Egészen különleges könyvet olvastam ki nemrég. Öt brit nővérről (mint foglalkozás) szól, akik 1958-59-ben keresztülutazták Amerikát. Clevelandben kezdtek, át a hegyeken, fel Kanadába, el Alaszkáig, vissza a nyugati parton végig, Los Angelesből elrepültek Hawaii-ra, majd vissza, le Mexikóba, és úgy vissza Clevelandbe.
A könyv nagyon aranyos. Érződik rajta, hogy nem egy profi szerző fikciója, hanem valódi történet, valódi szereplőkkel és komoly háttérkutatással. Egyébként az egyik nővér, Gwenda lánya (Barbara Fox) írta a könyvet, sőt,
blogot is vezetett a kutatómunkáról (azóta is ír oda). Gwendával idén júniusban találkoztam Newcastle-ben, nyolcvan körül is zseniálisan agilis, tevékeny és kedves nő.
Nem elég, hogy az 50-es évek Amerikájából kapunk egy kis ízelítőt, de brit szemüvegen keresztül, ami még egy kis ízt ad a dolognak: mi volt másképp, mit tartottak érdekesnek/fontosnak/furcsának stb.
Egy tízéves autóval indultak el, végig sátoroztak vagy az autóban aludtak, és nem volt gond az sem, ha dolgozni kellett, mielőtt továbbindulhattak volna egy újabb állomásra. Hihetetlen, mennyire nem volt még benne a levegőben, hogy félnie kellett volna öt nőnek. Hihetetlen, mennyire érződik a könyvből, hogy mindenki megtette a magáét az utazás sikeréért.
Igazából számomra az is kérdéses, hogy öt mostani ember képes lenne-e másfél évet ennyire közel tölteni egymáshoz, ennyire odaadóan megtenni mindent egy célért, egy utazásért. Annyira individualisták vagyunk, hogy egy ilyen kaland (tény, hogy nem is tartana másfél évig, de) talán nem is működne most.
Ilyen csak az 50-es években lehetett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése