2015. február 27., péntek

Mindennapi akaraterőnket add meg nekünk ma

Amúgy igyekszem mindent csinálni, amit korábban, de egyiket sem sikerül úgy, ahogy régen. Dolgozom, de csak mellékeset, amit úgyis abbahagyok, ha visszamegyek rendes munkaidőbe; olvasok, de nagyon keveset és pici darabokban; írok, de kábé félévente egy novellára futja; híreket olvasok, hogy tudjam, mi történik az ajtón kívül, de általában csak a cikkek címeire van energiám; gémerlánykodom, de nincsenek kiemelkedő eredményeim egy játékban sem; raidet vezetek, de sokszor érzem, hogy rajtam múlik az éppencsaknem és az igen közti különbség, és az előbbi marad; kreatívkodom, de nem sikerülnek tökéletesre a dolgok; fotókat rendezek, de mindig le vagyok maradva, stb.

Takarózhatnék időhiánnyal, de az igazság az, hogy most már van annyi időm, mint régen (=munka mellett, gyerek nélkül). Az akaraterővel van a gond: sokszor nem tudom rávenni magam dolgokra.

Ez a gondunk nekünk, kisgyerekkel otthon lévő anyukákkal: hogy folyamatos és feszített akaraterőre van szükségünk a legalapvetőbb dolgokhoz is. Mikor már másfél éve vagy otthon egész nap, akkor folyamatosan mondogatnod kell magadnak: igen, fel kell öltözni rendesen, hiába nem lát senki; igen, kell fogat mosni, nem elég egyszer egy nap; nem, nem jó a tegnapi pohár; igen, el kell pakolni az asztalról az edényeket, nem elég a nap végén; igen, ki kell menni sétálni hidegben és szélben is; nem, nem elég müzlit és csokit enni ebédre, kell főzni valamit; nem, nem maradhat a csempén a fekete piszokfolt öt napig; igen, be kell kenni a kiszáradt kezemet a krémmel; nem, nem elég hetente egyszer hajat mosni, stb.

Annyival egyszerűbb nem törődni magunkkal és a környezetünkkel ebben a remete-létben, hogy erre megy el az akaraterő ahelyett, hogy szinopszist írnék.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése