Aztán meg az asztalomon halmozódnak a gyerekrajzok, amiket már egy ideje nem volt időm kiválogatni, pedig szebbnél szebbek, ki akarom rakni őket a falra, de csak arra van energiám, hogy egy helyre gyűjtöm őket, és megdicsérem, milyen szép. Végül is csak annyit kéne tenni, hogy átválogatom, és a legszebbeket felragasztom a szekrényre.
A munka azóta se lett kevesebb, sőt ez a negyedév valószínűleg az eddigi legnehezebb lesz, mert azon kívül, hogy van a szokásos sokadolog, még jött egy másik csapat, akikre mi fogunk figyelni, ami izgi is, viszont meló meg felelősség is. Felelősség mondjuk nem kellett több, így is néha eddigeddigeddigvagyok, mert korábban mindent észben tudtam tartani, most meg előfordul, hogy kipottyan valami a listáról. Shame.
De a legjobban amúgy az bosszant, hogy néha eszünkbe jut valami a gyerekekkel, hogy hú, ezt kéne csinálni, de jó lenne, de már fél hét, kezdeni kell az esti ájtatosságokat, úgyhogy majd holnap - aztán persze másnap egyáltalán nem jut rá idő, és most már olyan sok ilyen kis apróság maradt el, hogy már fáj. Nekik talán nem annyira, mert mindig igyekszünk tartalmasan tölteni az időt, csak néha jönnek ilyenek, hogy "De mikor fogunk szappant készíteni, amit megbeszéltünk?" vagy "Arról volt szó, hogy gyöngyözünk", de nekem fáj, mert ezeket persze nem felejtem el, felírom arra a képzeletbeli listára jól, hogy aztán legyen miről szemezgetni, ha majd egyszer már nagyon unatkozunk, haha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése