2018. március 28., szerda

Jessica Jones 2

Sikerült megnéznünk a Jessica Jones második szezont. Aki azt várja, hogy marad az antihősös-nyomozós-szuperképességes-newyorkos vonulat, az részben csalódni fog. Ezek megvannak ugyan, de a második szezon ennél sokkal mélyebb. SPOILER.

Három szál bonatkozik ki az epizódok során: Jess és az anyja kapcsolata, Hogarth betegsége és Trish ámokfutása. Egy negyedik, szálként nem igazán jellemezhető, de pár jelenetig ottlévő "dolog" csupán a nyomozós vonulat, és azt ebben a szezonban csak Malcolm viszi a hátán - ennek meg is lesz az eredménye a végére, ami speciel nekem nem tetszik, de érthető, hogy Malcolm végül felmond, és a maga útját kezdi járni. Megkedveltem a srácot, remélem, még hallunk róla. Ja meg van az Oscaros gyerekes, nem nagyon meglepő fordulattal megírt vonulat, az belefér is, kedves is, semmi extra.
Visszatérve a szálakra. Jess és az anyja kapcsolata elképesztően jól megírt dráma, karakterhű reakciókkal és gyönyörűen a néző elé tárt fordulatokkal, érzelmi hullámvasúttal. Mindkét részről. Az anya szerepét játszó, általam ismeretlen Janet McTeer remek választás volt, mindent jól hoz: a keménységet, az őrületet, a lemondás és remény kettősségét, az anyaságot, teljesen cool.
Hogarth betegségének szála is szépen felépített, van eleje, közepe és vége, fordulat, minden. Ő nyilván jól játssza a kemény, maga erejéből az életét felépítő jogászt, aki nemcsak a betegségével, hanem a nehezen megszerzett "világa" elvesztése ellen küzd. Jó a lezárás is, ez a szál így ahogy van, egy kerek egész.
Trish viszont sajnos elrontja a szezont (szerencsére nem nagyon, de némileg idegesítően). A karakter amúgy is idegesítő számomra, de minden részben csinált valami nagy baromságot, ami éppen nem nevezhető karakteridegennek, csak oltári hülyeségnek. Kezdve az ismeretlen droggal, amiről nyilván tudnia kéne, hogy gáz, illetve hogy el fog fogyni. Ebben a szezonban még erősebb a különbség a két nő (Jess és Trish) között, és hiába mondják szóban többször, hogy egymás testvérei, itt csak Jess cselekedetei vannak összhangban ezzel, Trish teljesen kiesik. Értem én, hogy ő is powered akar lenni, és ez a célja végig, de ez így ebben a formában nekem nem működött. Aztán Malcolm leütése és autóba zárása volt szerintem a negatív csúcs. Az, hogy a végén pont ő lövi le Alishát (elég menőn céloz, ráadásul teleportál is!), az meg egyáltalán nem tetszett. Értem én, hogy azt akarták, hogy a két szereplő összevesszen, de nem működött így.
Viszont még így is simán 8/10 az egész. Szóval csak így tovább a Netflixes Marveles minisorozatokkal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése