A kacsa első karácsonya

Ezzel a kis karácsonyi bábjátékkal szeretnék mindenkinek Boldog Karácsonyt kívánni! Felhasználás csak a szerző megjelölésével.

***

S. Kolozsvári Zsófia: A kacsa első karácsonya

bábjáték

Szereplők: BÉKA, KACSA

Szín: a tóparton

(Béka háttal a közönségnek dudorászik)

KACSA: (bejön oldalról) Juhuhuhúúú, nemsokára Karácsony! Az első karácsonyom!

BÉKA: (megzavarták valami közben, gyorsan a bokorba rejt valamit) Ööö... Mi az a Karácsony?

KACSA: Hát tudod.

BÉKA: Nem tudom. Azért kérdezem.

KACSA: Jól van, elmagyarázom. Karácsonykor szép fényfüzérek égnek mindenhol, és kapok egy csomó ajándékot. 

BÉKA: Aha… Az nem a születésnap?

KACSA: Nem, a születésnapomon torta van.

BÉKA: Igen-igen. Születésnapom nekem is van. Legutóbb olyan finom szúnyogtortát kaptam, hogy csak na!

KACSA: Na látod.

BÉKA: De karácsonyom az nincs.

KACSA: Jaj, Béka, ezek szerint még nem érted. A karácsony mindenkié.

BÉKA: Tényleg?

KACSA: Tényleg.

BÉKA: A karácsony akkor mindenki születésnapja egyszerre?

KACSA: Hát… (a fejét vakarja) Végül is olyasmi.

BÉKA: És akkor én is kapok ajándékot?

KACSA: Persze.

BÉKA: Kitől?

KACSA: Mindenkitől. A barátaidtól meg a családodtól, gondolom.

BÉKA: Az szuper! Nagyon tetszik nekem ez a karácsony.

KACSA: Na ugye? Megmondtam. Remélem, kapok egy szép sálat karácsonyra, mert néha fázik a nyakam.

(hallgatnak egy kicsit)

BÉKA: Te Kacsa! Ha a karácsony mindenkié, és mindenki kap ajándékot, akkor ki készíti őket?

KACSA: (gondolkodik) Hmmmm… Háááát…

BÉKA: Nem lehet, hogy valójában nem mindenki kap ajándékot?

KACSA: Á, az nem lehet.

BÉKA: (folytatja) Hogy valójában csak az kap ajándékot, akire valaki szeretettel gondol? Akinek készítenek valamit?

KACSA: Hmmm…

BÉKA: Te kiktől kapsz ajándékot karácsonykor?

KACSA: Hát a családomtól meg a barátaimtól. A katicától, például.

BÉKA: És ő kitől kap?

KACSA: A-azt nem tudom.

BÉKA: Ő nem a barátjától kap?

KACSA: De! De!

BÉKA: Te Kacsa! Te vagy Katica barátja.

KACSA: (elcsodálkozik) Ó!

BÉKA: Azt hiszem, kezdem érteni, hogy működik ez a karácsony.

KACSA: Az jó, mert én meg már nem.

BÉKA: Szerintem nem is az ajándékkapás a lényeg.

KACSA: (elszontyolodva) Nem?

BÉKA: Hanem az adás!

KACSA: Na, erről eddig nem volt szó.

BÉKA: Dehogynem. Most beszéltük meg, hogy a katicának te adsz ajándékot.

KACSA: Ééén? De mit?

BÉKA: Na látod (a kacsa vállát veregeti), szerintem ez a lényeg. 

KACSA: A vállam?

BÉKA: Neem. Hanem az, hogy gondolj szeretettel valakire, és találd ki, minek örülne.

KACSA: Aha! De… ööö… mi van, ha nem tudom?

BÉKA: Akkor vegyél neki egy doboz csokit, az mindig bejön.

KACSA: Á, Katica nem szereti a csokit. De a szép színes szalagokat igen!

BÉKA: Ez remek hír! Csinálj neki szép színes szalagokat!

KACSA: Akkor ezt kitaláltuk! (hümmög) Nahát, de jó érzés, hogy kitaláltam valami igazán kedveset Katicának!

BÉKA: Igen, én is egészen belelkesedtem!

KACSA: Akkor ezek szerint erről szól a karácsony, ugye?

BÉKA: (megrázza a fejét) Én nem tudom, én most hallottam életemben először erről az egészről.

KACSA: Nekem is ez lesz az első karácsonyom.

BÉKA: Akkor gondolj ki mindenkinek valamit!

KACSA: Jó, megyek is. Szia, Béka!

BÉKA: Szia, Kacsa!

(Kacsa elmegy)

BÉKA: Na végre, elment. (elővesz a bokorból egy szép sálat) Most már folytathatom ezt a szép sálat. Tudjátok, Kacsának lesz, karácsonyra.

I just love her brain

Ebben a hónapban végleg lelepleződtünk. A hat éves kislányom december 7-én egy pillanatra ledermedt a csokisdoboz mellett, látszott, hogy forognak a fogaskerekek, nézte a mikuláscsokit, gondolkodott, aztán azt kérdezte:

- Apa, a Mikulás is a boltban veszi a csokit?

Hiszen jól tudja, mert már sokszor megbeszéltük, hogy mindenen vonalkód van, ami a boltban kapható. Szépen összetette a két információt, és megfejtette a turpisságot. Úgyhogy megbeszéltük, hogy a Mikulás régen élt, és Miklós püspöknek hívták (ezt már többször elmeséltem neki Lackfi János kiváló könyvével), és most nincs egy varázslatos öreg bácsi, de van sok beöltözött Mikulás, akik továbbviszik a jószívűséget. Úgy tűnt, elfogadta, valószínűleg segített, hogy ő maga jött rá.

Most, hogy hat éves lett, oltásra is kellett vinni, ott pedig az autóban a bátorságról beszélgettünk, hogy nem az a bátor, aki nem fél. Aztán a rendelőben bementünk a doki nénihez, és szegénynek tíz percen keresztül folyamatosan csörgött a telefonja, nem is értem, hogy tudnak így dolgozni, biztosan nagyon kemény lehet a coviddal orvosként, mindenesetre ott ültünk tíz percig, és Pindúrtündér nem tört meg, hanem kitartott és bátor volt, és nem sírt egyáltalán, hanem csak megnéztük a végén a piros pöttyöt, és eljöttünk.

Meg korcsolyázni is voltunk végre. Két évvel ezelőtt ő még négy éves volt, és csak fogtuk a kezét, de most úgy kezdte, hogy "Anya, én érzem, hogy nem ment ki a lábamból", és utána ráment a jégre, nem hagyta, hogy fogjam a kezét, és 674928736 eséssel körbement száz kört, kék-zöld lett utána a könyöke és a popija. Aztán mikor másodszor ment korcsolyázni, akkor már kevesebb eséssel és továbbra is elég magabiztosan siklott körbe, azzal a determináltsággal, amit már sokszor láttunk rajta, és amivel egyszer sokra juthat majd.

A tengerimalacait lelkiismeretesen gondozza, nagyon szereti őket. Mindig kiveszi az ölébe simogatni őket, tudja, mit ehetnek, kiválogatja nekik a legfinomabb kalászokat... sőt, varrtunk nekik együtt egy kis plüss házat is, amit nagyon szeretnek. 

Mindenkinek csináltunk kézzel ajándékot vele, lerajzoltuk a füzetébe a terveket, és ő találta ki, kinek mit szeretne. Én egy gyönyörű rajzot kaptam tőle, amely teljesen ledöbbentett. Kb. fél éve, egyszer az autóban beszélgettem vele arról, hogy az esküvőnkön volt egy csomó papírból hajtogatott madár felakasztva, nyilván nem volt ott, tehát amikor arra gondolt, hogy nekem készít ajándékot, eszébe jutott egy fél évvel ezelőtti beszélgetés egy olyan élményről, amelyen ő nem volt ott, csak elképzelte a leírásom alapján. Zseniális.

Nosztalgia

 Tizenöt év után tegnap este újra benéztem a kő mögé... 

És ahhoz képest, hogy semmi gearem és tapasztalatom nem volt, egész tűrhetően healeltem. Szereztem is szép vállast.

Vicces volt, hogy kb. semmit nem tudtam a mechanizmusokról, hiszen ezeken a fightokon csak tankként voltam eddig jelen, hogy mit csinált a raid többi része, az eléggé kimaradt.

A kicsi zöld ceruza

Kistücsök nyolc és fél éves. Néha már úgy gondolok rá, mintha mindent értene, mindent kipróbálhatna, megnézhetne, pedig azért még nem. Máskor meg még mindig kicsiként gondolok rá, hogy á ez még nem való neki, á azt még nem bízom rá, pedig helytelen. Ügyes ő, okos is, nem kérdés. Mindig csak az a kérdés, mivel gazdagítsuk a lelkét.

És neki érzékeny lelke van, vigyázni kell rá. Banális kis dolgok is megérintik néha. A tolltartójában a piros és a zöld ceruza fogy a legjobban, és mivel a táska néha repül-puffan, a tolltartóban lévő ceruzák egy idő után eltörnek belülről, és lehetetlen kihegyezni őket. Múltkor megpróbáltam a zöldet kihegyezni, és olyan picike lett, hogy már nem lehetett tovább fogni. Mondtam, hogy ettől bizony meg kell válnunk... ő pedig megkönnyezte.

Érdekes volt megfigyelni azt is, hogyan közeledik a tengerimalacokhoz. Tényleg mint a Kis Herceg és a Róka. Ő nem annyira kedveli az állatokat (ez alól szerintem a macskák az egyedüli kivételek), és magától biztos nem szeretne rágcsálót, de így, hogy nem neki kell gondoskodnia róluk, csak az élvezetes részben van ott (simogatás, etetés), így egyre jobban a szívéhez nőnek. Gügyög nekik, kézzel ad nekik tápot, stb. Szerintem jót tesz neki, hogy a tesójának van kisállata.

Még mindig nagyon nehéz rávenni, hogy kimozduljunk otthonról, de aztán mindig nagyon élvezi a kirándulást, futkározást. Sőt, idén végre megint mehettünk korcsolyázni, és eddig csak kétszer voltunk, de már nagyon belejött. Ő az óvatos, inkább nem esős fajta, de már simán megy egyedül.

Most épp egy kicsit nihilben vagyunk videojáték-ügyben, mert rendeltünk Switch Oledet, de nem érkezett meg, és mivel arra vártunk, nem vágtunk bele újabb kalandokba, így gyorsan még egyszer kijátszották a Super Mario World 2: Yoshi's Island-ot, ezúttal nyilván sokkal könnyebben ment. A végső Bowser-legyőzés második próbára volt meg. Így lehet kiválóan érzékeltetni a gyakorlás fontosságát és a szakértelem/ügyesség fejlődését.

Adventi kalendáriumnak idén bűvésztrükköket kaptak (írtam róla, hogy én nem vagyok maradéktalanul elégedett), ez nagyon tetszett Kistücsöknek, szívesen előveszi őket még mindig. A legjobban az eltűnő-megjelenő gömb tetszik neki, ami gyerekként nekem is a kedvencem volt, még fénykép is van róla, amikor varázsolok, hehe. Vicces, mennyi emléke előjön az embernek, amelyekről már el is feledkezett...

16-os ablak

Tegnap mi voltunk felelősek az ablakdíszítésért. Ez lett idén:

Expectation vs reality

Idén gondoltam nem LEGO adventi naptárat veszek, mert abból már van három, és azokat is már kétszer újrahasználtuk. Legyen valami különleges, érdekes. A választásom egy bűvészdobozra esett, erre.

Azt gondoltam, hogy nem lesz full csillivilli minőségű, és majd kell egy kicsit segíteni a gyerekeknek, hogy megfejtsék, melyiket hogyan kell használni, de azért a várakozásaimat eléggé alulmúlta az eredmény.

A doboz kinyithatatlan perforációval kezdte a bosszantást, szegény csemetéim simán nem tudták kinyitni az ablakokat. Aztán kiderült, hogy némelyik ablakban nincs ajándék, erre mondtam, hogy biztos szállításkor leesett egy alsó ablakba, majd onnan kivesszük, semmi gond. Aztán megtaláltuk az első olyan ajándékot, amelyiknek nem volt egyáltalán leírása (azt mondjuk hagyjuk is, hogy amelyikben van leírás, az mennyire segíti  a megértést a rossz angolsággal és béna ábrákkal).

Ez a valóság (felszakítottam az egészet, mert meguntam, hogy nem tudják kinyitni):

A játékoknak semmi köze nincs a feltett képekhez. És a méretük is sokkal kisebb - bevallom, arra számítottam, hogy azért kb. használható méretű lesz.

Értem én, hogy nehéz 24 kisméretű trükköt összevakarni, leírással mindennel együtt, de ahhoz képest nem volt annyira olcsó szerintem.

Azért vagyok szomorú, mert amúgy a gyerekek még ezzel a fossal is annyira nagy élvezettel játszanak, mindig mutatják a trükköket, csak ugye széttörnek a gagyiműanyag darabok, elszakadnak a bénán összetett láncszemek, stb. Mennyire jó lenne ez úgy, hogy tényleg azt kapom, amit kértem...

Az esernyőm története

Múlt héten egyik nap pont akkor volt a legnagyobb szakadó eső, mikor mentem a gyerekemért az iskolába. Mivel ugye nem lehet bemenni az iskola területére, kint kell állni a kapu előtt. Amikor jó idő van, az udvaron szoktak játszani a gyerekek, de esőben nyilván nem, úgyhogy tudtam,  hosszabb ideig fog tartani, mire sikerül összeszedni a csemetét. Tehát kivettem az autóból az esernyőmet, és odaballagtam a kapuhoz, és mivel ez a rendszer, szóltam Messengeren a tanároknak, hogy megérkeztem, leküldhetik őt.

Aztán vártam.

Mellettem egy fiatal (ránézésre 16 év körüli) lány állt, láthatóan szintén várt valakire, és ázott az esőben, mivel se sapkája, se kapucnija, se esernyője. Először megkérdeztem, hogy szólt-e már, jön-e, akit vár. Mondta, hogy igen, a tesóját várja, és hogy sose jött még érte, ez az első. Mondtam, hogy könnyebb, mikor nincs eső, és rámosolyogtam. Vártam fél percet, aztán szóltam neki, hogy álljon az esernyőm alá addig is. Megköszönte, odaállt.

Aztán vártunk még öt percet.

Aztán kijött az én gyerekem, az ő tesója meg még mindig nem. Úgyhogy odaadtam neki az esernyőmet, megmondtam, hogy én autóval vagyok, és hogy amikor legközelebb a sulinál jár, adja le a portára az esernyőt. Jó nagy szemeket meresztett meglepődésében, de szerencsére elfogadta, én meg gyorsan elmentem, hogy ne gondolja meg magát.

Ma végre eljutottam oda, hogy bementem a suliportára, és ott várt az esernyőm.

True happiness comes from helping others.

Reggeli izgalmak

Most, hogy már két hete vagyunk felelősségteljes állattartók (legalábbis emlős témában, mert halakkal elég jól elbíbelődtünk eddig), most már úgy gondolta a sors, hogy jöhet egy kis izgalom.

Két tengerimalacunk (Fahéj és Alma) közül a kisebbik, Alma tegnap estére már folyamatosan cuppogott, csámcsogott, viszont nem volt hajlandó enni semmit, akármit kínáltunk neki. Fogyott is egy kicsit, és az alomban jól látszott, hogy sokkal kevesebb a kaki, mint szokott, tehát lehetett gyanakodni, hogy tényleg nem evett napközben.

Sajnos este jöttünk rá, hogy ez így nem jó, nézegettük a fogait, próbáltuk kínálni minden finomsággal, semmi. Felhívtam két állatorvost és az ügyeletet, mind mást mondtak, nyilván, gondolom elég nehéz egy ilyen kisállat esetében a távdiagnosztika. Végül abban maradtunk, hogy nem visszük be ügyeletre (majd kiderül, hogy ez hiba volt-e), hanem reggel első utunk az állatorvos.

Na, én még sose voltam állatorvosi rendelőben, és eddig nem is volt rá szükség, hogy tudjuk, ki a jó, kihez kell menni, stb. Tegnap este végigbújtam a netet, kiderült, hogy elég sok állatorvos van a környéken, végül egy elég közelit választottam, aki a honlap alapján szimpatikus volt.

Ott szobroztunk nyitásra, egy aranyos néni jött oda hozzánk, mondta, hogy milyen picike még ez az állat, mondtam neki, hogy alig két hónapos, aztán én fogtam, ő pedig belenyúlt a szájába csipesszel, először kihúzott egy kisebb répadarabot, aztán még egyszer megnézte, és kihúzott szegénykémnek a torkából egy akkora répadarabot, ami már nekem is megakadna a torkomon... A lükéje nem bírta megrágcsálni, és emiatt aztán hiába kínáltunk neki bármit. Azt mondta az állatorvos, hogy ő még ilyet nem látott, hogy rágcsáló nem tudott valamit megrágcsálni - nagyon jó, hogy pont mi produkáltunk új példát.

Most már otthon vagyunk, túl az első izgalmon, de azért én még egy kicsit aggódom, hogy sikerül-e újraindítani az emésztőrendszerét. Küzdj, Alma, küzdj!

Pörgős szabi

Ilyet is csináltam

Egy hétig szabin voltam, aztán meg két napja pörgök. Bámulatos, mennyi mindenre van az embernek ideje, ha nem kell napközben dolgoznia. Volt idő egy komolyabb takarításra, madáretető felújításra, a több mint egy éve tervezett saját szülinapi videó megcsinálására, szülinapi zsúrra való készülésre, némi karácsonyi vásárlásra-nézelődésre, textilszalvéták megvarrására, íróasztal-halom szortírozására, régen félbehagyott egyéb apró tevékenységek befejezésére.

Amire nem volt idő, pedig volt terv:

• többet aludni, játszani, olvasni, tornázni/mozogni
• többet foglalkozni az aktuális írásommal
• kicsit feldolgozni a varrnivalók óriási halmát
• pakolni a nagyszekrényben
• a halakat nagytakarítani
• befejezni a karácsonyi bábjátékot, aminek a megírásába belekezdtem
• frissíteni a kirándulás füzetet, ami le van maradva ősz elejéről
• blogot írni

Tulajdonképpen elég fárasztó volt ez a szabadság, most, hogy újra dolgozom, a fárasztás maradt, de most már legalább justified. Közben az eső elmossa a tervezett programok felét, az újabb covid variáns meg a maradékot (ígértünk egy Aquaworld-öt a szülinaposnak, amit persze nem váltottunk be), belekezdtünk egy csomó sorozatba (Arcane, Star Trek: Discovery új szezon, Hawkeye, Dexter New Blood) illetve végignéztük a Foundation-t, elkezdtem olvasni a Piranesi-t, csináltam egy elég jól működő Mercenary csapatot Hearthstone-ban (Anduin, Prophet Velen, Cariel, Cornelius, Tyrion, Tyrande), eddig nem nagyon tudtak megizzasztani, persze csak 25-ös szintűek vagyunk, várom a Witcher második szezont, a Matrix: Resurrectiont, Expanse-t, várom a havat, meg hogy megnyisson a környéken a korcsolyapálya, és akutyamindenit ez még csak a tél eleje. 

Olyan sok mindenről akartam írni mostanában, de aztán valahogy mégsincs idő vagy energia ideülni még arra a húsz percre, vagy rájövök, hogy biztos unalmas téma, nélkülem is van elég információ és olvasnivaló a neten. Egyáltalán ki a fene olvas még blogot manapság, ugyebár. 

Hat éves

Amikor a kisebbik is hat éves, akkor elmúlik egy korszak. Nagyon szép korszak ez a kisgyerekes kor, de nagy várakozással vagyok a következő felé, már most élvezem az értelmes beszélgetéseket, meg ahogy szívják fel a tudást, mint egy szivacs. 

Pindúrtündér nyitott szemmel jár a világban, nagyon figyelmes, mindent észrevesz. Mindig tudja, hol van, ha autóban ülünk, akkor is mondja, hogy itt vettük a sapkát, itt szoktunk elkanyarodni a barátokhoz, meg köszön a régi ovijának a pomázi elkanyarodónál. Szeret mindent érteni, odajön, megkérdezi, kipróbálja. Megtapogatja, feszegeti, megszagolja, lerajzolja. Mostanában az Ada Twist című sorozatot nézzük, ami nekem is nagyon tetszik, de neki is szerencsére. Pont ilyen ő is.

A tengerimalacoknak is igazi kis gazdája: szelídíti őket, mint a Kis Herceg, közben tudja, hogy mikor és milyen kaját kell adni, hozza nekik a vizet, már egyszer ki is takarítottuk őket teljesen. Érti a felelősséget, és emellett árad belőle a szeretet, gondoskodás. 

Még mindig nehezen viseli, ha a dolgok nem úgy történnek, ahogy elképzelte, nem tudom, ezt kitől örökölhette (/rollingeyes), de azért most már hiszti csak nagyritkán van, legtöbbször meg lehet beszélni vele a dolgot, és el is fogadja végül. Sokkal nyitottabb a konszenzusra, mint korábban. 

Az édességeket is nagyon szereti még mindig, vigyázni kell arra, hogy értse a mértéket. Szerencsére láttuk az Egyszer volt... az élet sorozatból Az ízlelőbimbók és a fogak c. részt, azóta megvan minden motiváció is arra, hogy kevés cukrot egyen és alaposabban mosson fogat. Azt meg már megírtam, hogy szerinte én vagyok a legjobb anyuka, mert nem engedem sok édességet enni.

Szóval hat éves lett, jövő szeptemberben más iskolás, most még valahogy végigcsináljuk ezt az ovit, a sok kicsi ovistárs miatt nem ideális a helyzet, sok a felvett hároméves allűr, de gyorsan le lehet róla beszélni, főleg, ha "nem hallom meg", amikor selypegve beszél. Akkor rájön, hogy ő már nagy, hirtelen kihúzza magát, szépen kezd beszélni, és csillog a szeme közben. Alig várta a szülinapját, már hetek óta nagyon izgult miatta. Nem kéne hat évesen ennyire tisztában lenni a dolgokkal, akkor könnyebb lenne, hehe.

Új lakók

 Új lakók érkeztek hozzánk.

Még kicsit meg vannak szeppenve, de már barátkozunk. Pindúrtündér születésnapi kérése volt, természetesen.

Saját zsebpénzből

Ahogy megyünk bele az őszbe, egyre gyorsabban telnek a napok, néha csak pislantunk, és jövő hét van. Szerencsére, mondhatom, mert ugye ennek része az, hogy elkerül minket a betegség (nemcsak a koronavírus, hanem egyéb általános nyavalyák is), illetve nincs gond a suliban, csak a szokásos: új tanárnő mindig meglepődik, hogy Gábi nem ugrik elsőre a nyakába, hanem kell neki idő, amíg elfogadja. Azért megígértem, hogy az őszi szünetben beszélünk vele, hogy figyeljen oda jobban, és próbáljon meg többet jelentkezni órán, és azt a módszert alkalmaztam, ami pár évvel ezelőtt az első úszásórákon bevált: akkor delfint rajzoltam a kezére tollal, és mondtam, hogy a delfinek segítenek neki a vízben, most meg egy cicát rajzoltam a kezére, és azt mondtam, hogy ez a "figyelőcica", ha ránéz, jusson eszébe, hogy figyelni kell az órán. Eddig bevált - legalábbis úgy tűnik.

Kistücsöknek amúgy elég sok pénze gyűlt össze a több mint két év zsebpénzgyűjtögetés alatt. Egyik nap megtudta egy osztálytárstól, hogy van LEGO Super Mario, úgyhogy megkért, menjünk el a játékboltba, mert el akarja költeni a zsebpénzét. Elvittem, és pont belefért a kezdőkészlet neki, azóta a nappaliban fel van állítva a pálya, és amikor "unatkozik", azaz idle, akkor mindig azzal játszik. Megmondta, hogy legközelebb is ilyenre gyűjt, és azt is tudja, melyik készletet szeretné megvenni. Mondtam neki, hogy hosszú idő lesz, de nem zavarja. Képes hosszútávra tervezni, és elég türelmes is.

Voltam vele fogorvosnál is. Ez volt az első olyan alkalom, hogy nem az iskolával mentek csak sima átnézésre. Szerencsére nincs lyukas foga meg ilyesmi, csak tőlem örökölte a fogkövesedést, úgyhogy azt kellett leszedni neki. Eredetileg a helyi fogorvoshoz akartunk menni, de mint kiderült, csak PCR vagy antigén teszttel lehetett volna, és ha már eddig megúsztuk, hogy a gyerekeinknek az agyában turkáljon egy fülpiszka, akkor már szeretném kihagyni - úgyhogy elmentünk magánrendelésre. A doktornéni ultraaranyos volt, minden eszközt bemutatott, válaszolt a kérdésekre, lifteztek is egy kicsit a széken, Kistücsök pedig nagyon bátor és érdeklődő volt, nagyon büszke voltam rá. Nem is álltam mellette, csak ültem egy kicsit messzebb a szobában.

Még mindig lehetetlen megverni Dobble-ben, még mindig nagyon szereti a számokat, és pénteken megy szavalóversenyre. 

Tesla musical ajánló

 Hétvégén megnéztem a Tesla musicalt. Tök jó volt, bár az elején egy kicsit megijedtem, hogy rossz lesz. SPOILER.

Irha és bőr

A hétvégén Pindúrtündér kicsit rosszul volt, aztán meg elkaptam, és én is betegeskedtem. Már rég volt ilyen, szerencsére nem viselt meg nagyon, meg volt itthon minden gyógyszer, ami kellett (kivéve a gyerek lázcsillapító, mert abból még mindig a 6 hónapos kortól adható volt :D). De azért elment egy nap a lábadozással.

Egyetlen előnye az volt, hogy belehúztam kicsit a papíralapú könyvolvasásba (erre amúgy nem sok time window van), és végre sikerült kiolvasnom jó nagy késéssel az Irha és bőr-t. Mondjuk már hétfőn, ezt a postot azóta írom (ez amúgy jellemző mostanában a napjaimra sajnos, megint összejöttek a dolgok, majd mesélek).

Szóval az Irha és bőr nagyon tetszett. Pár véleményt hallottam olvasás előtt, aminek alapján majdnem nem akartam elolvasni (mert hogy nyomasztó, nehéz, és persze jó is, de kívülről úgy tűnt, mintha ez már-már horror lenne), de aztán nagyon örülök, hogy mégsem tántorítottak el. Annyira nem olyan volt, mint a beszámolók alapján vártam, hogy már maga a meglepetés is vitt a lapokon. Nagyon rég volt olyan papírkönyv-olvasó élményem, hogy falom a sorokat (hangoskönyvben persze többször is volt, hogy minden apró pillanatban tovább akartam hallgatni/olvasni). SPOILER.

A setting nagyon érdekes, egyedi, és mivel in medias res kezdődik, a gettó közepén, azonnal behúz. Kirill és a suták nagyon jó választás a helyzet bemutatására, megtudunk pár dolgot, és már meg is ismerjük Pilart, aki szerintem zseniális karakter: gyerek, de ragadozó, de cuki, mert borz, de az őzeknek ijesztő, és mindig benne van a levegőben a feszültség, de közben meg Kirill és Pilar kapcsolata annyira emberi, annyira hiteles, hogy tanítani kellene az íróiskolában. Azt hittem, végig ez a vonulat lesz a téma, hogy mi a morálisan helyes, hogy Pilar gazdája mennyire elítélhető, de gyorsan bukunk sokkal mélyebbre a kérdésekben, ahogy bejön a harmadik szereplő, Dahl a népszavazással.

Számomra ő a legérdekesebb és egyben a legtragikusabb figura, hiszen rajta látszik legkevésbé, hogy fajzat, és így sehová nem tud tartozni, magánya pedig a regény végére teljessé válik, hiszen ő az utolsó megmaradt az elsőszülöttek közül, és Veronika, az egyetlen, aki közel került hozzá, szintén elhagyja. Az ő kapcsolatuk szála az, amit a legtöbb várakozással, szorongással olvastam, mert működhetett volna, HA August nem az a magányos, sehová nem tartozó, megfelelő érzelmi intelligenciát felvenni esélytelen árvafiú lenne, aki. 

Ahogy megy előre a történet, és kibontakozik, hogyan is keletkeztek a fajzatok, és mi zajlik a háttérben, milyen tétekkel, már lehet tudni, hogy nem is a népszavazás lesz a katarzis. Még egy lépéssel mélyebbre megyünk a kisebbségek kezelésénél és a gyűlölet romboló hatásainál, és megérkezünk egészen fundamentális témákhoz, mint a teremtés felelőssége, vagy a gyermeki háládatlanság tragédiája. Pilar utolsó gondolata, a "Még nem", ilyen tekintetben a könyv pozitív lezárása, egyfajta felnövés-történet, ha már a másik két szereplő ugye negatív véget kapott, és így nagyon jó érzéssel tettem le a könyvet. Kirill halála a könyv közepétől elkerülhetetlen volt, de Pilar sorsa a legvégéig bármi lehetett. 

Még egy dolgot mindenképp szeretnék megemlíteni, a közbevetett meséket: ezek szintén remekül a megfelelő helyre szerkesztett adalékok, történetek, ugye sztori a sztoriban, hiszen Kirill bejegyzései és a történetet előrevivő apró részletek is egyben, néhány hangulatfestő elemmel, amely elmélyíti a könyvön végigvonuló tükörképet, amit az olvasó mint sapiens kap. Számomra a legszomorúbb a Mese a farkasról és a gyerekekről (282. old), mert az húsbavágó valóság az előítéletekről, fajzatok és fantasy-körítés nélkül. 

All in all, köszönöm szépen Moskát Anitának az élményt, és minden elismerésem. 

Dűne

Már majdnem azt hittem, nem tudnak többé rendes filmet csinálni, és csak sorozatokat érdemes nézni. De tudnak, ha akarnak. Bár mondjuk ebből is sorozat lesz, mire sikerül feldolgozni az egészet - nagyon remélem. A Dűne könyvsorozat nagyon sokáig a kedvencem volt, de most is all-time top 3. A Dűne film szuper lett. Kicsit becsapott a "Part One" az elején, nem gondoltam, hogy még az első könyv végéig se jut el, de nem baj, jó így. Minél több lesz ebből, annál jobb. SPOILER.

Tengeralattjáró, gesztenyesüni

Egy hónap híján hat éves, és már nagyon várja a szülinapját. Időről időre elkezd izgatottan ugrálni, hogy mikor lesz már hat éves. Néha elképesztő módon érti, mi történik körülötte, közben meg ugye az oviban három éves és még annál is fiatalabb ovistársakkal van körülvéve, és rászokott megint a hároméves szintű beszédre. 

A beszéden kívül mondjuk jót tesz neki a kicsi társaság, otthon ugye ő a legkisebb, itt egy kicsit kiélheti magát, gyakorolhatja a gondoskodást - úgyhogy mostanában, amikor megyek érte az oviba, mindig egy kicsi gyerek cipőjét segít felvenni éppen, máskor meg látom, hogy ő tölti a teát a kancsóból mindenkinek. 

Nagyon erős az EQ-ja már most egyébként, pontosan érti, mi megy végbe a másikban, oda is figyel nemcsak a környezetére, de az emberekre is, tanul, másol. Ha látja, hogy libabőrös vagyok, magától odamegy a szekrényemhez, és hoz egy pulcsit. Megérzi azt is, ha nehéz volt a nap, és ölelgetésre van szükség. Random ajándékokat rajzol, csinál, és amúgy egyre szebb, részletgazdagabb. Legutóbb lerajzolta teljes mivoltában a házunk frontját egy meghívóra, de úgy, hogy minden részlet rajta van, bárki megismerné a házat a kép alapján úgy, hogy sose járt nálunk. Előtte meg egy tengeralattjárót alkotott koralltelepekkel, fogalmam sincs, honnan vette.

Közben meg elkezdtünk sulicsalogatóra járni Szentendrére. Az első alkalommal kicsit meg volt szeppenve, de szerintem nem feltétlenül az ismeretlen hely miatt, az nem szokta zavarni, hanem az iskoláknak van egy olyan miliője, reputációja a kisgyerekeknél, ami egy küszöb, amelyet át kell lépni, meg kell ugrani, ő pedig mélységes megrendüléssel és valóságtartalommal tudja, hogy még nem hat éves. De mikor túllendült ezen, már ment is be a kézműves foglalkozásra, én meg kint vártam a hallban, vicces volt kb. húsz másik szülővel ott ülni, mindenki a telefonjába merülve, én meg vittem az aktuális könyvemet olvasni, persze, hogy kicsit csakazértisből, de amúgy még csak nem is annyira, idejét se tudom, mikor olvastam egyben egy órát, hihetetlenül jól esett.

A minap amúgy teljesen out of the blue megkaptam a legnagyobb dicséretet "Te vagy a legjobb anyuka" formájában. Dagadt bennem a büszkeség, kérdeztem, hogy miért. "Azért, mert te nem adsz nekünk annyi csokit (=édességet), és nem lesz fekete a fogunk." Nem tudom, köszönte-e már meg gyerek másnak, hogy nem ad neki annyi édességet, úgyhogy menő, bár bevallom, másra számítottam. Nem baj, majd utólag... :)

Amúgy azt hiszem, azt szeretem a legjobban benne, hogy mindenben benne van. Nem nagyon kell motiválni, csinálja. A legegyszerűbb dolgoktól, mint hogy kiválogassuk a rohadt almát a rekeszekből, odáig, hogy elmegyünk kincset keresni, és túrjuk a földet egy meddőhányóban, vagy odáig, hogy tököt faragunk az oviban, vagy gesztenyesüniket festünk dísznek. 

Egyik délután éppen pelotáztunk a kertben, még nem volt ennyire hideg és sütött a nap, kellemes szellő fújdogált, egyszer csak leeresztte a pelotát, sóhajtott egy hatalmasat, és azt mondta: 

- Néha azon gondolkodom... hogy milyen jó élni.

Sakk, zene, rajzolás

Már a negyedik játékot végeztük ki úgy, hogy semmit nem segítettünk mi felnőttek, csak drukkoltunk, és hatalmas küzdelemben, sok újrapróbálgatással, végül kijárták a Kirby Super Star-t is. Ennek az volt a nagy előnye a többihez képest, hogy itt egyszerre lehetett játszani a két játékossal co-opban, nagyon tetszett nekik. És a szerepeket is jól osztottuk le: Kistücsök volt Kirbyvel, mert ő jobban tudott vigyázni magára, Pindúrtündér meg vette fel a segítőket, és mindig a szituációhoz alkalmazkodva a legjobb karakterrel volt. 

Egyébként ebben a hónapban több nagyon fontos dolog is történt. Először is Kistücsök felcsapott képregényrajzolónak, íme az első munkája:

Meg elkészítette első zeneművét is:

Elkezdett járni sakk szakkörre is, egyelőre nem erőltetik meg nagyon, viszont élvezi, és ez a fontos. Nekem anno gy kicsit mélyvíz volt a sakk szakkör, amikor kb. tízévesen elkezdtem, az első alkalommal egy nálam négy évvel idősebb gyerek fojtómattot adott kb. negyed óra alatt... De őt úgy tűnik, nem érte ilyen sokk, aminek örülök.

Aztán az új elfoglaltság Apával a fejelés, már egész jól megy, és gyakorolják is. 

Még mindig nagyon szeret feladatokat készíteni és azt szétosztani a családban, hogy oldjuk meg, persze meg is oldjuk őket, mert ennél jobb inspiráció nem is kell. 

Amúgy most éppen nyugi van, business as usual. A suliban vannak magasságok és mélységek, jött már fekete pont, de inkább csak azért, mert benézte a házit, és mást csinált meg, amúgy tudásban még mindig jó a helyzet, és ez a fontos. És most már egyre kevésbé fordul elő, hogy elveszít vagy elfelejt valamit, szóval látszik a progress itt is. Lehet, hogy még a végén tényleg megérik negyedikre annyira, hogy akár egy másik településre járjon iskolába.

Az alkimista

Megint a harmadik postot kezdtem el... Már akartam írni a FB leállásról (hogy nem vettem észre, csak utólag olvastam), aztán a hétvégén megnézett új James Bond filmről (hogy az eddigi legjobb JB film, amit láttam, viszont motivációk sántítanak), de most már ezek úgy tűnik, elúsztak. Sűrű ez az október, de amúgy nem tudom, miért, business as usual. 

Kiolvastam Az alkimistát, hogy értsem a Coelho-jelenséget, és rendesen arcba volt tolva a mondanivaló, a stílust meg közepesnek találtam, de értem, hogy néha szükséges konkrétan kimondani írásban, mire gondolunk, mert ha csak sejtetünk, akkor félreérthető lesz. A mondanivaló persze tetszett, de Coelho-ból ennyi most elég volt.

Mostanában amúgy sokat gondolkodtam rajta, mi kell ahhoz, hogy valakit 67 nyelvre lefordítsanak és ennyien ismerjék a szövegét. Szerencse, nyilván. Kitartás, mindenképp. Tehetség, persze. Ezenkívül még valami? Az embereknek mindig szükségük van történetekre, persze kérdés, hogy milyen formában. De egymásnak is folyton történeteket mesélünk, magunkba építjük mások történeteit, megérint minket, kicsit mások leszünk tőle. Aztán ugyanazokat a történeteket meséljük más formában, más szereplőkkel, megváltoztatjuk a végét, az elejét, a helyszínt, satöbbi. Sokszor egy jó könyv egyszerű vagy ismert alapsztoriból táplálkozik. Nagyon sok közös van Az alkimistában és A vörös oroszlánban. Nekem jobban tetszett az utóbbi, azt is lefordították angolra, még színdarab is van belőle, nem lett annyira népszerű. Az az egymillió dolláros kérdés, miért.

I'm alive!

Múlt pénteken volt a team building, amit szerveztem, addig eléggé abban voltam benne (tök jól sikerült szerintem, majd mesélek), aztán valahogy négy napig nem bírtam rendesen aludni, és már olyan fáradt voltam, hogy kedden hazahoztam a gyerekeket, leültem a kanapéra, és aludtam fél hétig. Szerencsére azóta elmúlt, úgyhogy a fáradtságnak vége, cserébe valamitől kaptam egy jó kis gyomorrontást, azzal szenvedtem, de most már talán annak is vége, úgyhogy ma már igyekeztem bepótolni a sok kiesett tennivalót, talán utol is értem magam. Mármint a mindennapi teendőkkel, most nem beszélek nagy dolgokról.

Kicsit bosszant, hogy ilyen ritkán jutok blogíráshoz, a Project Hail Mary után nem akartam más scifit olvasni, mert nem lett volna olyan jó, úgyhogy gyorsan elolvastam a Harmonia Caelestist, A 22-es csapdáját és most Az alkimistát, régről való pótlásként. Néztünk What If-et, Rick&Morty új évadot, Sex Education új évadot, filmből Free Guy-t. Megvettük az Arkham Horror 3rd edition legutolsó kiegészítőjét kicsit megkésve, azt is kipróbáltuk már (jó sztori, fura karakterek, majd lehet erről is írok még). 

Munka van sok, mellette team building szervezés volt, Toastmasters lvl5 projekt, UA Roadshow szervezői besegítés, közben tartok egy soft skill workshopot és készülök annak az advanced verziójára is, meg tartok egy kísérleti minitréninget, meg részt vettem egy nagyon kellemes morning workshopon ("The force that keeps pushing us to go on" címmel), meg majd megyek rendes hivatalos scrum master tréningre is, ha minden igaz, yay! Úgyhogy az év hátralévő része elég sűrű lesz.

Amúgy heti egyszer járok be most dolgozni, és az pont feldob, nem kéne minden nap a forgalom, a koránkelés, az idegeskedés, hogy hazaérek-e a gyerekekért, de így heti egyszer kifejezetten üdítő találkozni a kollégákkal, együtt ebédelni, más teákat inni, mint otthon, meg mondjuk nem melegítőgatyóban lenni, hanem megtalálni a normális ruhákat. Túrórudi-automata nincs már (sajnos és szerencsére), és néha túl hideg van, de azért mindent összevetve jó benn. És már gym is van újra.

A minap beszéltem az indiai kollégákkal, és az egyik csaj mondta, hogy "Winter is coming", és ha majd elutazik északra a szülővárosába, akkor majd jobban fogja érezni, én meg rákérdeztem, hogy ő is kedveli-e a Game of Thrones-t, és mondta, hogy persze, és hogy India földrajzi adottságaira elég jól illik Westeros, ami vicces, mert eddig nem gondoltam bele. Na, majd a legközelebbi JIRA-s mémet GoT alapokra helyezem...

Piros esernyő

Tegnap meghallgattuk a Piros esernyő c. hangjátékot a gyerekekkel (Kvantum Fantum már megvolt, csak mondom, tök vicces volt, a gyerekekkel tegnap mentünk az erdőben, és a nádsípjukkal a Kvantum Fantumos dalokat zümmögték). Nekem gyerekkori nagy kedvenc volt ez (1987-ben adták ki, elég nívós szereplőgárdával), azóta viszont egyszer sem hallgattam, úgyhogy teljes döbbenet volt, mennyire emlékszem egyes mondatokra, dalok szövegére. Pontosan tudtam, hogy Teknős Tóninak a negyedik kökény lett volna a zsákjában és hetvenhét éves, és hogy Pirkó hogyan próbálja meg Pumit utánozni, meg hogy elviszi a csónakot a víz... Szavakra. Hol tárolódtak ezek eddig, és miért nem estek ki a kukába? 

"Aki csirkét akar enni, subidubi", zseniális. A teknős-induló "Lassan járj, tovább érsz" részét meg kicsit megkönnyeztem.

Nagy és kicsi

Az ovikezdés nehezebb volt idén, mint eddig, mert Pindúrtündér összes barátnője elment iskolába, hatan maradtak a régi csoportból, de egyikükkel sem jött ki túl jól, az új kicsik pedig nem vonzották nagyon, hiába próbáltuk mondani neki, hogy milyen jó lesz, mert segíthet az óvónéniknek, mint egy nagy testvér, és ő mutathatja majd meg a kicsiknek, mit hogy kell csinálni. Rajzoltunk ovicsoport-táblát meg minden, ahogy eddig, de azért szegénynek ez már a harmadik készlet gyerek, akit meg kellett ismernie, és még jövőre suliba is megy, az is lesz egy beilleszkedés, persze, nagyon szociális és nyitott kislány, de nem akarom direkt szivatni. 

Na, mindenesetre nagy szerencsénkre pont jött egy új nagylány is, aki ugyanannyi idős, mint ő, most költöztek ide a faluba, és állítólag az első pillanattól megtalálták a közös hangot, úgyhogy most újra van kivel játszani, van ki miatt várni az ovit. Ez az év nem lesz könnyű, a délutáni alvás is már nagyon zárójelbe van téve, a sulira próbálunk majd készülni, októberben megyünk sulicsalogatóra, aztán meglátjuk. 

Még két hónap van vissza, de Pindúrtündér alig bírja ki, hogy hat éves legyen, szerintem legszívesebben már most vágná a centit. Olyan nagylány néha, saját magának csinál frizurát, felmászik a fára és segít az almaszüretben, képes végignézni egy egyórás táncelőadást, egyedül úszik a nagymedence szélén, egyedül választ ruhákat reggel, aztán meg néha olyan picike, a nyakamba ugrik, amikor meglát, felháborodik és toppant, ha nem az ő kérése teljesül az esti mese nézéskor, elpityeredik, ha rászólok, hogy dobja ki a műsoros zsepit, és ne gyűjtse a tévé mögött, szóval még nincs teljes lelki egyensúly, de nagyon igyekszem segíteni neki.

Az se sokat segített a hangulatán és magabiztosságán, hogy tavaly rajzolt egy helyi pályázatra, és második lett (kapott csokit és vásárlási utalványt, nagyon büszke volt magára, meg persze mi is), és idén is rajzolt egy madaras témájú pályázatra, az ötéves kategóriában három rajz érkezett, egy óriási bagolyszerű téglalap volt, a másikon valami páva, az ő rajzán volt kb. öt felismerhető madár, köztük fakopáncs és sárgarigó, volt hozzá részletgazdag fa és egy madáritató, és ő nem nyert semmit, a másik kettőből az egyik a nyertes, a másik a különdíjas (?) lett, éééés persze a szervezőknek nem sikerült előre elmondani, ki a nyertes, elmentünk a díjkiosztóra emiatt, és ott ült csalódottan szegénykém, alig lehetett megvigasztalni. Azért remélem, fog majd jövőre is rajzolni még.

Nyilván az se segít neki, hogy csomószor csinálunk olyan dolgokat, amihez ő még kicsi, általában igyekszem figyelni rá, és nem nagyon túlhúzni, csak amit képes befogadni, de a könyvhéthez is kicsi volt valószínűleg, meg a Dixit is várhatna még pár évet, meg a tesójának se kéne kétjegyű számok összeadásával fárasztania... Na, de még két hónap, és tényleg hat éves lesz, már olyan sok ajándékom van neki, hogy párat meg kell tartani K
arácsonyig.

Ősz-szegzés

Szeretném befejezni az aktuálisan hegesztett novellám harmadik átírását, már így is túl sok ideje húzódik. Szeretném elolvasni a Légszomj kötet többi novelláját, hogy tudjam, miben jelentem meg. Szeretném emellett elolvasni a Komisz meséket és újraolvasni a Dűnét, mire jön a film. Meg az Alapítványt is, mire jön a sorozat. Szeretném elővenni a téli ruhákat és eltenni a nyáriakat, mert már kezdek megfagyni. Szeretném végre összerendezni a papírfényképeket, amit a tavalyi szülinapomra terveztem, és azóta is csak félkész. Szeretném csökkenteni a varrnivalót, már szatyorba kellett tennem őket, mert lefolytak a székről. Szeretnék varrni egy Daisy ruhát, mert decemberben kelleni fog. Szeretnék többet tornázni. Szeretnék belekezdeni a regényembe, amit már egy ideje tervezgetek. Szeretnék írni egy jó verset Kistücsöknek versmondó versenyre. Szeretném, ha sikerülne legyaknunk So'leah-t, de elég nagy a nyomás, az előtte lévő fight nagyrészt rajtam múlik. Szeretném befejezni a Toastmasters path-emet, de túl nagy falat az utolsó feladat. Szeretnék sokkal többet zenélni a gyerekekkel, múltkor tök jó volt, Queent hallgattunk a gyerekszobában, aztán tegnap megint rámjött, hogy csak meg kéne tanulni valami hangszeren játszani, hogy tudjam kísérni, amikor énekelnek. Szeretnék többet találkozni barátokkal. Szeretnék többet találkozni kollégákkal. Szeretnék sokkal többet foglalkozni a kertünkkel, nyilván megvettem a szép tavaszi virághagymákat, de nyilván egyáltalán nem ültettem még el őket. Szeretnék papírt meríteni Kistücsökkel, mert kb. nyár elején ígértem meg neki, hogy ha összegyűlik elég wc-papír guriga, akkor csinálunk. Szeretnék elutazni Rovaniemibe, mert láttam egy tök jó utazást, de nem fogadják el az igazolványomat, és ha már eddig kibírtam anélkül, hogy valakik az agyamba dugjanak egy fülpiszkát, akkor most már kihagyom. Szeretnék kavicsokat festeni olajfestékkel. Szeretném összepakolni a rengeteg cuccot, ami kallódik a házban, de valójában a padláson lenne a helye. Szeretném, ha jó lenne a Witcher második szezon. 

Köszönöm, hogy elmondhattam.

Saját készítésű játékok

Én úgy még nem kaptam ki kanasztában, mint ebben a hónapban Kistücsöktől. Még amikor 120-szal kezdett, akkor is mindig ő tudta letenni előbb a pontot, hogy felvegyen. Értem én, hogy a tanítvány túlszárnyalja a mestert, nade nyolc évesen? Mi lesz akkor később?

Nyolc és negyed, persze. Amúgy azóta se játszottunk kanasztát, a szeptember a saját játékok alkotásáról szólt. Volt saját készítésű céltábla a házi készítésű íjhoz, saját Mariokart pálya két müzlis kartonból,  LEGO-ból épített ügyességi pálya, ahol egy lego elemnek kellett végigcsúsznia egy labirintuson, valamint egy kétjegyű számok összeadását gyakoroltató játék, amelyben még hátsó ragasztott zsebek is voltak a kártyákon. Néha még játszunk a régi jó kis közösen fejlesztett kártyajátékunkkal, meg múltkor elővettük újra a Carcassonne-t, de a készen kapott játékok mostanában nem dívnak. Ja, még egy mánia volt ebben a hónapban: a papírrepülő-gyártás. Volt olyan időpillanat, mikor a gyerekszoba és a nappali is teljes négyzetméterében be volt terítve hajtogatott papírrepülőkkel. De nem ám egyfélével, már tud vagy ötöt.

A suli amúgy jól megy, jönnek a piros pontok, néha csinálunk közösen házit, de az többnyire írás vagy olvasás gyakorlása, kedvelem az új tanárnőt, mert követel, és Kistücsöknek olyan gyöngy betűi vannak a negyedikes vonalazású füzetben harmadikos létére, hogy csuda. Na, persze nem indultunk felhőtlenül, rögtön első nap le kellett rajzolni a legszebb nyári élményt, aztán délután a szülőin nekünk meg kellett keresnünk, melyik alkotás a mi csemeténké, én kerestem nagy szemeket meresztve a sok rajz között, de nem találtam egyet sem, amit felismertem volna, aztán a tanárnő rámutatott egy üres lapra a jobb szélen, hogy az az enyém. Kicsit pityorogtam tőle, de aztán persze otthon megbeszéltük. Az volt a gondja Kistücsöknek, hogy nem volt nála sárga színes, és csak olyan élmények jutottak eszébe, amelybe kellett sárga. Végül otthon rajzolt nekem egy tök menő Aquaglide-pályát sárga mentőmellényekkel.

Az iskolába járás egyik highlight-ja meg az volt, mikor a leckefüzetet egyszer hazahozta, és megláttam, hogy csinált leckefüzet-könyvjelzőt (!) hozzá. Még bele is tette a vonalzó műanyag tokjába, hogy ne menjen tönkre. 

Úszásra járunk heti kétszer, de már lassan kicsi neki a tanmedence, a tanárnéni rendszeresen átküldi a nagymedencébe egy pár hosszra. Kell a mozgás, neki is, nekünk is. 

Ja, és még ebben a hónapban volt a könyvfesztivál is, igyekeztem rávenni, hogy dedikáltassa a kedvenc könyvét, úgyhogy először ki kellett deríteni, melyik a kedvenc könyve (Kertész Erzsi: A tevefutam), utána ki kellett nézni, mikor dedikál a szerző, és szerencsére még kedve is volt hozzá, nagyon aranyos élmény volt. Élete első dedikálása, yay!

