Tudtam, hogy fél hatkor kelnem kell a vérvétel miatt, így eleve rosszul aludtam. Fél háromkor arra riadtam, hogy valami éles fény szúrt a csukott szemembe, és bágyadtan, értetlenül bámultam a telefonomat, amely azt jelezte, hogy nulla százalékon áll, pedig be volt dugva a töltőbe. Ekkor hallottam meg a halk, kopácsoló hangot, amely felrázni nem tudott ugyan, megijeszteni viszont annál inkább. Hallgatóztam, hátha a gyerek az, és ahogy egyre jobban felébredtem, úgy uralkodott el rajtam a kétségbeesés, hogy még meg sem tudom nézni, hogy ő-e az, vagy egy betörő, mert csak a telefonomról látom a kamerát.
A kopácsolás, forgolódás folytatódott. Valaki odalent motoszkál? Végül erőt vettem magamon, kikászálódtam az ágyból, és odasettenkedtem a lépcső tetejére, ahonnan be tudtam hallgatózni a gyerekszobába és a nappaliba is. Pont abbamaradt a zaj.
Eszembe jutott, hogy van másik töltő valahol, elbotorkáltam a sötétben a géphez, és bedugtam a telefont. Teljesen süket, hogy merülhetett le a töltőn?! Bekapcsoltam a gépet, reménykedtem, hogy a betörő nem hallja meg, gyorsan elindítottam a kameranézőt, a pici fiú mozdulatlanul alszik az ágy végébe gunyorodva.
Elkezdődött megint a kopácsolás, de ha lemegyek a nyikorgó lépcsőkön, akkor mindenképp lelepleződöm, mit csináljak? Megint a lépcső tetejére álltam, hátha a szomszédból jön, hátha csak valami hülyeség, ami nem jut eszembe, mert még mindig kavarog a fejem, és még mindig fél három körül lehet.
Aztán rájöttem, a kenyérsütő az, csak eddig sosem ébredtem fel rá. Fél hatra csinálta a kenyeret.
Az adrenalin nem hagyott elaludni, forgolódtam egy órát, de mintha egy percet aludtam volna, és már csörgött is a vekker, hogy indulnom kell. Kisettenkedtem, legalább a telefon közben feltöltődött a másikról. Ittam fél liter vizet, mert az jó a vérvétel előtt, autóba ültem, és elindultam egy olyan helyre, ahol sose jártam még korábban, mert szerencsére nem kellett.
Hat tizenötkor nyitották az ajtót, tíz perccel korábban már csak hatodiknak álltam be a sorba, kint mínusz egy fok volt, kezem zsebre dugva, fáztam. Beengedtek, mint a lemmingek mentünk fel az emeletre egy ablakhoz, ahol felvettek minket. Ablakon kiírás, hogy mely lakosok illetékesek, gyanú támadt fel bennem, de azért odamentem hatodiknak, mutattam a beutalót, rajta van a labor neve, tessék nézni.
Nem fogadhatnak, mert nem oda vagyok illetékes, menjek oda, ahova tartozom. Megmondta, hová. Telefonon gyorsan megnéztem a másik vérvétel honlapját, mikortól meddig van, hátha még átérek, közben a kezemet félig megbénította a csalódás, de lenyomtam a rossz gondolatokat.
Az illetékes vérvételi helyen előzetes bejelentkezés van telefonon. Azt délután kettőtől lehet hívni.
Hazavezettem, pont hazaértem, mire felébredt a család. Az egész út, az éjjeli ébredés felesleges volt, és mikor végre telefonáltam, egy hónappal későbbre kaptam időpontot.
És ez nem egy egyperces elbeszélés volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése