2018. november 5., hétfő

Két hét szabi

Na.
Két hét szabin voltam, közben az alábbiakat csináltam:
1. Elvégeztem egy céges tréninget, így már doc lead lettem. Ez egy technikai titulus, most már több mindent tudok csinálni a rendszerben. Azért szabi alatt végeztem, mert október 23-25-ig tartott, és minden nap csak fél nap, így volt legegyszerűbb.
2. (A szabi lényegi funkciója) Nagy erőkkel elkezdtük az összecsomagolást a decemberi költözéshez, a feladat az volt, hogy nagyjából mindent pakoljunk el a két hét alatt, ami nem kell a mindennapi élethez (=könyvek, babacuccok, nyári ruhák, stb.) az elkövetkező két hónapban. Ez elég jól sikerült, dobozokkal tele már minden szoba, de azért még mindig rengeteg a cucc - alig lesz elég hétvége.

3. Eladtam egy kis kanapét és egy tálalót, ami már nem kellett. Még van pár cucc, amit nem szeretnék költöztetni, úgyhogy már alig bírom nyomon követni, mit tettem fel FB-ra, Jófogásra, Vaterára, stb. De azért igyekszem.
4. Megérkezett a csempéink fele, egy hatalmas teherautó hozta, amely alig fért az utcába, és aztán nem hozott raklapvillát a bácsi, ezért egyesével kézzel kellett lepakolni, miután négy órát késett. És nem hozták az egyik csempét, amit rendeltem. Picit mérges voltam.
5. Kitakarítottam egy kb. hat éve nem használt helyiséget, és aztán szépen felújítottuk költségkímélő módon, hogy műhely lehessen belőle (festés, linó lerakása szegéllyel). Még nincs kész, de már nem sok hiányzik. Alapvetően elégedett vagyok az eredménnyel ahhoz képest, hogy most csináltuk először.
Emellett kirándultunk, játszottunk, sőt, még egy mozi is belefért (First Man, beszámoló talán később, tetszett).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése