Cicák és nindzsacsillagok

Mi magyarok hajlamosak vagyunk lenézni az amerikaiakat, mondván, hogy hülyék, meg birka fogyasztók, meg ilyesmi. Lehet, hogy hülyék meg birka fogyasztók - bár én eleve nem szeretem az általánosításokat, főleg, ha egy olyan országról van szó, ahol harmincszor annyian élnek, mint hazánkban -, viszont egy dolgot biztos jól (talán: jobban) tudnak. Pozitívan gondolkodni.

Mivel nem jártam még a tengeren túl, csak korlátozott információim vannak erről, és éppen ezért én is szenvedek az előítéleteimtől. Viszont a minap megnéztem egy olyan shoutcaster egyik videóját, aki amúgy e-sport közvetítő és amúgy nem szokott filozófiai mélységekbe és magasságokba emelkedni, de néha túlmutat eredeti szerepkörén, és igyekszik jobbá tenni a világot. A neve Day9, és igazából sok mindenben irigylem (ő ihlette azt a bejegyzésemet is, hogy mennyire nehéz lehet - legalábbis ahogy én képzelem - az ember egész életét egyetlen lapra feltenni).
A kérdéses videóban viszont a pozitív és negatív érzésekről beszél, illetve arról, hogy ezeknek általában semmi köze a valósághoz.
Amikor először megnéztem a videót, akkor legyintettem: csupa olyat mondott, amit tudok. Előjött belőlem a magyaros büszkeség, hogy ugyan mit mondhat nekem az érzésekről egy nálam fiatalabb amerikai? Ráadásul ugye mi magyarok "genetikailag" kesergők, negatívak vagyunk, úgyhogy ezt ő amúgy sem értheti.

Aztán gondolkodtam két napig.
És rájöttem, hogy igenis vannak ebben a videóban olyan részek, amelyeket tudok hasznosítani a saját életemre - több is. Leegyszerűsítve és kedvesen mondja el a dolgokat, de mögötte mély és megfontolandó gondolatok állnak.
Egyrészt én mindig úgy működtem, hogy igyekeztem a pozitív érzéseknek kimagaslóan örülni, és így azt képzeltem, hogy a negatív érzések eltörpülnek. De ez sokszor nem jön be - és talán érdemes kipróbálni az ő módszerét.
Másrészt, ami talán még fontosabb: a mások negatív érzéseire való reagálás. Nekem erre eddig mindig az volt a receptem, hogy próbálni rámutatni a jó dolgokra, nem engedni a láncreakciót, hanem pozitívnak maradni, és ezzel úgymond magamhoz "húzni" a másikat. De ez sem jött be sokszor... és azt hiszem, tényleg jobban működne, ha együttéreznék, de közben megpróbálnék segíteni elkerülni ezeket az érzéseket.
Biztos nem könnyű, viszont - ahogy nézem - nagyon megéri.

A videó itt található.