Kicsit maximalista

Egy hónap van Pindúrtündér szülinapjáig. Szokás szerint nagyon várja, sőt, nyilván is tartja. Kiszámolta, hogy októberből még hét nap van, novemberből meg 24, és az összesen 31. Ő is jó lesz matekból, ha végre elkezdik tanulni a számokat.

Jócskán benne vagyunk már az őszben, de még nem kezdtek el betűket és számokat tanulni, az ő nagy szomorúságára. Múlt héten már annyira le volt lombozva, hogy kénytelen voltam megtanítani neki a saját nevét írott betűkkel - de azért remélem, most már a suliban is beindul a biznisz.

Van egy ilyen rendszer az osztályában, hogy minden nap végén mindenki kap egy nyomdát attól függően, milyen volt aznap a magatartása: lufi a kiváló, minion-fej a kicsit rossz, szomorú maci a még rosszabb, és vicsorgó majom a legrosszabb. A maximalista lányomat persze teljesen földhöz verte, mikor egyetlenegyszer szomorú macit kapott, úgyhogy kellett beszélgessünk arról, hogy mindenkinek van rossz napja, és senki nem tud minden nap egyformán jól teljesíteni. Nagyon fontos beszélgetés volt, remélem, megértette.

Mint ahogy azt is meg kellett vele beszélni (és valószínűleg kell is még majd párszor), hogy nem nyerhet meg mindent. Törekedhet arra, hogy ő legyen a legjobb mindenben, én is ilyen voltam, de ha valami nem sikerül, vagy nem úgy sikerül, ahogy elképzelte, nem szabad letörni, és főleg nem szabad feladni, hanem meg kell érteni, mit kell másképp csinálni. Ez neki még sokszor lesz gond az életében, és remélem, az elején mindig ott leszek, hogy elhiggye: legközelebb menni fog.

Ennek végső kicsúcsosodása meg az volt, amikor az aktuális videojátékban jött egy tök ijesztő boss, valami ős-krokodil, és az elején annyira félt tőle, hogy konkrétan felsikkantott, ahogy a lénynek összecsattant a szája (ja, én is éreztem, hogy nem kéne terrorizálni a gyereket, de akkor már késő volt). Viszont nem szóltam semmit, kíváncsi voltam, hogy leteszi-e a kontrollert, vagy mi lesz. Nem tette le. Elkezdett szembeszállni vele, én pedig biztatni kezdtem, hogy látszik a haladás, csökken a hp, csinálja csak. És végül két próbálkozásból megcsinálta az encountert. Hat évesen. Szembeszállt a saját félelmével, és legyőzte. Hihetetlen élmény volt végignézni.

Jó, nemcsak terrorizálom meg képzem a lányzót, hanem azért játszani is szoktunk. Mostanában elővettük újra a LEGO Friends készletét, azzal szoktunk játszani. Meg persze kézműveskedünk, arra gyakorlatilag akármikor rá lehet venni: papírmerítés, gyöngyfűzés, vasalós gyöngy, rajzolás, festés, varrás, bármi jöhet. Legutóbb egy kis barátnőjének varrtunk levendulás párnát a szülinapjára, tök jól sikerült szerintem. Ilyenkor az ölemben ül, én nyomom a pedált, de ő irányítja az anyagot.

Ő is megszerezte élete első dedikálását a könyvfesztiválon, Mészöly Ágnestől. Alig lehetett ráismerni: az egyébként cserfes, vidám, nagyhangú lányzó megszeppent, és elvitte a cica a nyelvét. De cuki volt, a járókelők meg is dicsértek minket, hogy visszük a gyereket dedikálni, hehe.

Péntekre azért általában nagyon elfárad az egész heti odafigyelés, teljesítés miatt, úgyhogy péntekre programot szervezni kicsit kockázatos, de azért szokott működni. Legutóbb pénteken eltört a fénykardja, amit a saját zsebpénzéből vásárolt, na, abból volt egy kis botrány.

A tengerimalacok meg egy évesek lettek, meg is ünnepeltük: vettünk nekik új szőnyeget meg szénaalagutat, és elénekeltük nekik a boldog szülinapot.