Két tengerimalacunk (Fahéj és Alma) közül a kisebbik, Alma tegnap estére már folyamatosan cuppogott, csámcsogott, viszont nem volt hajlandó enni semmit, akármit kínáltunk neki. Fogyott is egy kicsit, és az alomban jól látszott, hogy sokkal kevesebb a kaki, mint szokott, tehát lehetett gyanakodni, hogy tényleg nem evett napközben.
Sajnos este jöttünk rá, hogy ez így nem jó, nézegettük a fogait, próbáltuk kínálni minden finomsággal, semmi. Felhívtam két állatorvost és az ügyeletet, mind mást mondtak, nyilván, gondolom elég nehéz egy ilyen kisállat esetében a távdiagnosztika. Végül abban maradtunk, hogy nem visszük be ügyeletre (majd kiderül, hogy ez hiba volt-e), hanem reggel első utunk az állatorvos.
Na, én még sose voltam állatorvosi rendelőben, és eddig nem is volt rá szükség, hogy tudjuk, ki a jó, kihez kell menni, stb. Tegnap este végigbújtam a netet, kiderült, hogy elég sok állatorvos van a környéken, végül egy elég közelit választottam, aki a honlap alapján szimpatikus volt.
Ott szobroztunk nyitásra, egy aranyos néni jött oda hozzánk, mondta, hogy milyen picike még ez az állat, mondtam neki, hogy alig két hónapos, aztán én fogtam, ő pedig belenyúlt a szájába csipesszel, először kihúzott egy kisebb répadarabot, aztán még egyszer megnézte, és kihúzott szegénykémnek a torkából egy akkora répadarabot, ami már nekem is megakadna a torkomon... A lükéje nem bírta megrágcsálni, és emiatt aztán hiába kínáltunk neki bármit. Azt mondta az állatorvos, hogy ő még ilyet nem látott, hogy rágcsáló nem tudott valamit megrágcsálni - nagyon jó, hogy pont mi produkáltunk új példát.
Most már otthon vagyunk, túl az első izgalmon, de azért én még egy kicsit aggódom, hogy sikerül-e újraindítani az emésztőrendszerét. Küzdj, Alma, küzdj!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése