2017. augusztus 7., hétfő

Nyolc óra munka?

Amúgy most, hogy augusztus lett, elkezdtem gondolkodni a szeptemberen, és hogy helyesen gondolkodom-e a közeljövő terveit illetően. Sok változás lesz az életkénkben: Pindúrtündér bölcsibe megy (megjegyzés: egyelőre heti két napra, és kifejezetten azért, mert igényli a társaságot), Kistücsök újra oviba, én pedig lassan el kell kezdjek azon agyalni, mikor és hogyan megyek vissza dolgozni.
Aki még nem járt ebben a cipőben, azt hiheti, azért nehéz ez az egész munkába visszaállás dolog, mert "elszoktam tőle". Nem azért.
Tény, hogy a terhességek alatt teljesen sükebóka voltam, elfelejtettem dolgokat, szétszórt voltam, de ez elmúlt. Tény, hogy nem használtam az angol nyelvet aktívan az elmúlt években, és tény, hogy nem képeztem tovább magam a szakmámban, sőt, még abból is sokat felejtettem, amit korábban megtanultam. De ezeken nem aggódom. Meg tudom tanulni a régi és az új dolgokat is. Mivel otthon is dolgozgattam, maga a munka mint koncentrált figyelem és fegyelmezett végigvitel megvan, nem "szoktam el tőle".
Ami a tanácstalanságot okozza, az inkább a logisztika. Bejárni egy munkahelyre egyszerű (általában). Bejárni egy munkahelyre úgy, hogy előtte fel kell öltöztetni, megreggeliztetni, intézménybe vinni egy csipetcsapatot, és utána valahogy meg is szerezni őket délután, kicsit nehezebb. Erre valók persze a négy és hat órás munkaidők, de attól még az utazás overhead nem lesz kevesebb, hogy kevesebb a munkaidő, például.
Aztán több helyről azt hallottam, hogy a hat órás munkaidő az valójában egy nyolc órás munkaidő, ahol nincs esélyed befejezni a munkát, és gyakran kell korán reggel érkezni, hogy utolérd magad, és ráadásul kevesebbet fizet, szóval a két szék között a földre ülés esete.
Kecsegtetne a nyolc órás munkaidő, de mivel még csak most kezd szeptemberben heti két nap bölcsivel a kisebbik csemete, nem tudom, hogyan bírja majd, és én hogyan bírom majd, hogy nyolc óra munka, nyolc óra anyának levés, nyolc óra szórakozás...
Úgyhogy akinek van ilyen irányú tapasztalata és/vagy véleménye, ossza meg velem, hogy mit vállaljak be és mit ne. :)

2 megjegyzés:

  1. Logisztika a legkeményebb sztem. Nekem szerencsém van, 6 óra meló után tényleg kiesik a toll a kezemből, és ezt a munkatársaim sem veszik rossz néven. Gondolkozz azon, hogy ezt vajon Te meg tudnád-e tenni? Ha 8 órában mész vissza, akkor úgy gondolom, mindenképp két ember kell a gyerekek hurcibálásához. Neked kell érezni, mi az, ami még belefér. Nálunk 3 gyerek+fősuli+6 órás meló+messze lakó nagyszülők kombó működik, bár nem mondom, hogy néha nem áll ketté a fülünk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) És azt meg tudod írni, hogy mekkora volt a legkisebb, mikor visszamentél dolgozni? Bírta?

      Törlés