2022. január 30., vasárnap

Unravel 2

Amúgy kábé már január közepén befejeztük az Unravel 2 c. játékot. Ami számomra az utóbbi idők legjobb játékélménye volt. Egyszerre aranyos, mély, nehéz, de megcsinálható, igazzy co-op, ahol kell a másik, kell gondolkodni, és néha kell rábízni magadat a másikra. Az ügyességi részeknél bénább voltam, de rejtvényeket néha jól megfejtettem, és egyszer-egyszer nagyot villantottam pálcikán ugrálásból vagy a "sünik" kikerüléséből (süniknek hívtuk a fekete gonoszság-esszenciákat). 
Legjobban az 5. fejezet tetszett (Is that all there is), sok jópofa rejtvénnyel, kevés időzített meneküléssel. Legkevésbé a tüzes rész (Ashes to ashes), nyilván ennek ellentéte. Az utolsó fejezet meg kicsit béna volt a csak ügyességi feladatokkal, de azért nyilván az is érdekes volt. Amikor a harmadik fejezetben megérkezett a pulyka, akkor nem értettem, mi lett a jó kis puzzle-játékomból, miért kell szaladni folyton egy ellenségtől, erről nem volt szó. De aztán ahogy egyre ügyesebbek lettünk, úgy már egyre kevésbé stresszelt.
A grafika lenyűgöző volt, hihetetlen részletgazdag és gyönyörű. És a végén a végigjátszás utáni szöveg, na az beütött. A gyerekek pont végignézték, ahogy befejeztük, és kérdezték, mi van odaírva, de nem bírtam hangosan szinkronfordítva felolvasni, mert elcsuklott a hangom.


"Love forms bonds between us, but not to hold us back.
They're meant to save us if we fail, or help us all climb higher.
Yes, things break beyond repair sometimes, but we can always build anew.
If our fire ever fades, it just takes a single spark to set it off again.
No matter how dark things get, we can all help light the way.
We can make this life beautiful, for ourselves and for each other.
And we all deserve to be here, whatever shape or colour we come in."

De ha mindez nem lenne elég, a Yarnie-k olyan cukiiiiiik! A pirossal játszottam én.
Köszönöm, várom a harmadik részt. 10/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése