2013. május 3., péntek

Pillanatkép orgonával

A bejáratunknál virágzik az orgona
Mostanában kicsit zárójelbe tettem a helyzetjelentést, kicsit turbulens volt ez a hét is.
Mindenesetre délután három óra, híreket mondunk:
  • Május 17-ig tervezek dolgozni, ezt most beszéltem le a line manageremmel is, úgyhogy még két hét. Ennek megfelelően sok a dolog bent munkában, azért is volt ez a szűkszavúság: igyekszem mindent átadni és lezárni, amíg tudok. Az utódom megvan: a padawanom, akit meghosszabbítottak.
  • Hétfőn költözünk. Tetőablakcsere kész, festés kész, kisebb egyéb munkálatok kész, a lakás meg úgyse lesz soha kész, viszont maximálisan beköltözhető állapotban van. A jelenlegi tervek szerint szombat brutáldobozolás, vasárnap übernagytakarítás a lakáskában, és hétfőn jönnek az erős bácsik átvinni a cuccokat. Nagyon várom!
  • Hasizsák egyre kevésbé fér el a helyén, úgyhogy néha egészen furcsa kitüremkedések jelennek meg a hasamon, a legviccesebb, mikor az egyik oldal kétszer akkora, mint a másik. Múlt héten 1632 gramm volt, de majd jövő héten megmérjük megint. Közben lassan a heteim száma beéri az éveim számát.
  • A lábam jól bírja a gyűrődést, ellenben a csípőm néha ijesztőeket roppan reggel, illetve elértem azt a fázist, hogy nem tudok semmilyen ruhát úgy felvenni, hogy a hasam alatt legyen a gumírozott rész.
  • Mindent kiejtek a kezemből. Ez az új skill nem jön túl jól a pakolásnál.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése