Geralt és társai

A The Witcher-sorozatot nagyon vártam. Nagyon reméltem, hogy nem rontják el, most már olyan sok szálon kötődöm a világhoz, hogy amikor megkérdezik, mi az a The Witcher, akkor egyszerűen csak annyit mondok: az, amivel az elmúlt kilenc évben tetemes időt töltöttem.
Szerencsére nem rontották el, sőt. Olyan tisztelettel és okossággal nyúltak az anyaghoz, hogy le a kalappal. SPOILER.

A második gyertya

Pindúrtündér már egy hónapja négy éves, de nagyon komolyan veszi, hogy ő már nagylány. Ha véletlenül úgy alakul, hogy nem ereszti el a füle mellett, amit mondok, hanem megcsinálja, rögtön közli:
- Látod, szót fogadtam!
Meg amikor segít a házimunkában (kiveszi az edényeket a vizes mosogatómedencéből a szárítóra, vagy egy szivaccsal akkurátusan végigtörölgeti a mosdókagylót, hogy ne legyen fogkrémköpetes, vagy amikor segít teregetni, zoknit gurgulázni, stb.), akkor megjegyzi:
- Látod, milyen jó háziasszony leszek?
Sütit sütni is segít, bár itt inkább a nyalakodás motiválja, csináltunk is bőven süteményt: az ovinak is, annak a tetejére rajzolt, meg hópelyhes cukorkával díszítette, meg csináltunk mézeskalácsot, nagyon hangulatos volt. Tök jó, hogy már ilyen nagy, és lehet vele sütögetni.

Kipróbáltuk a korcsolyát, amit a szülinapjára kapott, és bár egyelőre még csak húzzuk magunkkal, elég ügyesen megtalálja a súlypontját.
Az oviban nagyon jól érzi magát, az adventi csoportelőadáson ő volt a második gyertya ("Én vagyok a hit. Sajnos az emberek feleslegesnek tartanak."). Már látom, hogy anyák napján pityeregni fogok. Nagyon cuki volt.
Mikuláskor nagyon komolyan vette, hogy kapott virgácsot is, és megígérte, hogy jövőre nem fog kapni. Elvittük a céges partira is, azóta a kedvenc meséje a Holle anyó, mert ott ezt adták elő, én pedig azóta beszereztem diafilmen. Télen amúgy is rengetegszer diafilmet nézünk este.
Még egy jó kis játékot kell megemlítenem. A kindertojásban talált fröccsöntött műanyag figurákat fürdéshez szoktuk használni, szerencsére mostanában egész értelmesek voltak benne, valós állatok, tatu, majom, kaméleon. Ja, meg egy Sziporka a Pindúr Pandúrokból, de ő kiválóan együtt tud játszani az állatokkal. Van egy teknős is, még a lába is mozog, szája mosolygósan nyitva, azzal vagyok én. Mikor már ezredszerre játszottunk hajósat meg medencéset az állatokkal, egyszer csak kitaláltam, hogy a teknős a zokniszöszt szereti, és azóta a kádban mindig az a játék, hogy a teki mondja:
- Jaj, de éhes vagyok.
Mire a gyerekek lázasan elkezdik vadászni a zokniszöszöket a vízben, ami ügyességi játék is. És persze a teki jóízűen megeszi, amit sikerül kihalászni. Múltkor már cifráztuk is, mert egy bordó zokniból nyilván bordó zokniszösz jön, egy feketéből meg fekete, úgyhogy a teki ehetett ribizlis zokniszöszt meg szedres zokniszöszt is.
Van külön matrica arra, ha egy nap nem hisztizik, nem túl sokat ragaszthatott be eddig, de haladunk, és lelkesen segít a családi manójának is az épp aktuális teendőkben (szót kell fogadnia hozzá). Szóval még mindig cuki, bátor és okos. És ha nem alszik délután (otthon nem hajlandó), akkor nagyon nyűgös lesz estére.

Rise of Skywalker

Engem ez a Star Wars IX megvett kilóra. Csak a címét, azt ne így fordították volna magyarra. SPOILER.

Bátor, de ragaszkodó

Kistücsök most már nagyon jól megvan az iskolában. A tanárok és tanítók végre elnyerték a bizalmát, olyannyira, hogy most már ki meri mutatni, mennyire ragaszkodó típus. Mindenkit ölelget, legalábbis a felnőtteket. A gyerekektől persze tanulja a sok hülyeséget, ezzel nem lehet mit csinálni. Még egy "bazd meg" is volt, de erről gyorsan lebeszéltem, és szerencsére nem fordult elő többet.
Az egyik tanára, mikor először találkoztam vele, azt mondta, hogy azonnal felismerte, kinek az anyukája vagyok, mert a szemünk annyira hasonlít.
Mesélni mondjuk mostanában nem sokat mesél, úgy kell kihúzni belőle, mi volt. Ráadásul állandóan elhagyja a cuccait, nem figyel oda, mije hol van. Legutóbb egy fél napig kerestük a sapkáját, előtte egy ideig aggódtunk, hogy eltűnt a karórája, most meg azzal jött így szünet előtt, hogy ő tulajdonképpen azt se tudja, hol van a benti pohara, meg hogy is nézett ki, úgyhogy nem iszik bent. Hát mondom, jó, hogy végre kiderül.
Továbbra is nagyon nehéz kivinni sétálni, viszont ha már kint vagyunk, nagyon élvezi. Kéne valami olyan elfoglaltság kintre, amit lehet a kertben csinálni télen, amikor nincs hó. Még nem bírtam kitalálni semmit, úgyhogy marad a sétálás. Most épp a karácsonyi fényekkel lehet kicsábítani, hogy majd azokat jól megnézzük. Ez persze jobban bejött, mikor kétéves volt, most már nem annyira motiváló.

Az utóbbi időben minden eddiginél jobban eljátszanak a tesójával. Minimális az, amikor rá kell szólni, hogy ne bosszantsák egymást, amúgy meg van, hogy egy óráig is elvannak magukban. A legújabb játék a Holdlány-Holdbaba, amit a Pizsihősökből vettek, hogy Pindúrtündér a Holdlány, és neki született egy Holdbabája, akit Kistücsök alakít. És bebújnak a kuckóba a csillagos fényű leddel, és ott sutyorognak. Teszem hozzá, hogy mostanában valamiért becsípődött nekik a halál téma, és a történetükben valaki mindig meghal. Többször kell beszélgetnem velük este elalvás előtt is, hogy a meghalás az nagyon messze van, meg ilyenek. Nem tudom, honnan vették, tudtommal nem halt meg senki a környezetükben.

Most, hogy járunk megint úszni, Kistücsök egyre bátrabb. Amit tavaly nem igazán hittünk, hogy ő a szükségesnél egy másodperccel is tovább legyen a víz alatt, az most megdől: kedvenc időtöltése a búvárkodás, ha épp nincs feladat, és már egész ügyesen átússza a tanmedencét víz alatt tartott fejjel, gyorsúszás-lábtempóval, deszkával. Jövő nyáron már ebből lesz tényleges úszás szerintem.
A korcsolyázáshoz is bátrabb, mint tavaly, persze még csak most kezdtük az idényt, de már nem az életéért küzd a jégen, hanem megpróbál megállni, haladni. Az iskolában nem tudom, mivel gyakorolják a bátorságot, de az biztos, hogy a többiek jó hatással vannak rá, legalábbis ebben a tekintetben. És persze a labdázás mindig: most éppen a minél magasabbra rúgni a labdát, hogy az iskola előtetejére felmenjen, és aztán visszaguruljon. Ebből persze előfordul, hogy fenn marad, plusz nekem kevésbé tetszik, mint a rendes focizás, de majdnem mindegy, ha élvezi. Már mondtam neki, hogy másodiktól akár választhat is egy különórát. Hát kíváncsi leszek.

Adattudóstól flamenco táncosig

Szombaton részt vehettem a cégem jóvoltából a TEDx LibertyBridge Women konferencián. Az Átrium moziban rém kényelmetlenek a székek, a mellékhelyiség majdnem vállalhatatlan, de ettől eltekintve az év egyik legjobb élménye volt. Kaptam welcome csomagot (és nem is gagyit, volt benne Dove dezodortól újságig minden), hideg és meleg italjegyet (sajnos nem lehetett bevinni a teát, úgyhogy a felét ki kellett öntsem, mert nem bírtam meginni az előadás kezdetéig a 100 fokos vizet), a szünetekben kaptunk macaront, sütikéket, kaptunk dobozos ebédet fa villával, kaptam mindenféle repiajándékot, nem lehetett panasz, megszórtak rendesen.
Mégis a lényeg nem ez volt, hanem a gondolatok. Egy nap hallani több tucat előadást egészen különböző emberektől, menedzsertől gyásztanácsadóig, acapella-énekestől építészetkritikusig, az eszméletlen inspiráló. A legjobb előadás egy data scientisté (Vásárhelyi Orsolya) volt szerintem, nagyon érdekes dolgokat mondott a jövő mesterséges intelligenciáiról és a nők szerepéről abban, hogy az majd mennyire lesz diszkriminatív.
Az első részben a TEDWomen 2019-es konferenciának az egyik blokkját néztük meg felvételről, és utána jöttek a magyar előadók. Volt olyan, amelyik engem speciel kevésbé érdekelt, de a nagyrészére azt tudom mondani, hogy látszott a felkészülés, a beletett energia, és kisugárzott az előadók ragyogó személyisége.
Ami még tetszett, hogy minden korosztályból voltak előadók, 21 éves biológuskutatótól ötvenes éveiben járó írónőig. Illetve férfi előadók is voltak, na, ők voltak csak igazán bátrak.
Gyakorlatban hasznosítható tudást is nyertem, de ha nem nyertem volna, csak azt, hogy érdekes gondolatokkal leszek gazdagabb, már az is megérte volna.

Perdido Street Station

Mintegy 19 év késéssel, de végre elolvastam a Perdido Street Station-t. Kétlem, hogy erről bárkinek is tudnék spoilerezni, de azért SPOILER.

Pink fanyűvő

Van egy játék, amivel szerintem kötelező lenne játszania minden embernek, aki csapatban dolgozik (vagy csak simán mindenkinek).
Az Unrailed! (hivatalos oldal itt) az utóbbi idők legjobb játéka, egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége. Adott egy vonat, ami elindul, neked meg kell fa, amit favágással kell szerezni, kő, amit kőfejtéssel, ebből lesz a sín, amit le kell tenni, és közben még hidat építeni a vízre, és figyelni, hogy ne gyulladjon ki a mozdony. Eléggé hasonlít az Overcooked-hoz, csak egszerűbb, kisebb, meg hát ugye vonatos.
A legjobb, hogy négyen is lehet játszani egy képen, és egyszerűen addiktív. Jól látható, hogy amíg az elején lehetetlennek tűnik, hogy elérj száz méterig, lassan, de biztosan összeszokik egy csapat annyira, hogy a háromszáz méter is könnyedén menjen, megoszlanak a feladatok, és mindenki hozzájárul a sikerhez. Én általában a fanyűvő vagyok, pink hajjal. Ezen a játékon aztán meg lehet tanulni a LEAN összes alapelvét tervezéstől a termelésig.
Nem olyan rég beszélgettem a Zen Studios egyik vezető játékdesignerével arról, hogy min múlik egy játék sikere. Ez a döbbenetes számomra, hogy adott egy játék végletekig leegyszerűsített grafikával, egyszerű játékmenettel, de csapatmunkával, megfelelően beállított nehézségi fokozatokkal, és terjed, mint a bozóttűz.

Legnehezebb hét

A múlt hét volt életem egyik legnehezebb hete, azóta meg volt a hétvége, ami sűrű volt, és a hétfő, amikor leesett a hó, és otthon ragadtam, úgyhogy csak most tudom utolérni magam beszámolóban is.
Szóval lassan két hete megvolt a Mensás kerekasztal-beszélgetés, amelyre rengeteget készültem, cserébe nem szólaltam meg szinte semennyit, csak néha tettem fel egy-egy kérdést (ami persze nem baj, a téma érdekes volt, és legalább protekciósan kérdezhettem). és ezen is túllettünk.

Aztán meg volt a Speak Academy kurzus, amelyre az utolsó előtti feladat egy tíz perces beszéd felvétele volt videóra, azt is nagy nehezen kiizzadtam magamból - a poén kedvéért nyilván ugyanazon a napon volt a felvétel, mint a kerekasztal... Aztán az utána levő másfél hetem volt rá, hogy a workshopra készüljek, ahová is három darab 3-5 perces beszédet kellett megírni és begyakorolni annyira, hogy ne legyen ciki a másik 13 ember előtt. Ezek voltak a témák:

• If you could have dinner with anyone (either alive or not), who would that person be, what would you ask that person and why? 
• If you could become famous for something, what would you like it to be for? 
• In what three ways would you motivate the rich to give/help the poor more?

Végül ezt is elég jól abszolváltam. Szombaton volt maga a workshop, elég sok hasznos dolgot tanultam belőle, amit nemcsak nyilvános beszéd során tudok hasznosítani, hanem sima kommunikációban vagy a mindennapi munkámban is. Utólag megérte a sok belefektetett energia, de azért közben sokszor morogtam, hogy nem erre vállalkoztam. Az oklevélről azért nem tudok képet mutatni, mert volt rajta egy typo, és emiatt nem kaptuk még meg. :)
Levezetésként még szombaton a workshop után kipróbáltuk a budakalászi, közösségi összefogással épült jégpályát, és nagyon meg voltam elégedve, hogy ilyen van, és hogy teljesen jó volt minden a jégtől az öltözőig, kapaszkodós tolnivalóktól a személyzet kedvességéig. És elértünk abba a korszakba, hogy a család minden tagjának egyélű a korcsolyája.

A szombat ezzel ment el, a vasárnap meg Pindúrtündér zsúrjával, készültem játékokkal, csináltunk tortát (én egyet jól el is rontottam, de szerencsére volt megmentőm), aztán ott lettünk hagyva három felnőtt hét gyerekkel, vicces volt.

Múlt héten kellett még az ovis adventi vásárra is készülni, arra dobtunk össze csinos kis pumpkin-cupcake-eket, rendes frostinggal, karácsonyi cukordíszítéssel, kb. fél óra alatt elfogyott az egész, úgyhogy legközelebb többet kell.

Ja, és múlt héten volt még egy jelentős esemény: elvittem a csapatomat (16 embert) az iskolánkba CSR team outingozni, kavicsot talicskáztunk, korlátot és falat festettünk, raklapból padokat építettünk. Mind a szülők-tanárok, mind a csapat részéről pozitív volt a visszhang, én csak összehoztam az igényeket (igen, elég sokat kellett szervezni, meg stresszeltem is, hogy minden klappoljon, és mindenki jól érezze magát), de végül jól sikerült. Képek előtte-utána:

Betonperem, elhagyatottság

Még le kell festeni három padot, de amúgy

Nincs kész, de tavasz elején már birtokba lehet majd venni, ami tök jó.

Battlegrounds

Amúgy meg közben megérkezett a Hearthstone szerintem eddigi legérdekesebb játékmódja, a Battlegrounds. Nem mintha most lenne időm játszani, de legalább jó az eddigi állásom. :) (3-ból 3 win, ahol a win az, hogy mind a hét másik embert megvertem)
Kicsit stresszes az időkorlát miatt, de csak mobilon, ott elég lame, hogy rá kell kattintani a kezemben lévő lapokra, kiválasztani, letenni, visszakattintani a pályára, úgy cserélgetni, stb. De azért még így is nagyon élvezetes kis cucc lett ez. A mechanika persze nem új, szokásos Blizz módon szintetizálják a már meglévő jó autochess játékokat, de jól. Jó lenne, ha már tudnék többet teng-lengni.

Szuper Bagolyszem

Na, hát a kisebb csemete is négy éves lett. Ahogy végignéztük az éves videókat, persze megkönnyeztem megint, milyen picike volt, milyen nagyot nőtt, még bátrabb, még cukibb, még okosabb, mint eddig. Ha valamit a fejébe vesz, akkor attól még mindig nem lehet eltántorítani, ha valamit nehezményez, még mindig teljes hangerővel teszi... de egészen komoly témákról is nagyon jól el lehet beszélgetni vele, és mindig megérti, mi történik körülötte. Továbbra is nagyon menő a megfigyelőképessége, mindent észrevesz (ma is kifigyelte, mikor csak két ajándékot adtunk neki oda, hogy hol van a maradék kettő). Mióta Pizsihősöket nézünk, ugye nyilván ő Owlette, és szuper bagolyszemével tényleg mindent megtalál.
Sőt, mikor egyszer magyaráztam neki, hogy másnap megyek be dolgozni, akkor be kell vinnem a stikeez-ből a pisztáciát, mert el fogom cserélni paprikára. Reggel simán elfelejtettem, és ő szólt:
- Anya, mész dolgozni? Akkor vidd be a pisztáciát.
A logikája is legyőzhetetlen, olyan érvekkel tud néha előállni, hogy az ellen nincs mi véd. A zöldségesnél végig magyarázott, közben felmászott a pultra, erre mondtam, hogy szálljon le, mire ő:

- Nem szállhatok le, mert fáj a lábam, és pihentetni kell.
A zöldséges nagyon jót röhögött rajtunk, én is mosolyogva fogadtam el az érvet. De máskor meg volt, hogy rossz fát tett a tűzre, és megmondtuk, hogy ezen a héten nincs finomság neki. Tudta, hogy a tiltás szombatig tart, és számoltuk folyton a napokat, hogy mikor ehet majd újra. De azért bepróbálkozott:
- Nem lehetne, hogy csak szerdáig legyen büntetés, mert csütörtökön van finomságnap?
De a kedvencem, amikor csak a szomszédba mentünk, közöltem a gyerekekkel, hogy "Ha nem totojáztok, akkor nem kell kabát, de akkor futás haza, és azonnal bemenni a házba." Mire ő gondolkodott vagy fél percig, és közölte:
- Akkor én totojázok.

Az oviba beilleszkedett, rengeteg éneket hoz haza, ami nekem nagyon szimpatikus. Márton-nap alkalmából voltunk lámpásos felvonuláson, jó nagy máglya és zsíros kenyér várt minket a végén teával. Ő szereti ezeket a közösségi eseményeket, a tesója nem annyira.

Továbbra is elképesztő bátor a vízben, most legutóbb a nagymedencében úszkáltunk, tény, hogy karúszóval. Emellett némi nyafogás után azért simán kirándul hat-nyolc kilométert hegyes terepen, gyakorlatilag akármennyit képes ugrálni, most már profin bújócskázik, és nem mocorog egyáltalán, amíg meg nem találják, és rengeteget szerepjátszik plüssökkel, lego figurákkal, akármivel. Most kapott egyélű korcsolyát is, nagyon kíváncsi vagyok, mire megy majd vele.

Bátrabb, beszédesebb

Kistücsök kezd beletagozódni az iskolai életbe. Már meg lett dicsérve, hogy jelentkezik, meg odafigyel, még annyi izgalom van, hogy ha van kedve, akkor elkezd dúdolni magyarórán meg ilyenek, de gondolom ezt is hamarosan lenyomja a rendszer. Mindenesetre most békések a hétköznapok, őrölnek a malmok, talán már azt is sikerült világossá tennie, hogy ismeri a számokat...
Előfizettünk a Teki Totó újságra, és nagyon élvezi, hogy már maga olvashatja el a feladatokat - nyilván az elsős feladatok megoldása semmilyen kihívást nem jelent, de legalább az olvasás, értelmezés új.
Fejlődés tekintetében talán az utóbbi idők legnagyobb eredménye, hogy elkezdett beszélni arról, ha hibázott. Korábban, ha valamit rosszul csinált, elrontott, vagy rossz fát tett a tűzre, és erre rákérdeztünk, azt a taktikát választotta, hogy becsukta a szemét, és várta, hogy vége legyen a beszélgetésnek. Nagyon sokat beszélgettünk vele, gyakoroltuk, hogy ez nem módszer, és úgy tűnik, lett hatása. Nagyon benne volt valamiben, a tesója mutatta neki az egyik rajzát, ő meg mérgében eltépte. Utána bocsánatot kért, és elmondta nekünk is, hogy mi történt. Megjutalmaztuk azzal, hogy nem haragudtunk rá, hogy értse, ez a követendő példa.

Egyre bátrabb is: lépcsőről már négy lépcsőfoknyit leugrik. Biztos az iskolában tanulta.
Így utólag nem bánom, hogy nem írattuk be semmilyen különórára (zene, foci jött szóba), így van energiája, ideje és lehetősége megismerni az új közösséget, megtanulni bizonyos számára pozitív mintákat a többiektől. Na, persze nemcsak a jót hozza haza, van bőven csúnya szó meg egyéb, de ez ilyen. Úszásra viszont most újra jár, sikerült megoldani a logisztikát.
Azt folyamatosan csodálom, hogy működik az agya. Beszélgettünk a növényekről és a télről, valahogy szóba került a bóbita is, és magyaráztam a tesójának, hogy bóbita a gyermekláncfűből lesz, mire ő odafordult, és tanárbácsisan közölte:
- A bóbita olyan, mint a fának a gyümölcs.
Meg kicsit egy rugóra is jár az agyunk. Sokszor játszunk azzal, hogy ha túl kicsi falatkát vesznek az általuk nem annyira kedvelt ételből, csak a kanál hegyére, akkor mondom, hogy "ez nem falat, ez csak F". Aztán múltkor szintén a tesójának magyaráztam, hogy egyen rendesen, és egyszerre tettük hozzá:
- Ne csak F legyen, hanem falat!

Voltunk a Minipoliszban, amit mindketten nagyon élveztek, Kistücsök kedvence a Sió gyár volt, elcsatangolt máshova is, de mindig vissza-visszatért a gyümölcsmosó csocsóhoz... Ja, meg barátoknál vendégségben leült az új Need for Speed elé, és játszott vele vagy húsz percet (nyilván a szabad pályán csak), átvágva fán-bokron-kerítésen, nagyon élvezte. Látom már, hogy ez baj lesz, mivel nem lehetek hipokrata, hogy ne játsszon, úgyhogy meg kell tanítani majd az egészséges balanszot.
Idén még elvisszük a céges Mikulás-rendezvényre, de valószínűleg ez lesz neki az utolsó év a mítosszal, biztos már félig kiábrándították az osztálytársak. Én is elhinteltem neki, hogy nem minden létezik, ami a mesékben van, mert a Plukkido lufit legutóbb a szeme láttára tettem fel, hogy egy kicsit elgondolkozzon, mi közöm nekem a manókhoz. Majd leülök vele hamarosan beszélgetni is erről, hogy ne legyen túl nagy sokk a Mikulás.

Őszsiráf és ősorrszarvú

Valami érthetetlen okból kifolyólag azt meg nem meséltem, hogy az őszi szünetben ellátogattunk az Ipolytarnóci Ősmaradványok látogatóközpontba. Nem új dolog ez, már a szüleim is látták, meg nyilván ott van pármillió éve, de most nagyon szépen felújították, és még az őszi hűvösben is kiváló program volt.
A mindent bele menüsort választottuk, 4D mozival, függőhíddal, vezetett túrával, mindennel, és így sem volt arcátlanul drága, ami jó, mert így még van is esély, hogy az ember ilyen messzire utazik. A függőhíd volt az első, amit kipróbáltunk, nyilván tapasztaltunk már hasonlót, de azért fun volt. Aztán megnéztük a 4D mozit, a szemüvegek valahogy nem stimmeltek, de a kis mozifilmecske tőle telhetően érdekes volt. Annyi, hogy nem tudom, minek tettek bele ijesztegetést, lehetett volna másra koncentrálni (a fogatókönyvírót mondjuk lecserélném). De elképzelni az ősmaradványok helyszínét jó volt. Megtudtuk, hogy az ősorrszarvúnak nem volt orrszarva, és az őszsiráfnak nem volt hosszú nyaka.
A túra volt a csúcspont Attila vezetésével, szellemes és kedves poénjai mellett komoly betekintést kaptunk abba, hogy mit kell észrevennünk az erdőben sétálgatva: őscápa-fogat, megkövült fákat, és aztán a millió éves lábnyomokat a kőben, amelyek fölé szerencsére már épületet is tudtak emelni, hogy megvédjék az időjárás viszontagságai ellen.
Külön adalék, hogy mivel sokáig nem volt intézményesített látogatóhely, a helyiek elhordták a legnagyobb megkövült fa darabjait, és csak elképzelni lehet, milyen hatalmas volt régen (a fa monológja itt).
A kialakított park nagyon szép, jót sétáltunk, a szobrok viccesek, akár lehetett volna még, és nyilván nyáron az egész még sokkal szebb lehet. Mindenképp megéri egyszer, a gyerekeket is elviszem majd.

The Mandalorian

A Mandalorian jó lett. SPOILER.

Írókör!

Na, most már így a harmadik alkalom után akkor már elárulom: újra járok írókörbe! Yaay!
Havi rendszerességű, van téma, házi feladat, kötetlen beszélgetés, habzsi-dőzsi, minden, ami kell (bár Wyquin zserbója azért néha hiányzik). A társaság kiváló, vicces, hogy a három írótársból csak egyet ismertem személyesen korábban, és mégis valahogy sikerült elsőre egy hullámhosszra hangolódnunk; és bár nagyon más szemléletmóddal, olvasottsággal és tapasztalatokkal rendelkezünk, az írás szeretete és a fejlődni akarás összeköt, és mivel mindenki intelligens és senki sem húszéves, érdemben tudunk vitatkozni, érvelni. És ebből jönnek ki a legjobb dolgok. Legalábbis már most többet írtam idén, mint tavaly (mondjuk az nem nehéz).

Vidámpark

A legújabb Speak Academy-s feladatban az volt a téma, amelyről öt perces beszédet kellett írni, hogy "If you had a million dollars, what would you spend it on?". Más általában azt mondja erre, hogy házat venne, meg a felét odaadná a családnak, meg autót azért csak kell venni, meg persze be kell fektetni, hogy ne vesszen el, meg kicsit azért emelni kéne az életszínvonalat, de csak ésszel, én meg gondoltam egyet, és fejben megálmodtam egy új vidámparkot Budapestre. Olyan lenne, mint a Liseberg. Nemcsak vidámpark, hanem közösségi tér.

Itt a script, ha érdekel.

Dark Fate

Amúgy a Terminator: Dark Fate meglepő módon egy jó film. Olyan, amilyennek lennie kell. Nem akar több lenni magánál. Van akció, nem lacafacáznak, kemények, van akció, néha még elviselhető humor is fellelhető, utalások az előzőekre, meg akció is van. SPOILER.

Hajpakolás

Hétfőn elmerülhettem a házi samponok, krémek, ayurvedikus porok világában. Nagyon izgalmas volt: az asztalon számolatlan picike üvegcse, ezek közül a kedvencem a brokkoliolaj (!), ezek mellett kis zacskók ismeretlen porokkal (beccszó emulgeálószerek meg ilyesmi volt benne), egy csomó nagyon izgalmas nevű ayurvedikus por, amely leginkább úgy néz ki, mint valami varázspor, hogy veszek belőle, a levegőbe szórom, és pukk, történik valami.
És persze üvegcsék, keverőpálcák, mérleg, kémcső, kiskanál, satöbbi.
És akkor kaptam először egy nedves pakolást a hajamra, amelyből csak a bhringaraj porra mint összetevőre emlékszem (nem pont ez volt, de kb. hasonló). Amíg ez a maszk a hajamon volt, kaptam az arcomra egy kicsit sárszínű, de nagyon menőnek tűnő és finom illatú pakolást.
Aztán kaptam egy menő samponos hajmosást házi balzsammal, és végül jött a cherry on top: lenmagzselé!
A lenmagzselé ugyanis, csak hogy tudd, nagyon jótékony hatással bír az ember hajára, táplál és dúsít, és még össze is göndöríti a hajat, ami szupervicces. És mindezek mellett full természetes anyag.
Itt egy videó róla.
Az eredmény: még harmadnap is vállalható haj, amely nem lapul le a fejemre, mint szokott.
<3 Hugi

Doktor Hu és társai

Már csak egy hónap, hogy a kisebbik csemeténk is négy éves legyen. Amikor mások számoltak be arról, mennyire meglepődnek a gyerekük növekedésén, "jajistenem dehátcsakmostvoltbaba", mindig gyanakvással hallgattam ezeket, aztán most meg jaj Istenem, de hát csak most volt baba!
Pindúrtündér szerintem jól beilleszkedett az új óvodába (ebben jelentős szerepe volt annak, hogy katica az új jele), felvett pár rossz szokást (pl. csapkodás, illetve a helytelen beszéd -> eddig gyönyörűen beszélt, kivéve a s, zs, cs és r hangokat, most meg affektál, leharapja a szavak végét, és a k-t tévesztést is felvette sikkből, mert legalább 3-4 ovistársa nyomja, egy évvel idősebben! hihetetlen, az ember azt gondolná, hogy most, hogy végre idősebbek az ovistársai egy évvel, majd tanulhat tőlük szép beszédet, erre beszédhibásabbak, mint ő, tisztelet a kivételnek), de alszik bent, játszik bent, az óvónéniket szerintem megszerette.

Gyönyörűen rajzol. Eddig is gyönyörűen rajzolt a korához képest, de minden héten meglepődöm rajta. Szépen húzza a vonalakat, részletgazdagok a művei, kitölti a rendelkezésre álló teret, és felismerhető, amit csinál. Ecsettel is nagyon ügyesen bánik, szívesen is fest vízfestékkel. A kinyomtatott színezőknél pedig számomra döbbenetes kiegészítéseket tesz: a cicát nem egy színnel színezi ki, hanem csíkos lesz, a királylány ruhája szivárványszínű, a gombára pedig rajzol magától ajtót és ablakot, hogy manólakás legyen.

Amikor éppen van kedve, akkor viszont továbbra is bámulatosan választékosan fejezi ki magát, ilyeneket mond, hogy "Pompás", meg hogy "Olyan finom lesz, hogy csuda", meg komplett összetett mondatokat.
Az ikes igéket még néha téveszti, pl. Olívia szomorkod. Meg vannak ilyen aranyos gyerekmondásai, hogy "Anya begyullasztotta a lábujját", ez azt jelentette, hogy a lábujjamon begyulladt egy seb.
Amikor éppen valamelyik állatka beteg volt, és orvososat játszottunk, egyszer csak közölte, hogy mindjárt jön "Doktor Hu". Egy pillanatra lekoppant az állam a földre, hogy miről beszél a gyerek, de aztán szerencsére kiderült, hogy nem Doctor Who-ról, hanem összevont két mesét a fejében, a Vukból Hu-t, a baglyot összetette a Bogyó és Babóca orvosával.

Ja, amúgy a fejében rengeteg mese van, és élénken figyel, el is tudja mesélni utána. Legutóbb mikor a Zog és a repülő doktorokat akartam neki olvasni, kézbe vette, és nem versben ugyan, de a tartalmát tökéletesen végigmesélte lapozgatva. Jó, tény, hogy sokat is olvassuk - de akárhányszor kérdezem, milyen mesét látott a Nagyinál / Mamánál, el tudja mesélni, mi volt benne, legalább nagyvonalakban. Ez szerintem eszméletlen erős képesség.
Sőt, van egy könyvünk, ami neki még valószínűleg nem való, a Zeusz és bandája, amit elsősorban a tesójának vettünk, de szeretnek belőle esti mesét hallgatni. Ez nem köti le, sertepertél közben, meg minden, de mégis hozzá tud szólni legalább annyira, hogy ki minek az istene/istennője. Meg játszottak olyat is a tesójával, hogy a tesója a számok istene, ő pedig a katicák és a cseresznye istennője.

Múltkor kinyomtattam nekik egy Bobo képregényt, amit nagyon kedvelnek, és kérdezte, hogy hol vásároltam. Mondtam, hogy kinyomtattam. Mire nagyra kerekedett szemekkel, meglepődve:
- Te ilyet is tudsz a munkahelyeden?!

Az édességeket továbbra is imádja, alig lehet elmagyarázni neki, hogy a finomságnap-csütörtök még két nap, és nem, ma nincs édesség. És persze alig várja a Mikulást, mert tudja, hogy akkor majd nagy dőzsölés lesz.
Ja, meg alig várja a szülinapját, minden héten meg kell beszélnünk, hogy még messze van, és igen, majd lesz lufi meg torta.

Másfél óra

Tegnap egészen szürreális élményem volt. Valami okból kifolyólag kitaláltam, hogy délután ötre átmegyek Leányfaluról Szentendrére, a Vizes Nyolcashoz. Ez amúgy 12 perc, durva forgalomban 15 is megvan.
Direkt 16:35-kor már cipőt vettünk, hogy tuti odaérjünk. És már meg is érkeztünk 18:10-kor.
Igazából gyorsabb lett volna, ha gyalog megyek, csak velem volt a kislányom is. Talán ő az oka, hogy nem ütött meg a guta. A kábé másfél óra alatt, amíg lépésben araszoltunk, mit araszoltunk, álltunk a forgalomban, percenként haladva egy métert, azzal szórakoztattuk magunkat, hogy számoltuk a szembejövő piros autókat (27 jött), aztán beszélgettünk az oviról és a szülinapi zsúrjáról, ami még csak egy hónap múlva lesz, aztán pedig hallgattunk Alma Együttest.
A legdurvább pedig az, hogy igazából nem volt olyan fontos, tehát ha ezt mondjuk az elején tudom, akkor el se indulok - csak akkor még 34 percet írt a Maps, úgyhogy gondoltam, belevágok.
Hogy mi lehetett az oka? Gondolom, az, hogy elfelejtették ünnepnapra állítani a lámpákat, és a hétköznapi forgalmi rend teljesen megfogta a hazajutni akarókat, feltorlaszolva a 11-est egészen Tahitótfaluig, és tovább.
Az a durva, hogy onnan tudtam, hogy nem valamiféle idő-loopba kerültem be, amely végtelenné tágítja az utazásunkat, hogy mikor visszafelé suhantam, még mindig ugyanolyan durva kocsisor állt Budapest felé.
Visszafelé 12 perc volt az út.

Wax és Wayne

Tegnap kiolvastam Sandersontól a második Mistborn-ciklus, a Wax and Wayne-ek utolsó darabját. Ez kb. ott vett meg kilóra, mikor az eredeti Mistborn-ok elképesztően jól kitalált mágiarendszeréhez hozzájött az ipari forradalom, és a coinshot főszereplő pisztollyal lő maga alá a repüléshez.
SPOILER.

Éretlenke

Behívtak a gyerekemhez az iskolába, de így, hogy "Beszélnünk kell!", Messengerben. Bementem, ott volt az ofő, a másik tanárnő és a pedasszisztens, és hármas támadással előadták, hogy Kistücsök nem érett az iskolára. Hogy nem csinálja, amit kérnek tőle, és nem is válaszol, ha kérdezik, és elkóborol, nem tudja, mi történik az osztállyal, nem figyel oda. Ugyanakkor másfél hónap telt el, és a tanárok számára ennyi idő alatt nem derült ki, hogy a gyerekem fejben összead, szoroz, vagy ismeri a betűket. Nekik az a kritikus, hogy lecsúszik a nadrágja, és nem húzza fel, ha hússzor is mondják neki.
Persze igazságtalan vagyok, mert az tényleg gond, ha nem tudja, melyik füzetben dolgoznak éppen, de neki még csoportot is kellett váltania, nemcsak intézményt, és nem látok semmilyen erre vonatkozó erőfeszítést, hogy ezt megkönnyítették neki.
Én részemről elégedett vagyok, mert azt látom délután, hogy másokkal focizik (az elején mindig csak egyedül üldögélt), és igen, bizonyos szinten regresszió az is, hogy sokszor rém koszos ruhában jön haza, mert a koszban kavicsozik, de valószínűleg unatkozik, azért. Nem tudom, hogy így van-e. Azt mondják, nem lehet felkelteni az érdeklődését. Én ezt nem így tapasztaltam, úgyhogy kicsit elcsüggedtem, hogy annyi utánajárás után végül is mégis sikerült-e elrontani ezt az iskolaválasztást, és lehetett volna vajon jobban?

Kistücsök nem beszél arról, hogy bármi baja lenne, de sose beszélt róla, még akkor sem, amikor tényleg volt baja - ez mindig aggodalommal töltött el. Erre mondta egy kollégám, hogy ő is ilyen volt, és hogy bíznom kell a gyerekemben, hogy ha tényleg imputot vár majd, akkor elmondja. Úgy legyen.
Mert amúgy a mindennapok szintjén jókedvű, tény, hogy nagyon elfárad, este úgy dől be az ágyba, és emiatt esténként már picit szétesik, de azért rengeteg mindennel foglalkozunk most is, iskola mellett. Amióta cseréltünk, és én megyek a gyerekekért, már délután negyed öttől tudok velük játszani, gyöngyöt rakosgatni, levelet szedni, legózni, satöbbi. Továbbra is figyelmes, érdeklődő otthon, olyan dolgokról kérdez, hogy néha eléggé meglepődöm, földrajz, fizika, satöbbi.
Humora is a régi, rengeteget idétlenkedik persze, de vannak értelmesen vicces pillanatok is, például mikor a Leányfalu-Budakalász meccset elvesztettük, akkor közölte:
- Ez a piszok Büdikalász megvert minket!

Az iskolából annak rendje és módja szerint hozza a csúnya szavakat, nálunk eddig nem dívott a hülye meg a segg, és a pisil is pisál lett, próbálom leszoktatni róla. Azért még mindig többet mesél az iskoláról, mint anno az óvodáról, ami mindenképp jó jel - de olyan tehetetlennek érzem magam, nem tudom átlendíteni a kezdeti nehézségeken, ezeket neki magának kell végigjárnia, és rosszak azok a percek, amikor az ő érdekében kell keménynek lennem vele. Volt egy olyan délutánunk, amikor vagy negyven percig tanultuk, hogy ha kérdezek valamit, és az neki kellemetlen, akkor nem lehet mást csinálni, matatni, elterelni a témát, hanem a szemembe kell nézni, és válaszolni kell. Volt benne sírás is, ölelgetés is.
Régen olyan magabiztos voltam abban, hogy hogyan kell gyereket nevelni, de most ezzel az iskola dologgal ki lett rántva a lábam alól a talaj. Szerencsére az élet nemcsak az iskoláról szól, és a megszokást az idő majd meghozza. Addig meg játszunk, rajzolunk, beszélgetünk, számolunk.

Meanwhile in Maanjitown

Egy kis betegség felborította a hétköznapokat, volt egy éjszakánk, amikor négy megszakítással aludtunk négy órát összesen, de most már talán jó lesz. Közben az alábbiak történtek:

• Elkezdtük a Primal-t nézni, nagyon hangulatos, megkapó képekkel, kifejező grimaszokkal
• Felkértek egy mesekönyv véleményezésére kiadólátogatások előtt (nagyon jó)
• Megtaláltak egy szakdolgozattal, amelyhez olyan fordítókkal szeretne interjút készíteni az illető, akik dolgoztak már videójáték lokalizációjával
• Megtaláltak azzal kapcsolatban, hogy vegyek részt egy kerekasztal-beszélgetésben száz fő fölötti közönség előtt, videojátékokkal (?) kapcsolatban
• Megtaláltak egy olyan munkalehetőséggel, amit nagyon szerettem volna csinálni pár évvel ezelőtt, de most már nem mondok fel emiatt (gyerekkönyvek lokalizációja, koordinációja)

Emellett ugye amiket már mondtam:

• Épp csinálok egy Speak Academy nevű nagyon menő tréninget november végéig
• Elvégeztem a People-centric Approach nevű tréninget a múlt héten
• Épp a héten van a chatbotokról egy jó kis beginner tréningem
• Meg kell csinálnom egy könyv szerkesztését
• Meg próbálok írással is foglalkozni, közepes sikerrel

Ja, és:

• Mivel ennyi dolgom van, gondoltam, elkezdem vééégre a Shadowrun: Hong Kongot, mert f*ck it

Baconös-hagymás lángos

Ha már nosztalgia... Egy időben a Kenyeres utcában dolgoztam, a 3. kerületben, a Flórián térhez közel, és rengetegszer sétáltunk ki az aluljáróhoz, Budapest legjobb lángosozójába. Most így kb. kilenc év után megint arra jártam, és gondoltam, benézek. Szerencse, hogy még dél előtt értem oda, mert mire én megkaptam a sajtos-tejfölös-baconös-hagymás lángosomat, már hosszan kígyózott a sor. Ez önmagában is azt jelentette, hogy még mindig régi minőségében tündököl a hely, de mivel mintát is vettem, bizton állíthatom, hogy így van.
Régen a töltött lángos volt a legfinomabb, most a baconöset vettem, de a sima sajtos-tejfölös, vagy a sonkás-sajtos-tejfölös is kiváló. Ezt ettem én:

A tészta puha és pont a tökéletes sültségű, nem spórolnak se tejföllel, se sajttal, a sajt nem a leggagyibb, amit lehet kapni (mint általában a lángososnál), és elég bőséges, nem hiszem, hogy bárki éhes marad utána.
Persze a diétámba nem igazán illik bele, de leúsztam délután. Well, sort of.

Felesleges tudás

Szóval szombaton voltam egy kislányzsúrban, az ünnepelt öt éves volt, viszont volt egy tíz éves bátyja, aki szegény nagyon kilógott a csajbuliból, nem nagyon tudott mit kezdeni magával a kb. tíz kislány mellett... Úgyhogy megszerezte az anyukája telefonját, és elkezdett rajta zenét hallgatni.
A Zúg a Volgánál belekérdezett a társaságba, hogy mi az a Volga, de szerintem nem számított válaszra, mert meglepődött, mikor mondtam, hogy folyó. Onnantól figyeltem, és tényleg: RAPülőket hallgatott, és kezdte kívülről énekelni az egyiket.
A Lesz még rosszabb-ig bírtam. Kicsit még jobban elkerekedett a szeme, ahogy citálni kezdtem a
Ki mondja meg nekem, hogy most mi a fene legyen?
Csak ide-oda szökellek, mint zerge fenn a hegyen.
Jobbra át! Balra át! Kerülöm a kapuját.
Nélküle még elvagyok, de ki csinál ma vacsorát?
-t... Aztán elmeséltem neki, hogy amikor én voltam közel annyi idős, mint ő (jó, 12), akkor én is pont ugyanezeket hallgattam, és az összes számot tudtam kívülről - és még most is megvan a nagyja agyam elfeledett zugaiban. Ő szabadkozva mesélte, hogy még csak hármat tud, és hogy most a Riszájkling albumot hallgatja, de megnyugtattam, hogy csak így tovább, aztán jött a Túr dö Flanc, amit ő nem ismert, én meg nyomtam az Ééééééééés már indulok is-t, és nevettünk.
Ciki?
Mindenkinek vannak az agyában rejtett zugok, ahol felhalmoz felesleges, ám soha el nem felejtendő kis tudásokat, nem?

A lényeg: elültettük

Sajnos megint sok a dolog: tartottam beszédet Toastmastersben, de nem úgy sikerült, ahogy akartam, meg járok egy Speak Academy nevű online tréningre, amivel nem tudok annyit foglalkozni, amennyit szeretnék, meg most két félnapig vagyok egy People-Centric Approach nevű amúgy elég jó kis tréningen, de emiatt halasztódnak egyéb dolgok, meg otthon már lassan raktárrá változik az egyik szobánk, annyi benne a tennivaló, pedig a hétvégén még volt is egy órám, amikor legalább az asztalomon rendet raktam a felhalmozódott egyhavi papírok között, meg közben etetni kéne azt a nyomorult méhecskét is minden nap, hogy egyszer kaphassak méhecske mountot, meg van egy új könyvszerkesztés is, meg közben próbálok is írni, amiről majd mesélek kicsit később, mert nagyon izgi...
De a hétvége azért elég jól sikerült: elültettük az összes növényt, amit bevásároltam (meggyfa, barackfa, sövények, ribizli, málna, egres), elegyengettem az utolsó földtúrást, ami a házhoz tartozik, kirándultunk Dobogókőre, és gyönyörű volt az idő, meg Pindúrtündér elment egy zsúrba, és kicsit ismerkedtem a helyi anyukákkal.
Ja, meg végre bepótoltuk a Molly's Game-et, amit már két éve meg kellett volna nézni, és kb. idén nem láttam még jobb filmet ennél, úgyhogy nem is értem, miért vártunk eddig. Lehet, hogy lesz erről egy külön post is, ez most csak a szokásos sokmindentkellcsinálni nyafogás.

Lehetne még egy picit jobban?

Megnéztem az Ad Astrát. Nem volt rossz, de tipikus példája annak, amikor azon bosszankodom, hogy ennyi erővel (pénzzel, energiával) lehetett volna sokkal jobb. Az ember azt gondolja, hogy beülhet végre egy jó kis scifire, erre fizikai tévesztések, aránytévesztések várják, de még ez is elnézhető. Az a baj, hogy semmi újat nem tudott mutatni. Fogták a Gravityt és a First Man-t, összegyúrták, tettek bele egy csipet Űrodüsszeiát, és kész. SPOILER.

Dear Reader

I'm alive!
Az utóbbi időben mindent csak toltam magam előtt, mert a tegnapi szakmai rendezvényre készültem, amelynek szervezője voltam, ezenkívül az egyik előadó a kettőből. Az esemény a cégen belül a munkánk, szakmánk (aka. technical writer / user assistance developer) láthatóbbá tételére, megismerésére irányult Budapest UA Open Day 2019 fedőnéven. Úgy gondoltuk, hogy ha csak előadások vannak, akkor mindenki halálra unja magát, úgyhogy a két prezentációt egy játékkal és több interaktív lehetőséggel tarkítottuk - és ez be is jött. A visszajelzések alapján az embereknek tetszett a rendezvény, és már azt is tudjuk, mit csinálunk másképp jövőre.
Ami az én előadásomat illeti, Dear Reader, Who Are You? volt a címe, és arról szólt, hogy nagyon nem mindegy, kinek írunk, és hogy már a technical writing sem arról szól, hogy csak simán írj le mindent, aztán majd a felhasználó kiválogatja a neki kellő infót.
Soha ez előtt nem mondtam 7 percnél hosszabb beszédet, ez pedig a klasszikus 18 percre volt belőve, tehát több mint kétszer hosszabb volt, mint amihez - valamennyire - hozzászoktam. Az embereknek tetszett, én viszont - nyilván - nem voltam tökéletesen elégedett. Kétszer annyira megzavarodtam, hogy rá kellett nézni a monitorra segítségért. Mondjuk legalább nem "őőő"-ztem sokat (ez a Toastmasters klub áldásos hatása), illetve aznap reggel jutott eszembe még pár adalék mondat, amelyekkel még érthetőbb a beszéd, azt beletettem, és jó is lett.
Szóval összességében persze jócskán pozitív a mérleg, elég sok munkám volt benne, hogy minden flottul menjen, és ami a legjobb, hogy nem one (wo)man show volt, hanem tényleg mindenki beletette a magáét a rendezők közül.
Azért most egy ideig nem szervezek semmit.

Oviról és hajókról

Már csak két hónap, és Pindúrtündér is négy éves lesz. Nyilván neki is az oviváltás volt a legnagyobb izgalom ebben a hónapban. Azt gondoltam, hogy a legnagyobb sokk az lesz, hogy nyolc helyett huszonkét társa lesz az óvodában, de igyekeztem a lehető legjobban felkészíteni erre. Mondjuk ő elég szociális, tehát nem attól féltettem, hogy nem akar majd ismerkedni, hanem inkább attól, hogy nem tudnak annyira odafigyelni rá. De ezt elég hamar megtanulta kezelni. Ez alatt a három hét alatt lett barátnője, megtanultuk majdnem minden ovistársnak a nevét és a jelét, és voltak nálunk az óvónénik családlátogatáson. Ja, és meghívtak minket egy szülinapi zsúrba.

A Vörös-kő meghódítása

Ami pozitív az eddigiekhez képest, hogy ebben a csoportban kb. mindenki idősebb nála, ezért a minták, amiket lát, sokkal "nagyosabbak", és van is mit tanulni még. Korábban majdnem mindenki kisebb volt nála. Persze nem nagyon lehet összehasonlítani egy magánóvodát és egy állami óvodát, de ami megtehető, azt itt is megteszik a gyerekekért.
Az elevenségét, belevalóságát mindenki kedveli (nemcsak az óvodában). A bátorsága néha vakmerőségbe csap át, de ha valami nem sikerül neki, akkor nekifut ezredszer is. Gyönyörűen pakol vasalható gyöngyöket, ami szerintem elég menő ennyi idősen, főleg az, hogy leköti ennyi ideig, és képes kirakni egy egész szívecskét az ikeás készletből. Továbbra is nagyon szeret babázni, főzni és rajzolgatni, egészen megdöbbentő néha, mennyire részletgazdag, amit csinál.

Egyszer, mikor nem nálunk voltak a gyerekek, valahogy a Youtube-on eltévedtek valami legós titanic-adaptációhoz, utána Pindúrtündér napokig nem tudott rendesen aludni, és este suttogva mesélte nekem újra és újra, hogy a Titanic nekiment a jéghegynek, és elsüllyedt. Aztán sikerült feldolgoznia a dolgot, meg beszéltünk a hajókról általában, próbáltam elterelni a szót a vitorlásokra, és hogy azok milyen menőek voltak, és a Santa Maria, amellyel felfedezték Amerikát, és az nem süllyedt el, hanem szépen átment az óceánon, meg vissza is, satöbbi. Aztán pár héttel később a kislányom a szöveg melletti képet rajzolta az oviban.
Ennyit a tudatalattiról.
Amúgy még mindig a hisztivel küdzünk kicsit, mindig jobb a helyzet, de szerintem most az oviban is tanul új módszereket, úgyhogy szembeszélben hajózunk - de azért nem lehetetlen. Szerencsére vele nagyon könnyű beszélgetni, mert szívesen és sokat mesél.

DLSB 20

A betonasztal, amibe mindenki belerejtette a maga üzenetét
(ott voltam, amikor készült)

Egyszerre ijesztő és elgondolkodtató, hogy a húsz éves osztálytalálkozóm volt most szombaton. Az ember szerintem mindig úgy van vele, hogy kicsit nincs is kedve elmenni, embereknek beszámolni az élete történetéről, akik nem is ismerik igazán, de közben meg kicsit van is kedve feltöltekezni történetekkel, vidám, szomorú, érdekes, elgondolkodtató vagy csak egyszerűen új beszélgetésekkel. Aztán kinek hova billen a mérleg.
Én örültem az ismerősöknek, akiket csak így, ötévente látok, szerettem volna tudni, mi van velük, hogyan gondolkodnak most a világról. Sok ember nem érik meg még 18-19 évesen (többek között én se), tehát lehet, hogy a felnőtt ember egészen más, mint ahogyan a középiskolában viszonyultunk egymáshoz. Így utólag visszagondolva én elég mulya, elvarázsolt tinédzser lehettem, nehéz lehetett velem barátkozni.
Most viszont több olyan emberrel is beszélgettem, akivel az iskolában kb. két mondatot, az azóta eltelt 20 évben meg semennyit. Az egyik beszélgetés úgy kezdődött, hogy "figyelj, te írtad a Mass Effect játék magyar kiadásában azt az izét?". Hű, egyrészt jó rég volt, másrészt még álnéven, harmadrészt soha nem jelzett vissza senki azzal kapcsolatban, hogy tetszett-e neki. Na, most kaptam véleményt, és utána vagy egy óráig beszélgettünk játékokról, gyerekekről, munkáról, meg a Zélet nagy kérdéseiről. A legpoénabb az volt, mikor kedves évfolyamtárs-barátommal elkezdtük megvitatni a Cyberpunk 2077-et, és többen körülültek minket, és a végén egészen filozófiai magasságokba emelkedünk nyelvekről, Wikipediáról és a kíváncsiság hasznosságáról.
Az ofőm fiatalosabb volt, mint tíz éve, jó volt látni, mennyire élvezi, amit most csinál. Mindig adtam a véleményére, de persze ő eddig még nem fogadta el, hogy nem szépirodalmat írok, így még egy darabig futnom kell a szekér után.
Az iskolámba visszamenni mindig szívet melengető, kedves érzés. Szerettem ott lenni. A környezet fiatalos, modern, inspiráló, szabadságot hangsúlyozó, gondolkodást segítő. Ha ezerszer kéne iskolát választanom, ezerszer azt választanám - de az akkori állapotban, amikor oda jártunk.
Öt év múlva ugyanitt.

Szolmizál és kirándul

Kistücsök életének valószínűleg eddigi legnagyobb változása volt ebben a hónapban: az iskolakezdés. Azt gondolom, jól felkészítettük rá, és remekül vette az akadályt. Érti a koncepciót, szereti a pirospont-gyűjtögetést, kedvence nyilván a matekóra, de mindegyikről van mesélnivalója. Végignézte, ahogy bekötöttem az összes füzetét, az éneket utólag vettük, és még azt is, és szerintem tetszik is neki, hogy ilyen rendezettek a cuccai. A tolltartóját szereti a legjobban, és mivel kapott tíz pirospontért "kisötöst" tegnap, vettünk bele még színes ceruzákat, hogy értse, hogy nekünk ez nagyon tetszik.
A tanítónénikről eddig csak jót tudok mondani, kedvesek, de követelnek is, jól működnek együtt, és jól kommunikálnak a szülőkkel. Az én kisfiamról azt mondták, hogy "egy kis baba", nagyon fiatal (ugye épphogy 6), és sokszor a fellegekben jár, ábrándozik, de ha felszólítják, akkor majdnem mindig tudja a választ. Csak jelentkeznie kellene többet. Na, azt én nem erőltetem most itt az elején. Egyrészt nem olyan típus, másrészt eleget követel tőle a rendszer így is, nem kell hirtelen arra is figyelnie, hogy nyomakodóbb legyen, mint eddig. Majd ha már beilleszkedett, és minden rendben. Neki még az idegen csoportot is meg kell szoknia. Ami teszem hozzá egész jól megy neki.

Közben elkezdett mozogni az elülső fölső metszőfoga is, úgyhogy lassan nekünk is eljön majd a foghíjas mosoly korszak, de azért még legalább egy hónap. Addig nem annyira erőltettem az interdentális sziszegők kijavítását, most már marad utána.
Múltkor elkezdtük játszani a szólánc-játékot, hogy mond egy szót, annak az utolsó betűjével mondok én, annak az utolsó betűjével ő, satöbbi. Ezt nagyon szeretjük, akár uzsonna közben is mehet, szerintem nagyon jó gyakorlat szabad asszociációkra, szókincsbővítésre. Nyilván A betűs szóból kell a legtöbb, és ideális esetben olyat kell keresni, ami nem A-ra végződik. Egyik alkalommal azt mondtam neki, hogy "busz", mire neki a SZ kezdőbetűre az jutott eszébe, hogy "szolmizál".
Újabban megtetszettek neki a különféle szalvéták (az iskolába nyilván mindenki különböző mintásat hozott), úgyhogy azt vettem észre, hogy az iskolából hazahozza az uzsonnás szalvétáját - néha maszatosan, de néha egészen megkímélve, és azt elteszi magának a szekrénybe. Úgyhogy adtam neki egy dobozt, amibe teheti a szalvétagyűjteményét.
Beadtuk a derekunkat, és mi is megvettük a Zeusz és bandája c. könyvet, mert már a könyvfesztiválon nagyon megtetszett, és a görög mitológiát nem lehet elég korán kezdeni... Kistücsöknek nagyon tetszik, legalábbis ez az első könyv, amit nem csak esti meseként lapozgat, hanem nap közben is bele-belenéz. Egyszer olvasta Apa el nekik Akhilleusz történetét, de mikor kérdezgettem, elmondta az egészet. Ez pedig nagy szó nála, mert általában nem szereti a meséket felidézni (holott tudja őket).
A könyv elején van egy üres oldal, ahová az olvasó berajzolhatja magát, és kipipálhatja, hogy "halandó" vagy "halhatatlan". Mondtam, hogy ő halandó, mert nem isten, de aztán hozzátettem, de kitalálhatunk játékból valamit. Mire rögtön rávágta, hogy akkor ő játékból a számok istene. Hehe.
Pedig többek között kirándulni is nagyon menőn tud: a Vörös-kőre most már kérdés nélkül simán felmegy és vissza, lassan lehet hosszabb távokon is gondolkodni. Most van erre a legjobb idő.

Meséljünk együtt

Illusztráció-terv by Hugi

Azt nem értem, hogy miért nem gondoltam én arra, hogy gyerekeknek írjak lapozgatós könyvet?
https://www.naphegykiado.hu/2019/09/12/haho-kiralyfi-merre-vagy-igy-hasznaljatok-uj-interaktiv-mesekonyvunket/
Ja de, gondoltam. Pár évvel ezelőtt pont ugyanilyet akartam csinálni, csak nem találtam rá kiadót (mondjuk nem kerestem olyan intenzíven, csak elküldtem 4-5 kiadónak az ötletemet). Az lett volna a fedőnév, hogy "meséljünk együtt", és kb. ugyanez lett volna: kisgyerekeknek lapozgatós. Persze ha külföldi az ötlet, akkor az biztos jobb, mint ha magyar.
Jó, azt elismerem, az oldalt látszó kis jelek nagy ötlet. Hogy ő is oda tudjon lapozni.
Na mindegy. Legalább ilyen is van.

Mirell

Amúgy írtam egy balladát a húgom kérésére.

Ez volt a definíció:

Népdal hangulatú ballada. Egy szerelmes párról szól, akik életeken át együtt vannak, halál után megkeresik egymást, és mindig összejönnek és meghalnak. De idövel a nö elkezd megörünli és azt hiszi, hogy az egész életét csak álmodja, és nem igaz amit lát, csak álom. A férfi csitítja, hogy minden rendben lesz, de végül a lány annyira megbolondul, hogy már csak dfekszik és nyáladzik

A férfi egy kellemes kis eldugott faházban örök álomba altatja egy teával. Aztán persze kiderül, hogy a lány soseü volt, csak ő álmodja az egészet, és belebolondul.

Ez lett:

Borzas hajjal hever némán

Mirell gyűrött vászonpárnán

Tekintete üres, kopott,

Csillogása rég elfogyott.

Háromlábú székén ülve

Zakariás szól mellette:

„Jer, galambom, hadd ölellek,

Míg eltelnek mind a percek.

Minket halál el nem választ,

Odaát is megtalállak.

Száz életet már leéltünk,

Egymást újra megszerettük.

Ne törődj a folytatással,

Most szeress és ölelj által.”

Mirell könnyes szemmel nyögve

Nyáladzik a lepedőre.

Nem ölel már, nem is mozog

Csak a szíve, csak az zokog.

„Volt idő, hogy boldog voltam,

Öleltem és csókot dobtam,

Megszülettem, éltem, haltam,

Hamvas réten átfutottam.

Álom volt csak, álom minden,

Nagyon fájt így felébrednem,

Kihunyt minden hamis lámpás:

Álmodtalak, Zakariás.”

Forró tea az ágy mellett,

Nadragulya, bürökfőzet.

Borzas hajjal hever némán

Mirell gyűrött vászonpárnán

Zakariás nézi, nézi,

Arcát lassan kézbe veszi,

Ősz fürtjeit elsimítja,

Könnyes szemét megcsókolja.

Tudja ő is, űr a végzet:

Nem lesz már több közös élet.

Azt kívánja, bárcsak lenne

Téboly nélkül, szerelemmel

Egy utolsó, drága percük,

Összefonva mindkét kezük.

Forró teát fölemeli,

Mirell szájába betölti,

Nem néz tovább a párnára,

Haláltusáját ne lássa.

Arcát kézbe betemetve

Várja, végre legyen vége.

„Volt idő, hogy boldog voltam,

Öleltem és csókot dobtam,

Megszülettem, éltem, haltam,

Hamvas réten átfutottam.”

Zakariás nagy sokára

Ránéz ismét a párnára

Döbbent arcán értetlenség,

Ez nem lehet, képtelenség.

Álmodta tán az egészet?

Mirell ágya üres díszlet.

„Álom volt csak, álom minden,

Nagyon fáj így felébrednem,

Kihunyt minden remény bennem

Álmodtalak, én Mirellem.”

Borzas hajjal hever némán

Zakariás vászonpárnán

Tekintete üres, kopott,

Szíve lassan jéggé fagyott.

Interdependency sorozat

Kiolvastam a Collapsing Empire-t és a Consuming Fire-t gyors egymásutánban. A világ nagyon tetszik, eszméletlen érdekesek az összefüggések, és ezzel a benne élő karakterek is nagyon jól sikerültek. De hát ugye Scalzi. SPOILER.

3:2 ide

Tegnap elmentünk életünk első élő focimeccsére (igazából a játszótérre, ravaszul abban az időpontban, amikor is a helyi rangadó ment Göd és köztünk).

Keresd a 6 éves kisfiút a képen

Jó volt, főleg, hogy nyertünk. Pindúrtündért hidegen hagyta a dolog, csak amikor nagy kiabálás volt, néha megjegyezte, hogy "Ajaj, bajban vagyunk", vagy "most örülünk". Meg persze páran túl sok sört ittak, és csúnyákat mondtak, de hát ez már csak így van egy meccsen, talán nem tántorította el a nagyfiút attól, hogy érezze: a foci jó dolog.