2015. január 1., csütörtök

Páratlan éveim

Ez az első év, amikor nehezemre esik évértékelést tartani. Nem azért, mert nem volt jó, sőt - csak nem rólam szólt. Nem tudom, hogy ez már így marad-e, és hogy az én achievementjeim mostantól mind a fiammal kapcsolatosak lesznek-e, de ebben az évben így volt. A fotóim 90%-a, a blogbejegyzések legalább 50%-a vele volt kapcsolatos valamilyen módon, ami persze természetes, mert az ébren töltött időm ennél sokkal több százalékát töltöttem vele.
A maradék időben sokat dolgoztam, keveset játszottam, még kevesebb filmet és sorozatot néztem, és elenyészően keveset olvastam. Lehet, hogy ez is mindig így lesz már, nem tudom. Remélem, nem.
Amúgy jó volt ez a 2014, csak nem igazán emlékszem rá.

Mit várok 2015-től? Hogy legyen olyan jó, mint a páratlan éveim szoktak lenni. 2013 és 2011 legalábbis emlékezetesre és meghatározóra sikerült.

Újévi fogadalmak (az előző évieket többé-kevésbé sikerült betartani, én legalábbis elégedett vagyok):

  • több edzés / mozgás
  • több írás
  • több olvasás
  • több utazás
  • kevesebb jólmegmondás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése