A megnyitóbeszédem teljes szövege
***
"A gömb ajtaja bezárult Norman mögött.
Sötétség. Ahogy a szeme adaptálódik, úgy tárulkoznak fel előtte a szentjánosbogarakra emlékeztető fénypontok. Olyanok, mint valami táncoló, lumineszkáló tajték, fénypontok milliói, kavarognak körülötte.
Mi ez? Nem lát mást, csak ezt a tajtékot. Nincs szerkezete, nincs látható határa. Kavargó óceán, csillogó, ezerarcú tajték. Szépség és nyugalom. Olyan békés itt minden.
– Van itt valaki? – kérdezi.
Itt vagyok.
Csaknem felpattan, olyan erővel érkezik a hang. Vagy csak erősnek rémlik. Már azon töpreng, hallott-e valamit egyáltalán.
– Szóltál?
Nem.
– Hogyan kommunikálunk? – töpreng.
Ahogy minden kommunikál mindennel.
– És az hogyan történik?
Miért kérdezed, ha már úgyis tudod?
– Mert nem tudom.
A tajték szelíden, békésen megringatja, de egy ideig nem jön válasz. Már arra gondol, megint egyedül maradt.
– Itt vagy?
Itt.
– Azt hittem, elmentél.
Nincs hová menni.
– Be vagy zárva ebbe a gömbbe?
Nem.
– Válaszolnál egy kérdésemre? Ki vagy te?
Miért kérdezed, ha már úgyis tudod?
– Nem értem.
Ha tükörbe nézel, kit látsz?
– Magamat.
Értem.
– Nem így van?
Ez tőled függ.
– Nem értem.
Tőled függ, mit látsz.
– Ezt én is tudom. Ezt mindenki tudja. A pszichológiában ez közhely.
Értem.
– Te egy idegen intelligencia vagy?
Te egy idegen intelligencia vagy?
– Nem könnyű veled beszélgetni. Adsz nekem hatalmat?
Miféle hatalmat?
– Olyan hatalmat, ami által képzelet útján lehet megvalósítani különféle dolgokat. Megadod nekem?
Nem.
– Miért nem?
Mert már birtokában vagy.
– Nem érzem.
Tudom.
– Akkor hogyan jutottam birtokába?
Hogyan jutottál be ide?
– Elképzeltem, hogy kinyílik az ajtó.
Igen.
Ringatózik a tajtékban, várja, hogy folytatódjék a válasz, de nincs több válasz, nincs más, csak a tajték szelíd ringása, békés időtlenség és valami álmosító érzés.
Egy idő után azt gondolja:
– Bocsáss meg, de nagyon szeretném, ha nem beszélnél tovább talányokban, hanem egyszerűen csak elmagyaráznád, mi ez az egész.
Van a bolygótokon egy medve nevű állat. Nagy állat, néha még nálad nagyobbra is megnő, okos és leleményes, az agya akkora, mint a tiétek. A medve azonban egy fontos vonatkozásban különbözik tőletek: képtelen arra a tevékenységre, amit ti képzeletnek neveztek. Nem tud lehetőségeket maga elé vetítem. Nem tudja elképzelni, milyen lehetett a múlt, és milyen lehet a jövő. Ez a képzelet nevű képesség tette ilyen naggyá a fajotokat. Semmi más. Nem a majom ősök, nem az eszközhasználat, nem a beszéd, nem az erőszak, nem a fiatalokkal való törődés, nem a különféle társadalmi alakulatok. Nem ezek a dolgok. Ezek mind megtalálhatók az állatoknál is. A nagyságotok a képzelőtehetségetekben rejlik.
Annak, amit ti intelligenciának neveztek, a képzelőtehetség alkotja a legnagyobb részét. Azt hiszitek, hogy a képzelet csupán egy hasznos eszköze a problémamegoldásnak vagy a megvalósítási folyamatnak.
Ám a képzelet a megvalósítás maga. Adomány ez a ti számotokra, de ugyanakkor veszélyes is, mert nem irányítjátok a képzeleteteket. Csodálatos dolgokat képzeltek el és rettenetes dolgokat képzeltek el, és a, választásotokért nem vállaltok felelősséget. Azt mondjátok, ott lakozik bennetek a jóság ereje s ugyanakkor a gonosz ereje is, ott lakik bennetek az ördög és az angyal, holott valójában csupán egyvalami van meg bennetek: a képzelőtehetség."
***
/papír nélkül/
A fenti idézet, Michael Crichton: A gömb című regényéből származik. Amellett, hogy így legalább a beszédem felét olvashattam, gondolatébresztőnek szántam, és szeretnék később visszatérni rá.
Ha nem haragszanak, a beszédem második felét is olvasni fogom. Nekünk, íróknak általában kielégítő, ha egyszer sikerül jól leírnunk a gondolatainkat, olyannyira, hogy utána jól el is felejtjük a felét.
***
Reményi Katalin: Gömb variációk című versének elemzése
Amikor egy ilyen kiterjedt művel állunk szemben, óhatatlanul szükséges megvizsgálni a valódi szöveg előtt annak környezetét. Hová született ez a vers? Kortárs műről van szó, tehát mindannyian jól ismerjük a bennünket körülvevő világot. Az információ korának fenntarthatatlan fejlődése, az újabb és újabb dolgok utáni rohanás, a tudás kereshetősége és az individuum előtérbe helyeződése azt eredményezi, hogy lassan elfelejtjük a valódi értékeket: a közösséget, például a családot, a hagyományokat, a szájról szájra adott tudást. A kézzelfogható vagy egyetemes értékeket nem értjük, mert hiányzik mögüle az ismeret, hogy mi vezetett annak létrehozásáig. Tulajdonképpen a felejtés korát éljük; miután az információ mindenki által könnyen kereshető, lassan elvész az igény, hogy a fejünkben tartsuk. Ehhez még az is hozzájárul, hogy egyre inkább készen kapjuk a dolgokat: nincs szükség az egyén alkotására, teremtésére, mindent megcsinál, elkészít neki a társadalom. Visszacsatolnék kicsit Crichtonhoz és a felolvasott idézethez: a képzelőtehetség, úgymond a képzelőerő elcsökevényesedik, mivel nincs rá szükség.
Ahogy végignézek a költeményen, azt gondolom, talán éppen ezzel helyezkedik szembe, a költő éppen arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy szerinte ez nem a helyes irány.
Balla D. Mihály haikuja történetesen igencsak idevág:
Aki kockát rak
egész nap, estére a gömb
bántja a szemét.
Ez a frappáns japánvers és az általam elemzett Gömbvariációk talán ugyanazt akarja mondani: ha hagyjuk, hogy elhatalmasodjon rajtunk a fásultság, “ha nem használjuk a képzelőerőnket”, akkor nem vesszük észre a szép dolgokat az életünkben.
Vizsgáljuk meg, milyen hatások érték a költőt, miközben a művet alkotta. Ez ugyan nem tartozik szűken véve a vers elemzéséhez, mégis fontos lehet, ha megértjük, honnan származnak a gondolatok, amelyek a művet eredményezték. A szöveg egésze természetesen magyar, de igen régi gyökerekre nyúlik vissza: a forma alapjait már az etruszk versekben is megtaláljuk. Természetesen sok átalakuláson ment keresztül, ez a költemény sokkal szabadabb, ha úgy tetszik, filigránabb. Hatott rá a romantika természetvágya és orientalizmusa (gondolok itt arra a sorra, amelyben egzotikus drágakövekről és hercegnőkről van szó), de a stílusirányzat, amelybe a leginkább beleillik, a szecesszió.
Kimásoltam Önöknek a wikipedia definícióját: “A szecesszió avantgárd művészeti irányzat. Főbb jellemzői: nagymértékű stilizálás, a növényi vagy geometrikus mintákra építő hullámzó ornamentika, hangsúlyos, élénk színek alkalmazása, „organikus” jellegű formálás. A szecessziós épületeken kevés a derékszög, a tervezők sokkal inkább kedvelték a lágy, gömbölyded formákat.”
Nézzék csak meg ezt a versszakot:
“Tündérek kertjében diólevélen gyöngyöz a harmat,
De szárnyas kulcsot a kerthez vajon kinek adnak?
Ruhájuk ezüst és arany, szirom és fény,
Nézésük csalfa, mosolyuk női szeszély.”
Szinte látjuk magunk előtt Mucha egyik virágba borított nőalakját. nem?
Az egyes versszakok külön-külön is sziporkáznak, a szecesszió ornamentikáját, légiességét lépten-nyomon felfedezzük, de ahogy haladunk előre a versben, a sorok, a rímek és a bátran használt költői eszközök egyre erősítik a mondanivalót.
Mi is a mondanivaló? Már korábban pedzegettük, de ha a sorokat tekintjük, láthatjuk, hogy a versnek van egy erőteljes rendezőelve. A címe is: Gömbvariációk. A gömb mint szimbólum végigkíséri a verset, és allegóriává teljesedik ki. De mire kell itt gondolnunk? Ha csak a fizikai értelemben vett gömb jut eszünkbe, az is elválaszthatatlanul jelen van az életünkben: például bármilyen labda, amivel játszunk vagy sportolunk, gömb alakú. Karácsonykor gömb alakú díszeket aggatunk a fára. Az igazgyöngy (emlékezzenek az idézett versszakra) gömb alakú. A jósnő is gömbben látja a jövőt. Mit sugall ez nekünk? Sport, mint vitalitás, élet, mozgás, energia. Karácsony, mint meghittség, szeretet, harmónia. Igazgyöngy: érték, hosszú idő eredménye, szépség. Jóslás, mint misztikum, az anyagi világon túlmutató tudás... És még sorolhatnám.
De ha egy kicsit elrugaszkodunk a fizikai értelemben vett gömb képétől, és a Michael Crichton által is leírt képzelőtehetségünket kamatoztatva arra gondolunk, milyen asszociációt válthat ki egy gömb, akkor rögtön eszünkbe juthat a Nap (élet, energia), de akár a Föld és az összes többi bolygó (kozmikus távolságok, fizikai törvényszerűségek), sőt, a tökéletesség. Platón óta a filozófusok a gömböt tartják a tökéletes testnek, a teljesség szimbólumának. A vers sorain e teljesség, e tökéletesség iránti vágy jelenik meg, és válik a harmóniakeresés összefüggő gondolatfolyamává.
A költő tehát nem csupán a jelenkort szeretné kritizálni, de felszólít, hogy használjuk “képzelőtehetség”-ünket, és egyszersmind utat is mutat: ha a múltunkhoz, a hagyományainkhoz fordulunk, ha megértjük és elfogadjuk a szemmel felfogható világ mögötti egyetemes törvényeket, ha olyan ékszert viselünk, amely valódi ezüstből, kézzel készül, a legnagyobb szeretettel és megfontolással - akkor meggyógyulunk az életünket átszövő diszharmóniából.
"A gömb ajtaja bezárult Norman mögött.
Sötétség. Ahogy a szeme adaptálódik, úgy tárulkoznak fel előtte a szentjánosbogarakra emlékeztető fénypontok. Olyanok, mint valami táncoló, lumineszkáló tajték, fénypontok milliói, kavarognak körülötte.
Mi ez? Nem lát mást, csak ezt a tajtékot. Nincs szerkezete, nincs látható határa. Kavargó óceán, csillogó, ezerarcú tajték. Szépség és nyugalom. Olyan békés itt minden.
– Van itt valaki? – kérdezi.
Itt vagyok.
Csaknem felpattan, olyan erővel érkezik a hang. Vagy csak erősnek rémlik. Már azon töpreng, hallott-e valamit egyáltalán.
– Szóltál?
Nem.
– Hogyan kommunikálunk? – töpreng.
Ahogy minden kommunikál mindennel.
– És az hogyan történik?
Miért kérdezed, ha már úgyis tudod?
– Mert nem tudom.
A tajték szelíden, békésen megringatja, de egy ideig nem jön válasz. Már arra gondol, megint egyedül maradt.
– Itt vagy?
Itt.
– Azt hittem, elmentél.
Nincs hová menni.
– Be vagy zárva ebbe a gömbbe?
Nem.
– Válaszolnál egy kérdésemre? Ki vagy te?
Miért kérdezed, ha már úgyis tudod?
– Nem értem.
Ha tükörbe nézel, kit látsz?
– Magamat.
Értem.
– Nem így van?
Ez tőled függ.
– Nem értem.
Tőled függ, mit látsz.
– Ezt én is tudom. Ezt mindenki tudja. A pszichológiában ez közhely.
Értem.
– Te egy idegen intelligencia vagy?
Te egy idegen intelligencia vagy?
– Nem könnyű veled beszélgetni. Adsz nekem hatalmat?
Miféle hatalmat?
– Olyan hatalmat, ami által képzelet útján lehet megvalósítani különféle dolgokat. Megadod nekem?
Nem.
– Miért nem?
Mert már birtokában vagy.
– Nem érzem.
Tudom.
– Akkor hogyan jutottam birtokába?
Hogyan jutottál be ide?
– Elképzeltem, hogy kinyílik az ajtó.
Igen.
Ringatózik a tajtékban, várja, hogy folytatódjék a válasz, de nincs több válasz, nincs más, csak a tajték szelíd ringása, békés időtlenség és valami álmosító érzés.
Egy idő után azt gondolja:
– Bocsáss meg, de nagyon szeretném, ha nem beszélnél tovább talányokban, hanem egyszerűen csak elmagyaráznád, mi ez az egész.
Van a bolygótokon egy medve nevű állat. Nagy állat, néha még nálad nagyobbra is megnő, okos és leleményes, az agya akkora, mint a tiétek. A medve azonban egy fontos vonatkozásban különbözik tőletek: képtelen arra a tevékenységre, amit ti képzeletnek neveztek. Nem tud lehetőségeket maga elé vetítem. Nem tudja elképzelni, milyen lehetett a múlt, és milyen lehet a jövő. Ez a képzelet nevű képesség tette ilyen naggyá a fajotokat. Semmi más. Nem a majom ősök, nem az eszközhasználat, nem a beszéd, nem az erőszak, nem a fiatalokkal való törődés, nem a különféle társadalmi alakulatok. Nem ezek a dolgok. Ezek mind megtalálhatók az állatoknál is. A nagyságotok a képzelőtehetségetekben rejlik.
Annak, amit ti intelligenciának neveztek, a képzelőtehetség alkotja a legnagyobb részét. Azt hiszitek, hogy a képzelet csupán egy hasznos eszköze a problémamegoldásnak vagy a megvalósítási folyamatnak.
Ám a képzelet a megvalósítás maga. Adomány ez a ti számotokra, de ugyanakkor veszélyes is, mert nem irányítjátok a képzeleteteket. Csodálatos dolgokat képzeltek el és rettenetes dolgokat képzeltek el, és a, választásotokért nem vállaltok felelősséget. Azt mondjátok, ott lakozik bennetek a jóság ereje s ugyanakkor a gonosz ereje is, ott lakik bennetek az ördög és az angyal, holott valójában csupán egyvalami van meg bennetek: a képzelőtehetség."
***
/papír nélkül/
A fenti idézet, Michael Crichton: A gömb című regényéből származik. Amellett, hogy így legalább a beszédem felét olvashattam, gondolatébresztőnek szántam, és szeretnék később visszatérni rá.
Ha nem haragszanak, a beszédem második felét is olvasni fogom. Nekünk, íróknak általában kielégítő, ha egyszer sikerül jól leírnunk a gondolatainkat, olyannyira, hogy utána jól el is felejtjük a felét.
Amikor legutóbb felkértek, hogy hasonló méretű csoport előtt beszéljek, egy irodalmi elemzés volt terítéken. Bevallom, ehhez - mármint az irodalomhoz - némileg jobban is értek, mint az ékszerekhez, de amióta ismerem ezeket a csodálatos tárgyakat, tudom, hogy nem is áll olyan messze a két dolog egymástól.
***
Reményi Katalin: Gömb variációk című versének elemzése
Amikor egy ilyen kiterjedt művel állunk szemben, óhatatlanul szükséges megvizsgálni a valódi szöveg előtt annak környezetét. Hová született ez a vers? Kortárs műről van szó, tehát mindannyian jól ismerjük a bennünket körülvevő világot. Az információ korának fenntarthatatlan fejlődése, az újabb és újabb dolgok utáni rohanás, a tudás kereshetősége és az individuum előtérbe helyeződése azt eredményezi, hogy lassan elfelejtjük a valódi értékeket: a közösséget, például a családot, a hagyományokat, a szájról szájra adott tudást. A kézzelfogható vagy egyetemes értékeket nem értjük, mert hiányzik mögüle az ismeret, hogy mi vezetett annak létrehozásáig. Tulajdonképpen a felejtés korát éljük; miután az információ mindenki által könnyen kereshető, lassan elvész az igény, hogy a fejünkben tartsuk. Ehhez még az is hozzájárul, hogy egyre inkább készen kapjuk a dolgokat: nincs szükség az egyén alkotására, teremtésére, mindent megcsinál, elkészít neki a társadalom. Visszacsatolnék kicsit Crichtonhoz és a felolvasott idézethez: a képzelőtehetség, úgymond a képzelőerő elcsökevényesedik, mivel nincs rá szükség.
Ahogy végignézek a költeményen, azt gondolom, talán éppen ezzel helyezkedik szembe, a költő éppen arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy szerinte ez nem a helyes irány.
Balla D. Mihály haikuja történetesen igencsak idevág:
Aki kockát rak
egész nap, estére a gömb
bántja a szemét.
Ez a frappáns japánvers és az általam elemzett Gömbvariációk talán ugyanazt akarja mondani: ha hagyjuk, hogy elhatalmasodjon rajtunk a fásultság, “ha nem használjuk a képzelőerőnket”, akkor nem vesszük észre a szép dolgokat az életünkben.
Vizsgáljuk meg, milyen hatások érték a költőt, miközben a művet alkotta. Ez ugyan nem tartozik szűken véve a vers elemzéséhez, mégis fontos lehet, ha megértjük, honnan származnak a gondolatok, amelyek a művet eredményezték. A szöveg egésze természetesen magyar, de igen régi gyökerekre nyúlik vissza: a forma alapjait már az etruszk versekben is megtaláljuk. Természetesen sok átalakuláson ment keresztül, ez a költemény sokkal szabadabb, ha úgy tetszik, filigránabb. Hatott rá a romantika természetvágya és orientalizmusa (gondolok itt arra a sorra, amelyben egzotikus drágakövekről és hercegnőkről van szó), de a stílusirányzat, amelybe a leginkább beleillik, a szecesszió.
Kimásoltam Önöknek a wikipedia definícióját: “A szecesszió avantgárd művészeti irányzat. Főbb jellemzői: nagymértékű stilizálás, a növényi vagy geometrikus mintákra építő hullámzó ornamentika, hangsúlyos, élénk színek alkalmazása, „organikus” jellegű formálás. A szecessziós épületeken kevés a derékszög, a tervezők sokkal inkább kedvelték a lágy, gömbölyded formákat.”
Nézzék csak meg ezt a versszakot:
“Tündérek kertjében diólevélen gyöngyöz a harmat,
De szárnyas kulcsot a kerthez vajon kinek adnak?
Ruhájuk ezüst és arany, szirom és fény,
Nézésük csalfa, mosolyuk női szeszély.”
Szinte látjuk magunk előtt Mucha egyik virágba borított nőalakját. nem?
Az egyes versszakok külön-külön is sziporkáznak, a szecesszió ornamentikáját, légiességét lépten-nyomon felfedezzük, de ahogy haladunk előre a versben, a sorok, a rímek és a bátran használt költői eszközök egyre erősítik a mondanivalót.
Mi is a mondanivaló? Már korábban pedzegettük, de ha a sorokat tekintjük, láthatjuk, hogy a versnek van egy erőteljes rendezőelve. A címe is: Gömbvariációk. A gömb mint szimbólum végigkíséri a verset, és allegóriává teljesedik ki. De mire kell itt gondolnunk? Ha csak a fizikai értelemben vett gömb jut eszünkbe, az is elválaszthatatlanul jelen van az életünkben: például bármilyen labda, amivel játszunk vagy sportolunk, gömb alakú. Karácsonykor gömb alakú díszeket aggatunk a fára. Az igazgyöngy (emlékezzenek az idézett versszakra) gömb alakú. A jósnő is gömbben látja a jövőt. Mit sugall ez nekünk? Sport, mint vitalitás, élet, mozgás, energia. Karácsony, mint meghittség, szeretet, harmónia. Igazgyöngy: érték, hosszú idő eredménye, szépség. Jóslás, mint misztikum, az anyagi világon túlmutató tudás... És még sorolhatnám.
De ha egy kicsit elrugaszkodunk a fizikai értelemben vett gömb képétől, és a Michael Crichton által is leírt képzelőtehetségünket kamatoztatva arra gondolunk, milyen asszociációt válthat ki egy gömb, akkor rögtön eszünkbe juthat a Nap (élet, energia), de akár a Föld és az összes többi bolygó (kozmikus távolságok, fizikai törvényszerűségek), sőt, a tökéletesség. Platón óta a filozófusok a gömböt tartják a tökéletes testnek, a teljesség szimbólumának. A vers sorain e teljesség, e tökéletesség iránti vágy jelenik meg, és válik a harmóniakeresés összefüggő gondolatfolyamává.
A költő tehát nem csupán a jelenkort szeretné kritizálni, de felszólít, hogy használjuk “képzelőtehetség”-ünket, és egyszersmind utat is mutat: ha a múltunkhoz, a hagyományainkhoz fordulunk, ha megértjük és elfogadjuk a szemmel felfogható világ mögötti egyetemes törvényeket, ha olyan ékszert viselünk, amely valódi ezüstből, kézzel készül, a legnagyobb szeretettel és megfontolással - akkor meggyógyulunk az életünket átszövő diszharmóniából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése