2020. november 6., péntek

COVID WTF

Tegnap este megtudtam, hogy a kisfiam osztályában az egyik szülő az őszi szünetben koronavírusos lett. Hétfőn még jött a gyereke iskolába. Az egészet ki kellett nyomoznom, mert csak annyi információ jött hivatalosan, hogy az iskolában van olyan gyermek, akinek a szülője igazoltan fertőzött.

Miután kinyomoztam, hogy a mi osztályunkat érinti a dolog, ezt a levelet írtam körbe:

"Kedves szülőtársak!

A mai napon megtudtam, hogy az osztályunkat is érinti a koronavírus (egy szülő közülünk, én nem tudom, ki). Ez az információ hétfő óta rendelkezésre áll, és meglepődve álltam a dolog előtt, mert minimum korrekt és azonnali tájékoztatást vártam volna.
Most beszéltem telefonon az igazgatónővel, aki arról tájékoztatott, hogy sajnos a szabályozás szerint nem adhatja ki ezt az információt addig, amíg nem konkrétan a gyermek beteg, illetve nincs hatásköre az osztály digitális oktatását elrendelni.

A koronavírust elkapni nem szégyen, hiszen mindannyian napról napra ki vagyunk téve a veszélynek. A koronavírus terjesztésének megakadályozása viszont mindenki felelőssége. 

Ha egy gyermek szülője koronavírusos, akkor elég nagy eséllyel a gyermek is az lesz. A 14 év alatti gyermekek általában tünetmentesen hordozzák a betegséget, ugyanakkor továbbterjesztik - adott esetben végül idős vagy veszélyeztetett emberekre.

A tantestület több tagja idős vagy valamilyen más módon veszélyeztetett. 

Arra kérnélek most benneteket, hogy védjük meg a tantestületet. Védjük meg a szüleinket, akik már mind veszélyeztetettek. Fogjunk össze, és szakítsuk meg a fertőzés-láncot.

Minden szülő igazolhat 10 napot egy évben a gyermekének. Tartsuk most otthon a gyermekeinket mindannyian, már holnaptól és egész jövő héten (ez hat nap igazolás), hogy ne nézzük végig tétlenül, amíg a fertőzés teljesen átvonul az osztályon és a tantestületen, és persze rajtunk, akik megkapjuk a gyermekeinktől."

Ma nem mentek a gyerekeim intézménybe. Egyetlen másik szülőről tudok, aki nem vitte iskolába ma a gyermekét.

Délelőtt az érintett szülő ezt írta a csoportunkba (név és pontos adatok nélkül közlöm):
"Kedves Osztály!
2020 október 22.-én észleltük magunkon a COVID tüneteket, ezt levélben jeleztem a jegyző asszony felé, hogy a pénzügyi bizottsági ülésen nem tudok részt venni. A tünetek alapján valószínű volt, hogy COVID fertőzöttek voltunk. Még aznap önkéntes karanténba vonultam családommal együtt. A protokollt betartottam! 2020. október 24-én egyeztettem a (*név) háziorvos Úrral és az ügyelettel is javaslatukra tartottuk a karantént az egész család. Tesztelni nem teszteltek bennünket, de a tünetek alapján COVID fertőzöttek voltunk. A vonatkozó COVID protokoll szerint 10 nap eltelte után teszt nélkül lehet mozogni elhagyni a karantént amennyiben nincs lázam min három napja: A protokollt betartottuk a 11 napon mentek gyerekeink iskolába 5 nap láztalan állapot után. Az iskola kérése keddtől nem voltak iskolában a gyerekeink. Magam és környezetem megnyugtatására bár nem lett volna kötelező 2020. november 2-án PCR COVID tesztet csináltattunk feleségemmel, melynek eredménye másnap, azaz 2020. november 3.-án érkezett meg. Ez alapján még pozitívak voltunk, azaz a vírus bennünk volt, de nem fertőzünk. Újabb tesztet a héten csütörtökön csináltattunk a teljes család, azaz a gyerekek is. A teszt eredményem negatív lett. Remélem mindenkit megnyugtattam, gyermekim hétfőtől újra iskolába mennek immár 17 nappal a tünetek után."

Erre rákérdeztem, hogy a gyerekek fertőzöttek-e. A többi szülő és a tanárnő is hülyének nézett, hogy de hát ott van a levélben, hogy negatívak a gyerekek. Mire írtam, hogy nem, csak azt írta meg, hogy ő negatív lett. 

Aztán ezt írta a szülő: 
"A vonatkozó COVID protokoll szerint 10 nap eltelte után teszt nélkül lehet mozogni elhagyni a karantént amennyiben nincs lázam min három napja: Náluk ez hétfőn 17 nap lesz és 10 nap láztalan állapot. A gyerekek tesztje pozitív DE Magam és környezetem megnyugtatására bár nem lett volna kötelező csináltattuk a tesztet."

Tehát a gyermek pozitív lett. Ezt a tényt a család nem jelentette be az iskola felé (update: de, most, három nappal később, a kérésemre). Jeleztem, hogy ezt kötelesek megtenni. A többi szülőtől az alábbi reakciókat kaptam:

"Szerintem mindenki felelősen el tudja dönteni,h jelen helyzetben kívánja e iskolába,óvodába járatni a gyermekeit.Az egyik óvónénik 3 napja dolgozott,miután kijött a pozitív teszteredmeny.Barki lehet hordozó ma már.Ha félsz,tartsd otthon a gyerekeket,de én személy szerint kicsit unom ezt a felesleges indulat-gerjesztést.🙂"

"Én és a családom el tudjuk dönteni, hogy mi mit szeretnénk hogyan óvjuk meg magunkat. Elég a média nyomása, amennyiben valaki fél a vírustól maradjon otthon de speckó engem személy szerint "ne zaklasson" azzal hogy mit tegyek a gyerekemmel."

Amúgy a gyermek otthontartását csak akkor lehet kérni, ha ő maga veszélyeztetett. Ha nem az, akkor csak 10 napot tarthatom otthon, NEM betegségre hivatkozva. A mai nap otthon tartottam mindkét gyerekemet.

Azt is megtudtam, hogy nem a teszt eredményétől számított 10 napig kell otthon maradnia az embernek, hanem a tünetektől számítva. Ez mondjuk lehet, hogy egy gyerek esetében teljesen el is marad ugye. Illetve kinek a tünetétől? Mert a szülő tünetétől telt el 17 nap, nem a gyerektől.

A gyermek a jelenlegi állás szerint hétfőn megy iskolába.

WTF?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése