2018. november 20., kedd

Fog, foci

Kistücsök öt éves, öt hónapos. Az utóbbi idők legnagyobb izgalmát az jelentette, hogy észrevettük, hogy kinőtt a 21. foga, azaz az első csontfoga (jobb alsó hatos). Azóta a bal alsó hatos is kikandikál persze, de a lényeg a büszkeség, hogy őneki már van csontfoga, mert tudja, hogy az csak a nagyoknak van, és a felelősségtudat, ahogy most már reggel és este kérés nélkül megy fogat mosni, és mindig megkérdezi, hogy az adott ételben mennyi cukor van. Na, ettől nem szereti kevésbé az édességeket, de ez nem is volt cél.
Megkaptuk végre a logopédustól az anyagot az interdentálisok eltűntetéséhez, azt csináljuk, amikor tudjuk - néha nem tudjuk, mert fáradt, elidétlenkedi, stb., de azért mondjuk minden másnap sikerül, ami jó eredmény.
Az óvónénik megdicsérték mostanában, hogy részt vesz a foglalkozásokon, most már tornázni is szeret, sokkal interatívabb és szociálisabb. Plusz most már köszön is rendesen. Ami jó, mert egy hónappal ezelőtt még aggódtak azon, hogy jövő szeptemberben iskolába akarjuk adni. Egyelőre ez a terv, majd most jön az iskolaérettségi vizsgálat.
Szerintem érti és megérti, hogy lassan költözni fogunk, egyelőre nem látok rajta semmi rossz érzést, inkább viccesnek tartja, hogy miért vannak a tálaló helyén dobozok. Biztos, hogy lesz egy kis átmenet, de igyekszünk megkönnyíteni az egészet, amennyire csak lehet.
Az oviból hazahozott néhány idétlen szokást, néha bőg, mint egy oroszlán vagy ugrál mint egy kis majom, de azért az esetek többségében mostanában az eddigi legkedvesebb. Nem tudom, hogy ez minek köszönhető, látja rajtunk, hogy le vagyunk harcolva, vagy csak megért valami benne, de örülök ennek is.
Még egyet szerintem elfelejtettem elmesélni (asszem), hogy elkezdtünk focizni. Egyelőre állok a kapuban, ő kitalálja, melyik nemzet csapatával lesz (általában a németekkel vagy a horvátokkal), kitalálja, hogy én kikkel vagyok, aztán addig rúg gólokat, amíg úgy dönt, hogy most cserélhetünk (mondjuk 4:0), aztán én rúgok neki párat, hogy még ne nyerjek (4:3), aztán ő még rúg párat 6 gólig, és az ő csapata nyer. De a lényeg az egészben a labda rúgása és a mozgás, amit ősz végén is lehet csinálni, ha épp nem esik az eső.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése