Pöttyös bableves

Most, hogy szülőként már kezdem látni, milyen fontos a gyerekek (és talán a felnőttek?) étel-elfogadásában a "marketing", egy csomó apróság beugrott a saját gyerekkoromból... Amikor például olimpiának hívtuk a tömlős sajtot (akkoriban azt hiszem, a Camping volt a menő), mert az volt a mondás, hogy aki azt eszi, az olyan menő lesz, hogy akár az olimpiára is kijuthat. Vagy a reszelt alma reszelt répa mézzel papi neve szárnynövesztő volt, és minden ilyen vitaminbomba után nézegettük egymás hátát a húgommal, hogy már látszik-e a szárnyunk egy kicsit.

Kistücsök mindig is gyanakvással fogadta az új ételeket. Korábban simán egyáltalán nem ette meg őket, csak véletlenül lehetett neki valami újat mutatni, ez szerencsére sokat finomodott a bölcsiben. De még mindig vannak fenntartásai, és ezeknek jobb elejét venni, mert ha elhangzik a bűvös "kóstold meg" szó, akkor vége van, egészen biztos, hogy nem lehet egy falatot sem a szájába tenni. Ehelyett az a követendő taktika, hogy teljesen természetesen a tányérjára teszem, és olyan fejet vágok, mintha egyértelmű lenne, hogy ezt ő meg fogja enni, és amikor megkérdezi, hogy mi az, mondok valami vonzót. Legutóbb például azt mondtam a rántott padlizsánra, hogy fasírt, és simán megette. Nem mindig jön be, de kreatívnak kell lenni, és akkor van esély. Vicces, hogy ez bizonyos szinten nyelvi probléma, hiszen a helyes elnevezés éri el a célt.
Holnap a lencselevest kell megkóstoltatnom vele, és délután azon gondolkodtam, hogyan adjam el neki. De mivel imádja a bablevest, valószínűleg pöttyös bableves lesz.