2016. augusztus 29., hétfő

Röviden

Most, hogy kiderült, nem ezen a héten, csak 12-én kezdjük az ovit, postjaim továbbra sem lesznek bőségesek. Viszont zajlik az élet, úgyhogy legalább röviden:

  • Részt vettem életem első szülői értekezletén (igyekeztem nem megkönnyezni)
  • Sikerült még az utolsó jó időben elmenni strandolni is és a tóhoz is
  • Kiolvastam a Diamond Dogs, Turquoise Days két kisregényét, haladok a Prefect-tel (ezekről remélhetőleg részletesebben később)
  • Voltunk igazi kirándulni az erdőben, nemcsak pici séta, hanem rendes hátizsákos túra a Szurdokvölgyben (a hátizsákban Pindúrtündér), ami azért karmikus és menő, mert utoljára éppen három éve jártunk ott, akkor egy kenguruban Kistücsökkel
  • Kijött a One Night in Karazhan kieg a Hearthstone-hoz, ami régi szép emlékeket ébreszt (azok a jó kis Aran wipe-ok satöbbi), és még jó is, úgyhogy nyomom
  • Ki fog jönni a Legion, amivel tervezek játszani szordínóban (kicsit rókabőrnek tűnik, de a Draenor is annak tűnt, aztán milyen jó kieg lett)
Most hirtelen ennyi jut eszembe, aztán majd még mondom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése