Nade hol a nyár?!

Nade hol van a jól megérdemelt nyaram?!
Ezt az évszakot várom a legjobban az évben, és már mindjárt június, de még mindig nincsenek elöl a nyári ruháim, pulcsiban, ma reggel kabátban indultam el otthonról, és valahányszor előveszem a leterítős pokrócot, újra csak a nappaliban kallódik, mert be kell venni.
Így nézett ki tavaly ilyenkor a cukkinink és a parink:

Idén a cukkini egyelőre négy levélke, a pari meg majdnem pont ugyanúgy néz ki, mint amikor megvettük a kertészetben.

Még szerencse, hogy a hétvégén legalább jó idő volt, így a strandszezont végre meg tudtuk kezdeni egy kis gyereknapi fagyival kiegészítve.

Igaz, csak jégkrémmel, mert a büfés mondta, hogy "tegnap még ősz volt", és nem készültek gombócos fagyival.
Szóval kedves időjárás, kezdd el összeszedni magad, mert nagyszabású terveim vannak a nyárral!

Tehén és fóka

Pindúrtündér meg pont három és fél éves lett. Éppen tegnap árulta el nekem, ami nem tudom, mennyire kifogás, hogy a szobájukban fél a Kiki robottól (az IP kameráról van szó), mert pirosan villog a szeme, és ezért nem tud rendesen elaludni. Mert mostanában fél 10 előtt sose alszik el, pedig korábban f9-h9 között volt már durmolás. Na, most akkor megbeszéltük, hogy a Kiki robotnak integetni kell, mert azon keresztül látja őket a Nagyi, remélem, lesz valami hatása.
A minap rajzolt egy olyat, hogy az egész óvoda a csodájára járt, hogy három és fél évesen hogy lehet ilyet rajzolni:

Mert hogy teljesen felismerhető tehén, még tőgye is van, és hogy tanítottuk-e otthon tehenet rajzolni. Nem, nem tanítottuk. De az már igaz, hogy eszméletlen ügyesen rajzol, és az ecsettel is remekül bánik. Ez egy fóka, két labdával. Vízfestékkel.

És még koncepció is van sokszor, pl. Apa elveti a magokat, aztán öntözi, hogy kikeljenek (azt az egyet megkérte, hogy a kannát rajzoljam meg én):

 A másik néha teljesen elképesztő képessége, hogy olyan dolgokra emlékszik, amit nem értek, hogy lehet. Amikor mentünk kirándulni legutóbb, mutattunk egy utat, hogy az vezet Dunabogdányba. Akkor hallotta először ezt a szót. Elraktározta, kirándultunk még vagy fél órát, mindenféléről beszélgettünk, aztán egyszer csak teljesen kontextuson kívül megkérdezte, hogy "Anya, merre van Dunabogdány?"

Meg amikor voltunk kedves barátainknál, akkor hallotta életében először egy lekvárra, hogy az "fekete berkenye" lekvár. Megettük, eltettük, másnap indultunk elfelé, és közölte, hogy ő szeretne még egy kis feketeberkenye-lekvárt.

A szófogadásra már egész jól ránevelte Pepi manó, sokkal többször odafigyel arra, amit mondok, mióta csináltunk vagy hat iterációt a családi manónkkal. Amiben még mindig van fejlődési lehetőség, az a hisztizés, még mindig erős elképzelése van arról, hogyan történjenek a dolgok, és ha nem úgy történnek, akkor még van néha műhüppögés, bömbölés. De sokkal kevesebb, szokunk lefelé.

Nagyon sokat babázik: tologatja, babusgatja, megeteti, lefekteti, stb.; nemcsak babákkal, hanem plüssállatokat is dédelget, beszélget velük, elviszi őket kirándulni, meg ilyesmi. A tesóját folyton utánozza, főleg az idétlenkedést, de kb. mindenben. Az egyik nap kitalálták maguktól, hogy majd ők ültetnek növényeket, és letéptek pár gyomot  a kertben, átvitték egy részre, ahol az építkezés miatt még csak száraz föld van, és tényleg elültették, még meg is locsolták utána bőségesen.

Azt is imádom, ahogy meg lehet vele beszélni a dolgokat. Elég sokszor van afta a szájában, mert állandóan beveszi a szájába a kezét vagy más piszkos dolgot. Minap jó nagy lett neki egy aftája, próbáltuk kezelni Anaftinnal, de nem ért semmit. Úgyhogy bekeményítendő, elővettük a Glycoseptet. Jól ismeri, elkezdett bömbölni, hogy azzal nem szeretne, mi viszont mondtuk neki, hogy csak így fog meggyógyulni. Bömbölt tovább. Ekkor azt mondtam, hogy vagy Apa cseppent egyet bot (=fülpálcika) nélkül, vagy Anya keni fel a bottal. Abbahagyta a bömbölést, gondolkodott egy kicsit, aztán azt mondta, hogy "Apa cseppentse". És hagyta.

Értelmes, szociális, ügyes, és még kedves is, amikor van kedve. Jön és segít nekem pl törölgetni, teregetni. Zabálommeg.

Love, Death + Robots

Közben újabb néznivalónak értünk a végére (mostanában kicsit sok volt a párhuzamos sztorik száma, majdnem bele is zavarodtam, majd lehet, hogy írok az ongoing projektekről is), sikerült végigmenni az összes Love, Death + Robots epizódon. Három elképesztő előnye miatt minden sci-fi rajongónak kötelező:

1. Mivel kurrens sci-fi szerzők novelláiból készültek az epizódok, végre tényleg VAN sztori.
2. Mivel mindegyik más stílusú (trash actiontől elégikusig, romantikustól elgondolkodtatóig), még vizuálisan is (mangásabbtól vagy karikaturisztikusabbtól a nagyon komoly 3D-ig minden van), mindenki megtalálja benne azt, ami tetszik.
3. Mivel elég rövidek az egyes epizódok, még a legkevesebb idővel rendelkező nézők is találhatnak rá egy-egy negyed órát.

Van pár, ami az én ízlésemnek kicsit véres (néhol a neten úgy nevezik a sorozatot, hogy Boobs, Gore and Robots), de azért van bőven ennek ellenkezője is. 

Ja, és zseniálisak a minden epizód elején kiforduló másmilyen piktogramok.

Innentől SPOILER.

Szabad a hétfő

Mindig furcsa érzés, amikor valami ennyire hosszú dolognak vége van, mint a Game of Thrones sorozat. Legutóbb az Avengers: Endgame után nyilallott belém ez a furcsa, tompa, elégedettséggel vegyes sajgás, hogy most valaminek vége lett, ami jó is, hiszen lehet mással foglalkozni, meg nem is jó, mert folytatnám még.
Rengeteg jó beszámolót olvastam az utolsó epizóddal kapcsolatban (talán kiemelném ezt), nekem az volt az első gondolatom, hogy én együtt tudok élni ezzel a befejezéssel. Nem volt wow-effect, és nem ezt találtam ki magamtól, de működött, és kellő lezárást adott ennek a sok-sok órányi néznivalónak, amivel az elmúlt években a hétfőket töltöttük. SPOILER.

Majdnem hat

Kistücsök egy hónap múlva hat éves, és történelmi mélyponton vagyunk. Eddig is idétlenkedett néha, meg eddig is piszkálta a tesóját néha, meg eddig se lehetett sok mindent kihúzni belőle azzal kapcsolatban, hogy mi történt vele rajtunk kívül, de ma reggel az óvónéni megkérdezte, hogy elmesélte-e a gyerek, mi történt pénteken. Mondom nem.
Azt hittem, elsüllyedek, mikor közölte, hogy a logopédus visszahozta a csoportba mondván, hogy nemcsak ő idétlenkedik az órán, hanem a többieket is zavarja, nevetteti, nem tud dolgozni miatta.
Szomorú, de még el is tudom hinni, hogy így történt, úgyhogy nem mentegetem. Az utóbbi egy hónapban mintha tetőfokára hágott volna a "rosszasága". Sose volt ilyen, kb. szeptemberben kezdődött a lejtő, amikor nyár után újra oviba ment, azóta persze nyilván nagy mennyiségű sokk érte: költözés, ideiglenesség zaklatottsága, megint költözés, idegen hely, iskolaválasztási mizéria, az ismeretlentől való tartás, stb.
Van három hónapom kinevelni belőle ezt az elromlott magatartást. Öt évesen kellett volna iskolába mennie, akkor minden rendben volt vele (viccelek).

Pedig amúgy amikor épp nem idétlenkedik, akkor zseniálisan okos, beszélgetünk, hogy Magyarország harmadakkora, mint Németország, Szlovénia meg harmadakkora, mint Magyarország, erre rávágja, hogy akkor Szlovénia kilencedakkora, mint Németország. Egyre jobban érti a térképet, mindent megjegyez, mindent megkérdez, mindenről lehet beszélni vele. És egy nagyságrendet ügyesedett is: kb. három hete ült először biciklire, eddig sose tetszett neki, és most már (pótkerékkel ugyan, de) hasít a teraszon. Focizni még mindig szeret, de sakkozásra mostanában nem lehet rábírni, inkább régi, regressziós játékokat játszik (pl. duplóval). Úgyhogy nyilván zavarja valami, de azt még nem derítettem ki, hogy micsoda.

Voltunk vendégségben kedves barátoknál gazdaságban, és amint kiszálltunk az autóból, azonnal elfancsalodott a képe, hogy ő be akar menni a házba. Nem értettem, mondtam neki, hogy menjünk, nézzük meg az állatokat, de már-már sírva fakadt, ezért bevittem a házba, és megpróbáltam ott kiszedni belőle, mi a baj. Végül csak órákkal később, délután sikerült kihámozni, hogy az ovival volt valami tanyán kirándulni, és ott megijedt egy disznótól (gondolom, felugrott vagy ilyesmi), meg a szaguk is kellemetlen persze, és ez a rossz élmény előjött neki, és ezért nem akart körbemenni a gazdaságban.
Na, valami ilyesmi kéne most is, hogy fény derüljön arra, miért csinálja az idétlenkedést.

Legnagyobb stresszfaktor az életemben jelenleg az, hogy éppen ma kiderült, hogy az ovi az eddigiektől eltérően fordítva csinálja a nyarat, azaz júliusban vannak bezárva, és ügyeletet egy tök másik ovi tart a városban (ugye az előző városban, ahonnan elköltöztünk), és augusztusban van ügyelet emebben az oviban. Ami szívás, mert egyrészt augusztusban már iskolára akartam készülni, másrészt a másik oviban meg pont augusztusban van szünet, úgyhogy jelenleg tíz héttel kell valahogy gazdálkodnunk, ha nem akarom, hogy tök idegen helyen tök idegen óvónénikkel töltse a napjait (és valószínűleg még jobban a lelkére menjen a bizonytalan környezet). Persze kussoljunk, ha két külön oviba járatjuk a gyerekeinket.

Ruccanás harmadik nap

Bocsánat, kicsit fáradt voltam tegnap, mire hazaértem, úgyhogy a postolás már nem fért bele.
Szóval ellátogattunk az "anyaországba", a faluba, ahol a cég tízezer alkalmazottja dolgozik. Találkoztunk ugyanazokkal a kollégákkal, részt vettünk egy rettenetesen uncsi meetingen, ebédeltünk az ingyen canteenban, megnéztük a csillivilli új épületet, ahol minden fal és ajtó fekete, cserébe a wc-ben papagájos a tapéta, felmentünk egy teraszra, ahonnan az egész környéket be lehetett látni, aztán gyorsan elsétáltam a közeli boltba szuveníreket venni, és már indultunk is a reptérre a Crossroad X-ünkkel, és beccszó elég időt hagytunk, csak kicsit kalandosabbra sikeredett, mint szerettük volna, mert dugó volt, aztán tankolni kellett, és a nyomi Crossroad-nak a bal oldalán van a szája, aztán meg túlmentünk a kettes terminálon, úgyhogy az egyesen adtuk le az autót (ez szerencsére stresszmentesen zajlott), aztán át kellett bumliznunk a kettes terminálra, mert mégis onnan ment a repülő, aztán elvették a szuvenírsajtomat a piszok őrök (a zabszeletemet, ami tök ugyanolyan állagú illetve pont annyi, ha nem több nedvesség van benne, azt meg meghagyták), aztán meg a 44 kapuból a 43-ig kellett elsétálnunk mintegy tíz perc alatt.
De azért hányattatott sorsunk ellenére még így is átéreztük, hogy mennyire jó nekünk, hogy nem kell visszavezetni tíz-tizenegy órát, hanem felpattanunk a repcsire, kicsit késünk, kicsit turbulálunk a magyar esőben (Németországban verőfényes napsütés volt két napig), aztán pedig már meg is érkeztünk.
Kis családom kijött a reptérre értem, és végre semmi gixer nem akadályozta meg, hogy megörüljünk egymásnak az ajtóban, úgyhogy sikerült majdnem filmbe illő nyálassággal előadni a találkozást.
Kicsit sajnáltam a tegnapi napot, hogy amennyi erővel a HQ-ba mentünk, mehettünk volna Heidelbergbe is kicsit turistáskodni, de végül is munkanap volt, úgyhogy dolgoztunk is valamit, plusz nem tudtam volna elkészíteni ezt a képet:

Ruccanás második nap

Ma volt a fejtágítás, okosodás szakmailag. Előre megfontolt szándékkal halálra etettek minket: érkezéskor perec-péksüti-wrap, kávészünetben brownie-gyümölcsök-muffinok, ebéd ugye alapból ingyen van, második kávészünetben refill, majdnem minden booth-nál apró csemegék, közben ingyen italok... Valószínűleg úgy éltem túl, hogy minden másodikra csábultam csak el, és igyekeztem legalább részben tartani a diétámat, úgyhogy maradt a gyümölcs és az innivalók. Egy répatorta-szeletre és egy áfonyás muffinra nem tudtam nemet mondani, illetve a brazil kollégáktól kaptam egy kis repi-mogyorós snacket, de mikor elérkeztünk a vacsorameghíváshoz a kollégákkal, akkor már éreztem, hogy csak valami nagyon gyerekméretű menüt tudok bevállalni, szerencsére nem néztek nagyon csúnyán.
De maga a konferansz is kiváló volt. Már maga az előadóterem olyan impresszív, mintha színházban lettünk volna. Rengeteg előadás, pár meghívott előadóval, a témák is érdekesek voltak - egyik sem olyan, amit holnaptól tudok használni a napi munkámban, de valahogy jól esett a megerősítés, hogy tényleg fontos, amit csinálok, és mások is vannak rajtam kívül, akik ezt a munkát végzik, és kb. ugyanazokkal a problémákkal küzdenek; jó megismerkedni az aktuális trendekkel, megpróbálni elképzelni, hogy ez a mi területünkön hogy működne... És volt szó például az interaktív videókról is, amelyek most kezdenek teret hódítani pl. Netflixen, és hogy vajon tudnánk-e használni a user assistance-ben... Ez volt a legszórakoztatóbb előadás. A leghasznosabb pedig a feladatorientált tartalomról szólt, mert valószínűleg nekünk is ez lenne a követendő irány.

A szünetben kipróbáltunk egy vicces kis csapkodós játékot: asztal, kb. 8x8-as fénymátrixszal, szemben álló felek, az egyik oldalon sárga, a másik oldalon kék fények villannak fel random a 8x4-ben, és adott idő alatt ki csap le többet. A rekordom 71 csapás volt, amit jónak ítélek meg teljesen laikusan.

Na jó, voltak a szünetekben info booth-ok is különböző témákban (ott kaptam a fenti mogyorós ajit), ezeknél is lehetett inspirálódni. Az egyik legkelendőbb téma mindig a UA visibility, azaz hogy a mi munkánk akkor jó, ha nem is veszik észre, és ugye akkor veszik észre, ha valami baj van, ha valamit rosszul csinálunk, mert akkor van bibi a képernyőn. Szerencsére úgy érzem, a mi teamünkben nincs ilyen gond, de azért érdekes volt olvasni tippeket-trükköket, hogyan tűnjünk ki, hogyan vetessük észre, hogy a mi munkánk is a termék szerves része.

Az estét egy a környéken neves borász éttermében töltöttük, ahol is sem bort nem ittam, sem nem bírtam komolyabb kaját magamba préselni, viszont a kedves német kollégákkal megbeszéltük, mi hogy van nálunk és náluk, milyen a munkába járás, milyen autóval, ki honnan származik, és ki volt már Budapesten. Szóval a szokásos kicsit fura, de azért kellemes társalgás amúgy kb. vadidegen emberekkel, akikkel csak skype-on szoktam értekezni, csak munkaügyben.

Achievement of the day: külföldön vezetés pipa.

Ja, és vicces, hogy beszélgettünk kolléganőmmel, hogy mikor jártam a környéken utoljára, és hetykén rávágtam, hogy hat éve, de bizony most kikerestem a blogomból a bejegyzéseket (0. nap, 1. nap, 2. nap, 3. nap, 4. nap), és volt az nyolc is. Na jó, hét és fél.

Ruccanás első nap

Szóval az utolsó pillanatban a főnököm (<3) mégis úgy döntött, hogy menjünk repülővel, úgyhogy a hajnali indulás helyett kényelmesen, kora délután felröppentünk Ferihegyről, és már itt is voltunk ötre. Fél hatig álltunk sorba a bérautónkért, amit gondoltunk, hogy jó lesz a "compact" kategória nekünk, nem kell nagy batár. Úgyhogy kaptunk egy Opel Crossland X-et, carplay-jel, automata váltóval, és mindennel, mi szem-szájnak ingere, úgyhogy az autobahn is elhussant Frankfurttól Leimenig.
A piciny hotelünk recepcióján idősebb, csodálatos angolsággal beszélő, eszméletlen kedves bácsi fogadott minket, a wifihez külön kódot kellett kérni minden eszközre, a fürdőszoba kicsit retro a világosbarna színű szaniterekkel és a kerek mozaikokkal, de a szoba tágas, Penny Market két percre, olasz étterem négy percre, szóval mi kell még?

Az utazás varázslatos része az volt, amikor kiderült, hogy egy évek óta nem látott barát épp Frankfurtban lesz a héten. Aztán kiderült, hogy még csak most megy ő is. Aztán kiderült, hogy ő is repülővel. Aztán kiderült, hogy ő is Wizzairrel, pont azzal, amivel én. Mindenkinek van olyan ismerőse, akivel évekig nem találkozik, aztán ott folytatja a beszélgetést, ahol abbahagyja? A régi történetek megelevenednek, már-már elfeledett, megmosolyogtató emlékek előjönnek, és vicces.

Holnap lesz a nagy szakmai nap, úgyhogy koránkelés, izgalom. Majd írok megint.

435 nap

Közben pénteken jött a lakatos betenni a gyalogos kaput és az autóbeálló kapuját, már eddig is tudtuk, hogy gyönyörűen dolgozik, de ismét szépet alkotott.
Ami azért hír, mert ezáltal kész lett a házunk.
Persze sose lesz kész, mindig vannak még apróságok, de az emberek elmentek, és én az építkezés szempontjából késznek tekintem.
Tehát 2018. március 2 - 2019. május 10.
Eszméletlen mákunk volt a kivitelezővel, akit sosem múló hálánk fog üldözni. Először ugyanis az építésszel volt mákunk, aki tökéletesen eltalálta, mit szeretnénk, és utána ő ajánlotta a kivitelezőt, aki pedig minden apró részletig igényesen, odafigyelve dolgozott, sokszor a saját kezével. Igen, drágább lett az eredeti ajánlatnál. Igen, stresszeltünk azért így is bőven. De szerintem viszonylag zökkenőmentesen megúsztuk ezt az építkezés-műveletet, és most már rajtunk múlik, hogyan csinosítjuk tovább a portát.
Mérföldkő ez is.

Konferansz

Az életem egy csapásra sokkal izgalmasabb lett. Amúgy is akartam már írni, hogy jövő hétfőn autóval hárman user assistance developer lányok kivezetünk St. Leon-Rotba egy UA Day nevű konferenciára, mert az jó lesz nekünk. És mivel ezer km, majdnem egy nap az odaút, aztán a vissza is, úgyhogy végül két napot leszünk.
Ami három szempontból mérföldkő az életemben:

1. Sosem vezettem még külföldön 
2. Sosem vezettem még három óránál többet egy huzamban
3. A gyerekeim sosem voltak még nélkülem több mint egy napot

Na, ezt a felállást sikerült tegnap megbolondítani azzal, hogy az egyikünk nem tud jönni vis maior miatt, úgyhogy ketten megyünk. Gondolkoztunk vonaton, egyében, meg hogy nem megyünk egyáltalán, de aztán végül bátrak vagyunk és menők, és meg tudom csinálni, úgyhogy jövő hétfőn vár a német autópálya és az út a végtelenbe (és vissza).

Stay tuned.

Környezetvédelem by me

Amúgy pénteken voltam bankban (á, ne is kérdezd), és a lesújtó élmény mellett a nap fénypontja az volt, hogy nem volt papír sorszám! Sikerült ide is eljutni, hogy nincs szükség egy kb. 5 percig használt papírra, amit utána azonnal kidobunk (sok esetben fényes, valami vegyszerrel készített papírra), hanem elvárják az ügyféltől, hogy képes legyen egy számot megjegyezni 5 percig. Vagy tovább. Nekem sikerült.
Mostanában a korábbinál is erősebben érdekel a környezetvédelem téma. Magamat bright green-nek tartom, tehát nem tartok mindent ördögtől valónak, ami a civilizáció velejárója, de ugyanakkor igyekszem odafigyelni arra, hogy minél kevesebb legyen az ökológiai lábnyomom. Hiszem, hogy nem várhatunk változást "odafentről" addig, amíg mi magunk nem tesszük meg a legtöbbet a mikrokörnyezetünkben. Ennek megfelelően szelektíven gyűjtöm a szemetet, odafigyelek az újrahasznosításra, komposztálok, igyekszem nem venni felesleges cuccokat, nem pazarlom az ivóvizet, vászontáskát használok bevásárláskor, gyűjtöm és leadom a fáradt olajat, stb.
A következő küldetésem a zöldség-gyümölcs vásárlása saját szatyorban, a szívószál teljes kiiktatása a háztartásból (kisgyerekeknél azért nagy könnyítés, de talán megértünk rá), illetve a fa fogkefe kipróbálása.
Ezt az egész környezetvédelem iránti érdeklődést egyébként kb. általános iskola hetedik táján fejlesztette ki bennem a kémiatanárnőnk, akivel grüne punktokat gyűjtöttünk, buszok által kibocsátott szennyeződést mértünk a levegőben, és jártunk az Öko-hétre, ahol még versenyeztünk is. Ott tanultam meg az alapokat, amelyekre a mai napig építek. De a bare minimum, amit minden embertől elvárnék 2019-ben:

1. ne dobjon el szemetet hulladékgyűjtőn kívül (erdőben, utcán, autóból ki, stb.)
2. nyomjon össze minden hulladékot, hogy levegőt ne dobjon ki (ld. petpalack, tejes doboz, stb.)
3. ne nyomtasson feleslegesen
4. vigyen saját szatyrot a bevásárláshoz
5. vásároljon a lehető legkevesebb olyan terméket, ami sokat utazik a világ másik feléről

Bocs, de nem bocs.

Kecskeburger

A csemeték kergetik a kecskéket simogatás céljából

A hétvégén kedves barátoknál jártunk az Isten háta mögött Liszón. Nem sikerült a legjobb hétvégét választani erre, mert gyakorlatilag folyamatosan esett az eső, de ez azért nem tántorított el attól minket, hogy végignézzük a mindenféle jószágokat és a hozzájuk tartozó infrastruktúrát, illetve hogy felcaplassunk a szőlőhegyre, ahol még egy présházat és a nadrágszíj-csík szőlőt és gyümölcsöst is megcsodáljuk. A gyerekeknek is különleges élmény volt a természet ilyetén közelsége, meg az is eszembe jutott közben, hogy vajon hány éves korban érdemes elárulni nekik, hogy a háziállatokat többnyire megesszük?
Mert bizony ettünk finom kecskeburgert, házitojást, sózott-füstölt szalonnát és még rengeteg finomságot, hozzá friss rukkolát, hagymát. Nyilván nem maradhatott el a házi lekvár sem, ebből a fekete berkenye volt a sláger, de a som és a körte is elnyerte méltó jutalmát (a pocakunkban).
Számomra mindig is bámulatra méltó volt, ha valaki elhatározza magát, és megvalósítja az álmait, come rain or shine. Hogy ez Budapesttől több mint három órányi autózásra van, teljesen másodlagos.

A kapálás és kirándulás nemzetközi ünnepe

A munka ünnepét a magam részéről kapálással és kirándulással töltöttem. Az előttünk lakók eléggé elhanyagolták a kertet, és mi eddig csak részben tudtuk helyrehozni a dolgot. Úgyhogy tegnap kicsit nekiestem a kis opportunista gazoknak, felesleges bokroknak, magról nőtt vadszilváknak, és megritkítottam őket. Még van bőven dolog, de azért szépül a kert is. Valamint megalkottuk az idei veteményesünket is, két tő kaliforniai paprikával, hat tő különféle paradicsommal, némi cukkinival, két uborkával, és idén kísérleti jelleggel vettünk négy karalábét és négy zellert is, leginkább a gyerekeknek, hogy értsék, hogy vannak dolgok, amik a föld alatt teremnek. Ez a helyzet most:

Délután pedig elkirándultunk a házunktól 2,4 km-re levő Álló-rétre, ami nagy szám, mert ezt végigsétálta a 3 éves kislányom is (there is always a first). A motiváció persze a hátizsákjában lapuló finomság volt, de a cél szentesíti az eszközt.
És hogy mégegy közhellyel éljek, az út a fontos, nem a cél: láttunk ganajtúró bogarat, szőrös hernyót, gyászcincért és gyíkot, úgyhogy volt bőven böngésznivaló a Búvár zsebkönyvekben a kirándulás után.