2016. augusztus 19., péntek

Sikló és sulyom

Szóval hétvégén Taksonyban voltunk. A hely igazi romantikus időutazás: poros utcák, titkos ösvények a nádban, stégek régi, kiselejtezett fotelekkel, vízben úszó sulyom, kedves faházak, nyaralás-illat, lassan hömpölygő idő (és Duna).
Ilyeneket csináltam, hogy: hátradőlve élveztem a semmittevést, hullócsillagokat néztem, játszottam a telefonomon kicsit, olvastam, üldögéltem a vízparton, fagyit ettem, meg ilyenek. Egészen sikerült felidézni, milyen volt, amikor régen nyaraltam, hehe.
Nagyjából középen a sikló a szájában a hallal
Sőt, olyat láttam, amit még soha: végignéztem, ahogy egy sikló megevett egy picike halat. Elég sok siklót láttam életemben (tipikusan a Balatonban), kedvelem is őket, régen komoly harci egyletet állítottunk fel nyáron, hogy a bunkó németek üvegcsapdáiból kimenekítsük a siklókat a strandon, meg olyan is volt, hogy úszógumival és Apuval beúsztunk a mélyvízbe, és találkoztunk egy siklóval, és megbarátkoztunk, és rámmászott, és én nem féltem egyáltalán. De ilyet még sose láttam.
Vasárnap pedig a Rukkel-tónál voltunk, ami szerintem a Budapesthez közeli strandok közül az egyik legjobb (a Lupa-strandon nem voltam még, de tervezem), és van benne ingyenes 2-6 éves minicsúszda, Kistücsök legnagyobb örömére. Persze maga a tó is szupertiszta, kellemes, kicsit kavicsos, nem iszapos, 23-24 fok volt. A fagyiárus nem volt nagyon kedves, mert nem adott plusz tölcsért, de ez nem rontotta különösképpen az élményt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése