Korábban is hívattam elő fényképeket (sajnos a fotexfotó elment Budáról, azóta nem olyan minőségben, mint régen), és mindig is fontosnak tartottam, hogy legyen kézzelfogható, polcról levehető verziója az emlékeknek, de most az az új koncepció, hogy minden év elején készítek egy fotókönyvet az előző évről. Jó sok idő megcsinálni, de igazából maga az elkészítés is élvezetes, és aztán levenni a polcról és végiglapozgatni meg még jobban.
Furcsa dolog ez az emlékezés amúgy. Egyrészt ugye direkt vagyunk úgy készítve, hogy tudjunk felejteni (ne legyen teleszemetelve az agy, ne legyen túl sok és kereshetetlen az infó, illetve begyógyuljanak a "sebek" -> Inside Out c. animációs film kötelezően megtekintendő a témában és amúgy is!), másrészt ez szokás, kondicionálás kérdése, hogy ki mennyi dologra emlékszik. Nekem például nagyon kevés gyerekkori emlékem maradt meg (és azok fele is azóta jött vissza, amióta vannak saját gyerekeim), de ez a képesség fejleszthető, fenntartható.
Hogy pár fénykép egy könyvbe rendezve mennyire segít ebben, azt nem tudom - de biztos többet, mint ha nem lenne. A több mint nyolcezer google fényképet, ami eddig készült a gyerekekről, például biztos, hogy nem fogják átlapozgatni, úgyhogy az én felelősségem strukturálni, szelektálni. A mi generációnknak az lehet a problémája, hogy túl kevés emlék "maradt fenn", az utánunk jövőknek inkább a túl sok lesz a gond.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése