Túl sokáig él

A héten két szenvedős-nyafogós postot is cenzúráztam, azért a csönd. Semmi másról nem tudtam volna írni, mint hogy mennyire xar és nehéz, mikor a kis családom maradék három tagja lázas-köhögős beteg, én meg max. két órát alszom egybefüggően. De ha úgy vesszük, hálás levalaki hetek, hogy ezúttal én nem voltam beteg, mert az volt az igazán ultraxar legutóbb, amikor 38,5 fokosan kellett ellátnom a feladataimat.

És minthogy ezeket cenzúráztam, most nem is erről fogok írni, hanem arról, hogy ezen agyaltam egész héten, hogy mostanában mennyi olyan könyv és film van, ahol ez a betegség dolog megoldott, azaz az emberek kvázi halhatatlanok (mert mondjuk nanogépek dolgoznak bennük, vagy éppenséggel vámpírok), és mit össze nem szenvednek emiatt. Ezen a héten kicsit átértékeltem magamban ezt a dolgot, nem mintha eddig nem tudtam volna, mennyire rossz betegnek lenni, de talán még annál is rosszabb tehetetlennek lenni a szeretteink betegségével szemben, és próbálni jókedvűnek látszani, hátha az egy kicsit még tartja a lelket a betegben. És milyen béna ehhez képest azon szenvedni, hogy valaki "túl sokáig él", és nem tud mit kezdeni magával.

Van is egy új novellaötletem, amit majd egyszer (haha) megírok.