellemzőt felismer (bajusz, szakáll, kopasz, kis orra van, stb.) Ebből a legérdekesebb az volt, mikor megunta a játékot magát, és csak nézegette az embereket (kedvence Max és Alfred), aztán kiválogatta a fekete hajúakat, elvitte őket a kanapéra, és közölte:
- Ide csak a fekete hajúak jöhetnek.
Aztán újra elővettük a Bunny Boo-t (írtam már róla, kicsit több mint egy éve kaptuk), és most már a legnagyobb nehézségű feladatokat is meg tudja oldani. Elvileg az eggyel kisebb a neki való, úgyhogy én speciel meglepődtem, főleg, hogy elég rég játszottunk ezzel utoljára. Rengeteget szókeresőztünk, de saját füzetbe rajzolósat, most már elég advanced módon nyomja, talál szavakat, amiket én nem. És újra tudtam vele a gépen "játszani", úgy, hogy a tesója közben nem sertepertél mellettünk, és elkezdtük megbeszélni a központozást (pont van a mondat végén, vagy kérdőjel, stb.). Sajnos olyan régen foglalkoztunk ezzel, hogy most már a gépemen is leginkább számokat irkál, de talán még alkalom a betűkre.
Nem olyan rég amúgy közölte, hogy az egymillió a legnagyobb szám. Tudja, hogy van tízmillió is, de az már valahogy nem tetszik neki, most egyelőre megragadt a hat nullánál. Ez amúgy ugyanaznap volt, mikor közölte, hogy:
- Én mindent tudok.
Én picit mosolyogtam, és már éppen kezdtem mondani, hogy senki se tud mindent, mikor hozzátette:
- De te egy kicsit többet tudsz.

Ja, és továbbra is rengeteget gyurmázunk, továbbra is főleg számokat - bár minap csináltam neki egy kék rózsát, az nagyon tetszett neki, megcsináltatta rózsaszínben is. De nagyon kedves volt, csinált gyógykettest, és elküldte a beteg családtagoknak.

Kaptunk vagy húsz tapadókorongos űrlényt/szörnyet (nálunk simán: lényecskék) a lidl-ös akcióból, abból a szomorú fejű barna Cragy a kedvence, ezzel a szomorúsághoz való vonzódással nem tudok mit kezdeni.

Persze a tesóval is sokat játszott itthon, mert persze a tesó is beteg volt, úgyhogy hiába a szép idő, mi bizony bent kuksoltunk majdnem egész héten... Ha olyanja van, segít neki kirakni a kirakóst, ha meg olyanja, akkor kiveszi a kezéből a babatakarót, és jól eldugja. De a legaranyosabb, amikor magyaráz neki: azt nem úgy kell, hanem úgy.

Amíg nem voltunk betegek, addig kirándultunk rengeteget (itthonról is messzebbre, meg Kétbükkfanyereg, meg a kistóhoz), szedtünk gesztenyét, makkot, őszi leveleket, kreatívkodtunk, amennyit lehet. Azóta sokat játszunk a kis figurákkal, bár a szerepjáték még nem nagyon megy, inkább a narrátor szerepét veszi fel. De már általában nem kell rászólni, hogy az nem játék, ha a gesztenyebaba elmegy messzire, hogy nehogy beszélnie kelljen a gesztenyekutyussal.

Volt egy reggel, amikor valamivel hét után arra ébredtem, hogy Pindúrtündér azt ismételgeti: "Felébredtem", és közben hallottam a Duplo-csörgést, és nem értetem, hogy jött ki a rácsos kiságyból. Aztán kiderült, hogy Kistücsök azon az egy bűvös napon nem jött át hozzánk azonnal, mint ahogy általában szokott, hanem leült, és csendben eljátszott. Hohó, ez már majdnem kánaán!

Ősz

Miután három határidős munkából kettőt megcsináltam (közben jött még egy, de hát piha), ma úgy döntöttem, szerzek egy csomó szép őszi levelet díszítésként. Egy órán át sétáltam a környéken, és azt kell mondanom, a lakhelyünktől literally 6 méterre van a legszebb őszi avar.

Ezzel nem azt mondom, hogy nem kell kirándulni, sőt. De azért menő.

7. kötet

Amúgy azért nagy a csönd, mert dolgozom ezerrel. Még azt is elárulom, min: a 7. Sapkowski-köteten, amely A tó úrnője címet fogja viselni. Beszámoló természetesen majd megjelenés után.

Aranyos kis robot

Néha szeretnék feltaláló lenni. Amolyan Gru-féle. Kicsit robinhúdos, kicsit gonoszankacagós, és meg lennék győződve róla, hogy találmányaim az emberiség érdekeit szolgálják.
Az egyik első dolog, amit készítenék, egy (pontosabban sok) levegőben repkedő kis robot lenne, amelyik éles lézerfénnyel megsüti azok kezét, akik az autóablakból kidobják a cigicsikket. Vagy egyéb szemetet. Vagy tulajdonképpen mindenkinek megsütnék a kezét, aki eldobja a szemetet az utcán. És aki az erdőben dobja el a szemetet, annak nem megsütné a kezét, hanem levágná. De amúgy ilyen aranyos kis robot lenne, nem bántaná az utcaképet.

Fognak discoverelni?

Végre megérkezett az új Star Trek sorozat. Vannak benne klingonok, vulkániak, van Csillagflotta, meg minden, de van feeling? SPOILER

Cuki, okos... és beszél

Tündérbogárka 22 hónapos. Amikor valamit nagyon ügyesen csinál, akkor közli, hogy "ügyes vagyok", majd rögtön utána: "nagylány vagyok". De azért ő még egy pici kislány, és még sokat kell aludni a szülinapjáig, ezt mondogatom.
A legnagyobb izgalom, ami ebben a hónapban történt vele, a bölcsi. Szeptember elején kezdtük, és egy hét alatt beszokott, nagyon ügyes volt. Heti háromszor jár, és ugyan reggel még előadja a műsort, hogy ő inkább haza szeretne jönni velem, de amint elmegyek, jól érzi magát, és mindenki szereti bent, és rendesen eszik, és minden oké. Ami a bölcsi mellékhatása volt, az az alvásának ideiglenes megromlása, éjszakánként felriadt, és azóta az elalvás nehezebben megy, de szerintem már sikerült feldolgozni az élményt, mert a felébredések elmaradtak, és már sírdogálás sincs lefekvéskor. Szóval nagyjából visszazökkentünk a rendes kerékvágásba.
Ebben a hónapban is a beszédre gyúrt, de most aztán igazán látványosan. Múlt hónapban azért még csak szavakat mondott (bár szép kiejtéssel és ragozással), most már mondatokban beszél: "Bácsi levette pólóját", "Szerintem Anni néni vásárol", meg ilyenek. Tudja mondani, hogy "álmos vagyok", de ha szomjas, akkor azt mondja, hogy "inni kell". Amikor a mondókás könyvet nézzük, és a Cirmos cica haj-hoz érünk, akkor teljesen elmondja a sztorit: "Mérges kislány, megijedt cica, megette vajat, nem szép dolog."

Neki is kezd kialakulni a nyelvi humora, biztos a tesójától tanulta. Teljesen magától kitalálta, hogy a sonka beceneve "sonki ponki", és amikor egyszer mondtam neki, hogy a lépcsőn lefelé óvatosan, majd hozzátettem poénból, hogy san-san, akkor rámnézett, elmosolyodott, és közölte, hogy "ez vicces".
De nemcsak beszédben, empátiában is eszméletlen sokat fejlődött (eddig is benne volt ez a fajta kedvesség, csak most még hatványozottabban). Érti, ha valaki sírdogál, ha szomorú, és ha valakinek fáj valamije, akkor azonnal odajön, és simogat vagy puszit ad. Egyik alkalommal az apukája nekem mesélte, hogy fáj a lába, és ő csak ott sertepertélt, hallotta, és nem is figyeltünk nagyon rá, de egyszer csak odajött, és adott egy puszit Apa lábára. Főz a babának ebédet, utána lefekteti és betakargatja. Megöleli a mackóját, és mondja, hogy "szejetem".
A legnagyobb tudománya viszont a mesélés. Egyelőre elég nehéz követni, mert még azért szórványosan beszél, és nekem kell kitalálni, hogy miről van szó, de elmeséli a tegnap látott Pluto-meséket ("teknős levette páncélját", "nagy kutyus ott volt ágyon"), elmesél dalokat, mondókákat ("szegény legény elszakadt inge", "kutyus lába fáj"), bölcsiből történeteket ("Gergő sírdogál, adtam puszit"), és ezeket teljesen random, ahogy eszébe jutnak, mondja. Nem vagyok biztos benne, hogy rajtam kívül más is meg tudja fejteni ezeket a meséket, de igyekszem bátorítani, hogy ne felejtse ezt a jó szokását később sem.

És még egy nyelvi okosság. Ülünk az autóban, előttünk kocsisor, bambulok. Egyszer csak mondja hátulról, hogy "tesóé". Mondom micsoda, a szék? Vagy az autós játék? Nem. Tesóé. Fogalmam sincs, miről beszél. Erre elgondolkodik, látszik, hogy zakatol az agya, majd mondja, hogy "Lencsibabást". Áhá, értem, énekeljem el a lencsibabásat? Felderül, majd folytatja: "Előbb! Tesóé!". Mármint hogy előbb a tesója kedvenc dalát. Tehát ő eredetileg is ezt szerette volna, és amikor látta, hogy nem értem, keresett valamit, amiről tudta, hogy asszociálni fogok az éneklésre, és onnan már el tudta magyarázni, mit akar. Zseniális.

Az odavezető út

Amikor az ember igazán nagyon szeretne valamit, akkor jön a spórolás. A spórolás egy - közben elég idegesítő, visszatekintve viszont dicsőséges - folyamat, amelynek során türelem, vágyakozás és lemondások hosszú sorával végül elérjük az áhított célt. És az, hogy ennyit dolgoztunk, vágyakoztunk és tettünk érte, még értékesebbé teszi a megszerzett tárgyat/élményt. Sajnálom azokat a gyerekeket és felnőtteket, akik nem élik át ezt az utat. Persze nyilván nekem is jól esne néha, ha bizonyos céljaim közelebb lennének vagy akár most elérhetném őket, de megtanultam, hogy van haszna az odavezető útnak.
Amikor gyerekként kellett spórolni (például egy új Barbie-ruhára), a lemondás abból állt, hogy nem vettünk fagyit vagy rágót. Felnőttként komolyabbak a célok, komolyabbak a lemondások. Nem járok intézményesített tornára, nem megyek Apocalyptica koncertre, nem veszek drága sajtokat, nem veszek a gyerekeknek még egy könyvet, ilyesmik. Még a muszáj-dolgoknak is megfigyelem az árát, próbálok a hellyel vagy a mennyiséggel játszani. Mindig mérges voltam a nagymamámra, hogy képes elmenni több buszmegállót azért, mert máshol 10 forinttal olcsóbb a margarin - de most kezdem érteni. Ha valaki évtizedekig gyakorolja a spórolást, akkor nem tudja abbahagyni akkor sem, amikor már fizikailag nehéz neki.
Szerencsére nekem még nem nehéz fizikailag. És a végeredmény mindenért kárpótol (remélem).

Számsütiárus

Ebben a hónapban a legnagyobb esemény az oviba visszamenés volt Kistücsöknek, amit elég jól visel. Fizikailag csak egy napot volt otthon betegen, persze van ovitakony (=a sose múló minibetegség, amivel még mehet oviba), de amúgy jól van, étvágytalan volt egy darabig, de az inkább lelki talán. Nem mondom, hogy szívesen megy, de csak egy napot volt teljesen letört és kedvetlen, amúgy várja bent a pénztárgép, szóval nagy baj nem lehet... Meg sokat beszéltünk mostanában a kötelező dolgokról (pl. fogmosás, öltözés, oviba járás, ilyesmi), és hogy lehet morcogni, de nem nagyon éri meg, és azóta minden reggel megkérdezem, hogy "Ma morcogni fogsz, vagy jókedvű leszel?", és akkor nevet.
Amilyen okos amúgy, rögtön levágta a helyzetet. Ő megy oviba, aztán a tesója megy bölcsibe, és már az első nap rám nézett nagy komolyan, és mondta:
- Akkor te pedig hazamész egyedül.
Úgyhogy el kellett neki magyarázni azt is, hogy visszamegyek dolgozni. Azt hiszem, megértette.

Amióta ovi van, azóta kap zsebpénzt. 75 forintot. Azért ennyit, hogy lehessen jól számolgatni, és sok kicsi érme legyen. Az első zsebpénzét azonnal elköltötte egy túró rudira, de azóta már van 225 forintja, és még mindig nem költötte el, gyűjtöget. Még nem derült ki, hogy mire. Lehet, hogy ő maga se tudja.

Ottó, Ibolya, Jancsi, Laci

Kicsit megviseli, hogy nem lehet kimenni ebben az esőben, de azért igyekszünk kitalálni új játékokat. Ebben a hónapban a kislego (a rendes méretű) hódított, már trónszéktől kezdve macskariasztó házig mindent építettünk. A négy emberkénket is elneveztük: ők sorban Ottó, Ibolya, Jancsi és Laci. A postaláda és a lámpaépítés még a tuti, az irányított, füzetből való építés nem annyira.
Emellett az alábbi játékokat találtuk ki:

• Számsütiárus: ő a boltos, készít képzeletbeli számsütiket, én vagyok a vásárló, és megkérdezem, milyen számsüti van, mire kitalálunk valami ízesítést (csokis, málnás, szilvalekváros), és megvásárolom. Például a szilvalekváros kettes sütit. De néha elfogy a kettes, és akkor csak kilences van. Ízvilágban pedig már egész gasztronómiai magasságokba emelkedtünk, személyes kedvencem a málnaszörpös és a fahéjkrémes négyes.
• Passziánsz: a franciakártyával már jóval korábban megismerkedtünk, hiszen számok vannak rajta, és lehet jól sorbarakni, de most az esőre való tekintettel eszembe jutott, hogy hátha tetszene neki a passziánsz is, és tetszik. A paklit még én kezelem, de már ő rakja egymásra a lapokat, és kirakja az ászra sorban a kártyákat. Előre még nem lát, hogy ha átteszi a lapokat, akkor esetleg kiszabadul valami, de magát a játékot teljesen érti.
• Ráz-ráz-csóka: mostanában, amíg nincs tornaóra az oviban, tornázni is szoktunk, hogy szokja, hogy utánozni kell valakit. Ilyen kis közösségi játékokat is igyekszem játszani vele, mint csip-csip-csóka, de arra nem vevő, úgyhogy múltkor megráztam a kezét helyette (finoman), és tetszett neki.

A gyurmázás, aszfaltkrétázás és a csimpaszkodás kitölti a maradék időt.

A szóvicceket még mindig szereti, több is született most. Pl. a hálózsák helyett "lózsák", vagy ha építenél egy homokhalat, de száraz homokot tettél a formába, akkor nem homokhal, hanem homokhal-om lesz belőle... A képzeletbeli országunkat Fameróciának nevezte el, és amikor koszeső van (=a kertben dobálja a földes-avaros-füves maszatot), akkor bizony koszesernyő kell.