Szemét szerda

Nem véletlen, hogy szeptemberben még nem írtam semmit - pedig volt minden, ovikezdés, sulikezdés, könyveknek bekötése, szülői értekezletek, SZMK-s túlsokdolog nemerrevállalkoztam, harmadik oltásos kidőlés, kormányablakos-szívás, őszköszöntő party, könyvfesztivál, végre újra úszás, kompozás, minden... ezt a postot is hat napja írom.

Amúgy minden oké, eddig az egész kis családunk megúszta betegség nélkül, a suliban és oviban is sorra dőlnek ki a gyerekek, mi még tartjuk magunkat, meglátjuk.

Elmondom, mi volt a legutóbbi dolog, ami felbosszantott. Beiratkoztunk hétfő-szerdára úszásra a gyerekekkel, mindketten járnak, addig mi úszunk. Yay. Erre jön az értesítő, hogy lesz sakk-kör a suliban, mikor? Szerdán. Fene. Nem baj, akkor idén ezek szerint nem járunk. Erre jön az értesítő, hogy az ovis tánc, amire tavaly még kicsi volt, de már akkor is szemezgettünk vele, hogy milyen jó lesz idén járni, mikor van? Szerdán. Fogcsikorgat. Jó, hát akkor nem lesz tánc, az úszás fontos. Aztán megérkezik az iskolának a sulicsalogató tájékoztatója, ahová menni tervezünk. Mégis mikor lesz az a fütyfürütty sulicsalogató? SZERDÁN. Hogy nyomorodjon meg. Közben sehol nem bírtam úszószemüveget venni a környéken, Decathlon messze van és nekem most kell, kínomban elmentem szerdán egészen a Vízes Nyolcasig, mondván, hogy ott van egy bolt, ami tuti mindig nyitva van, na, melyik nap nincs nyitva? SZERDÁN.

Valami baj van ezzel a szerdával.

Az i-re a pont persze az, hogy pont most hívtak, hogy nem indul a Logiscool online kurzus szombaton, csak hétfőn. 

Úgyhogy éber óráim szervezéssel telnek. Amúgy szeretek szervezni, de amikor öt munkanap van a héten, nem bírom felfogni, hogy lehet minden hétfőn és szerdán. Tudom, kussoljak, és ez még csak rosszabb lesz, amikor a kicsi is iskolás lesz. Still.

Relax helyett

Tegnap új élménnyel gazdagodtam: AC/DC-t hallgattam masszázs közben. :)

Új helyet próbáltam ki (home office-ban már messze van az előző jól bevált), és a masszőz hölgy az első kerülgetős szóvirágok és nagy hallgatások után mondta, hogy ha nem baj, akkor kicsit felhangosítaná a zenét. Valami kellemes retrózene ment nagyon halkan, mondtam, hogy persze, semmi gond. Szabadkozva hozzátette, hogy húsz évig bírta a relax zenéket, de most már kicsit elege van belőle, úgyhogy csinált magának egy válogatást, és azt véletlenszerűen játssza le, így egy kicsit nagyobb a változatosság.

Aztán beszélgetni kezdtünk, én néha csak tőszavakban válaszoltam, amikor recsegtem-ropogtam, ő viszont gyakorlatilag egy komplett regényt elmesélt közben. És úgy az idő felénél egyszer csak megszólalt a Highway to Hell. Szerintem legalább fél percen át várta, mit fogok reagálni, én ugye semmit nem reagáltam, max elmosolyodtam, aztán mondta, hogy hoppá, ez a biciklis válogatása. Biztosítottam róla, hogy semmi gond, magam is jobbára rockzenét hallgatok, bár nem pont AC/DC-t.

Aztán a Balaton körüli biciklizésről beszélt, meg a barátnőjéről, meg arról, milyen nehéz volt a járvány ideje alatt dolgozni, és hogy rászokott a podcastok hallgatására autóvezetés közben, még hallgattunk egy kis további AC/DC-t, én tovább recsegtem-ropogtam, aztán kész is voltunk.

Nem mondom, hogy nagyot relaxáltam közben, de felejthetetlen élmény volt - és még a hátamból is eltűnt a fájás.

A két fős kalandozócsapat

Tegnap befejeztük a Jaws of the Lion-t (mármint a fő küldetést - maradt nyitva két mellékküldi, illetve nem találtunk meg további négyet). Nagyon jól szórakoztunk, és éppen annyira volt kihívás a játék, hogy még ne vegye el a fun factort, és mégis kelljen gondolkodni. Kicsit spoileres leírás következik.

Én a voidwardent választottam, J a demolitionist-et. Összességében úgy gondolom, ez egy jó csapat, végül is a demolitionist volt a tank/dps, én meg a healer/support. Pénzünk nem volt sok, mert semmit nem tudtunk lootolni, viszont elég robusztus felállásban haladtunk, és egyszer sem buktunk küldetést. Nálam bent volt mindig a három heal, a maradék lapjaimból meg jobbára curse-öket osztogattam, esetleg poisont. Az utolsó négy-öt scenarióban már nem tettem be a Master of Influence-et, mert egyszerűen nem érte meg azért plusz egy lap, hogy eldobhatós lapokat tápoljak vele.

Igazából ezt tartom a voidwarden egyetlen gyengeségének. Amúgy nagyon élvezetes volt vele játszani, és sokszor közvetve derült ki, milyen hasznos (nem ölt meg olyan sok ellenséget, de mikor már 6-8 curse volt az ellenfél dekkben, az tényleg számított). A lapok viszont úgy vannak kitalálva, hogy több játékossal jött volna ki igazán a szépsége, páros játékban pár lap egészen gyenge - és ehhez képest pedig az átlag 50 fölötti initiative-et kicsit erősnek érzem. Rengetegszer kellett újragondolnom, mit is fogok csinálni, mert én jöttem utoljára. A végére már meg is elégeltem, és inkább a gyorsabb, direkt lapokat választottam a lassú kombók helyett.

Az 5-ös szinten megkapott Ward viszont csudálatos. Onnantól kezdve jön ki a voidwarden igazi szépsége. Nagyon erős cucc, nyilván nem a játék elején kell kitolni, hanem a taktikailag legmegfelelőbb helyre - tipikusan legalább egy long rest után. Az, hogy mindenkit poisonol, aki mellette áll, az utolsó bossnál is eszméletlen jól jött, és a három hexes disadvantage aura meg számtalanszor mentette meg a popinkat.

A scenariók érdekesek, változatosak voltak, egyáltalán nem az utolsó csata volt a legnehezebb - bár amikor megláttuk a két sima és egy elit blood monstrosity-t, amelyek még csak az első pakk, egy kicsit elkerekedett a szemünk... Nekünk a Tainted Blood volt a legnehezebb, mert rengeteg objective, nincs obstacle, amit a demo szétverhet, nagyon sokat kell mozogni a szobákhoz, és kétszer is előfordult, hogy megütöttem egy asztalt, és nem sikerült lecsapnom, mert szar módosítót húztam. Ezt úgy tudtuk a végén megverni, hogy én már exhausted voltam, és a demolitionisnek az utolsó támadása volt az utolsó mob.

Az ez utáni scenario is elég nehéz, a Mixed results, de arra már sokkal jobban válogattam lapokat, és fel tudtam tartani az egyik oldalt, amíg a demo végzett a másik oldalon - és persze itt ideális volt a ward középen.

Mindent egybevetve kiválóan elköltött pénz volt ez a játék, és most már talán nekigyürkőzhetnénk a nagynak is...