2014. november 25., kedd

Csillagok között

Az Interstellar jó film. Bár már mindenki látta, azért figyelmeztetek: SPOILER.

Borzasztó hosszú, az biztos. Még talán azt is lehet mondani, hogy az elején a karakteralkotásból lehetett volna lecsípni. De alapvetően nem bántam a moziban töltött három órát, még olyan csavar is volt, amire nem számítottam. Megmondják a film közepén, hogy visszafelé nem lehetséges utazni az időben, ezért jól kizártam, hogy a kislánynak a saját apja jövőbeli mása üzeni, hogy maradjon ott ő maga, aztán közben meg mégis.
A helyszínek szépek voltak, jól voltak kitalálva, a probléma hihető volt, a fekete lyuk jól nézett ki. A robotok szellemesek voltak, mind fizikailag, mind karakterben. A szereplők jól játszottak, még a kislány is, bár gyerekeket általában nem szoktam értékelni. Anne Hathaway nem tetszett annyira, bár őt egyébként sem tartom szuperjó színésznőnek.
A legjobban az tetszett, hogy szépen össze volt rakva, végül mindennek meglett a helye és értelme.
Ami nem tetszett: az a "love" mondanivaló, hogy a gravitáción és az időn kívül még a szeretet képes dimenziókon keresztül hatni. Ezt valahogy már túlzásnak éreztem, nem illett a filmbe. Ja, és néha nem értettem az angolt, olyan hülyén beszéltek, pedig nem most néztem először OV-ben filmet.
Szóval nem pofaleszakadás, de tisztes iparosmunka, egyszer mindenképp nézendő. 7/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése